2016. február 25., csütörtök

Okos órád van? Ne tűnj udvariatlannak!

Baráti sörözés közben kezdett zavarni, hogy egyikünk állandóan az óráját nézi. Nem úgy, ahogy tárgyalás vagy beszélgetés közben az ember igyekszik anélkül az órájára nézni, hogy az feltűnne. Nem, határozottan fellendített bal kéz csuklóját maga elé tartva. A "Bunkó vagy, Bugsy!" már-már el is hagyta a számat, amikor leesett, barátom az Apple Watchra érkező üzenetét olvassa épp.

Mondjuk, az sem kúl, de ma már megszokott, hogy az okos telefon minden rezdülésére azonnal reagálunk. De épp ez a lényeg, a telefonra reagálni megszokott. Az okos órára meg nem - így az elsőre, váratlanul vagy külső szemlélőnek parasztságnak tűnhet.
Rá is kérdeztem, hogy ügyfélnél még nem volt gáz az óra nézése - és mint kiderült, volt, de a technikai érdeklődés feloldotta a modortalanságnak tűnő mozdulatot. Az egy másik történet, hogy odafigyeléssel az ember nem néz rá a megrezdülő Watchra, csak szétveti az ideg, hogy mi történhetett. A Facebookon. A Flightradar24-en. Milyen spam email érkezhetett? Az óra remek önfegyelem gyakorló eszközzé vált...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése