2013. január 15., kedd

Mi mennyit ér az Apple-ben?

Az Apple részvénye árfolyama tavaly rendesen emelkedett, egy éve épp 400 dollár felett kezdet, majd szeptemberben meghaladta egy hajszállal a 700 dollárt, utána viszont visszaesett 530 dollárra, a részvényen lehetett szépen nyerni és bukni is. Az elemzők persze mindig meg tudták magyarázni, hogy miért épp az történt, ami, ám az előrejelzések ... hát, azok messze nem hibátlanok - erről amúgy van egy majmos történet a bejegyzés végén.



Az elemzők egyik kedvenc művelete, amikor a céget darabokra szedve elemzik, melyik üzletága mit ér. Mi a Trefishez szoktunk ilyen analízisért fordulni, így tettünk most is, lásd a grafikont jobbra. A cég elemzése szerint továbbra is az iPhone az Apple [árfolyamot] meghatározó terméke, a cég értékének majd háromnegyedét adja! A második az iPad, a harmadik pedig a hordozható Macek. Szinte jelentéktelenné csökkentek az iPod, az AppleTV és perifériák, kiegészítők, de a két évvel ezelőtti részesedésének csak felét mutatja fel az asztali Mac is.

Majmok
A részvényekből szokás portfóliót képezni, azaz nem csak egy cég részvényéből, hanem többéből is vásárolni. A cél az, hogy a hozam, a nyereség nagy legyen, de a kockázat kicsi. Ha csak Esernyőgyár részvényünk van, akkor nagy a kockázat, mert ha nem esik, akkor pórul járunk. Ha viszont van Gumimatrac Bt. részvényünk is, akkor kisebb a kockázat, mert esőben az Esernyőgyár hozza a pénzt, napsütésben pedig a Gumimatrac Bt. (persze ha nem ilyen az értékesítés). Ha van Apple részvényünk, akkor Google-Samsunggal tudjuk csökkenteni a kockázatot - persze ha a mobil iparág borul, akkor bánhatjuk. De hogy jönnek ide a majmok?
A részvényportfólió kialakítása, ahogy látható, nem egyszerű. Általában mindig akadnak ügyeletes guruk és mindent tudó számítógépes algoritmusok. Egy városi legenda azonban úgy szól - amúgy kísérletekkel utólag alátámasztották (egy példa reá) -, hogy az állatkerti majom véletlen részvény válogatása is megfelelően "biztonságos" portfóliót eredményez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése