2012. március 16., péntek

iPhoto az iPaden

Hamar örömömben már írtam egy összecsapott bejegyzést az iPaden futó iPhoto–ról. Ma volt elég időm és nyugalmam, így jobban megnéztem – a véleményem változatlan, ez az iPhoto jó!

iPhoto a Macen
Az iPhoto '09–es (előző) verziója volt szerintem eddig a legjobb Macre, az arcfelismeréssel és a térkép–koordináták használatával egy nem bonyolult, könnyen kezelhető és sokat tudó alkalmazást kaptunk, amit Mari néni és Józsi bácsi is tudott használni, nem kellett hozzá pilóta–vizsga. A munkamenet is logikus volt: 1) bedigitalizálás (bár a digitalizálni már nem volt mit), 2) kis javítások és 3) megosztás. Az iPhoto használható volt Okos Mappák (Smart Folders) és kulcsszavak nélkül is, a felhasználók jelentős többsége – oktatói tapasztalat – épp hogy hajlandó a piros szemet kijavítani (amíg persze nem tanulja meg, még mi mindent tehet meg). És bármit is gondoljunk a digitális korszakról, adott életkor felett a nyomtatás a király, az email pedig a digitália csúcsa. No FB, no twitter, no más.
A '11–es iPhoto–val alapvetően egyetlen gondom volt (van), a teljes képernyőn való jobb kezeléshez a világ (kijelző) négy sarkába széthordott ikonok. Másfelől nézve, az idő közben hősi halált haló MobileMe képkezelője rettentően hasonlított az iPhoto–ra. Tanult hozzáértők szerint azért, mert Jobs sokat emlegette az off–line használható on–line alkalmazásokat. Ez elsőre fából vaskarika, de. Ha megírunk egy alkalmazást böngésző alá sok szép JavaScripttel, akkor bizony az az alkalmazás akkor is fut, ha nincs netkapcsolat. Elég hozzá egy JS értelmező – ilyen meg minden gépen van, sokszor több is: a böngésző.

iPhone/iPad és a fényképek
Az iPhone és az iPad használata során, ha az ember nem is telepít fel további képkezelő alkalmazásokat, akkor is ici–picit kaotikus állapotokat talál. Van egy Photos nevű alkalmazása, amelybe – ha minden igaz –, a Macről átszinkronizált fényképek kerülnek (meg az új Photostream). És a Camera Roll. Ami nem más, mint a Camera alkalmazással készített képek. De találunk egy Gallery nevű programot is, ami a haldokló MobileMe galériák elérését segítette. Aki csak „használta" az eszközést, az néha értetlenül bámult, gondolata a "hová lett a kép", illetve "mit keres itt a kép?" kérdések egyike volt. (Hasonlóan a Maces iCal Remindereihez, amelyek az iOS eszközön Reminder nevű alkalmazás alatt bukkannak fel – a ToDo–kat most nem is említem, mert megszűntek. A Mountain Lion ígérete az, hogy ami külön alkalmazás iOS eszközön mail–to do–reminder ügyben, az külön alkalmazás lesz Macen.)
Számos kép javító, trükköző ... alkalmazás van iPadre, iPhone–ra, ezek egyes esetekben képesek felhasználni a Camera képeit, vagy a Photosban tároltakat, más esetben maguk készítenek képet. A megtuningolt képet vagy képesek betenni a Camera Rollba, vagy a Photosba, netán a Photo streambe vagy nem. Vagy elérünk e harmadik fejlesztőktől származó alkalmazásból olyan programot, mint a Dropbox vagy társai, vagy nem. A Dropbox és társai egyik megélhetési forrása az, hogy az Apple nem kíván fájl szintű hozzáférést adni a képekhez, így azok ide–oda passzolása – egyik alkalmazástól a másikig, egyik eszközről a másikra – külön alkalmazást kíván.

iPhoto iPadre
Amikor hallottam, hogy az iPhoto is – követve az iMovie, Pages, GarageBand, Numbers és Keynote programokat –iPadre/iPhone–ra került, magamban halkan káromkodtam, tessék, lesz még egy tudásban iOS eszközre hülyített alkalmazás. Ismét lehet elmagyarázni, hogy ez egy Lite verzió, csókoltassuk az Apple–t. Mint ismert, nem lett igazam. Talán az a leghelyesebb, ha azt vélem, az iPhoto–t az Apple újraírta az iPadnek megfelelően. Számomra ez a látszat, ez a végeredmény – és jó. Jöjjön a miért jó!

iPad iPhoto: bedigitalizálás
A fent leírtak után már nem ragoznám, hogy kerülhetnek képek az iPad iPhoto–ba... Itt jegyzem meg, hogy ez az írás nagyjából helytálló, ha az iPad és iPhone szavakat felcseréljük. Bár iPhone–ra is letöltöttem az iPhoto alkalmazást, nem érzem, hogy nagy ujjbegyemmel ügyesen tapicskolnám a kis kijelző megfelelő pixeleit. Más kérdés, hogy fényképezni viszont igenis az iPhone–nal fogok – bár tetszenek a maguk elé iPadet emelve fényképező japán diáklányok. De ahogy régen is egyik eszközzel fényképeztem és másikkal javítottam a képeket, maradhat ez a felállás.

iPad iPhoto: képjavítás
Aki először használja a programot, annak érdemes a felső sorban látható kérdőjel ikonra kattintania. Ez a help! És remek segítség. A megjelenített segítség mellett is adhatunk ki parancsokat, ez is tetszik. Ahogy a képen is látható, a szerkesztő eszközöket két csoportba osztották, középen vannak a gyors-szerkesztő eszközök (automatikus képjavítás, forgatás, zászlózás – ezt az ikon tartsuk pár másodpercig „lenyomva"! – kedvencnek vagy hulladéknak jelölés –, balra pedig az összetettebbek.



Az összetett szerkesztő eszközök alkalmazása ujjra lett szabva, egyértelmű a programfejlesztés (nem csak adaptálás). A Maces iPhoto elrettentő hisztogramjával itt nem találkozunk, de állítható az összes hisztogram–módosító jellemző: kékes– és zöldes színezet, expozíciós idő... Három összetett állítási lehetőség látható a következő képen, egyrészt Apple–elegáns, másrészt – feliratokkal – logikus, hogy melyik eszköz mire való.



A technológia hátrább került, azon kevesek, akik többszörös körintegrálással kezelik a tónus állítást, egyéb gonoszságra is képesek, nos nekik „marad" az Aperture, a Lightroom vagy a Photoshop. Csak emlékeztetőül álljon itt az iPhoto két paneles párbeszédablaka, amely ugyanezt a tudást kínálja:



iPad iPhoto: képek megosztása

A kép baloldalán a Maces iPhoto megosztás (Share) lehetőségei láthatók, jobbra pedig az iPades. A dolog így rendben is van. Lenne. Az a kedves felhasználó, aki vétet, és iPadet és iPhone–t is vett, felkészülhet arra, hogy amit az egyik eszközön megoszt, az a másik eszközéről osztatlannak látszik. Legszebb példája ennek a Fotó Journal – ami az Apple felhőjébe kerül. A képriportnak magyarítható fotó–journal tényleg percek alatt összeállítható, és feltölthető. De csak azon az eszközön látod és szerkesztheted a feltöltendő verziót, amelyen létrehoztad. Ha iPaden tetted, akkor iPhone–on ne keresd. Macen meg nincs is.



iPad iPhoto: ez a jó irány!
Tartsátok!

1 megjegyzés:

Ferenczy Gábor írta...

Journal, meg kell követnelek, türelmetlen voltam. Megjelent iPhone–on az iPaden létrehozott Journal, csupán nem szerkeszthető, de ez logikus.

Megjegyzés küldése