2011. március 25., péntek

iPad2 - ma

Már tegnap este megjelent az első sorban álló, ma reggelre a legtöbb iPad2-t árusító üzlet előtt találunk egy tucatnyi lelkes iPad2-re várót. Az előzetes előrejelzéshez képest - lesz elég iPad2 -, az egyik bolt kirakatába kitett tájékoztató azt sejteti, hogy az Apple (ismét, szokásának megfelelően, meglepetést egyáltalán nem okozva) kevesebb iPad2-t szállít, mint amennyire igény lenne. Ez persze sejthető volt - és még nem biztos -, amikor az amerikai Apple netáruházban az iPad2 szállítási ideje a 24 óráról három hétre nőtt.
Az Almalap magán javallata az, hogy aki a következő órákban nem ér sorba, az ne is induljon neki - úgy becsüljük, hogy boltonként az első 2-300 embernek van esélye. Tovább zilálja a helyzetet, hogy ugye van fehér vagy fekete, wifi-s vagy 3G-s, 16/32/64GB-os. Így megeshet, hogy az, amit a legtöbben vennének hamarabb kifogy - netán az Apple nem is szállít minden verzióból -, így a sorba sokadik vevő kap iPad2-t, előtt sokan nem.
És telefonálni sem nagyon érdemes (mi sem tudhatunk többet :), mert addig, amíg az iPad2 nem érkezik meg a boltokba, senki sem tudja megmondani, hogy melyik konfigból hány darab jött. Ismerve az Apple rigorózus előírásait, a szállítás 17 órakor indul - ekkor rakják teherautóra a raktárban az iPad2-ket (ha előbb tennék, az Apple odacsapna). Ezért került át a bemutató időpontja 19 órára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése