2015. április 16., csütörtök

iPhoto > Photos: kép javítás

Az iPhoto eddig, mostantól a Photos hármas küldetéssel bír: képek rendszerezett tárolása, képek javítása és szerkesztése, és képek megosztása. A rendezett tárolást már jól körbejártam [1] [2] [3], ezért jöjjön most a kép javítási képesség összevetése. Előrebocsátom, jó hír jó hírt követ. Sőt!

Szerkesztési lehetőségek

Ahogy az iPhoto, úgy a Photos is egyszerű képjavító eszközöket kínál, a felhasználók döntő többsége nem profi fotós, nem a fényképezésből él meg. Az ő számukra ott a profi Aperture - ja, az már nem! - és az Adobe Lightroom. A tavaly előtti WWDC-n az egyik két órás szekció előadás témája nem volt más, mint az iPhoto iOS alatti kezelőszerveinek kialakítása. Hogyan egyszerűsítették a tudományos hisztogram görbét öt ponton rángatható hétköznapi csúszkává.
Balra az iPhotos három füles (középsőt szépen kitakartam az ikonjával) szerkesztő része. Jobbra a Photosé, amelynek szélessége attól függ, milyen funkciót használunk éppen.

Vörös szem
Én úgy gondolom, hogy ma már minden fotós alkalmazás ismeri a vakuval szembefotózott vörös szem javítását, így ilyen képet közreadni csöppnyi igénytelenség. A Photosban a View > Always Show Red-eye Control bekapcsolása után jelenik csak meg a szerkesztési eszközök közt a vörös szem eltávolító. Ha rejtve van, akkor automatikusan működik.
A két eszköz közt nincs különbség. Az iPhotoé didaktikusabb - az első verzióban még nem is volt vörös-szem kivevő.

Vágás, forgatás, kiegyenesítés
A forgatás továbbra is a command+R paranccsal (is) elvégezhető, ehhez nem kell belépni a szerkesztésbe. A kép kiegyenesítése, a vízszintesség helyreállítása az iPhotoban külön menü volt, a Photosban, ahogy azt az iOS változat előrejelezte, összevonódott a kép megvágásával. Amivel a Photos többet - ismétlem: többet - tud, mint az iPhotos, az a kép tükrözése, a két oldalának felcserélése. (Hiába forgattam el a képet kilencven fokkal, akkor is csak a jobb és bal oldalt cserélte fel, nem az eget a földdel.) A Photos auto vízszintező funkciója is megbízhatóan működik.

Retus, a Photosban akár mintával is!
A retusálást kevesen használták oktatási tapasztalatunk szerint. Pedig hány szalagavatós kép lett volna szerethető a pattanások eltüntetésével. Vagy utazási kép szépült volna meg belógó villanyvezeték eltüntetésével. Persze a retus képroncsolással jár, aki jól ránagyít a retusált részre, az látja az elkent kontúrokat.
A Photosban a retus nem csak a retusált rész széléről, szűk környezetéből képes mintát venni, amivel kitakarja a kitakarandót. Nagyobb testvérekre - Photoshop - hajazó módon kijelölhetjük a mintavételi területet és az így nyert mintázattal takarhatjuk ki az eltüntetni kívánt részt. Option billentyű = Alt billentyű.

Kép előtte, kép utána

Az Instagram hatása a Photosra
Bármelyik másik képmegosztó alkalmazást is kipécézhettem volna (kimacezhettem - Gonosz Almalap), amely a fényképezd le, tegyél rá effektet, szűrőt és oszd meg elvét követi, amikor a Photos effektezési képességeit néztem. Ez persze sokkal kevésbé gáz, mint az iPhoto - valljuk meg - kicsit elöregedett megoldása, amellyel viszont instant tablóképet - szépia, matte és vignette - lehetett készíteni.

Histogram, avagy ez maradt a profiknak
Mivel magam nem használtam az Aperture-t, így tapasztalatból keveset tudok írni arról, mennyivel tud mást, kevesebbet vagy többet a Photos, mint az Aperture. Ránézésre azért a kevesebb a gyakoribb. A képszerkesztésnél biztos, hogy kevesebbet tud a Photos, bár a Photos is sok mindenre képes, mégha ezt a tudást el is rejtették elsőre - talán azért, és joggal -, hogy az iPhoton szocializálódott felhasználó ne ijedjen meg.
A jobbra látható panelen állíthatjuk be, menthetjük el, milyen "profi"
képszerkesztő eszközöket szeretnénk használni. A panel a fenti képen látható kék "Add"-re kattintva érhető el.
Ha az egyes részek - Aperture-ül: téglák - melletti kis fehér nyílra kattintunk, akkor férünk hozzá a legdirektebben egyes paraméterek állításához.

Összefoglalva
Kép-javítás, -szerkesztés ügyben az iPhoto-hoz mérve nincs visszalépés a Photosban, amelynek más elrendezésű felületét még szokni kell. A szokást segítheti, ha valaki iOS alatt már használta vagy használni fogja a Photost. Az Aperture-ösök sokat veszítettek itt is, de szerintem ez számukra már nem meglepő. Az lenne meglepő, ha még nem telepítették volna a Lightroom próbaverzióját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése