Kis segítség Tőled nekem


Kis segítség Tőled nekem


Készítek egy felmérést azoknak, akik elvégezték az alapfokú Mac OS X képzésünket.
Arra kérlek, hogy töltsd ki! És ha bármi olyat találsz, ami szerinted hibás (rossz válasz, félreérhető kérdés...), akkor írd meg, jelezd nekem a kérdőív végén.
A teszt célja, hogy bárki felmérhesse alap-tudását, ezt – kérlek – vedd figyelembe, amikor kitöltöd vagy írsz nekem.
Előre is köszönöm minden kitöltőnek, visszajelzés küldőnek.

2014. szeptember 30., kedd

Jóslat ellenőrzés IV.

Az év elején a KGI Research megjósolta, milyen eszközöket mikor mutat be az Apple az év során. Most épp "szaván fogó" bejegyzésünket olvasod, amelyet a jóslás napját követően helyeztünk el blog-folyamunkban.

Ha valóban a jövőbe látott a KGI Research, akkor tenyerünkön pihen az új, 4,7" iPhone. Ha nem, akkor nem pihen. Amúgy érdekes gondolat, hogy az új 4,7" méretet karácsony előttre időzítve megütik egy nagyobb, 5,5 inchessel.

2014. szeptember 29., hétfő

U2, hajlítódás és iOS 8.0.1 - az Apple banánhéjai

Ó, bár csak lehettem volna légy a múlt héten az Apple PR részlegében szálldosva! A médiát a végletekig befolyásolni, manipulálni képes cég egyik csöbörből fejeselt a másik vödörbe.
Elsőnek itt volt az új U2 album, amit akár akart a felhasználó, akár nem, megkapott az iTunesban. Düh és gyűlölet hullámot váltott ki az erőltetett ingyenes letöltési lehetőség, amelyet még a U2 rajongók egy része is szabadságuk elleni masszív támadásként élt meg, nem is szólva azokról, akik nem szeretik a U2-t. A U2 számára viszont jó üzlet volt, mert az Apple százmillió dollárt fizetett az albumért, és a média-hullám hátán a régi albumjaik is visszatértek a sikerlistákra. A U2 "eltávolító eszköz" megjelentetésével ráadásul az Apple úgy tett, mint akinek ezért hálával tartoznánk.
Ezt követte a "bendygate", a hajlítódási mizéria. Sokan a farzsebükben hordják az iPhone-t, a vadi új iPhone 6 pedig egy idő után fenékre hajlik, köszönhetően az "eszméletlen vékony aluminium design"-nak. Ez persze igazi "fogyasztói társadalmi probléma" (first world problem - amitől nagyon nem függ az emberiség sorsa), csak egy nagyon startupos-sal esik meg, hogy testre simuló farmerzsebében hordva az iPhone 6-ot, ráül. Ám mint minden Apple-lel kapcsolatos történet, ez is hamar szárnyra kapott, az első vonatkozó videót egy nap alatt 18 millió ember nézte meg.
Végül, de messze nem utolsó sorban, sőt, a legdurvább a hibásnak bizonyult iOS 8 frissítés. (Az Almalap közbevetése: az eltelt tizenöt évben egy visszavont OS frissítés volt emlékeim szerint.) Mivel az alapszoftverben volt néhány igazán zavaró hiba, elsősorban a HealthKit körül, ezért a szokásosnál többen is azonnal ráfrissítettek az iOS 8-ra.


És a letöltést követően az iPhone 6 használók azt tapasztalták, hogy az addig hibák ugyan eltűntek, de helyettük több és még zavaróbb lett. Például nem tudtak a mobil-hálózathoz kapcsolódni. Bár a telefonálás egyre kevésbé használt funkció a mobilokon, a hálózat elérhetetlensége pánikot és düht váltott ki. Nehezen lehet jó PR-nak nevezni, amikor milliók vélik úgy, hogy a szoftver-frissítés a telefonjukat egy téglává tette.
És az Apple, amely a "bendygate" kapcsán hallgatott, a szoftver-frissítési hiba esetében nem maradhatott szótlan. Teljesen szokatlan módon bocsánatot is kért: "A felhasználók elnézését kérjük, amiért ilyen nagy kényelmetlenséget okoztunk, éjjel-nappal dolgozunk azon, hogy az iOS 8.0.2 kibocsátásával azt helyreállítsuk. Az új frissítés napokon belül letölthető lesz." Emlékezzünk vissza az iPhone 4 esetére, amikor az nem érte el a hálózatot, Steve Jobs azt felelte azért, "mert rosszul tartják" a készüléket. (Almalap: és ebben nagyjából igaza is volt.) Úgy tűnik, Tim Cook más utat jár a kapcsolat tartásban.
Egyébként, nagyobb időtávlatot tekintve, ezek az események nem fognak ártani a tízmilliónál is több új iPhone-t eladott cégnek. A pár meghajlott iPhone-t csendben kicserélik, az iOS 8.0.2 kijavítja az előző hibáit is. (Már le is tölthető!) Ezek a pár napos viharok leginkább arra jók, hogy még többen beszéljenek az új telefonokról, ahogy azokat sorra mutatják be az országokban.
Ám az Apple gépezete ezekben a napokban igencsak csikorog. A bejelentés előtti várakozás-építés, a termékek soha-nem-voltsága, a showműsort idéző bemutató és a hirdetések - ezek fekszenek az Apple-nek. A hibák és problémák kezelése soha sem volt a cég erőssége - ilyenkor arrogánssá válik a felhasználókkal és a médiával is. Láttál már valaha Apple vezetőt a tévében, amint a felhasználóktól bocsánatot kérve magyarázza, mit is hibáztak el? Talán ez az attitűd is változóban van.

Rory Cellan-Jones, BBC technológiai szakíró

2014. szeptember 26., péntek

Átlagisztán és Extremisztán

Mielőtt elolvasnád az alábbi hosszú hétvégi bejegyzést, válaszold meg a következő öt kérdést magadban:
  1. Átlagosan hány centiméter magasak a két méternél magasabb emberek Magyarországon?
  2. Átlagosan hány évesek a 90 évnél idősebbek Magyarországon?
  3. Mennyi az átlagvagyona a 6md forintnál gazdagabb magyaroknak?
  4. Ki nyer, ha egy kocsmában összebunyózik egy első osztályú bokszoló és egy ugyancsak első osztályú birkózó?
  5. Ki nyer, ha egy első osztályú birkózó és egy első osztályú cselgáncsos verekszik össze a kocsmában egy nőért?

Mérő, hattyú, Gauss és Cauchy

Mérő László előadást kihagyni, ha nem is bűn, de hiba. Két dolog miatt is kedvelem. Az egyik a könyvei (lásd a wiki linken). Nehezen definiálható, de mindenki által használt alapfogalmakat ad meg hétköznapi példákkal illusztrálva, majd, mint amikor egy korcsolyázó megcsinálta a kötelezőt, elrugaszkodik, és tudományokon átívelő, elmét mozgató gondolatokkal soroz meg. Én az Észjárások második kiadására kattantam rá, nem biztos, hogy ebből a könyvből, de jöjjön az előbbi gondolatra egy példa: mi a szabadidő ára? Közgazdasági szakot végzettek számára ismert fogalom, persze. A másikat meg elfelejtettem, mert elragadott egy váratlan oktatás. (Mérő már szerepelt ebben a blogban a mém kapcsán.)

Szabadidő ára
Robinsonként éldegélünk egy szigeten, és minden vágyunkat és igényünket kielégíti annyi kókuszdió, amit hat óra alatt a pálmafákra mászva le tudunk szedni. A maradék tizennyolc óra a szabadidő. Ennek meg az az ára, amiért a hetedik órában hajlandó lennék fára mászni. Ami persze más áron van a tizenkilencedik óráétól. Szóval mennyiért is vagy hajlandó a hatodik szombaton is lenyomni egy tíz órás műszakot? (Remélem, jól idéztem.)
Igen, ebben a bejegyzésben nem lesz sok Apple, ahogy Mac se, és iPad se.
A fenti címet a KNK PR & Media szervezte, Figyelő és GYOSZ támogatta előadás viselte, ennek fonalát próbálom továbbgurítani, mert gurításra érdemesnek tartom. Mérőt élőben nehéz követni, néha az az érzése az embernek, hogy két mondata közül kimaradt két-három bekezdés. Viszont agytorna.

Fekete Hattyú
Él egy Nassim Nicholas Taleb nevű üzletember, tanár, akinek egyik rögeszméje, hogy a tőzsdén a vesztésre, a bukásra játszik, mondván pár milliárd év múlva úgyis vége az életnek. A prof nem zakkant, egész elméletet állított fel. Könyvet is írt, ennek címe a Fekete Hattyú, a rendkívül valószínűtlen események jelképe, amelyeknek három jellegzetességük van: előreláthatatlanok, tömeghatást váltanak ki, és csak utólag magyarázhatók kevésbé esetlegesnek, előreláthatóbbnak. Mérő kommentje: már a cím, a név is rossz, hiszen fekete hattyút könnyű elképzelni, egyáltalán nem jó szimbólum a valószínűtlen eseményhez. Taleb amúgy egyre gazdagabb, először 9/11-en nőtt meg a vagyona, de a 2008-as év vége még nagyobb vagyonhoz juttatta. A könyv magyarul is kapható, bár Mérő szerint "baromi sz@r", de "tanultam belőle, de nem értek vele egyet."
Ez utóbbi félgondolat kapcsán megtudtuk, hogy amikor először ismerkedett a Bibliával, a teremtés résznél kiszámolta, hogy Istennek 8,5faj/perc sebességgel kellett alkotnia, "de figyelembe véve az első három napot, amit nem erre fordított, a helyes szám: 17faj/perc". Igen, Mérő matematikus is.

Gauss és Cauchy
Gondolom, aki egyetemen vagy főiskolán matekot vagy valószínűségszámítást tanult, az most felsírt bánatában vagy örömében. E két név ugyanis a fenti bevezetőt követte. Azok számára, akik nem lennének topon, Mérő is segített felidézni a tanultakat (a rendezvényre a Gyáriparosok Országos Szövetségének tagjait hívták meg). Két kérdése is volt:
  1. Átlagosan hány centiméter magasak a két méternél magasabb emberek Magyarországon?
  2. Átlagosan hány évesek a 90 évnél idősebbek Magyarországon?
Tippeltél? Nos, a helyes válasz kétszázhárom centi és kilencvenhárom év. Ja, ez reális, gondoljuk. Akkor jöjjön még egy kérdés:
  1. Mennyi az átlagvagyona a 6md forintnál gazdagabb magyarnak?
A helyes válasz huszonhárom milliárd. De hasonló lejátszható a Forbes 500-as listával is, ott épp az Apple messze átlag feletti vagyona táplálja a megbecsülhetetlenséget. Matematikai magyarázat egyszerű, az első két kérdés esetén az értékek Gauss eloszlást követnek (ábra jobbra, klikk rá!), amelynek van átlaga és van szórása is. Baromi durván, nem matekosként mondhatnánk, hogy az emberek magassága másfél méter, plusz-minusz másfél méter. Ugye nincs nulla centinél alacsonyabb és három méternél magasabb ember. Sőt, az emberek nagy többsége a 170+/-20 centis sávba magasodik. Az életkorral hasonló magyarázat jár.
A harmadik kérdés azonban nem Gauss eloszlású, hanem Cauchy (ejtsd: kósi) eloszlású, aminek van átlaga, de nincs szórása (ezzel azért ne akarj vizsgára menni). Mérő remek példájával magyarázva, a Cachy eloszlás olyan, mintha egy végtelen hosszú fal előtt állnánk bekötött szemmel és egy-két teli tárú géppisztollyal. Jól megpörgetnek minket, mi meg lövünk mindenfele. Ésszerű, hogy a legtöbb golyó nagyjából velünk szemben csapódik a falba, de lesz pár, ami jobbra vagy balra méterekre, vagy akár pár száz méterre (elmélet, nem gyakorlat). És lesz olyan, ami a fallal szinte párhuzamosan suhan.
Ha a harmadik kérdésre adott arányt visszavetítjük az első kettőre, akkor lehetne húsz méter magas ember is, amihez persze jó pár kétméteres kellene a 203-as átlag tartásához, lenne ezerháromszáz éves nyugdíjas is, akit ezrednyi kilencven éves nyugdíjassal kellene együtt mérni, hogy 93 évet kapjunk.

Kétisztánban élünk
A Gauss eloszlás az Átlagisztánt jellemzi, a Cauchy pedig az Extremistánt. És ahogy látható, a gazdaság minden napjaiban jelen van Extremistán. Amíg a Gauss-szal jellemezhető események beárazhatók - lásd életbiztosítás -, addig Extremistán eseményei nem. Ezért más módon kell közelíteni hozzájuk, ez az, amit most az üzleti élet tanul. A 2008-as pénzügyi válság Átlagisztánban nem történhetett volna meg, Extremisztánban pedig kimondottan igény volt rá.

Máté, Dr. Joel Fleischman, törékenység, boksz

Meglepetésszerűen egy idézet következett Mátétól, mely szerint akinek van, annak adatik, és bővölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van. Mérő elmondása szerint sokáig nem értette ezt a sort, de egyszer ráébredt, hogy ilyen jószág az innováció. Akinek van, gyarapszik, akinek nincs, az nem.
Mi a törékeny ellentéte? - hangzott el váratlan ugrással a következő költői kérdés. Már az ellentét is értelmezés kérdése, mert ha a pozitívnak a negatív, akkor mi a nulla? Ha a támadónak a védő, akkor mi a semleges? Mérő értelmezésében a törékeny ellentéte az, ami erő hatására több lesz. Klasszikus példa a hidra, amelynek ha egyik fejét levágják, kettő nő helyébe. Esetleg az agresszivitás. Vagy az izom, minél többet edzik, annál erősebb lesz (nekem sántít, de értem).
Az izom kapcsán elkanyarodtunk a sporthoz.

Birkózó, bokszoló, cselgáncsos és sakkozó
  1. Ki nyer, ha egy kocsmában összebunyózik egy első osztályú bokszoló és egy ugyancsak első osztályú birkózó?
Mérő ezt a kérdést az adott sportág vezető sportolóinak is feltette. Az egyhangú válasz az volt, hogy a birkózó nagy valószínűséggel állja a bokszoló első pár ütését, és amint test közelbe kerülnek, nyer.
  1. És kinyer, ha egy első osztályú birkózó és egy első osztályú cselgáncsos verekszik össze a kocsmában egy nőért?
Szintén sportolók szerint ez attól függ, hogy van-e rajtuk ruha! Ha van, akkor a cselgáncsos, mert ő ruhát fog, ha félmeztelenek, akkor a birkózó, mert ő meg testre megy.
És hogy elkezdjük összefűzni a szálakat, a bokszoló is a törékeny ellentéte, hiszen minél jobban ütik, annál erősebben akarja a győzelmet. Valahol minden sportoló nem-törékeny.
A fenti gondolatokról beszélt Mérő a magyar sakk-válogatott felkészítésén, amikor látta, hogy az egyik edző megrogy és fejét az öklére hajtja az asztalon. Az előadás után oda is ment hozzá, kérdezte, hogy valamit beszólt, vagy rosszat mondott, amitől így letört az egykoron elég híres magyar mester. "Rájöttem, miért nem lettem sikeres, én soha sem voltam bokszoló típus." Polgár Judit kimondottan bokszoló. (Az üzleti életben te bokszoló típus vagy? - tettük föl meghívómmal az előadás után a kérdést egymásnak.)

Miért éppen Alaszka?
Dr. Joel Fleischman doktort tanulmányi szerződése pár évre az alaszkai Cicelybe kényszeríti a tv-sorozatban. Folyamatosan kerülgetik egymást a pilóta Maggie-vel, akinek a pasijai rendre meghalnak, egyikükre például ráesik egy visszatérő műhold. A Mérő idézte epizódban Joel egy távoli településre utazik védőoltásokat beadni, visszatérőben pedig Maggie gépe lerobban, így kényszerleszállást hajtanak végre a vadonban. Maggie nem tudja megjavítani a motort, ezért puskát a vállára vetve elmegy, hogy vacsorát lőjön. Fleischman elunja magát, és nekilát a repülőgép motorjának szétszedéséhez, megjavításához, bár semmi műszaki affinitása sincs. Persze, hogy Maggie majdnem lelövi dühében, amikor meglátja a darabokra szedett motort, ahogy az is, hogy a motort a dokinak sikerül megjavítani. És Mérő szerint ez az érdekes, Joel a bioszban tanult modelleket próbálta ráilleszteni a motorra, hogy kiderítse a hibát. És így eljutott a modellekig, amit azonnal makettel bővített.

Én makett vagyok!
(Igen, jelent meg Mérő írás ezzel a címmel. A modellként dolgozó lánya mondta, amikor kérdezték, hogy mi a foglalkozása.) Azért ezt felelte, mert a makett valami kicsinyített, egyes vagy minden szempontból működő mása, míg a modell leginkább egy elméleti elképzelés. A makett és modell közti különbség megvilágítása hosszan eltartott. Ha jól értettem, a lényeg az, hogy amíg az Átlagisztán esetén lehet makettel is operálni, addig Extremisztánban csak a modellek működhetnek. A jó vezető, mivel számolni (Cauchy) nehéz vagy lehetetlen, a helyzetekre modelleket próbál rá, így dönt. Ezért az egyetemeken modelleket kell tanítani, ennek a módja az, ami épp Mérőt foglalkoztatja.
A dolog szépsége az is, hogy az angolban nincs külön szó a makettre és modellre, a modellt használják. A Wiki a maquette szót megtalálja az angolban, de jelzi: az francia. Ha rákeresek a H0 játékvasútra, akkor angolul a modellt szót használják, ahogy itthon is modellvasút és nem makettvasút, bár tartalmilag az utóbbi a helyes.

Twitter vs. Facebook, avagy összefoglaló

Nagyon nehéz egy olyan elme gondolatait visszaadni, amelyik gyorsabban lépked, mint beszél, de azért remélem, sikerült a lényeget megidézni. Érdemes olyan emberek véleményét kikérni, akik nem az adott területen dolgoznak, akik egy feladattal nem azonosulnak, nem szemből, hanem inkább oldalról érkeznek (sakkozóknak birkózókról mesélni). Érdemes egy könyvét elolvasni. Ha bejön, bejön, ha nem, nem.
A kérdések során egy megbízásáról is beszélt - tanácsadó cégben (is) dolgozik. A Twitter kérésére dolgoztak, az egyik alapmegállapítás, amit tettek az, hogy a Twitteren mindenki igazat mond, a Facebookon mindenki hazudik. Oké, nem hazudik, de ici-picit fényezi magát. De a fenti állítás magyarázat arra - Mérő szerint -, hogy miért nem sikeres egyetlen Twitter fejlesztés sem, ahol képeket lehet, kell publikálni.
Magunkból kiindulva, az @Almalapon csak a blog postjait ajánljuk címükkel, amíg a Facebookon csábítjuk a hallgatókat - nem hazudunk, de ici-picit fényezünk.

Kata, kösz a meghívást!

2014. szeptember 23., kedd

Fizetnék-e órával?

Ha biztonságos, akkor megeshet. Biztonságos-e az Apple Pay akár órával, akár iPhone-nal? Az Apple szerint természetesen, sőt, ennyire még soha a világon nem volt biztonságos. A hitetlenkedő IT szakemberek szerint minden rendszer feltörhető - és fel is lesz törve, ha a feltörés ára megtérül, búsásan megtérül. Ha érdemes a pénzkiadó automatákat meghackelni, ál "iker" kártyákkal operálni, akkor az Apple elektronikus megoldása is fel lesz törve. Előbb vagy utóbb, idő kérdése.

Passbook és egyéb alapok

A Passbook már évek óta a törölhetetlen Apple alkalmazások egyike iPhone-on. Arra hivatott, hogy elektronikus jegyeinket tárolja. Ide kerülhetne a Malév törzskártya mellé a digitális Malév jegy. Az Oroszlán királyra neten vett jegy. A három napos Budapest-pass. De idekerülhetne kedvenc kávézóim - Java és Little Melbourne - pont-gyűjtő kártyája is. Egyáltalán, az összes plasztik lap. És minden jegy, belépő. Ehhez persze arra is szükség lenne, hogy a kibocsátó szeresse a Passbook formátumát. Ahogy arra is, hogy az elfogadó helyek szeressék a Passbook formátumát.
A Passbook bemutatása után itthon Handrás és a Szifon próbálkozott meg használatával, azóta másról nem hallottam. És a gyors Google-ös keresés sem utal arra, hogy itthon használnák a Passbookot.
Jegyezzük meg, más hasonló, elektronikus pénztárca (wallet - az angol kulcsszó) sem terjedt el itthon.
Ami leginkább hasonlít az Apple Payre, az a MasterCard PayPass-a vagy a Visa payWave-je. A kártyán kis jel mutatja (a képen a kártyán a chiptől balra, olyan wifis), hogy az adott szolgáltatás elérhető. Az ilyen kártyát nem kell "lehúzni", csak odatartani a leolvasóhoz. Ötezer forint alatt még PIN kódot (és zöldet sem) kell megadni. Mikropay és NFC (Near Field Communication) a két kulcsszó. Jegyzem, nekem fél év után tűnt fel, hogy a kártyám erre alkalmas, de egyetlen fizetésnél sem szóltak, hogy elég érinteni. Tavaly a fizetések ötöde volt érintős.

Hogy fizetek az Apple Watch-csal vagy iPhone-nal?

Először az iPhone Passbook alkalmazásába kell eljuttatni a kártyát. Mivel az iTunes már ismeri a kártyádat - a nehezen kikerülhető regisztrációs lépés -, így elég megadni az iTunesnál a biztonsági kódot (hátoldalon lévő számot) ahhoz, hogy a kártya átkerüljön a Passbookba. Új kártyát is egyszerű a Passbookhoz adni, ahogy a képen is látható, az iSight kamerával "befotózzuk" azt a Passbookba. Ha több kártyánk is van a Passbookban, akkor a Beállításokban adjuk meg, melyik az alapértelmezett.


Fizetéskor az iPhone-t odatartom, szorítom a leolvasó terminálhoz és az ujjlenyomat olvasó adja a hitelesítést. Tehát nem tudom odaadni a telefonomat a páromnak, hogy fizessen, amíg én a söröket pakolom el. A sikeres fizetést az iPhone remegve tudatja, sőt, még bippen is egyet.
A Watcht kijelzőjével tartom a leolvasó elé, és duplán megnyomom a Digital Crown melletti gombot. (Hogy tömpe ujjam hogy fér a gombhoz a leolvasó és a karom közt, azt akkor demózzuk, ha lesz óra a karomon. Arra az esetre nem is gondolok, amikor a leolvasó nem velem szemben, függőlegesen található, akkor hogy teszem rá az órát lapjával...) Itt is kis remegés és hang igazolja vissza, a fizetés megtörtént.
Minden fizetés egyedi azonosítót kap, amit a fizető eszköz akkor generál, amikor fizetünk. Ez az azonosító addig létezik, amíg az Apple eszközeiről titkosítva el nem ér a kártya-kibocsátóig, és ott a két ág - mi fizettünk, ők kasszíroznak - össze nem ért. Az Apple - a saját bevallása szerint - semmilyen személyes adatot nem őriz meg.

Fizetnék-e órával?

A PayPass-ról elterjedt városi legenda, hogy nagy tömegben, villamoson vagy metrón vicces emberek "lehúzzák" a kártyát 4999 forinttal, mert ugye, ehhez nem kell semmilyen azonosítás sem. Ez amúgy vicces, mert a leolvasó terminál is azonosítható, így az illegális terminált ripsz-ropsz, le lehet tiltani.
Az Apple eszközeinél nem elég az eszköz, vagy az ujjlenyomatunk kell, vagy duplaklikk az órán. Remélem, az ujjbegy levágás nem fog elszaporodni, viszont egy elhagyott vagy ellopott óra önálló életre kelhet. Ami ellen nehéz védekezni, kármentesítani a Find My Watch-csal lehet majd.
És az új Watch vásárlásakor használhatjuk a zsebünkben szunnyadó iPhone Passbookban tárolt hitelkártyánk.

2014. szeptember 22., hétfő

Watch my Watch!

A Business Insidert követve lássuk, miért eszméletlen jó dolog az Apple Watch, az aWatch. Külön pszichológiai elemzések láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy miért nem iWatch az óra neve, a "mindenáron szakítás Jobs szellemével és korszakával"-tól a sokkal őszintébb "tudja nyűg, ott van az Apple TV is"-ig számos véleményt olvashatunk. De miért is jó az Watch? Mert idén karácsonyra még nem lesz kapható? Mert az ára valahol százezer nettó forint környékéről fog indulni? Mert lesz férfi és női méret? Tizenegy külalak? Szkeptikus lennék?

Kommunikáció

Digitális érintés
Apró ábrákat rajzolhatunk az apró kijelzőre, amit el is küldhetünk barátunknak. A durván 4x4 centis kijelzőn az ujjunkkal nem sok mindent rajzolhat az átlagember. Persze küldhetünk szívet a szívünk csücskének, mosolygó arcot is - bár erre ott az animált emoji, a következő kiemelt tudás, amiért a Watch eszméletlen jó.
Aki rajzolt már az ujjával, az tudja, hogy félig vakon rajzol, mert az ujjhegy kitakarja a rajz épp megalkotott pontját. Persze lesznek szenzációs ábrák - gyanítom, majd körbe is járnak, mint egy Facebook bejegyzés -, de a nagy többség nem a szabadkézi rajz professzora, pláne nem az utcán rohanva, vagy metrón kapaszkodva.
A rajzolás - vegyük észre - azért fontos, mert szöveget írni a Watch-on nem lehet.

Animált emoji
Engem a világból ki lehet üldözni ezekkel, de ha valaki szereti... Gondolom, életkor függő is. Aki rajongó, az örüljön, a Watch szerkesztést is kínál. :) :P =8-O

Fogad
Hívást és szöveges üzenetet. A Watch az iPhone 5 és frissebb készülékekkel működik együtt. És igen, van, amikor egyszerűbb az órámra nézni, mint elővenni az iPhone-t, hogy mi történt. Bár ez utóbbit már lassan tíz éve gyakorlom.

Megválaszolna
A bejövő üzeneteket elemzi a Watch és gyors válaszüzeneteket kínál. Ugye, ilyesmi van az iPhone-on is, amikor épp nem tudjuk felvenni. Két embert ismerek, aki rendszeresen él ezzel a lehetőséggel és nem csak simán kinyom, ha nem tudja felvenni.

Walkie talkie
"Kitt, gyere ide!" Szaporodnak majd hát az utcai Kötés Jakabok. "Jakab, Kötés Jakab."

Egészség

A Watchnak sportos változatát is megvásárolhatjuk majd. Persze sportolni, egészségesen élni nekünk kell, az óra ebben csak partner, társ, ösztönző és objektív mérő lesz. A BI szerint a Watch a legjobb fitnesz eszköz, amit valaha a Földön feltaláltak, szerintünk meg ez messze nem igaz, de mutatja az Apple marketing erősségét. Ami lényeges, ez az eszköz ki fogja használni az iOS8 részeként megismert HealthKit-et, amelyről a WWDC kapcsán mi is írtunk.

Szívverés
Az óra hátoldala számolja a szívverésünket, méri, amíg hordjuk az órát. A mért adatokat egy érintéssel küldhetjük el szerelmünknek és orvosunknak (2in1 adott esetben ajánlott!). Többször megvallottam már, hogy bioszból gyenge voltam, de legjobb emlékeim szerint is a pulzusomat a csuklóm belső felén kellett kitapintani és nem a külső felén, ahol az órát hordtam.

Mozgásmérés
A Watch számolja lépteid, és ezekből kiszámolja, hány kalóriát égettél el. És lesz alkalmazás arra is, ami ennek alapján állítja össze a vacsorádat. Ami azért megfontolás tárgyát képezheti: az összes mért egészségügyi adat felkerül az Apple felhőjébe, természetesen névtelenül, meg nagyon védve. Aztán valamelyik tündérbogár hacker mégiscsak feltöri ezt az adatbázist (amerikai verzió) vagy a kormány egész egyszerűen magáévá teszi (nem amerikai verzió). És innentől kezdve a biztosítási díjadon át szinte mindent be lehet árazni az egészséged és életmódod függvényében. Ha paranoiás lennék, akkor az én érdekemben lesz majd kötelező hordanom...

Jutalmazó alkalmazások
Többet is bemutattak az eltelt hetekben. Ha teljesíted a magad vagy az alkalmazás által kitűzött tervet, akkor az alkalmazás megdicsér, buksit simogat. Ha nem, akkor biztat, hajt. Persze mérheted másokhoz is magad, ha téged ez hajt előre. (A Gonosz Almalapnak egyfolytában Norbi neve jár a fejében, de nem a bukott tőzsdei bevezetése miatt, hanem mert nem találtam Norbi app-ot. Pontosítok: Norbi van, de az Michelisz.)

Alkalmazások

A Watch teljes értékű alkalmazás futtató hardver, a fejlesztők munkáját az Apple a WatchKit-tel segíti, hasonló csomagok léteznek iPadhez, iOS-hez vagy Machez is. Ezek hasznos rutinok, menü-sablonok, amelyek programozását így nem kell minden fejlesztőnek elvégezni. Mi pedig azonos felületeket nyerünk, nincs annyi gombkép, ahány fejlesztő.

Csingi-lingik

Ahogy a bemutatón is láttuk, a Watch ennél is többet tud.

iTunes és Apple TV A Watch nem lenne igazi Apple termék, ha nem lehetne vele az Apple univerzumot vezérelni. Kereshetünk az iTunesban zenét vagy hallgathatunk iTunes Rádiót. Lejátszhatunk, ugorhatunk (fitness+!), visszaléphetünk a Watch használatával, nem kell az iPhone-t elővenni. És persze, ha túl hangos a zene, akkor lehalkíthatjuk. Sőt, ha vége a zenének, akkor kihunynak a fények.

Siri és Map
Nem sütjük el újra a "Kitt"-es témát. Az órájába motyogó ember képe már most mosolyt csal az arcomra. És az milyen lesz, amikor valaki hangosan üvöltözik, mondjuk egy rendezvényen, vagy koncerten és számos Siri érzi majd megszólítva magát?

Apple Pay
Az óra és a hitelkártya sikeres integrációja lehet az, ami a Watch sikerességét a Mac, az iPod vagy az iPhone sikerességének magasságába emeli. Az Apple Pay-re még vissza fog térni a blog, hamarosan.

A szkeptikus Almalap és a Morgan Stanley jóslata

A Morgan Stanley szerint sikeresebb lesz a Watch, mint én gondolom. A grafikon azt mutatja, hogy mennyi idő alatt (vízszintes tengely) mennyit (függőleges) adtak el az adott termékből. A Mac esetén jegyezzük meg, hogy az 1984-ben volt, amikor ici-picit más volt az értékesítés módja, de még az iPod esetén sem volt akkor része a netnek, a webáruházaknak, mint ma.


És még egy érdekesebb grafikon, naponta hányszor a miért vesszük elő a telefonunkat. Látható, hogy a leggyakoribb műveletek Watchról is végrehajthatók.

2014. szeptember 18., csütörtök

Megfigyelem magam

Amióta az iPhone, de inkább a mobiltelefon alkalmas a képrögzítésre, azóta készülnek "biztonsági kamera" alkalmazások. Léteznek vér-egyszerűek, és felvétel-titkosító infra feltétes James Bond változatok is. Van, aki a gyerekszoba ellenőrzésére használja, akad a titkárságon, recepción, kis boltban dolgozó megfigyelésére telepíti. Őszintén, komoly cég iPhone-t vagy más nem céleszközt nem használ komoly biztonságtechnikai megoldásként. A 007-es iPhone ügynök jelenti címen már írtunk anno hasonló témában.

Általában megfigyelek
A legegyszerűbb talán a Manything használata, az alkalmazásért nem kell fizetni. Természetesen van regisztráció. Akinek van Facebookja, annak egyszerűbb FB-vel - ha nem kell az alkalmazás, ne feledjük a Facebookkal elfelejtetni a Manythinget. Az FB Apps beállításokat kell megkeresni, és onnan kipöckölni azokat, amelyekről már azt sem tudjuk, hogy kerültek oda.
Az egyik iOS eszközünk lesz a kamera (első kép). A másikon (másik kép) megnézhetjük az első által látott képet. További iOS eszközökkel egész hálózatot építhetünk ki. Wifin. Ha wifin nem megy, akkor használja a mobil-hálózatot. Az eszközöket azonos Apple ID párosítja. Így apu eszközei és anyu eszközei, ha külön ID-n vannak, keresztbe nem látják egymást.
A kamerát játszó eszközöket érdemes tápon hagyni. Titkos felvételre pedig nehezen használható a Manything, mert a kamera-eszközön is látható a közvetített kép, a kijelző fénye pedig könnyen észrevehető.
A Presence (ingyenes) pont ugyanezt tudja. Ezzel az alkalmazással is, ahogy a Manythinggel, visszanézhetők a felvételek. Mozgás-érzékelés detektáló módra is állíthatjuk mindkettőt. Rövid tesztelés alapján egyértelmű, hogy aki csak átfut a megfigyelt zónán, annak van esélye nem látszódni, az iOS és az alkalmazás mire magához tér, már messze jár. Így viszont nem telik meg csendéletet mutató videóval a 64GB tárhely.

Jaj nekem!
Ha gyakran hagynám tárva-nyitva a bejárati ajtót, akkor érdemes alarm.com rendszerét használni. (Az alarm-ra nem érdemes az App Store-ban rákeresni, mert azontúl, hogy megtudjuk, hány száz vagy ezer ébresztőóra alkalmazás fejlesztő próbál meg boldogulni, ezt az alkalmazást egykönnyen meg nem találjuk. Mondhatnám, túl jó domain nevet tetszettek megcsípni.) Az alarm.com fordítva kerül a cikkbe, ők teljes épületvédelmet nyújtó termékeket terveznek és forgalmaznak, és ha már, akkor írtak egy iOS appot is.
És végül, minden OS (Mac) és iOS eszközön ott a "Find my" opció. Kötelező beállítani! Ha csak ott felejtjük valahol az iPadünket, számítógépünket, akkor meg tudjuk akadályozni, hogy az ellenségünk, a barátunk vagy barátnőnk (BFF) körbenézzen. Ha pedig a legrosszabb esett meg, akkor az összes adatunkat tudjuk az ellopott eszközről törölni.

2014. szeptember 17., szerda

Fütyülős kulcstartó

Pálinkában nagyobb siker. De anno a "fütyülős kulcstartó" eszméletlen karriert futott itthon be - hogy jól el legyen feledve. A kulcstartó, ha füttyszót hallott, visszacsipogott, így segített megtalálni önnönmagát azoknak, akik nem tudták, hová tették. Olyan ez, mint amikor otthon az ember úgy keresi a mobilját, hogy egy másikról vagy vezetékesről megcsörgeti. Persze, hogy erre is van egy app.

A Tile darabja 20 dolcsiba kerül, az aksija egy évig bírja. Jó Apple-barát eszköz módra nincs aksi-csere, eszköz újravásárlás van: ügyes. A kis kulcstartó GPS-koordinátáit árulja el az őt firtató iPhone app kérésére. Ehhez plusz-minusz harminc méteres pontossággal azért tudnunk kell, hogy hol hagytuk a Tile-t. Tehát az iKea autóparkolójában a kocsinkat nem fogjuk egykönnyen megtalálni. De házon belül segítség lehet.

2014. szeptember 16., kedd

Négyen az Apple-től

Nem csak az Apple-nél fordul elő, hogy valaki feláll, otthagyja a céget, hogy saját vállalkozásba kezdjen. A 90-es évek derekán például a hazai Apple-viszonteladók életének volt visszatérő jelenete, amikor a vezető üzletkötő pár hónapos munkaviszony után úgy érezte, ő ezt tudná jobban is csinálni, de főképp: többet keresni. Voltak sikeresek, de sokkal többen buktak el. A legtöbb sikeres cég talán a Baum-ból vált ki, ezért is hívták a bennfentesek akkoriban a cégalapító-vezető Hochbaum Palit "keresztapának". Az, hogy ő hogy csöppent az Apple-businessbe, külön történet. Ebben a bejegyzésben a nagy Apple-ből kivált négy sikert említenénk meg. Konspirációban utazók számára: minden az Apple-től származik. Ellenkonspirálóknak: az Apple azt hiszi, hogy ő forgatja a Földet.


Android - Andy Rubin
Stave Jobs nem véletlenül akart "nukleáris" háborút indítani a Google ellen. Andy Rubin, az Android egyik alkotója évtizeddel korábban az Apple-nél dolgozott, amikor megalapította a Danger nevű vállalkozását. Amit - zavar az erőben - a Microsoft vásárolt fel 2008-ban, mint ígéretes okostelefon-fejlesztő céget. Rubin nem adta fel, a vonatkozó Apple-Google perben az Apple ügyvédei azzal érveltek, hogy "az Android alapjainak megfogalmazására az [Apple-nél] töltött idő inspirálta".

Flipboard - Evan Doll
Evan Doll az egyik vezető mérnök volt az iPhone csoportban, amikor 2010-ben vette a kalapját, és társaival megalapította a Flipboardot. Ezzel az alkalmazással a neten található hírek gyűjthetők össze, olvashatók, és oszthatók meg mással. Az általunk is naponta használt Flipboard nem RSS-aggregátor (bár a háttérben ez is játszik), hanem az olvasott szájtok cikkeit újra tördelő alkalmazás, egy-egy iPad kijelzőre 2-7 cikket téve ki. Ezek persze kattintásra tovább olvashatók.

LinkedIn - Reid Hoffman
Felhasználói élményt fejlesztő mérnökként dolgozott Reid Hoffman az Apple-nél. A kicsit kacifántosan hangzó munkakör - szerintem - az egyik legfontosabb, az Apple sikereinek egyik sarkköve. Nem mindegy, hogy a számítógép vagy bármi más az a munkát, alkotást, szórakozást segítő, támogató eszköz, vagy egy legyőzendő gépszörny. Hoffman amúgy alapítója volt a Socialnet-nek, amely a közösségi szoftverek koraszülöttjének bizonyult, de befektetőként a PayPal mögött is megtaláljuk. Ja, és a LinkedIn ötlete, kifejlesztése és finanszírozása is - részben - hozzá kötődik.

Nest - Tony Fadell
Akik átélték az iPod-őrületet, azoknak talán ismerős a név, őt tartották "az iPod apjának" (a másik apja kétségbevonhatatlanul Jobs, de ezen a szálon sem haladnánk ma tovább). Fadell, mint sokan mások, Jobs stílusa és a vezetésből kiszorulása miatt hagyta ott az Apple-t és ment el - a Google-höz. Pontosabban megalapította a Nest fejlesztő cégét, ahol több, mint száz volt Apple alkalmazott vállalt munkát pár év alatt. A céget végül tavaly vette meg a Google.

2014. szeptember 15., hétfő

Jóslat ellenőrzés III.

Az év elején a KGI Research megjósolta, milyen eszközöket mikor mutat be az Apple az év során. Most épp "szaván fogó" bejegyzésünket olvasod, amelyet a jóslás napját követően helyeztünk el blog-folyamunkban.

iWatch, két méretben is
Mint Mátyás király és az okos lány. Vagy lesz ekkora iWatch, vagy nem. Vagy már korábban is bemutatták, vagy soha nem is gyárt ilyesmit az Apple. Vagy lesz két méretben, vagy nem.
Az iPod az évezred elején úgy robbant a zene-hallgatók világába, hogy gyakorlatilag semmi előjele sem volt, hogy az Apple ilyesmire készül. Az iPadet már megelőzte némi várakozás. Az iWatchról pedig évek óta megy a pletyka.
A "hordható-eszköz" megalkotásával számos cég próbálkozott, átütő sikerről nem igen hallottunk. A zene-hallgatásra ott a telefon, elég az utcán végig menni, hogy lássuk, minden második ember titkos-ügynöknek álcázott. Egészség vagy sport eszközként - állandó vérnyomás, mozgás... mérése - pedig kicsi a célcsoport, illetve ők már beszerezték a megfelelő cél-kütyüket.

2014. szeptember 12., péntek

Híres IT cégek - de honnan származnak az alapítók?

Még az év első felében készült net-használatot vizsgáló tanulmányt a KPCB. A több száz oldalas prezentáció, amely beszámol az eredményekről, jó tíz oldalon át tárgyalja, hogy egyre több Amerikában diplomát szerző tér vissza hazájába, de legalábbis hagyja el az USA-t. A száraz tények nem fakasztanak könnyeket, a szerzők ezért külön táblázatba foglalták össze, hogy a 25 vezető IT vállalkozás alapítói közül kik voltak első vagy második generációs amerikaiak. Azaz, honnan jöttek azok, akik jól menő IT cégeket alapítottak?

Honnan származnak az alapítók?

A piacérték szerint haladva természetesen az Apple az első a listán. Minden Apple-rajongó tudja, hogy Steve Jobst örökbe fogadták, a vér szerinti apja viszont Szíriából származott - egyetemi hallgató volt. A második legnagyobb tőkéjű cég a Google, Szegej Brin neve is utal orosz származására. A harmadik Microsoftot viszont az ízig-vérig amerikai Bill Gates alapította. (A táblázat nem sorolja fel a társalapítókat, így én is kihagytam Steve Wozniakot, az Apple technikai zsenijét, a Google Larry Page-t vagy Paul Allent a Microsofttól.)
A sorban negyedik IBM alapítója második generációs német bevándorló Herman Hollerith volt. Az Oracle jelenlegi főnökének neve, Larry Ellison sokkal ismerősebben cseng, az ő nagyszülei szintén oroszok voltak, mint a Google-ös Briné, az Oracle másik alapítója, Bob Miner viszont iráni nagyszülőket mondhat magénak. A Facebook (6.) alapítói közül a táblázatban a brazil Eduardo Saverint nevesítik. Az Amazon főnöke, Jeff Bezos nagyszülei a közeli Kubában éltek, amíg kicsit északabbra nem költöztek. A kommunikációs Qualcomm (8.) alapítója olasz, Andrew Viterbi.

Andy Grove és az Intel
Nos, az Intel és a Cisco alapítói amerikaiak voltak, de az Intel neve annyira összeforrt a magyar származású Andy Grove-val, hogy külön kiemelték: vezérigazgatóként alkalmazták a cég alapításakor. Semmit nem von le érdemeiből, büszkék vagyunk rá! (Andy Grove angolul álmodik, de magyarul szoroz - Almalap, 2009. nyár) Az eBayt létrehozó Pierre Omidyar-ra francia szülei büszkék. A HP (12.) viszont klasszikus amerikai garázscég, a két névadó: William Hewlett és David Packard.
A következőkben apróbb ugrásokkal a magyar fülnek ismerősebb cégeket említjük. Ilyen a Texas Instrument (15), az idősebb hazai korosztály számológépeinek fő gyártója - az alapítók angol és svéd gyökerűek. A VMware (16.) Svájchoz, a Yahoo! (18.) viszont Tajvanhoz köthető alapítója okán.

2014. szeptember 11., csütörtök

Creative Cloud - kérdezz-felelek!

A Hungarian Adobe User Group, azaz az Adobe Felhasználók Magyar Csapata ismét összefut (vasárnap, 15 óra, Bp., Dizájn Terminál), hogy kibeszélje a Creative Cloudot. A válaszadók közt a hazai Adobe világ meghatározó tudású szereplői. A kérdezők a résztvevők. Persze megeshet, hogy a legjobb válasz is a soraikból érkezik. Ha érdekel, klikk a jobbra látható hirdetésre!

Az alkalmazások böngészőből futnak - HAMIS
Amikor a felhasználók meghallják a "felhő" szót, úgy gondolják, hogy böngészőben futtatható alkalmazásokat kínálunk. Meglehet, hogy más felhő-szolgáltatók így tesznek, de a Creative Cloudban nem ez a helyzet. A Creative Cloud tagok az alkalmazásokat letöltik a saját gépeikre, ott telepítik és onnan futtatják. Az Adobe alkalmazások - Photoshop, InDesign, Illustrator, Muse... - mind-mind a merevlemezen található és onnan fut, nem a felhőből.

Folyamatos internet kapcsolat szükséges - HAMIS
Természetesen a regisztráláshoz és az alkalmazások letöltéséhez szükséges a net-kapcsolat. Ám az téves hiedelem, hogy az alkalmazások elindításához és futtatásához is kell a folyamatos net-kapcsolat. A merevlemezre telepített alkalmazások használatához nincs szükség net-kapcsolatra.
Havonta egyszer van csak szükség a net-kapcsolatra, hogy az Adobe ellenőrizze az előfizetés állapotát. Amint az ellenőrzés megtörtént, a net-kapcsolat azonnal bontható. Persze a telepítés és a licensz elfogadása során szükség van a net-kapcsolara. Éves előfizetés esetén - a céges előfizetés ilyen -, ha harminc napig nem lenne neten a gép, ezt jelzi, és kéri a net-kapcsolatot. Net-kapcsolat nélkül 99 napig lehet a merevlemezre telepített alkalmazásokat használni.

A megrendelőmnek is elő kell fizetni - HAMIS
A Creative Cloud tagsággal 20GB/100GB (egyéni/céges) tárhelyet is kap a felhasználó. Ez használható különböző eszközök közötti adatok cseréjére is, ha például iOS alatt Photoshop Mixt vagy Adobe Sketcht használ. Ha a merevlemezeden létrehozott Creative Cloud könyvtárba/mappába ment állományokat, akkor azok a creative.adobe.com-ra bejelentkezve feltöltődnek a felhőbe. Így, ha meg akarja osztani valamelyiket, elég a hozzáférés linkjét megadni, vagy megtekinthető bárki böngészőjében, akinek hozzáférést ad anélkül, hogy a másik fél hallott volna a Creative Cloudról. A megtekintéshez nem kell regisztrálniuk, vagy belépniük.

Minden anyagom elveszik, ha megszűnik az előfizetésem - HAMIS
Az általad létrehozott művek a te tulajdonod. Az Adobe semmilyen joggal sem rendelkezik ezek felett. Ha bármilyen ok miatt megszűnne a Creative Cloud tagság, akkor többet nem férsz hozzá a Creative Cloud biztosította lehetőségekhez. Ám ha korábban lemented az állományaidat a merevlemezedre és visszakonvertáltad korábbi CS verzió vagy más program által értelmezhetővé, akkor továbbra is szerkeszteni tudod ezeket. És ha ismét csatlakozol a Creative Cloudhoz, akkor újból használhatod a CC fájljaidat.

Mindig a legfrissebb verziókat kell használni - HAMIS
A Creative Cloud tagsággal mindig lehetőséged van az alkalmazások legfrissebb verziójának letöltésére, telepítésre és használatára, de a frissítés nem kötelező. Bármelyik verzióhoz ragaszkodhatsz, addig használod, amíg akarod - és ameddig a Creative Cloud tagságod tart. Ha készen állsz a frissítésre, akkor rajta! Akkor, amikor többen dolgoznak egy feladaton, akár több céget is érintve, előnyös az azonos verziók használata. A CS6 és az előtti időkben gyakran fordultak elő eltérő verziókból adódó problémák, a projekt résztvevői eltérő időpontban frissítették alkalmazásaikat. A Creative Cloud esetén ez egyszerűen elkerülhető.

Macem is van, pécém is van, de nem veszek ezért két előfizetést! - HAMIS
Az egyéni előfizetés esetén két gépen használhatod az alkalmazásokat. A Creative Cloud alkalmazásokat. A Creative Suite-tal ellentétben itt a letöltéskor a megfelelő operációs rendszert választva a felvetett probléma nem is létezik.

Nem akarok havonta utalással bajlódni - NEMM KELL
Nem is kell. Az egyéni előfizetőtől az Adobe visszavonásig vonja le a havidíjat, ám rendszeresen kínál akciókat a cég, ahol évre előre fizetve még kedvezőbb a Creative Cloud előfizetése. A vállalkozások, bár az Adobe havi díjakat kommunikál, évenként fizetik a Creative Cloud díját. (Ez szolgáltatás díja, ezért azonnal elszámolható költségként, nincs tárgyi eszköz-amortizáció.)

Csak a Photoshopot használom, minek fizessem ki a teljes csomagot - ROSSZ
Létezik egyedi alkalmazás előfizetés is (Single App). Az egyén akár hónapos használatra is megvásárolhatja bármelyik alkalmazást, a vállalkozás ismét csak éves díjjal kalkulálhat. Az eddigi tapasztalatok alapján három alkalmazásnál már a teljes előfizetés kedvezőbb.

2014. szeptember 10., szerda

What wach? Ten watch.

Mr. Leuchtag: Frau Leuchtag and I are speaking nothing but English now.
...
Mr. Leuchtag: Liebchen, uh, sweetness heart, what watch?
She glances at her wristwatch.
Mrs. Leuchtag: Ten watch.
Mr. Leuchtag (surprised): Such much?
Carl: Er, you will get along beautifully in America, huh.

(Michael Curtiz: CASABLANCA, 1942)


What wach? Ten watch.

Tudom, velem van a baj, de amióta hallottam az iWatch - ma már tudjuk, hivatalosan: Apple Watch - hírét, ez a párbeszéd ugrott be. (Persze a Hány az óra, Vekker Úr? is ugorhatott volna.)
Azon is töprengtem, szeretnék-e egy okos órát - akkor, amikor már lassan több évtizede, de a mobil-telefon korszak kezdete óta biztos nem hordok órát? Bár szokták mondani, az óra öltöztet, sőt: a férfi egyik ékszere, még sőtebb: a komoly üzletember óra nélkül komolytalan. Gyors teszt a coworking irodában: öt nőből egy, négy férfiból egy se hord órát - de öten Macet használnak, ami viszont a 2-4 százalékos piacrészesedéshez képest hangyakisujjnyival jobb arány.

Mi fogunk Apple Watchot vásárolni?
Háttal nem kezdünk mondatot. Az öt Maces egyike sem érezte az erőt - sem a három php/java fejlesztő, sem az egyetlen Macet használó nő, sem én. Egyetlen érdeklődő a divatszakmában dolgozó Betti volt. Oké, a fejlesztők biztos vesznek/kapnak majd, mert az alkalmazás-fejlesztéshez szükségük lesz rá. Az Apple szempontjából pedig azután, hogy megvették, nem nagyon oszt vagy szoroz, hogy hordják, vagy sem.
Bár Betti szerint elegánsabb karórán megnézni a pontos időt, mint telefont előhúzni, ez kevéssé ösztönöz a vásárlásra. A többi alkalmazással a legerősebb ellenérv, hogyha úgyis nálam a mobil, miért szenvednék egy kisebb kijelzős, nehezebben kezelhető felületen. Mondjuk egy iPad-Watch párosnál már talán-talán elgondolkodnék, hogy elővegyem-e az iPadet, vagy a Watch elég-e, a pontos idő esetén a Watch nyerne, egyértelmű. De térkép, naptár, fényképek esetén az iPad.
Az Apple felsorol számos olyan funkciót is - ébresztés, visszaszámlálás, időmérés, stopper - ahol a Watch nyer. Csak épp ezek a funkciók elérhetők az iOS eszközökön is, ismételt körbekérdezés alapján az ébresztés az egyetlen, amit páran használunk.
Az órába épített kamerával szelfik ezreit nyomathatjuk. Esetleg autoselfi alkalmazással, ami érzékeli, ahogy az arcunk elé emeljük kezünk, így lesz minden pontos idő megnézésről fényképes bizonylatunk.
Zene, iTunes és mozinézés(!) - ez utóbbi inkább büntetés számba megy, bár 13 évesen a paplan alatt Emmanuelle jól jött volna...

Passkit és kártya
A Passkit itthon nem futott be nagy karriert, megjelenése után páran kísérleteztek vele, de még az Apple világából is kevesen használják a jegyek, bónuszkártyák... megszerzésére és tárolására szolgáló alkalmazást. A Watch Passkitje fizetési képességgel is kiegészül, afféle elektronikus hitelkártya funkciót is kap.
A valódi és virtuális pénzek (bitcoin) és elektronikus pénztárcák kora biztos közelít, hiszen egyre több ilyen alkalmazás van, itthon is többen próbálkoznak, például a Barion. Mondjuk, egy kalandot megérne, amikor a CBA vagy Kaiser pénztárosának a karom nyújtom, ott a Watch, azzal fizetek...

Összefoglalva
Nem érzem, hogy az Apple nagyot, iPodhoz, iPhone-hoz vagy iPadhez mérhetőt dobott volna a Watch-csal. Az elemzők amúgy megírták, bármekkora siker is lesz, anyagilag nem lesz képes utolérni az iPhone-ét, még akkor sem, ha hasonló darabszámot értékesítenek. Ez utóbbira pedig az elemzők szerint nincs esély. Privát véleményem az, hogy az Apple bele lett hajszolva a Watchba, Cookék mindenáron meg akarták mutatni: a Jobs éra után is van élet.
Van. Az időt már van mivel mérnünk.

2014. szeptember 9., kedd

iWatch a csuklómon!

iWatch. A kínai verzió.Miért? Kínában korábban kel fel a nap. Onnan kaptam. Pontosabban Heiszer Zsoltitól.

Az iPhone bejelentések hatása az Apple részvényárfolyamára

E szép cím mindent el is mondott e post tartalmáról. Azért a táblázat annyival mutat többet, hogy három adatot is tesz egy iPhone mellé: a bejelentés napit, a bejelentés és a boltba kerülés közti időszakit és a boltba kerülés napit. Ahogy látható, igazán sok logika nem fedezhető fel az részvényárak mozgásában. Amúgy hasonló a helyzet az Apple nagy bejelentései napjával is. Persze, aki szeret kockáztatni, ma is megteheti tétjeit, lassan nyit a NYSE.

2014. szeptember 8., hétfő

Adobe Inspire és Adobe Creative Cloud Magazine

Két e-magazint is megjelentetett az elmúlt napokban az Adobe. Az egyik az Inspire, amit időről-időre bemutatunk [1] [2]. A másik a Creative Cloud Magazine első száma. Evidens, hogy mindkét lap az Adobe szoftverek szépségét, jóságát hirdeti.

Inspire

A magazin címének megfelelően inkább inspirálni szeretne, mint konkrét tanácsokat adni, melyik szoftverrel mit hogyan lehet megoldani. Több művészt, alkotót is bemutat, természetesen munkáikkal együtt. Képes tartalomjegyzék:


Creative Cloud Magazine
Bár reklámújság, de két hasznos írást is kínál. Az egyik az Adobe mobil-alkalmazásait mutatja be, a másik a tabletre szánt nyomás-érzékeny íróeszközt.


Ami viszont több, mint árulkodó, a magazin nem InDesign CC-vel, hanem InDesign 5.5-tel készült. Ahogy mondani szokás: no comment.

2014. szeptember 5., péntek

Külföldön olcsóbb a Mac? (2014/09)

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen árai. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly.
És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Magánszemélyek
Mi, ugye, bruttó árat fizetünk.


Cégeknek
Mert ők visszaigényelhetik az áfát.

2014. szeptember 4., csütörtök

Tydlig - iPad alakalmazásaim (XXII)

Akinek a bemutatott MyScript megtetszett egyszerűsége miatt, annak ajánlom, nézzen rá a Tydlig-re is.

Kinek ajánlom? Aki utálja a Numbershöz vagy Excelhez hasonló táblázatkezelést, de szüksége van egymásra épülő számítások elvégzésére. Aki több lépéses számítást szeretne elvégezni más-más bemenő adattal. Vagy annak, akinek sokat segít, ha egy egyenletet függvénykén ábrázolva nézhet meg.



A Tydlig ennél is többet tud, ahogy a videón Eszter is sejteti. Kinek nem lesz elég ez a tudás?
Annak, akinél a számolások feltételektől is függnek. Például vendégséget rendezünk, és egy asztalhoz hat embert akarunk leültetni. A Tydig elegánsan nem tud megfelelni a "hány asztal kell" kérdésre a résztvevők számától függően. Akinek ilyen problémája van, annak ajánljuk Numbers képzésünket.

2014. szeptember 3., szerda

HAUG Dizájnverseny 2014

Tervezz és pályázz!

A HAUG meghirdeti a szokásos évi grafikai versenyét!
Végy alapul egy ismert, valós történelmi eseményt, vagy egy mese, vagy egy rajzfilm, vagy egy film történetét. Válaszd ki a kedvenc személyed/karaktered, és helyezd el őt egy jellegzetes helyzetben/szituációban, úgy mintha arról az eseményről egy selfiet készítene magáról.

Az elkészült grafikai kreatívot lásd el egy egyszavas, arra a helyzetre legjobban jellemző hashtaggel! Ez lehet vicces vagy akár komoly is. A lényeg hogy a történetre jellemző legyen!

A nevezés feltételhez kötött, de ingyenes.

A verseny teljes és részletes leírása megtalálható a http://www.haug.hu/designverseny2014/ oldalon.

2014. szeptember 2., kedd

Family Tree - iPad alkalmazásaim (XX.)

Családfa térképező alkalmazás. Erről szól ez a bejegyzés, meg a környékéről és kicsit hosszú is lesz. Akit csak a program érdekel, görgessen alább a "Family Tree iPadre" címig.

Ősök és utódok
Az embereket, amióta öntudatukra ébredtek, mindig foglalkoztatta az, hogy kik voltak az őseik. A rómaik is készítettek családfát, amely egészen valamelyik istenükig nyúlt vissza, így táplálva kivagyiságukat, segített meghatározni önértékelésüket és pozicionálni rangjukat. A középkorban az öröklés és jogok miatt még fontosabbá vált a származás és annak hivatalos iratokkal történő bizonyítása. Evidens, hogy a hiányzó, de még inkább a nem létező iratok megalkotása új szakmát hozott létre. A származás később is fontos volt.
A II. világháború előtt például itthon lázas családfa-kutatással telt, hogy mindenki beszerezze nagyszülőkig felmenően a születési és házasságkötési papírokat. Igazolni kellett, hogy zsidó vallású nincs a családban - ha volt, az halált jelentett 450 ezer magyar zsidó számára.*
A rendszerváltást követően a családfakutatás új életre kelt Magyarországon. Egyrészt sokan fedezték fel magukban a nemesi vért, amit igazolni kellett. Mások úgy érezték, hogy a hirtelen jött gazdagság mellé egy kutyabőr beférne, lássuk hát, volt-e nemesi ős. Mások a családban öröklődő betegségek miatt kezdtek kutatni. És persze vannak a laikusok.
Ismerősökkel beszélgetve elég vegyes lett a kép, ki mennyit tud a családjáról.

Az én családom
Igen, a saját nevét, születési dátumát mindenki tudja, a házasságkötési dátumot is (legfeljebb másodszori nekifutásra). Tudjuk párunk, párjaink nevét, szinte mindig a születésnapjukat. (A legszebb mondat: "Legtöbb feleségem grafikus volt.") A gyerekek is rendben vannak, általában. A saját szülőkkel mindenki megbirkózik, párunk szüleinél - főleg a férfiak - a születésnapot tudják, de az évszám már inog. És ahogy haladunk felfelé, kezd kopni a tudás. A nagyszülőknél, dédszülőknél sajnos már a halál dátumát is illene(?), kellene(?) tudni.
Persze megvannak a tesók is. Meg az ő szűk családtagjaik is. A nőknek ez jobban megy - sértés nélkül már az őskorban is ők alkották a közösségi hálót, a férfiak csak vadászni jártak.
Lényeges, hogy a dédapám mikor született?
Nem, egyáltalán nem. Vagy mégis. Szokás mondani, hogy mindenki addig él, amíg valaki emlékezik rá. Előbb-utóbb mindegyikünk ölébe kerül egy adag megsárgult fotó, jól öltözött férfiak és nők mosolyognak a kamerába, a kép hátoldalán pedig ott áll gyöngybetűkkel: "1934, Jánkmajtis". És? Rokonaim? Kik ezek? Napam? Ipam?

Profi családfakutató
Pár hete kaptam egy példányt családfa-kutatási anyagból egy igen távoli rokontól - valahol a dédapánk volt közös, de családjuk tartotta a kapcsolatot az enyémmel. A doksi közel 700(!) oldalas, és mint kiderült, 1,6mFt volt a nettó ára. Igen, jól menő vállalkozók, de ez lényegtelen.
Eszméletlen kíváncsi voltam, mi kerül ennyibe, ezért végigolvastam, nem, inkább végiglapoztam. A bevezető elmondja, hogy milyen a profi családfakutatás (ez mindenki jelentésébe belekerül, ezért mostantól a G - generált - jelzem az ilyeneket). Ezt követi kb. 200 oldal, oldalanként egy személy bemutatása. Ez egyedinek tűnt akkor, ám az iPades Family Tree letöltése után érzem, hogy az alkalmazás remekül megágyaz a szöveg felbővítéséhez - szóval itt van személyre szabott munka is.
A harmadik szekció személyre szabott, de tiszta G. Minden családfára került esemény - jellemzően: születés, (át)keresztelkedés, házasság, válás, gyerekszülés, halálozás - forrásának a fénymásolatát megkapjuk. Pontosabban nem a fénymásolatát, hanem a fényképét. Ahogy azt az x. templomban sikerült lefotózni. Arra esküszöm, hogy a fotóból nincs az az OCR, ami szöveget készít, így egyszer az egészet - anyakönyvenként - adatbázisba kellett, kell átforgatni. De utána... Ha már említettük a templomot, ott vezették az anyakönyveket Mária Terézia óta, az állami jegyzetelés csak 1900 körül kezdődött. Az emiatti nehézségekről a bevezető sokat sír, hogy ez micsoda melót jelent. Amúgy a templomokról is kapunk egy-egy fotót (G). (A Gonosz Almalap nem kérdezi meg, hogy minek?)
És hogy tudjuk, mi merre, az adott település wikipedia oldalát is megkapjuk nyomtatásban (G), kicsit webtelenítve.
Az igazi csemege a negyedik rész (G). Itt találjuk a bevitt adatok különböző vetületeit. Például időegyenesen ábrázolják, ki mikor élt. Vagy térképre vetítik a születések/házasság kötések/halálok helyszínét. (Tudván, hogy térkép-mániás vagyok, remekül látható, amikor egy 50km-es sugarú körből valaki kiszakad és az ország - értsd: Monarchia - másik pontjába illeszkedik be. Az 1950 utáni adatok már nem ilyen látványosan rendezettek térképileg.)
És persze a családfák. Kontárként rácsodálkoztam, hány féle képi elrendezés létezik. Sok. Mindet megkaptuk nyomtatásban.

A profi Family Tree-t használ
Ott volt az alkalmazás neve az összes grafikus ábrán. Ez volt a végső lökés, amikor láttam, hogy a program kedvezményesen megvehető iPadre, megvettem. Költöttem a családomra.

Family Tree iPadre

Az alkalmazással megkapjuk az USA "királyi családjának", a Kennedyknek a családfáját is, ez mutatja, mi mindent kínál az alkalmazás. Én rossz megszokás miatt inkább angol nyelven használom az alkalmazásokat, de a FamilyTree hamar rávett a magyarra átállásra, családdal kapcsolatos angol szókincsem hiányosnak bizonyult.

Interaktív menet
Új családfát két féle módon készíthetünk. Az egyik esetben - interaktív - mi visszük fel a családtagokat és a mi feladatunk a köztük fennálló kötelékek létrehozása. A másik esetben a program segédjére - böngészőasszisztens - hagyatkozunk.
Tudom, hogy mit akarok! - felkiáltással az egyik esetet választottam. Biztos én bénáztam, de hamarosan két apám és három anyám lett, de én mindegyiknek a gyereke voltam, viszont a húgom nem, de ő mindig is válogatós volt. Több nekifutás után javult a helyzet, de nem sikerült eltalálnom a program gondolkodását.
Mivel én voltam a középpont, hozzám képest épült fel a családfa. Mindig volt egy pont, ahol összegabalyodtak a szálak. Megpróbáltam azt is, hogy előbb felveszem a családtagokat, majd utólag kötögetem őket össze - ez sem ment hibátlanul.
Még egy lehetőséget kínált a FamilyTree, a Kontaktokból (AddressBook) válasszak kezdő személyt. Negyedórás Kontakt upgrade után - minden családtagomat összekötöttem a Kontaktban, mondván, majd a FamilyTree mindezt magára rántja - a program csak engem és a hozzám közvetlen kötődőket emelte be.
Majd elfelejtettem, képeket, videókat is csatolhatunk alanyainkhoz.

Böngésző-asszisztens menet
Aki kérdez: az iPad. Aki válaszol: én. És az iPad, a Family Tree jól kérdez. Bekér vezeték- és keresztnevet (ennek megjelenítési sorrendje, ahogy a dátumformátum is, megadható), születési dátumot. Elkerülhetetlenül tudni szeretné, hogy mikor és hol kereszteltek meg - a válaszok közt viszont ott a "nincs megkeresztelve" opció is -, valamint a szemem és hajam színét. Bioszból gyenge voltam, de rémlik, hogy kék szemű gyereke nem lehet a nem tudom milyen szemű párnak.
Amint végzett velem a FamilyTree, rákérdez édesanyám, édesapám adataira, majd a feleségemre, gyerekekre. Róluk is begyűjt mindent, és halad tovább, egyre távolabbi köröket róva. Amikor egy személlyel végzett, rákérdez az adatok forrására is - profik mosolya.
Amint eljutottunk tudásunk végére, az asszisztens is kifárad és nincs több kérdése. Persze ekkorra már számos kérdést passzoltunk. Viszont itt az ideje megnézni az adatokból épített ábrákat, statisztikákat!


További szerkesztés
Az interaktív családfán, akár mekkora is a család, csak a kiválasztott személy felmenőit és leszármazottait látjuk. A beállításban megadható, hogy hány generáció jelenjen meg.
Az egyes személyek adatai később is módosíthatjuk, áttekinthetjük a családokat. Ez az a rész, ahol további olyan adatokat is felvehetünk, amire az asszisztens nem kérdezett rá. Ezek az adatok, gyanítom, nem szükségesek a családfa készítéshez.
Azt javaslom, hogy az egyes személyek további adatait innen kiválasztva módosítsuk.
Új személyt az interaktív családfán vegyünk fel. Ujjal kijelölve tartva bárkit, kis menüt kapunk, így lehet új felmenőt vagy utódot felvenni. Ha elneveztük és helyes nemet választottunk, akkor használjuk a böngésző-asszisztenst! Legalábbis a tapasztalat ezt mondatja.


Diagramok, beszámolók
Széles tárháza az adatok megmutatásának. Ám néha azt érezzük, nem azt kapjuk, amit vártunk. Ennek számos oka lehet. Én legtöbbet a dátumokkal szívtam. A program indítása után, ahol választhatunk, melyik családfát berheljük, megadható a dátum-formátum. Hiába magyar minden, magyar dátum formátum (például: yyyy/mm/dd nincs). Ne is vegyük fel, mert a Family Tree újraindítás után már nem ismeri a felvettet (vagy én nem tudom, hogy kell vele véglegesen megetetni), ezért az általam megadott dátumok értelmezhetetlenek lesznek. A Diagramok > Idővonalon ami nem látható, az rossz dátum-formátumú.


Kinyomtatom, elküldöm
A szerkesztő ablak felső részén látható három pötty rejti a megosztási lehetőségeket. Illetve az iCloud használatának engedélyezése esetén oda is képes az alkalmazás adatot menteni. Itt jegyzem meg, a Macre és az iPadre külön-külön meg kell vásárolni az alkalmazást - de nem muszáj.

Irodalmi összeállítás ;)


Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.

Petőfi Sándor: Nemzeti dal


A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók gyõznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbõczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövõvel - mai magyarok!

József Attila: A Dunánál


Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse...


* Kérlek, ezzel kapcsolatban ne írj hozzászólást, köszi!