2016. január 29., péntek

"Mit gondolsz?" – kérdezte Steve

"Jön!" - kiáltotta Bertrand Serlet és fejével a tárgyaló felé intett. Ő volt a figyelő. Amikor látta, hogy Avie és Steve megjelenik az Apple két főépületét összekötő folyosó másik végén, akkor kellett jeleznie. Steve-t az Apple összes épületében kísérni kellett. Ugyanis nem volt hajlandó beléptető-kártyát hordania magával, így mindig kellett valaki, aki kinyitja neki az ajtót, elindítja a liftet. Az okot, hogy miért nem akart kártyát hordani, senki sem tudta, még legenda sem szólt erről.
A szerző Arno Gourdol, aki jelenleg az Adobe-nál dolgozik, a Creative Cloud Experience vezetőjeként.
Magam egy dög nagy képcsöves monitor előtt ültem, a kijelző tök fehér volt a közepén apró fekete lakattal és egy érthetetlen hibaüzenettel. "Nem hiszem el" - motyogtam és gyorsan nyomtam egy újraindítást. Aztán egy táp ki - táp be jött. Az eredmény nem változott.
"Két percen belül meglesz az első és utolsó találkozóm Steve Jobs-szal, mert hogy kirúg, az nem kétséges" - mondtam ki hangosan. "Ez egyszer biztos jópofa történet lesz - beszélgettem magammal - de most nem annak látszik." Teljes pánikban voltam, az sem lett volna rosszabb, ha meztelenül szállok fel a reggeli csúcsforgalomban a metróra.
Bertrand dugta be a fejét az ajtón: "Sikerült?" Nem feleltem neki. A minőség jobb, mint a mennyiség. Egy touchdown [6+1 v. 6+2 pont] jobb, mint két mezőnygól [3-3 pont]. A második irodaépület ablaktalan tárgyalójának, ahol voltam, a sors a "Diplomácia" nevet adta. A baloldali falon rajzolásra kész papír volt kifeszítve, hátul kis kávés- és üdítős-asztal és két hatalmas szék egészítette ki a szoba berendezését. Én a jobb oldali falhoz tolt asztal három számítógépe közül az elsőnél haldokoltam. Arra készültünk, hogy bemutatjuk, hol tartunk a rendszerszoftver fejlesztésével. Bár most inkább úgy éreztem magam, mint egy áldozati bárány.

Az Apple jelenlegi székhelye az Infinte Loop-on. Az említett második irodaépület a távolabbi.

Steve belépett a szobába és azonnal mellém húzott egy széket.
"Na, mutasd!" - mondta köszönés nélkül, és minden más formaságot mellőzve.
"Épp van egy kis gondunk" - kezdtem bele Steve-hez intézett utolsónak tűnő mondatomba.
Steve a kijelzőn megjelent hibaüzenetre nézett, amit a rendszer mélyéből küldött valamelyik rutin.
"Végül is jó, hogy még nem értékesítjük" - mondta mosollyal a szája sarkában.
Szerintem még Nevadában [szomszéd állam] is hallották, hogy mekkora kő esett le a szívemről - és bevillant a megoldás. Egy breakpointot tettünk be teszteléskor és elfelejtettük kivenni. Szövegszerkesztő. Sor törlés. újraindítás. És megy. Nem leszek kirúgva! És meg tudtuk mutatni Steve-nek, hogy hol tartunk.

Mac OS X Aqua fejlesztés
E naptól kezdve öt éven át minden hétfőn összeültünk, hogy bemutassuk, hol tartunk a Mac OS X új Aqua felületének fejlesztésével. Szinte mindig ott volt a már említett Bertrand Serlet, a később alelnökké lett - majd Tim Cook által kirúgott - Scott Forstall, a felhasználói felület tervező csoport vezetője, Don Lindsay. Phil Schiller és Avie Tevanian ritkábban jött, inkább a meghatározóbb megbeszéléseken voltak jelen. Akárki volt jelen, soha nem az volt a cél, hogy megmutassa a többieknek, hogy ő mekkora ász, hanem hogy előbbre vigye, jobbá tegye a szoftvert.

A fent leírt jelenet után pár héttel ismét átjött Steve. Bejött és szinte beledugta a fejét a monitorba, az egyes képpontokat nézegette. A kijelzőn az Aqua felület ablaka volt látható. Az ablaknak először mind a négy sarka le volt kerekítve, de most az alsók már szögletesre módosultak. Erre a vízszintes csúszka megjelenítése miatt volt szükség.
"Na, mit gondolsz?" - emelte ki fejét a monitoromból Steve.
Ismét lefagytam: Steve az én véleményemre kíváncsi! Ő meg várta a válaszom. Senki sem sietett segítségemre. Steve azt akarta tudni, hogy nekem mi a véleményem. Csak ne mondjak valami baromságot! És miért kérdezi? Nincs nálam hozzáértőbb a szobában? Nem vagyok én dizájner!
"Nekem az előző jobban tetszett. Természetesebb volt." - nyögtem ki.
"Gondoltam" - bökte rá. Kis szünet után még hozzátette: "De ez elegánsabb. Ez a vége."
Igaza volt. Tényleg elegánsabb volt. De azzal, hogy megkérdezett, elérte, hogy a következő hónapokban sokkal jobban odafigyeltem a dizájnra is, amihez nekem, programozóként, nem volt semmi közöm. Több lettem egyetlen kérdése által. Csak úgy érhetünk el nagy dolgokat, ha szeretjük csinálni.

Mit gondolsz?
Steve sok területen volt egyedülálló tehetség. Szónoknak, látnoknak... De talán a legnagyobb tehetsége a környezete inspirálása volt. Hogy mindenkiből kihozza, kihajtsa a legjobbat. Szenzációs.
"Mit gondolsz?"
Két szó, de az egész szemléletemet formálta, változtatta meg. Azt mondta, hogy odafigyel arra, hogy mit gondolok. Hogy meg akar hallgatni. Hogy elismer. Hogy bízik bennem.
Ha kreatív csapattal dolgozol, próbáld ki Steve kérdését. Semmibe sem kerül, de hatalamas hozadéka lehet.
Négy éve már, hogy nincs köztünk. De kérdését - mit gondolsz - naponta hallom a fejemben.

2016. január 27., szerda

Maces Keynote, iCloudos Keynote - nem egy kutya

De még csak nem is pont ugyanazt tudó prezentáció készítő alkalmazás. A Keynote létezik Macre - szebben OS X alá -, iPadre (iOS-re) és iCloudra. És a három azonos nevű alkalmazás tudása nem mindenben azonos. Érdemes odafigyelni, mielőtt dühbe jövünk!

Áttűnés
A diák közti áttűnéssel gyorsan és látványosat lehet alkotni. Sokunkkal - beleértve magamat is - fordult már elő, hogy a szépen az OS X Keynote-ban megszerkesztem, kicsicsázom a prezit. Minden szuper, minden remek. Utána kiderül, hogy ahová megyünk előadni, a kivetítőt összeforrasztották a pécével, olyan spéci bemenete van a kivetítőnek, amihez nincs kábelünk, vagy akármi. De az is meglehet, hogy már úton vagyunk előadni, amikor valaki az irodában még simogatja a prezit.
Ilyenkor jut eszünkbe, hogy milyen egyszerű, feltesszük az iCloudba, és onnan játsszuk majd le - nem lehet semmi, ami megakadályoz. Pedig lehet, hogy lesz! És még hozzá maga a Keynote. Számos módja van, hogy iCloudba feltegyük, én el szoktam küldeni magamnak mailban (így még egy helyen megvan), aztán böngészőn belépek iCloudba és ott nyitom meg a mailt, csatolmány meg megnyitja az iCloudos Keynote-ot.
A következő videó mutatja, hogy nem árt óvatosnak lenni, mert a diák közti átváltások közül néhányat az iCloudos Keynote nem szeret. Csak.



És most szólunk, minden Keynote frissítéssel változhat a helyzet. Soha ne adj úgy elő, hogy előző nap nem nézed meg, mi lett a frissítések, módosítások, lejátszási környezet váltása miatt a preziddel!

2016. január 25., hétfő

A börtön ablakába soha nem süt be a Nap – ha én építem

Mert itt a lehetőség, hogy maximális biztonsági fokozatú börtönt építsél! És ezt ki nem hagyja az ember, ha odakint mínusz fokok dübörögnek. Meg amúgy is, kijön az állat. Medve a barlangól. Bár az csak február másodikán esedékes. Időtlen idők telnek addig még el, leverhetsz pár börtön lázadást, megakadályozhatsz pár szökést.


Börtönépítő
A Prison Architect nem gyerekjáték. De roppant élvezetes, az animáció vidám, a rabok és fegyőrök közt igazi egyéniségek vannak. én egy távolkeleti jegyekkel rendelkező bandával küzdöttem órákon át, most éppen az utolsó épületem is ég, a rabok jó része már Arubáról küld üdvözlőlapot.
Börtönt építeni persze nem olyan egyszerű, hogy kell sok fegyveres meg ásó a szökni próbált, de lelőtt rabok elásásához. A raboknak kell szappan-elejtésre alkalmas zuhanyozó, börtön-cella. Enni a kantinban szoktak. Persze lehet tanuló-szobát építeni, hogy hátha vissza akarnak illeszkedni az akadémiai körökbe (vö. Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól - Rejtő Jenő szíves közlése nyomán).
A játékban az első anti hősünk a kivégzésére váró Edward, aki szerelemféltésből gyilkolt. A játék további részeit játszva visszasírjuk ezt a baba-arcű gyilkost. Lesz korrupció, csalás, vesztegetés, molesztálás, a teljes btk. megelevenedik. Fűszerezve az amerikai börtönök barátságos nemzetiségi alapon szerveződő csoportjaival.


Börtönlakó
Ez utóbbit is játszhatod. És mivel ez a szerep nem csábító, természetesen áshatsz alagutat, megpróbálhatsz bejutni a fegyvertárba, vagy csupán piromániádat éled ki egy elegáns börtönlázadás közepette. Persze vigyázz, az őrkutyák nem cuki-mukik, és az egyenruhások sem a Jézus Szíve Szeretetotthon dolgozói. Lőni is fognak.
Ha a saját börtönöd elhagyása nem feladat, random kérhetsz a játékot játszó közösségtől szökésre alkalmatlanabb börtönt - vagy dobhatod be a sajátodat a közösbe, és majd rájössz.
A 30-50 dollárba kerülő játék időt rabló, vigyázz! De lebilincselő izgalmakra számíthatsz.

2016. január 22., péntek

Apple fejlesztő iroda Nápolyban (via Euronews)

Olaszországban nyitja meg első európai iOS App fejlesztési központját az Apple. A technológiai vállalat bejelentése szerint ez egyben oktatási központ is lesz, ahol diákokat és tanárokat is képez. Az első központ Nápolyban épül, de a későbbiekben más európai városokban is terjeszkedne a vállalat.
Az App Store közvetve vagy közvetlenül legalább 75 ezer munkahelyet teremtett Olaszországban – állítja a cég.
Az Apple bejelentése nem sokkal azután érkezett, hogy egyes hírek szerint csaknem 8 milliárd dolláros adóhátraléka van a vállalatnak az európai működése után.

Az eredeti hír Flash :( videóval.

2016. január 20., szerda

Hét jó tanács prezentáció készítőnek

A tanácsokat Michelle Panzironi osztja, aki prezentáció-grafika tervezésből él meg. És bár az írás PowerPoint használóknak készült, a Keynote-osok figyelmébe is erőst ajánljuk. Aki pedig szeretné megtanulni az Apple prezentációs programjának, a Keynote-nak a használatát, azt várjuk képzésünkön!
A Microsoft PowerPoint tavaly volt 25 éves, az Apple a Keynote-ot 2003-ben mutatta be, és a Prezi sem mai gyerek. Egy évtizede még remek prezi készítő voltál, ha ismertél egynél több sablont, amelybe pikk-pakk be tudtál rángatni pár képet és felülírni az erre kijelölt szöveget. Ha még arra is képes voltál, hogy a felsorolás sorai egyesével jelenjenek meg, te voltál az ász. Voltál.
Mert ma ez nem elég. Nem trendi. Nem szexi.

Ahhoz, hogy megfogd a hallgatóságodat, a diának, szlájdnak szépnek, tervezettnek kell lennie. Az egész szlájd-sorozatot átgondolva kell az első kattintást megtenned. Most megemlítek hét dolgot, ami nagyon nem menő. Ha ezeket elhagyod, már nagyot lépsz a jó prezentáció felé - bár célba még messze nem érsz.

Rossz grafika
A ClipArt kora lejárt. A ClipArt az, amit a 90-es években a CorelDraw! CD hozott, sok kis előre megrajzolt ábra. Az akkori napilapok, hetilapok élvezettel használták ezeket. Ahogy a Wordhöz járókat is. De azok a 90-es évek voltak, most meg a 2010-es éveket írunk!
A neten talált ábrák összehordása sem kreatív. Leginkább lopás, hiszen, ha csak nem esik a Creative Commons alá a kép vagy ábra, akkor annak van jogos tulajdonosa. Gondoljunk bele, mit éreznénk, hogyha a Facebookra feltöltött fényképünket egy kis cég honlapján látnánk viszont!
Akkor mit tegyek? Használjunk olcsó stock-fotót! Tényleg pár dollárért vagy euróért számtalan jó minőségű fénykép, ábra közül választhatunk.
FG: Fontos tudni, hogy a Facebookon, Instán... megosztott képek jogairól a megfelelő gomb lenyomásával lemondunk az adott szájt/cég javára. Ami értelemszerűen nem jelenti, hogy mi használhatjuk mások képét, hanem azt, hogy ezt a Facebook, Pinterest... teheti meg. A szomszéd szobában ülő internet-jogász szerint pazar százezres perek lesznek előbb-utóbb a jogtalan felhasználásból.

Az Adobe Stock most 10 képet ingyen ad az Adobe ID-vel / Creative Cloud előfizetéssel rendelkezőknek!

Sablonos sablon
Az alkalmazás sablonjait használó előadóknak két csoportja van. Az egyikkel már megesett, hogy egy előadás-sorozaton az előtte vagy utána beszélő ugyanazt a sablont használata - a másikkal pedig fog. Ezért ne legyünk restek, és készítsünk saját sablont. A PowerPointosok így megszabadulnak a Windows 98 képi világától, nekik a betűtípust is érdemes cserélniük!
A Keynote használók pedig ugyan élvezhetik az Apple esztétikus sablonjait, amelyeket grafikusok terveztek. De ezek között is van olyan, ami már 2005 óta a Keynote része.
A 16 darab tíz évvel ezelőtti Keynote sablonokból pár pillanat alatt megtaláltam kilencet a legújabb Keynote-ban.

Agyatlan animáció
Prezentációs grafika készítő szemmel nézve az előadásokat mindig szememet az égre emelem, amikor a huszonnyolc szöveges szlájd után a búcsúzón egy kis animált bármi ugrál, integet. Ott semmi értelme. De korábban a betűtengert fel lehetett volna dobni egy odaillő animációval. Ennek itt csupán annyi az értelme, hogy mindenki lássa, ilyet is tudok.
Ha animációt szeretnék használni, akkor előtt kérdezzük meg magunktól:
  • van hasznossága az animációnak, vagy csak a szemet gyönyörködtetjük?
  • segít megérteni az előadás adott részét jobban, mint az képekkel vagy kulcsszavakkal jellemezhető lenne?
  • nem veri szét az előadást elvonva rólam és mondandómról a figyelmet?
  • segít a figyelem fenntartásában?
  • hasznosabb-e, mintha az előadás végén mindenkinek adnék egy öt dollárost, hogy emlékezzen a mondandómra?
  • képes vagyok jó animációt készíteni? (Ha nem, akkor gyere hozzánk Keynote képzésre!)

Szövegtenger
Ilyet már mindenki látott. A Háború és Béke összes szövege egyetlen szlájdon, olvashatatlan apró betűmérettel. Fokozni úgy lehet, ha piros alapon narancssárga betűket használunk. Felsőfok, ha az előadó fahangon, gyakran hibázva, a kivetített szlájdról az egész szöveget felolvassa.
A jó prezentáció csak a kulcsszavakat vetíti ki. Egy dián nincs több öt sornál. A jó szöveg a leghátsó sorból is olvasható (még Móra Ferenc öreg rövidlátó hangyája is).

Prezentációs jegyzetek
A prezentáció nem súgógép. Az elmondani szánt szöveget a prezentáció - közönség által látható módon - nem tartalmazza. Már említettem, nincs annál untatóbb, amikor az előadó a saját diáját olvassa fel.
Minden prezentációs program kínál megoldást arra, hogy előadói jegyzetet fűzzünk az egyes diákhoz. Ezeket a közönség nem látja, mi viszont igen. Ide jegyezhetünk fel mindent, amit az adott szájtnál el szeretnénk mondani. Aki nem képes számokat, neveket megjegyezni, itt tárolhatja ezeket. De! Az ide begépelt és innen felolvasott vicc is nevetést okoz, bár nem biztos, hogy mindenki a viccen fog nevetni és nem a felolvasáson. A jó előadást az előadó begyakorolja.


Betűtípus választás
Még rutinos prezentáció készítőkkel is megesik néha, hogy rossz betűtípust választanak. A hiba oka, hogy elfelejtik, a prezentációt megtekintők nem kijelzőn, hanem kivetítőn, esetleg óriás tévén látják majd. Az olvashatóságnál nincs fontosabb szempont. Hiába jól olvasható valami az orrunktól 40-50 centire, 20-30 méterre már nem feltétlenül az. Pláne ha vékony, teste alig van, betűtípust használunk.
Nagy vállalatoknál a céges kommunikációért felelős dolga, hogy megfelelő prezentációs sablonokkal lássa el munkatársait. Ezeknek a sablonoknak a betűtípusok is részei.
Sőt! Bekezdés- és felsorolás-stílusokat is előre definiálnak és csak azokat szabad használni. Ez nagyban könnyíti a prezentáció készítő dolgát. Persze, ha mi felelünk a kommunikációért, akkor legyen vagy jó ízlésünk, vagy alkalmazzunk szakembert!
Ha csak nincs külön értelme, mondanivalója, ne használjunk vicces betűtípust! Gondoljunk arra is, ha másik gépről játsszák majd le a prezentációnkat, akkor se legyen gond a betűcsaládokkal. Persze aki Keynote-t használ, annak ilyen gondja nem lesz, mert a Keynote - elvileg - viszi magával a használt betűcsaládokat is. Ha teljesen biztosra akarunk menni, akkor a prezit tegyük fel az iCloudos Keynote-ba - figyelem, ez az alkalmazás kevesebbet tud az asztali Keynote-nál! -, így bármilyen eszközről hibátlanul játszhatjuk le a prezit!

Videó
Videót beilleszteni menő. A Keynote esetén megadhatjuk, hogy a videó mikor induljon el. A régi Keynote-ba még be lehetett ágyazni weblapot, és ennek segítségével YouTube, Vimeo... videót is - a mostaniba nem lehet ezt megtenni.
Ha mindenáron YouTube videót akarsz beilleszteni, akkor járj el így! Ellenőrizd a helyszínen, hogy a sávszélesség megfelelő a videó lejátszásához - ha nem, akkor felejtsd el a videót, egy döcögős lejátszás a te előadásod értékét rontja le. A Keynote prezentáció lejátszása a 'H' billentyű lenyomásával függeszthető fel, ekkor az előző alkalmazásba lép vissza a Mac. Ha ez a Safari a bekészített videóval, akkor ügyesek és előrelátóak voltunk. A prezentációt az 'F' billentyű lenyomásával, vagy a Dockban a Keynote ikonra kattintva lehet folytatni.

2016. január 19., kedd

10 Adobe Stock fotó ingyen

A Creative Cloud előfizetőinek. Az Adobe Stock oldalát felkeresve szembesültem azzal, hogy az Adobe tíz ingyen képpel környékez meg, hogy előfizessek a Stock szolgáltatására. Nálam nem jött össze, de hátha nálad...


Adobe Stock
Épp a minap fogok írni arról, hogy a neten közzétett képek felhasználói jogával nem árt rendelkezni, ha nem szeretnénk váratlanul nagyobb összegű számlát kapni egy kép-ügynökségtől. Aki Adobe-t használ, annak a Stock kézenfekvő választás, mint kép szolgáltató ügynökség, mert kéznél van. És az árai sem rettenetesek.

2016. január 18., hétfő

20 éve Mac

Csak egy amerikai csládi ház padlásán találhatsz olyan kincset, mint amilyet a fiatalabb Quinn Dunki talált. Egy Apple IIgs számítógépet 1987-ből és pár floppy lemezt.

Mi is az a floppy lemez?
Kezdjük az utóbbival igen fiatal olvasóink kedvéért: mi is az a floppy lemez? A floppy lemez volt a számítástechnika első időszakában az adathordozó. Helyesen, nagybetűvel: Adathordozó. Nem volt még merevlemez, SSD-ről meg senki sem álmodott. A floppy lemezből fizikai méret szerint volt 8 inches, 5¼-es és 3½-es, kapacitásuk pedig 160kB-2,8MB között változott mérettől, oprendszertől és a technika fejlettségétől függően. Csak hogy átérezzük, a Photoshop első verziója egyetlen ilyen floppy lemezre ráfért. Ahogy maga az oprendszer is, hiszen a Mac azt arról töltötte be.

Apple IIgs
Az Apple IIgs-t 1986. szeptemberében mutatta be az Apple. A gép teljes kiépítése esetén akár 8MB memóriát is kínált a használónak. A kijelzőképes volt 24 [szöveg] sort megjeleníteni, soronként 80 karakterrel vagy 320x200-as felbontás esetén soronként [sor - mintha szöveget gépelnénk, úgy sor] 16 eltérő színt használni. A legnagyobb grafikus felbontás 640x200 volt, de ekkor egy sorban csak négy színt tudott kezelni.
A IIgs bruáltis újdonsága a 16-bitessége volt (most ugye 64-nél járunk). Ugyan az Apple II [rendszer] szoftvere csak 8 bites volt, de a gépen jelent meg az új 16-bites OS. Ezt először ProDOS-nak nevezték, később a találóbb GS/OS nevet kapta. Az új oprendszer egyik kiemelkedő újítása egy alkalmazás volt, amit Findernek neveztek.
A gépet egészen 1992. decemberéig forgalmazta az Apple.

És működik!


Oly annyira működik, hogy még a 20 éve beállított Gemstone Warrior eredmények is megmaradtak. Van padlás nálatok? Akkor nézz körül! Hátha.

2016. január 14., csütörtök

Gyere a moziba be! Boyle: Steve Jobs

Két Arany Glóbusz (Golden Globe) díjat is nyert Danny Boyle rendező Steve Jobs című filme. Elnyerte a legjobb forgatókönyv díjat, és Kate Winslet révén a legjobb női mellékszereplő díjat. A film az imdb.com-nál 7,5/10 (metascore 82/100 :: metascore pontokat azok pontjaiból számolják, akik nem csak pontoznak, de szöveges értékelést is írtak), a Rotten Tomatoes szerint 85 százalékon áll, bár "csak" a nézők 77 százalékának tetszett.

Magyar Narancs hirdetés. Elfelejtettem bevinni az irodába, hogy beszkenneljem. Sorry.

Netértékelés


Danny Boyle: Steve Jobs - Filmtett
2015. dec. 15. Értékelés: 7/10 Szerző: ‎Németh Szabolcs Előd. Aaron Sorkin forgatókönyvíró, Danny Boyle rendező és Michael Fassbender triója felülírja az unalmassá vált ...

Az első vélemények az új Steve Jobs-filmről - iMagazin
2015. szept. 7. A kritikusok el vannak ragadtatva a Danny Boyle rendezésében készült új Steve Jobs-filmtől, melyben Michael Fassbender kapta a főszerepet.

Eddig nem teljesít túl jól a Steve Jobs film - iMagazin
2015. október 26. A hétvégén elkezdődött az Aaron Sorkin és Danny Boyle nevével fémjelzett új Steve Jobs című film vetítése az Egyesült Államokban.

Index - Kultúr - Az Apple egykori főnökét beképzelt ...
2015. július 3. Sejthető volt, hogy Danny Boyle rendező és Aaron Sorkin forgatókönyvíró közös, Steve Jobs című filmje nem azt a képet festi majd le a néhai ...

Jól áll Fassbendernek a fekete garbó - Steve Jobs-kritika ...
2016. 01. 11. Értékelés: 7.4/10. Szerző: ‎Polák Zsóka A legnagyobb dobás azonban kétség kívül a Danny Boyle-féle Steve Jobs lett, amely Magyarországra néhány hónapos késéssel jutott el.

Fergeteges lett a Steve Jobs szinkronos előzetese | Mozi ...
2015. július 14. Danny Boyle rendezésében 2016. januárjában érkezik a mozikba az Apple ikonikus alakjáról ... A Steve Jobs c. filmet az Oscar-díjas Danny Boyle (Gettómilliomos, Trainspotting) rendezte az ...

Nagyon Oscar-esélyesnek tűnik az új Steve Jobs-film | Mozi ...
2015. szept. 10. Ez a film olyan, mint maga Steve Jobs, az ember: elképesztően briliáns, amikor éppen nem töri össze a szíved. ... „A film azonnal magas sebességbe kapcsol, és Danny Boyle lendületes ...

2016. január 13., szerda

El Capitan Mail fejlesztések

A Mail az OS X beépített levelező alkalmazása. Igazán nagy újítás nincs, csupán apróbb fejlesztések.

  • Az írás alatt álló levél elrejthető anélkül, hogy ki kellene lépni a teljes kijelzős üzemmódból. A levél a kijelző aljára zsugorodik - de csak egy levelet tudunk így elrejteni. Az örül ennek, aki a Mailt teljes kijelzővel használta, és néha szüksége volt más levelekbe belekukkantania, miközben újat írt.
  • Ha már teljes kijelzős módról van szó, nem csak az alkalmazás, de egy levél is kifeszíthető a teljes kijelzőre. Sőt! A megosztott teljes kijelzős módban akár egymás mellé is tehetünk Mailt, levelet.
  • Továbbra is teljes kijelzős módban maradva, a Command+N kombinációval nyitott új levelek nem önálló ablakokban, hanem egyetlen ablakban, fülekre szétválasztva lesznek elérhetők (piros nyilak mutatják). Ez az egy ablak az előbb említett módon lekicsinyíthető.
  • Új levél írásakor az ikonsor "A" ikonjára kattintva teljes szövegszerkesztő ikonsort hívunk elő, hogy pazar emailt alkothassunk.

2016. január 12., kedd

El Capitan Fotók újdonságok

Gonosz Almalappal szólva az El Capitan Fotókja ismét megtanult pár olyan dolgot, amit elődje, az iPhoto már tudott. De azért találtunk a sziklák alatt egy jövőbe mutató hasznos megoldást is.

Megadható a földrajzi koordináta
Beismerem, az iPhoto-ban sem volt méznyalás azon képek GPS adatokkal való ellátása, amelyeknél ezt az informatika nem produkálta automatikusan. Ma már talán nincs is olyan fényképező eszköz, ami a fénykép meta adataiba ne mentené el a kép készítésének helyét, ez tíz évvel ezelőtt még nem volt így. Sőt, a régi, beszkennelt képek esetén meg technikailag nem is lehetséges, hogy a kép a látványon kívül plusz infót tároljon. Akárhogyis, a Fotókban akár képenként, akár több képet kijelölve már megadhatjuk a földrajzi helyet. Egy dolgot nem lehet, földrajzi helyet üressé tenni, ha már egyszer megadtunk bármit is. A vonatkozó oktató videó sorozatunkat is kiegészítettem:


Bővítmények
Az iPhoto zárt rendszer volt, a Fotók viszont képes szolgáltatásainak bővítésére. Rendszerszinten. Ha olyan alkalmazást telepítünk a Mac App Store-ból (vagy máshonnan), amelyet felkészítettek arra, hogy más alkalmazásoknak nyújtsanak szolgáltatást, akkor azok szépen be is épülnek a Rendszerbeállítás > Bővítmények > Fotók menübe. Amíg nincs egyetlen beépített ügynök szolgáltatás, addig a Fotók sem látható ebben az ablakban.
Ha viszont akad, akkor az képszerkesztéskor elérhető.
És olyat tudunk, amit az alap Fotók nem tud.
(A Pixelmatort itt találod meg.)

Több kép adatainak módosítása egyszerre
Itt is sokat lépett a Fotók előre, de az iPhoto tudását még nem érte el. Milánóban készítettem 343 fényképet. A korábbi Fotókban a képeket egyesével kellett volna címmel, leírással ellátni - a kulcsszavazást tudta a Fotók több képre egyszerre a kezdetek óta. Most megtanulta ezt a címmel és leírással kapcsolatban is.
A cím megadása után az egérrel kattintsuk a leíráshoz, a kattintásra kezdi a Fotók lecserélni a kép címeket. Ha eddig nem lettek volna azok láthatóak, bár jeleztük a Fotóknak, hogy vágyunk rá, akkor most meg fog jelenni az összes kijelölt kép alatt. A Cím törölhető is.

2016. január 11., hétfő

El Capitan Osztott teljes kijelző használat

Ez a cím keresztrejtvénybe is mehetne. Pedig egy roppant egyszerű újdonságról van szó, amit - gondolom - már minden El Capitan oprendszerre váltott Maces használ, ez pedig a teljes kijelző üzemmód használata több alkalmazással. De kezdjük az elején!

Teljes kijelzős üzemmód
A teljes kijelzős mód az, amikor a kijelzőn csak egyetlen alkalmazás látható. A menüsor eltűnik, csak akkor jön elő, ha az egeret a kijelző tetején "túl" toljuk. A Dock sem érhető el. Amikor az Apple ezt bemutatta, azzal ajánlotta a figyelműnkbe, hogy így használva egy alkalmazást, semmi más nem vonja el a figyelmünket. (Leszámítva az Értesítéseket - csúszott be a Gonosz Almalap)
Én nem voltam a teljes kijelzős mód használója egészen addig, amíg iMacen dolgoztam. Ám amikor 13-as MacBookot használtam, egyre gyakrabban váltottam át. Oktatáskor - iMovie esetén különösen - pedig igen hasznos, mert a hallgatók csak azt látják, ami szükséges, semmi sem vonja el a figyelmüket - de mintha az Apple is ezt állította volna.
De! De kivel ne fordult volna elő, hogy egy PDF ajánlat alapján kell Pagesben szerződést írnia? Vagy böngészés mellett még az Üzeneteket is használná. Az El Capitan előtt ilyen két alkalmazásos melót nem lehetett teljes kijelzős üzemmódban végezni.
A Teljes kijelzős üzemmód valójában egy újabb virtuális asztalt hoz létre, amelyen ez az egy kiválasztott alkalmazás látható csak.

Osztott nézet
Hivatalos nevén Split View. Az osztott nézetet úgy hozzuk létre, hogy kiválasztjuk az első elhelyezendő alkalmazást. Az ablak bal felső sarkában levő zöld pöttyre kattintva lenyomva tartjuk az egeret (vagy trackpadet). Az OS ilyenkor halvány kék színnel mutatja, hogy a kijelző jobb vagy bal oldalára szánja az ablakot. Válasszunk, majd engedjük el.
Az üresen marad fél kijelzőn látjuk azokat az alkalmazásokat, amelyeket az OS képes Osztott nézetben használni - ezeket tudjuk teljes kijelzős méretben is -, és azokat is, amelyeket nem, ilyen alul a Rendszerbeállítások elmosódott ablaka. Válasszunk! És már dolgozhatunk is. Fogd és vidd módszerrel a két ablak felcserélhető.
Ha két Finder ablakot nyitunk - Finder > File > New Finder Window - akkor így egymás mellé helyezhetünk két Finder ablakot is, az az ugyanannak az alkalmazásnak két ablakát is. A Finder esetén működik az Osztott kijelzők közti fájlmásolás. Lehetne ilyen elrendezést a teljes kijelzős- és Osztott szolgáltatások nélkül is előállítani, de az Osztott esetében az ablakokat nem tudjuk véletlenül elrángatni és az elrendezésükkel sem kell küzdeni.
A képen az is látható, hogyha az egeret a kijelző tetején "túl" toljuk, akkor nem csak a menüsor, de mindkét alkalmazás elrejtődött menüje láthatóvá lesz. A kijelző közepén levő elválasztó csíkot megragadva módosíthatjuk a két fél kijelző részarányát. Ezt csak akkor tehetjük meg, ha az OS úgy ítéli, hogy az adott alkalmazás összébb nyomható.
Épp jobbra húzom az elválasztó csíkot, nagyjából ennyire tudom a Safarit összetömöríteni. A Naptár azért elkenődött, mert még nem engedtem fel az egeret.

2016. január 8., péntek

Mi mennyit ér az Apple-ben?

Időről-időre előveszem a Trefis elemző cég Apple oldalát, amely bontásban mutatja, mi mennyit ér az Apple-ben. A tőzsdei vállalkozásokat elemző oldal számtalan cég szakértőjének számait összegzi - az Apple ilyen adatokat nem ad közre, csak iPhone / iPad / Mac bontást találunk a negyedéves pénzügyi adatokban.

Mi mennyit ér az Apple-ben?
Ami számszerűen leolvasható, a Mac szekció - asztali, hordozható... - ismét a második legnagyobb részt adja az Apple értékében az egészségtelen többletet mutató iPhone után. Azért egészségtelen, mert nagyon kitett neki - de erről pár napja írtunk. A Mac-rész az iPad helyét vette át, éveken át az iPad volt a második legfontosabb termék az Apple életében. A változás oka az iPad eladások esése és nagyon kis mértékben a számítógép értékesítés növekedése. De ez a második grafikonról jobban leolvasható.

2016. január 7., csütörtök

A 10 legtöbbet használt mobil app

A Nielsen amerikai adatai alapján készült e két grafikon, amely az okos telefonok legnépszerűbb appjait, illetve az operációs rendszer megoszlását mutatja be.
Meglepőnek semmiképp sem nevezném, hogy a top tíz app három céghez kötődik: Facebook, Google és Apple. A piros karikák az alsó skálán mutatják, hogy az előző évhez képest milyen mértékben nőtt az adott app átlagos napi használóinak száma. A Messanger kiugró teljesítményét magyarázza, hogy a Facebook iOS alatt leválasztotta a csevegő klienst az anya-programról. Az Apple Music is viszonylag új szolgáltatás volt tavaly, így érthető a dinamikus növekedése.
Ami - engem - kicsit meglepett, az az Apple Maps erősödésének mértéke (16%). Az iOS-en a Maps alapértelmezett, előre telepített alkalmazás, az előd Google Mapsért meg kell küzdeni: letölteni, telepíteni - és az összes Apple apps az Apple Mapst hívja, ha térkép kell. Így tekintve a 16 százalékra, ez a növekedés inkább az iOS eszközök növekedését jelentheti, mintsem a két térkép app közti választást.
A második grafikonon nincs igazán felfedezendő érdekesség, az adatok az USA 2015. III. negyedévére vonatkoznak. Az iOS még mindig bivaly erős, de már nem a legerősebb. A Blackberry hattyúdalát játssza, tulajdonképp korábbi szerepe miatt lett kiemelve. Ami talán meglepő, hogy a Microsoft még mindig igen ki szeletet hasít ki a kördiagramból.

2016. január 6., szerda

Apple, 2016 – Business Insider

Nehéz év elé néz az Apple. A helyzet persze se nem rossz, se nem reménytelen, de rózsákkal sincs tele. Miért gondolja így Jay Yarow, a Business Insider elemzője:
  • először fordul majd elő, hogy kevesebb iPhone-t értékesítenek a korábbinál
  • az iPad eladás esik és nincs trendfordító jel
  • az Apple Watch nem lett akkora siker, amekkora várakozás övezte
  • az AppleTV okés, de semmi "forradalmi"
  • az Apple szoftverei és szolgáltatásai is rendben vannak (Music, Maps, Health, Photos...)
Számos iparági elemző véli úgy, hogy az Apple a tavalyi évben tovább szürkült, még jobban beolvadt az élmezőnybe. Amíg eddig a vezető fejlesztő, feltaláló volt, most már csak szörfölt a többiekkel. És mindezt összeadva értünk el 2016-hoz. Azért mielőtt felsírnánk, hogy az Apple milyen rosszul áll, jöjjön pár tény:
  • az Apple a Föld legnagyobb vállalata, értékét majdnem 600 milliárd dollárra teszik (Almalap: ez a tőzsdei árfolyam alapján kalkulált érték)
  • 206 milliárd dollárja van készpénzben (azaz a saját harmadát meg tudná vásárolni. Almalap: a készpénzt ne bankban vagy dunyhában tartott pénzként gondoljuk el, hanem leginkább hamar pénzzé tehető értékpapírokként.)
  • a folyó negyedévben 77 milliárdos eladást produkál
Ez utóbbi egyértelműen a szórakoztató-elektronika (eddigi) adu ászának, az iPhone-nak köszönhető. Az okos-telefon a kütyü világ legkívánatosabb terméke, az iPhone pedig a legjobb, legkívánatosabb okos-telefon. És ez számít.
Az Apple továbbra is milliónyi iPhone-t fog eladni havonta és tovább növeli elképesztő készpénzállományát.
Egy ideig.

Stagnáló eladás

Az Apple nyilvános részvénytársaság, a tulajdonosok szeme a fizetett osztalékon és a részvény árfolyamon csüng, a harmadik szám, ami őket érdekli, az az árbevétel. És meglehet, hogy 2016 lesz az első év, amikor az Apple iPhone eladásai nem növekednek. Katy Huberty, a Morgan Stanley elemezője, szerint hat százalékkal kevesebb iPhone-t adnak el az idén, mint tavaly, Hubertyt eddig "Apple-hívőként" ismerte a piac, így az ő negatív előrejelzése sokakat meglepett. És nincs is egyedül.
A Credit Suisse és a Stifel szintén visszavett előrejelzéséből. Az ő véleményüket is erősen befolyásolta a tajvani DigiTimes, amely masszívan beépült az iPhone előállítási-, gyártási láncba. A tajvani vállalat saját előrejelzései negatívak, és mivel az Apple a meghatározó partnere, az elemzőket befolyásolta a cég előrejelzése.
A Brean Capital (sokan elemzik ám ezt a piacot) szerint az első naptári negyedévben a visszaesés akár tíz százalék is leget.
Ha az iPhone értékesítés lassul, azt az Apple nagyon megérzi. A bevétel majdnem kétharmadát az iPhone adja, a nyereség esetében ez az arány még nagyobb. Ha az iPhone eladás visszaesik, akkor a többi termék - iPad, Mac (lásd grafikon) - nem lesz képes kipótolni a kieső nyereséget. Az iPad görbéje (grafikon) lassan süllyed és nem nagyon látszik, mi rántaná ki ebből a trendből.
A Mac eladás rendben van - és mi ennek örülünk, mert ez a blog leginkább a Mackel (és az iPaddel) foglalkozik. Ám nagysága ugyan több, mint kerekítési hiba a cég mérlegében, de a nyereség hányadosa messze elmarad az iPhone-étól. A hordozható- és asztali gépek piaca lassan egy évtizede stagnál vagy van lejtmenetben, az Apple Mac - ahogy látható - mégis képes némi növekedést felmutatni. Ám még az Apple-nél sem akad olyan, aki a Macre tenne, mint a cég fejlődésének biztosítója.
Az Apple Watch új termék, az Apple mérlegeiben - amelyekből a grafikonokat rajzoltam, nem is szerepel. Hatása jelenleg marginális az Apple eredményeire.
A nagy helyzet az, hogy az Apple rendkívül kedvezőtlen, akár negatív növekedési eredményt hozó évnek néz elébe. (Almalap: nem fog úgy nőni, ahogy eddig.) Amint kijön az első nem rekord eladási adat, meg fognak szólalni az "Apple bajban van", "süllyed a hajó", "rohad az alma" hangok. Amikor az Apple a világ egyik legjobban működő pénzgyára.
Egy ideig.

Nem forradalmi termékek

Nilay Patel (The Verge) mondta ki - mások mellett -, hogy az Apple Watch "béta" verzióban került ki 2015-ben. A felhasználók egyfajta nyilvános beta-tesztelés keretében keresik, hogy és mire érdemes az órát használni - erről már mi is írtunk. (Bétának nevezik a már majdnem kész terméket.) Nem az Apple az egyetlen, aki így jár el. Nincs annál jobb megoldás, mint a tesztelők fizetnek azért, hogy tesztelhessenek.
"2015-ben annak lehettünk tanúi, hogy az Apple a szokottnál is több új vagy megújított terméket mutatott be. Ám ezek a termékek még nem befejezett, letisztult termékek - ahogy azt eddig más gyártóknál tapasztaltuk" - mondta Patel. Az Apple-nél többé nem cél a "jó" termék gyártása, fejlesztése.
"A mi vezérlő csillagunk* a legjobb termék előállítása" - mondta korábban Tim Cook. "Nem célunk, hogy a megjelenést, dizájnt az ár vagy a határidő befolyásolja. Nem célunk, hogy mindent gyártsunk, vagy legyártsunk n darab telefont. A célunk a legjobb megalkotása."
Patel úgy gondolja, hogy az Apple az iPhone-hoz hasonló nagy termékekben gondolkodik, amelyek felkeltik a fejlesztők fantáziáját és így afféle öngerjesztő folyamatot hoznak létre: több használó, több fejlesztő, több pénz, több használó...
Az egyes Apple termékek kapcsán konkrétan megfogalmazta kritikáját:
  • az Apple Watch képességei - értesítés, testedzés - kevés, részeiben más eszközök sokkal jobb felhasználói élményt nyújtanak
  • az Apple TV ismét nem lett végiggondolva, egyszerűen rátolták a piacra, ismét egy ötlet - tv és app - béta-tesztelésében vehet részt az, aki megvásárolja
  • az Apple Music egy katyvasz. Keveredik benne minden, ami a piacon elérhető, de nem a szokott, letisztult, az Apple-től megszokott módon. Ráadásul érződik az izzadságszag, amivel a torkomon le akarják nyomni.

"... túl sok termék. Amelyekben túl sok minden nem működik hibátlanul. Ez pont a fordítottja, amely az Apple-t megkülönböztette korábban, és pont olyan, ahogy a többi tech vállalkozás működött. A gondok ott kezdődnek, hogy a termékek jó része olyan területen mutatkozott be, ahol az Apple nem járatos és nem rendelkezik a megfelelő technológiával és tapasztalattal. Siri. Apple Watch"
A fenti idézet Ben Thompsontól származik, de sok elemző mondhatta volna, vagy ért vele egyet.
Az Apple szekere robog, a kassza csilingel.
Egy ideig.


*
József Attila
Ne légy szeles...

Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres -
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes.

2016. január 5., kedd

Külföldön olcsóbb a Mac? (2016/1)


Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen árai. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly.
És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Oroszországgal bővítettem a táblázatot - és mindjárt okoztam magamnak fejfájást. Mert Oroszország igen olcsó, legalábbis Macintosh vonatkozásában. Azt sem mutatja a két táblázat, sem a térkép, hogy Oroszország nem EU tag, tehát az onnan behozott adott értékű eszközöket bizony el kell vámoltatni.

Magánszemélyek
Mi, ugye, bruttó árat fizetünk.

Cégeknek
Mert ők visszaigényelhetik az áfát.

Mac-index

November elején nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index, amely várhatóan hónapok során nyeri majd el végleges számítási módját, az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításakor most még nem vettem figyelembe, hogy melyik Macből mennyit adnak el, azaz a Mac-index súlyozatlan.




(és a Google két szép O-betűjéért remélem, hogy meg is jelenik)

2016. január 4., hétfő

Karácsonykor ismét tarolt az Apple

A Flurry Insight blogon jelentek meg azok az adatok, amelyek bizonyítják, hogy tavaly karácsonykor ismét az Apple eszközei taroltak, legalábbis a telefon-tablet piacon. A felmérés 780 ezer eszköz aktiválás alapján készült, így - Amerikára nézve - minden bizonnyal reprezentatív. Amúgy érdemes figyelembe venni azt is, hogy melyek a karácsonyt ünneplő földrészek (Amerika, Európa, Ausztrália) és melyek nem (Ázsia, Afrika). És hogy a Gonosz Almalap is szót kapjon az idei első bejegyzésben: Hát szegény Antarktisz?

2016: Phablet forradalom?
Az első grafikon az elmúlt három év változását mutatja. A tablet alatt az iPadet, iPad Pro méretű eszközöket, a kis tablet alatt az iPad mini-t, phablet alatt az iPhone 6+ készülékhez hasonlóakat értjük. Az iPhone a nagy telefon, a kicsit mindenki kitalálja, remélem. Tehát azt lehet látni, hogy a Phablet - tablet, de telefonálunk is vele - egyaránt eszi a "klasszikus" tablet és az "ősöreg" mobil piacrészesedését. Ennek számtalan oka lehet, mi leginkább a 2az1 hatásra gondolunk, így elég egy eszközt megvenni (és menedzselni).
A második grafikonon az Android és iOS aktiválások készülék szerinti összehasonlítást tanulmányozhatjuk. A Phabletben az Android vezet, a "hagyományos" okos-telefonban pedig az Apple. Ha igaz, hogy ez az év a Phablet éve lesz, akkor a mi kedvenc cégünknek van hová fejlődnie.
Végül a harmadik kördiagram a címben jelzett tarolást igazolja. A karácsonyfa alá került készülékek fele az Apple gyártmánya. A bevezetőben már jeleztem, hogy nincs mindenhol karácsony, a Xiaomi pedig ott erős, ahol nem ülik meg ezt az ünnepet, így érdemes az eredményét szemlélni. És azt se felejtsük el, hogy az elmúlt években csak két cég volt képes nyereséget realizálni ezen a piacon, a Samsung és az Apple.