2013. június 20., csütörtök

Ha nem indul az iPad app

- akkor szomorúak és dühösek vagyunk. De leginkább szeretnénk elindítani az el nem induló alkalmazást. Igen, előfordul, hogy az alkalmazás elindul és azonnal be is zárul, vagy a nyitó képével kimerevedik. Vagy hasonlóan megtagadja a munkát. Néha a második indítás segít. Ha nem, akkor jól jöhetnek az alábbi ötletek, amelyeket úgy fogalmaztunk meg, hogy a naponta csak pár percig iPadet használók is boldoguljanak:

Alkalmazás bezárása
Zárjuk be a nem válaszoló alkalmazást! Ehhez nyomjuk meg kétszer a mama-gombot, keressük meg a sztrájkoló alkalmazás ikonját az alsó sorban. Tartsuk rajta ujjunkat addig, amíg „rezegni" nem kezdenek, ekkor a bal felső sarkukban megjelenő behajtani tilos jel mutatja, hogy bezárhatók. Figyelem! Csak a kijelző alsó sorában rezeghetnek az ikonok, ha az összes ikon mozog, akkor rossz helyen vagyunk - nyomjuk meg a mama-gombot, hogy alaphelyzetbe kerüljünk. Az alsó sorban a futó alkalmazások ikonja látható - kétszer nyomott mama-gomb -, innen törölve az alkalmazást zárjuk be, de az megmarad az iPaden. Felülről törölve viszont az alkalmazást távolítjuk el az iPadről. (Erről, mint megoldásról, majd később.)

Többi alkalmazás bezárása
Az előző bekezdésben leírt módon zárjuk be az összes futó alkalmazást! Néha nem is a nem válaszoló alkalmazással van a gond, a baj és a bánat, hanem egy másik, háttérben futóval. Ha így lett volna, akkor bezárva azokat, már nem lehet.

Újraindítás
Indítsuk újra az iPadet, bármilyen Windowsos is az. A bekapcsoló - ebben az esetben kikapcsoló - gombot kell pár másodpercig nyomva tartani, majd a megjelenő csúszkát elhúzva megerősíteni kikapcsolási szándékunk. Amikor a kijelző is kikapcsolt, számoljunk huszonháromig szép lassan, majd kapcsoljuk be az iPadet a - most helyesen - bekapcsológomb nyomva tartásával. Akkor végeztük helyesen az újraindítást, ha látjuk az alma-logót megjelenni. Ha villámgyorsan számoltuk el huszonháromig, akkor lehet, hogy ugyan a kijelzőt már lekapcsolta az iPad, de magát még nem, így nem is lesz „visszakapcsoláskor" alma-logó, viszont az összes alkalmazás, amit futva hagytunk kikapcsoláskor, fut majd a vélt visszakapcsoláskor.

Törlöm, újratelepítem
Ha az előző két ötlet sem oldotta meg a helyzetet, akkor jöhet az alkalmazás törlése és újratelepítése. Fontos, hogy pénzért vett alkalmazás újratelepítése nem kerül pénzbe, ha azonos Apple ID-vel vettük és akarjuk újra telepíteni. Fontos az is, hogy az alkalmazás iPaden tárolt adatai elvesznek az alkalmazás törlésével - bár ha az alkalmazást nem tudjuk használni, az adatok sem érnek semmit (játék progiknál ez nagyon tud fájni).
Válasszuk ki az eltávolítandó alkalmazást! Tartsuk rajta ujjunk, amíg nem kezd rezegni. A bal felső sarkában megjelenik a törölhetőségre utaló jel - ha ilyen nincs, akkor ez az alkalmazás alap Apple alkalmazás, és mint ilyen, törölhetetlen. A jelre kattintva az alkalmazás megy a kukába adatostul. Újra telepítéshez nyissuk meg az App Store-t, keressük meg az alkalmazást! Az ára vagy a „Free" felirat helyett az „Install" feliratot látjuk és ez jó.

És ha ekkor sem?
"Van még lúd" - utalhatunk az ismert viccre*.
Érdemes ekkor felkeresni a fejlesztő honlapját, hátha kiderül, hogy mi a gond. Előfordulhat, hogy az oprendszer (iOS) frissítése sodorta el az alkalmazást, ilyenkor érdemes kivárni, amíg a fejlesztő is frissíti az alkalmazást - bár addig azt nem tudjuk használni. A fejlesztőt a frissítésre semmi sem kötelezi, ám a szándékot jelezni szokták.
Ha már megtaláltuk a fejlesztőt, akkor vele levelezve is remélhetjük a hiba feloldását. Én a HVG-vel jártam így, amikor az még az első pár szám megjelentetésénél tartott. Elkezdtem egy szám letöltését, ami félbeszakadt és sem előre, sem hátra nem tudtam lépni. A program szerint letöltöttem a számot, viszont a szám nem volt lent az iPaden. Eljátszottam mindent, ami feljebb írtunk. Majd írtam a HVG-nek, akinek én voltam az első ilyen esete. Együtt találtunk megoldást a problémára, a fejlesztők pedig lezártak egy ritkán előforduló hiba-lehetőséget.
Meg lehet próbálni az iPad összes beállítását alaphelyzetbe tenni. Esetleg egy nyelvi beállítás, kiválasztás okoz gondot.
És végül, ha más ötlet nincs, lehet az iOS-t újra telepíteni, hogy az alkalmazást is újra rakjuk - én ebben nem nagyon bíznék, de ha az alkalmazás nélkül nincs élet, akkor bizony ez is megtörténhet. Ha ide jutunk és nem vagyunk iOS-bajnokként nyilvántartva, érdemes a számos Apple szakember egyikét felkeresni.


*
Kohn elpanaszolja a rabbinak, hogy döglenek a libái.
- Mivel eteted őket?
- Szemes kukoricával.
- Az a baj. Etesd ezután darával!
Kohn egy hét múlva ismét panaszkodik, hogy még mindig döglenek a libái, pedig darával eteti őket.
- Mert szamár vagy! - mondja a rabbi. Zabbal etesd őket!
Pár nap múlva Kohn megint siránkozik, hogy hiába eteti zabbal a libáit, mégis pusztulnak.
- Ostoba fajankó vagy, miért nem árpával eteted őket?
Másnap megint megy Kohn:
- Rabbi, hiába próbálkoztam az árpával, megdöglött az utolsó libám is!
- Most már egy libád sincs?
- Egyetlen egy se.
- Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése