2011. december 6., kedd

Az Apple langy felhője alatt nőhet nagyra a Samsung

Az Almalap egyik kedvenc hírforrása, a megbízhatósága miatt kedvelt Bloomberg cikke alapján készült összegzés fejti fel a talányos címet. Így szó lesz az Apple szerver parkjáról, az atomerőművekről, a thaiföldi árvízről és a Samsung helyzetbe kerüléséről.
Az Apple, a Google, az Amazon, ahogy más cégek is, egyre több szervernagyvárost üzemeltet. Ezek segítik az adott cég „felhő”–alapú megoldásait, azaz a netes szolgáltatásokat. Ezeknek csupán egy része a tárterület, egyre több a netes szolgáltatás, említsük a Gmailt, mint klasszikus esetet, és az Apple új Photostreamjét, mint egy szívünkhöz közelebb esőt.

Minden nyolcadik elektron
A szerverfarmok igazi energiazabálók, egy szerversziti üzemeltetési költségének akár 12–15 százaléka is lehet az energia számla. Ráadásul – ezt a villanyégő óta tudjuk –, az energia nem csupán arra megy el, amire szánjuk. Ahogy az égő fény mellett hőt ad le, hasonló a helyzet a környezetüket remekül felmelegítő szerverszitikkel, egy Mac is termel meleget (azt is), hát még több millió processzor, memória... A szerverszitik száma pedig folyamatosan nő, így az áramfogyasztás is egyre fontosabb az üzemeltető számára. Akit a 12–15 százalék nem csapott eléggé mellbe, azt terítse le egy 2006–os, öt évvel ezelőtti adat, már akkor az USA teljes energia felhasználásának 1,5 százalékát nyelték el a szerverszitik, idén ez az arány már három százalék lesz. A környezetvédők számára még egy adat, amivel érvelhetnek majd: Dél–Korea legnagyobb szerverszitije épp annyi áramot eszik, mint a közeli hatvanezres város.

Szerver–memória
Az iPad és a tabletek térhódítása nem csak a számítógépgyártók, de a gyárak beszállítói számára is rossz hír. A memóriagyártók számára rossz, mert egy tabletbe 40 százalékkal kevesebb elektronikus alkatrész kerül – a merevlemezgyártók meg csak ülnek, és lóbálják a lábukat, esetleg az optikai tároló–eszközgyártókkal sakkoznak, dominóznak. A DRAM chipek – memória – legnagyobb gyártója a Dél–koreai Samsung (45 százalék), második a szintén Dél–koreai Hynix (21 százalék). A pécé vs. tablet okán a DRAM piac árbevétele 27 százalékkal csökkent, ennek csak egy része a piac zsugorodása, a jelentősebb részt a piac zsugorodására válaszul adott padlóig lenyomott árak adják – szép öngerjesztő folyamat ez. Pedig a szerver–memória az egyik legkelendőbb termék a szerverszitiknél.
Amikor a Samsung elkészítette a DDR3 DRAM–ját, az 67(!) százalékkal kevesebb áramot fogyasztott, mint elődje, az 50nm–es DRAM. Hasonló nagyságrendű megtakarítás ugyan nem várható az újabb fejlesztésekről, de minden százalék számít. A Facebook szerverpark energia felhasználásának minden tíz százaléka egy–egy atomerőmű fenntartását teszi szükségessé.

Cím magyarázó
Az Apple a legújabb technológiával építette fel szerverparkját, így az kevesebb hőt ad le (kevesebb energia megy veszendőbe), ezért langyosabb a felhője. A Samsung az Apple legnagyobb memória beszállítója. És. Tudjuk, hogy nem áramot fogyaszt egy eszköz, hanem teljesítményt vesz fel, de ez nem fizikai szakdolgozat.


Az Apple környezet-terhelése. A sor végi Létezés tartalmazza az alkalmazottak munkába járása során keletkező környezetterhelést, az irodák világítását... (2009 - Jobs zöldíti az Apple-t)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése