2016. április 6., szerda

Madách Úr - Azok a 90-es évek I.

Jöjjön egy legendás történet a kilencvenes évek elejéről.
A helyszín az egyik legnagyobb forgalmú Apple viszonteladó XI. kerületi kertvárosi villa alagsorában lévő székhelye. Az alagsor elég zegzugos, az ott dolgozó fiúk gézengúzok. Egyikük, legyen János, a szervizes, a tulaj–ügyvezető, Zsolt egyetemi barátja. Jánoshoz nem lehet órát igazítani, amennyi kedves, segítőkész, technikailag mindent megoldani tudó, annyira küzd az idővel, rosszakarói szerint már reggel nyolckor két órás késésben van, és a nap folyamán ezen csak rontani képes.
A cég egyik ügyfele az irodalomban jól csengő nevű Madách úr, aki – Biblia kutató. Szinte az összes Mac–viszonteladó ügyfele volt már. Kicsit nehéz partner, mert egyfelől szüksége lenne egy speciális programra, amivel elérné a végső célt, másrészt nem akarja elmondani, hogy mire legyen képes a szoftver, mert akkor ellopnák a kutatási eredményeit. Madách úr gyakran igényel szerviz–támogatást, „csak öt percet" – amiből persze legalább egy óra lesz.
Madách úr és János ideális párost alkot.
Az ominózus nap, amikor a történet játszódik, nagyon fontos a cég életében, egy addig nem látott méretű üzletet üthetnek nyélbe (és akkoriban a 30–40 százalékos árrés még nem volt irreális.) Zsolt ügyvezetői szobája kis folyosón balra bújt meg, Zsolt itt már egy óra óta dühöng, hogy János merre jár, hiszen kettőre ki kellene érni az ügyfélhez. Több ingerült hangú telefon után – „János, hol vagy már?" – kettőt üt az óra. Majd negyed hármat. Ekkor toppan be János az irodába.
– "János, **** ***, hol a ********* ***** ******** tekeregsz, amikor ****** tudod, hogy ma kettőre megyünk?" – visszhangzik a csendes lakóövezet vagy öt percen át. János fejét kicsit lehajtva vár. „Mi a ***** tekeregsz azzal a ********* Madáchcsal, amikor az a ***** **** soha semmit sem fog venni, *****!" – és így tovább, és így tovább. Mire végre János szóhoz jut:
– „Zsolt, engedd meg, hogy bemutassam Madách urat!" – és Madách úr feje lassan beúszik az ajtófélfa mellett:
– „Talán zavarok?"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése