2016. június 15., szerda

De mit is írhatnék a WWDC-ről?

Ezen gondolkodom napok óta, de semmi olyan nem jut eszembe, ami írásvágyat okozna. Igen, jön az új Sierra nevű macOS - így visszatér a névbe a Mac, mert korábban Mac OS volt az operációs-rendszer, aztán koncepció váltásként elhgyaták a "mac"-et a névből. Most meg vissza. És ez nagyjából mutatja az Apple állapotát.

Ez a blog inkább Maces, mint iPades, néha szól iPhone-ról, az őrát megemlítjük, de nem hordjuk és nem is nagyon írunk róla. Így az iOS10 újdonságairól is majd szeptemberben írunk, ahogy a Sierráról is, amikor már használjuk. Az új WatchOS biztos nagyon szép, nagyon jó.
Hogy a Siri a Macen mennyire lesz hasznos? Az iPhone-on nem sikerült összebarátkoznunk, bár sokaknak igen. (A diktálás az nem Siri, az sem száz százalékos, de szinte már használható is.) Két gondom van, az egyik, hogy Siri nem ért, a másik, hogy nem hangvezérlés az, amikor vizuálisan kell elellenőrizni, hogy ért vagy mit válaszol - lásd válasz helyett gugliz.
A vizuális visszajelzés nem lesz gond a Macen, hiszen a kijelzőt bámulva fogok majd hozzá beszélni. Ha egyedül vagyok. Abban a közösségi irodában, ahol dolgozom, a szomszéd három asztalból kettőn Mac van. Sirik! Figyelem! Tulajdonos beazonosításra felkészülni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése