2015. március 4., szerda

Az Apple _első_ okosórája

A WristMacet 1998-ban mutatták be, alig négy évvel a Macintosh debütálása után. A Wrist magyarul csukló, a WristMac értelemszerűen csuklón hordott Mac, azaz karóra - az Apple-től!
Az óra a Mac soros portján, régi Maceseknek: az AppleTalkon, kommunikált a Macintosh-sal, képes volt HyperCard adatcserére. A HyperCard sokcélú, testreszabható adatbázis kezelő alkalmazás volt. Az óra valójában egy átalakított Seiko RC-4000 karóra volt ez. A csodát megalkotó csapat egyik tagja David S. Rose volt, aki később megalapította az AirMediát, amely a dotkom lufi előtt száguldott. De a csapatban dolgozott Dennis Brothers, a BinHex protokoll kidolgozója, ez lehet, hogy nem mond sokat, de aki már látott .hqx kiterjesztést, az tudja értékelni az úr munkáját. És ott volt még Neil Shapiro, a későbbi MacUser magazin alapítója is.
Az első órát Bill Atkinson vásárolta meg, ő az eredeti Mac csapat egyik vezetője volt, jelenleg fényképész, a második darab pedig Fred Smith-hez került, ő a FedEx egyik alapítója.
1991 augusztusában startolt el az STS-43 nevet viselő űrutazás, amely a Space Shuttle-re vitt és hozott utasokat, élelmiszert és eszközöket. Az úton az űrhajósok valóban viselték és használták e célra kicsit átalakított, ezért Executive WirstMac-nek nevezett óráikat. Amelyhez hasonlókat a Földön maradtak „Space Shuttle óra“ néven vásároltak és hordtak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése