2015. január 7., szerda

iCloud Drive

Besűrűsödött Mac OS X képzéseinken az egyik legkeményebb rész az iCloud megértése. Egyrészt annak, aki nem bitekkel és bájtokkal a vénájában született, azt nem köti le, hogy melyik felhőben milyen jelszóval milyen szolgáltatást melyik eszközén melyik alkalmazással vehet a mikor is igénybe. Valószínűleg én is hangosan sírnék, ha ahhoz, hogy megkapjam ebédem, gasztromómiát kellene tanulnom, meg élelmiszer tartósítást és ÁNTSZ jogszabályokat.

Apple meg a felhői

A felhők - általában - két dolgot kínálnak. Az egyik a tárhely, a másik a szolgálatás. A tárhely az egyszerűbb (majd rájövünk, hogy az Apple-nél nem): amit valahol feltöltök, azt másutt más eszközre le tudom tölteni. A felhő-alapú szolgáltatás pedig az, amit böngészőn keresztül használok: gmail, freemail…
Eddig volt logikus és áttekinthető.
A felhő persze arra is jó, hogy másokkal összedolgozzunk. Meg tudunk velük osztani doksikat - tárhely-szolgáltatás -, de akár egyidőben(!) tudunk ugyanazon a fájlon matatni a böngészőnkben (szolgáltatás).
Az Apple első felhője - ha jól emlékszem - a .Mac volt. Ebben akár olyan honlapokat is létre hozhatunk és kezelhettünk, amit többen szerkesztettünk. Volt fénykép-megosztás is, csoportokat képezhettünk, hogy ki láthatja, és ki nem. És aki .Macre regisztrált az @mac.com végű mailt kapott.
A .Macet váltó MobileMe-ből ezek a kollaborációs elemek kimaradtak, viszont tárhelyként még használható volt a felhő, ez volt az iDisk. Az iDisket vagy részét is meg lehett osztani másokkal. A MobileMe korszakban regisztáltak kapták a @me.com végű mail címet.
A MobileMe-t váltotta a mindannyiunk által ismert iCloud - ismét kevesebb szolgáltatást kínálva. Bár azóta pár dolog visszakerült, de az iCloud kimondottan egyéni felhő, amely semmi csoportos megosztást nem támogat. Illetve a fényképekét részben, de roppant körülményesen. És igen, az @icloud.com végű mailek korszaka ez.

És most iCloud Drive

A iCloud Drive Yosemite-vel és iOS8-cal használható. Ebben a blogban már szidtam az Apple-t ennek kapcsán. Az iOS8-ra hamar frissítők az iCloudot frissítették iCloud Drive-ra - és a Macjükkel, amin akkor még csak Mavericks futott, elvesztették az iCloud tárhelyet, pontosabban nem érték el, mert nem volt rá megoldás. Amióta van Yosemite, azóta ez megoldódott. Azoknál persze, akik egyik (iOS) vagy másik (Mac) oldalon nem frissítettek, változatlanul csak a Drive-os vagy a Drive-talan verzió érhető el. És azok, akinek az eszköze koránál fogva nem teszi lehetővé a frissítést, azok bukták a szolgáltatást.
iCloud Documents vs. iCloud Drive
A korábbi iCloud több alkalmazásai is, Pages, Numbers, Automator… alapértelmezetten a felhőbe kívánta menteni a dokumentumait, amint a Macen engedélyeztük az iCloud használatát - nevezzük ezt a megoldást iCloud Documentsnek. Van, aki biztonsági másolatnak tekintette ezt a megoldást, bár az Apple szándéka az volt, hogy a doksi legyen a felhőben, így bármelyik eszközön - Mac vagy iOS - elérhető és szerkeszthető. Azzal most nem foglalkoznék, hogy például az iWorks alkalmazások más képességgel rendelkeznek, és nem száz százalékig kompatibilisek egymással. Vagy az iMovie egészen nevetséges esetével.
Aki használta az iCloud Documentset, majd váltott iCloud Drive-ra, az azzal szembesült, hogy a Drive-ban nem voltak ott a feltöltött prezijei, doksijai, táblázatai. Ezek nem az öröm percei voltak. Arról nem is szólva, hogy visszalépni a Drive-ról nem lehet.
Drive
A Drive beépül a Finder oldalsávjába (ahogy a Dropbox). Használata, kezelhetősége ezért sokkal jobb, mint az iCloud Documentsé. Arra érdemes figyelni, hogy az Apple 5GB tárhelyet ad ingyen, ami a más tárhely szolgáltatókéhoz képest elég smucig megoldás. Ezen a helyen kell elférni a levelezésünknek és a dokumentumainknak. És hamarosan az összes fényképünknek is.

Fénykép előrejelzés

Tavaly nyáron, ahogy sokan mások, az iPhone-nal fényképeztem, amerre jártam. Gyakran előfordult, hogy este - amikor a Photostream (fényképfolyam) az iPhone-ról az iPadre (is) átszinkronizálta a napközben készült képeket - az iPaden iPhoto-val próbáltam kicsit feljavítani a napközben készült képeket. A javított képeket vissza kellett másolnom a Photostreambe ahhoz, hogy az minden eszközömre átkerüljön, így az otthon rám váró Macre is. Ennek következménye, hogy több képből is duplikátumom volt: egy eredeti meg egy iPaden javított.
Haza érve a Maces iPhoto-val is javítottam pár fényképen, meg diavetítést készítettem és hasonlók. A javított képek is mentek vissza a Photostreambe, hogy ott legyenek iPaden meg iPhone-on, amikor valakinek majd a képeket meg akarom mutatni. Igen, a káosz egyre nagyobb sebességgel szívta be az eredeti, módosított, máshol módosított… képeimet.
Ha nem is az én káoszom tűnt fel az Apple-nek, de ráébredtek Cupertinoban, hogy ez így nincs rendben. Ezért azt az ésszerű döntést hozták, hogy az összes képemet tároljam a felhőben. Ha bármikor bármelyik eszközömön bármelyiket módosítom, akkor a felhőben levőt módosítom. Így nincs visszatöltögetés, duplikáció, triplikáció, komplikációt. Mindig, minden eszközön a legfrissebb verziók láthatók. Jó! Helyes!
Szerényen kattogtatok, nekem csak 11623 képem van jelenleg az iPhoto-ban. Átlagosan 2MB egy kép, mondtam, iPhone-nal fotózok. Az iPhoto tiszta képanyaga így 22GB. És a jóságos Apple adott nekem 5GB-ot ingyen, amin persze ott a levelezésem (4,6GB) meg számos doksim (1,3GB). (Igen, régóta fizetek 25GB-s csomagot az Apple-nél. De ez egy másik történet. Mert régen volt MobileMe Family Pack, ahol öt felhasználó osztozott így tárterületen, és „apu“ osztotta szét, hogy kinek mennyi jusson.)

Óvakodj a felhőtől?

Nem, a felhő jó, a felhő szép. Csak épp úgy, ahogy mindent mást, ésszel érdemes használni. Az Apple, ahogy más felhősök, érdekeltek abban, hogy minden felhőbe kerüljön, nem is csak a trendiség miatt, sőt! Az egyik a felhasználó számára nyújott jobb élmény - lásd a fényképes megoldást -, amely miatt még inkább szeretjük majd a céget. A másik a pénz, amelyet a tárhelyért lehet elkérni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése