2010. május 11., kedd

Project-management

Egy kis hazabeszélős bejegyzés (klikk, ha nem a duma, hanem a tény érdekel - persze a blogból él a link): előadás az XMS Akadémián "A Maces projektmenedzser fegyvertára" címmel május 18-án, kedden, 14:00 - 17:00 között.
Az előző kurzus vége felé sikerült a Műegyetemen végeznem, így kijutott a 'Szocialista vállaltirányítás' vagy valami hasonló nevű tárgy hallgatási joga is, amelyből - ahogy olvasható -, még a fél éves kínszenvedés neve sem maradt meg emlékemben. Teszt alapján évfolyamtársaiméban sem. A kilencvenes évek elején egy igazi habzs-időzsi megrendelés kapcsán sikerült az összes létező Microsoftos szoftvert beszerezni egy alapítvány részére - ez még a 3.1-es Windows korszak volt.

Mellékszál
A Money egyébként azóta hiányzik. Ez egy pofon egyszerű - méretében, képességében iLife, iWork - alkalmazás, amely alkalmas volt több pénztárca (cég esetén: bankszámla, pénztár...) kezelésére - természetesen nem a magyar könyvelési és törvényi előírásoknak megfelelően, erősen cash-flow szemléletű volt, és nem könyvelési, pláne nem kettős könyvelési. Emlékét őrzöm a könnyű amortizációs képességének (ezt a készüléket ilyen időszakonként ennyivel), a könnyű lízing-számolójának (és a nem használt: mennyit kell havonta félretenni, hogy a gyerek egyetemére teljes...). A Money képes volt csekket nyomtatni (Magyarország válasza: haha), tetszés szerinti bankkal számlakivonatot csereberélni (Magyarország válasza - azóta is -: haha), részvény portfólió napi értékét követni (Magyarország válasza: hihihi). Mindezt akkor ötezer forintért. Oh, yes. És értelmes Excel export... költségek és bevételek kétszintű kategorizálása ... álom, álom, édes álom.

Project
De amiről szólni szerettem volna, az a Microsoft Project program volt, ami - szerintem - érdemtelenül kisodródott az Offive-ból, pontosabban, soha nem sikerült bekerülnie. Pedig ott lenne a helye az irodában. A Project - és mostantól elnézést minden prodzsekt-menedzsmenttel (két dsz!) foglalkozótól! - alapvetően arra volt alkalmas, hogy felsoroltuk az erőforrásokat (Józsi, Béla, Sanya, két ásó, egy vödör, egy talicska), majd létrehoztunk mikro-feladatokat (egy köbméter kiásása), amelyhez oda rendeltük Sanyát meg az ásót, ezt beáraztuk. Az így kapott elemeket időegyenesen helyezve el, hamar kiderült, mennyi idő alatt ásható ki a Nemzeti Gödör vagy a százhárom lakosú falu számára a VB rendezésre alkalmas 50-es feszített víztükrű medence. Hamar kiderült, hogy az egyes munkafázisok sorrendje nem tetszőleges - nem lehet a vizet beengedni a gödör kiásása előtt, például, csak papíron, teljesítés igazolás címmel. A 'Sanya egy órát lapátol' persze be is volt árazható, így a teljes, illetve rész-prodzsekt költségek is azonnal megjelentek. Komolyítva a példát, ugye világos, milyen hasznos szerepe lehet annak, ha tudjuk, melyik eszközünk mikor? hol? mennyiért? mit is csinál?

Előadják
Erről lesz előadás az XMS Akadémián "A Maces projektmenedzser fegyvertára" címmel május 18-án, kedden, 14:00 - 17:00 között. Bővebb info itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése