2016. március 31., csütörtök

Újrahasznosítva

A környezetvédelem fontosságáról írni elcsépelt volna. Mind felelősek vagyunk. Persze nem a világot kell megmentenünk, elég lenne, ha a saját környezetünkre vigyázunk. Ezért örülünk annak, ha az Apple, akinek a termékeit használjuk, hasonlóan jár el. Így az iPhone-unk, Macünk kapcsán az Apple leveszi, levette vállunkról a környezet óvás feladatát. Hurrá! És köszönjük!

Régóta zöldül az Apple

Újrahasznosítás
Az újrahsznosításról beszélt az Apple környezetért és társadalmi kezdeményezésért felelős alelnöke, Lisa Jackson az új iPhone-t bemutató rendezvényen lépett a közönség elé, hogy beszámoljon arról, hogy az Apple gyakorlatilag száz százalékig zöld. A zöldülésnek is több útja-módja van. Az egyik, hogy az okozott kárnak megfelelő nagyságú környezetbarát cselekedetet hajtunk végre. Ilyen az, ha minden eladott, megvett gép után ültetünk egy fát. Létezett egy angol viszonteladó, aki nagyjából kétezer forint (nem font, forint) felárért ezt megtette.
A másik mód, ha visszagyűjtik a lecserélt, nem használt eszközöket és azokat szakszerűen bontják szét. Ebben ért el új szintet az Apple az iPhone szétszerelő robotjával: Liam-mal. Mérnökként érdekes feladat lehet szétszerelő robotot építeni, bár pszichikailag nem lehet nyerő egy termelés-romboló eszközt alkotni. Igaz, a nyersanyag kinyerés pozitív, ahogy a környezet-védelem is.

2016. március 30., szerda

Hogy törték fel?

Az FBI sem lesz olyan TEK hülye, hogy elárulja. Így marad a találgatás. Az Apple-nek meg a lecke, hogy a nagyon büszkén hirdetett adatvédelemmel akkor most mi is van. De mégis, hogy törték fel?

A számomra leghihetőbb megoldást Jonathan Zdziarski írta le. Szerinte az a legvalószínűbb, hogy kivették az adatokat tartalmazó chipet a telefonból, és hardveresen másolatot készítettek róla, amit beletettek egy másik iPhone-ba. Majd a másolaton neki kezdtek a kódok megadásának. Tíz próba utána a chip törölte magát. Chip ki, rámásolás, chip vissza, folytatás. Amíg nem sikerült. Hány perc alatt töri fel a Kürt zRt. az iPhone–t? - címmel írt bejegyzésben olvashatsz arról, hogy miként pörgöt a feltörés, amikor még nem volt a tízes limit. Ez a nem túl szép, nem túl elegáns és végtelenül egyszerű megoldás viszont nem tart hetekig. Nagyjából olyan, mint amikor a gurulós bőrönd kódját eltekeri a gyerek és bezárja. Három-négy óra ... után meglesz az a kód. Szerencsére a bőrönd nem robban fel tíz rossz szám után.

2016. március 29., kedd

Egyik hobbink: iMac telepítés

A mAcademia nem csak oktatással, de rendszer-tervezéssel, felügyelettel is foglalkozó vállalkozás. Partenereink, hozzánk hasonlóan, Mac rajongók (de azért nem ugrunk el a pécék elől sem). A videón az előző hétre jutott feladat alig egy percben elmesélve:

2016. március 26., szombat

A walesi tartományt leigázó Edward és az Apple

Szórakoztató játéknak vagy vetélkedőnek lehetne tétje, hogy véletlenül kiválasztott két nevet kössünk össze. Nos, a feladat I. Edwárd és az Apple Inc. A feladatot az FBI jogi képviselője, ifj. Cyrus Vance (apja Carter elnök külügyminisztere volt) manhattani ügyész oldotta meg, brilliáns módon, előkereste egy 1928-as ítélet írt indoklását. Ehhez persze szükséges az, hogy az angolszász jogrendszer precedens alapú legyen: ha már volt ilyen, vagy hasonló, akkor az ott hozott döntés az irányadó.

Azt már megírtuk, hogy az FBI egy 1789-es amerikai törvényre hivatkozik, ennek értelmében az ügyészt, az államot, mindenben segíteni kell a nyomozás, bizonyítás során. Ezt a törvényt utoljára 1928-ban módosították. És az akkori perben a bíró megidézte I. Edwárd király rendeletét, amelyben kötelezte alattvalóit a az állami igazságszolgáltatás maradéktalan támogatására.
De ha már, akkor ne álljunk meg félúton, az 1928-as bírói hivatkozás visszább ment az időben. "Az alapkoncepció, hogy minden állampolgárnak kötelessége minden módon támogatni a gyanúsított bűnösségének bizonyítására szolgáló erőfeszítést, ősi [angol]szász [szokás] a normann hódítás (1066) óta."
Mi? Az angolszász jog szerint az amerikai alapja az angol, így a nálunk a walesi bárdok megsemmisítéséről elhíresült I. Edwárd (1239-1307) belovagolt az amerikai jogba, az Apple vs. FBI ügybe is - köszönhetően ifj. Vance-nek.

Arany János: A walesi bárdok

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

(teljes vers)

2016. március 25., péntek

Az iPhone-ra vágyó Csiaki Barnabás rajzát kiállították, Apple-logós baseball sapkával leptük meg

A március idusát követő hét három napját Békéscsabán töltöttük egy Adobe InDesignban végződő netes workflow menedzsment program éles tesztelésével. A munka szünetében élvezhettük a megyei könyvtárban az iskolások közlekedésbiztonsági rajz kiállítását.

Rajzverseny a közlekedésről - kiállítás a könyvtárban.

Posted by Gábor Ferenczy on Thursday, March 17, 2016

Itt figyeltem fel Barnabár remekére, akinél az Apple boltban ingyen adják az iPhone 6S-t!


Írtam neki egy levelet, hogy örülünk, hogy ennyire lelkesedik az Apple-ért és elküldtük neki az egyik utolsó Apple logós baseball sapkánkat.


(És igen, kértem szülői hozzájárulást a kép megjelentetéséhez.)

2016. március 24., csütörtök

Andy Grove magyarul szorzott

A héten halt meg Andy Grove, aki 1936-ban Gróf Andrásként Budapesten született, 1956-ban* ment Amerikába. Az Intel egyik alapítója volt. És vezetője akkor, amikor az Intel processzor volt a számítástechnikai központi eleme (kivéve persze az Apple-t). És amiért külön bejegyzés szól Andy Grove-ról, az itt volt olvasható, de a fontos részét bemásoltam ide.

Andy Grove angolul álmodik, de magyarul szoroz

Nekem volt szerencsém részt venni egy 90-es évek közepe felé Münchenben tartott Intel sajtótájékoztatón - Grove évente egyet, ha tartott, érthető, hogy egy európai milyen ritka volt. A Figyelő és a Népszabadság illetékes újságírója mellé a Világgazdaság képviseletében kerültem (az Almalap azért nem volt akkora adu ász). Grove-t a Financial Times, a német tévé és a Francia AP hírügynökség tudósítója ostromolta, vagy egy tucat Intel PR-es sáncolta, hozzáférni esélyünk sem volt. A sajtótájékoztatón a kérdések előtt Grove jelezte, hogy válaszolni angolul fog, de lehet németül és magyarul is kérdezni. A sokszázadik kéznyújtás nem volt elég - persze. Viszont. Az újságírókra jellemző kérdésre: "az x azt írta, az y elemző úgy véli, tehát z szerint ez lesz, és Ön szerint" Grove szokatlan választ adott: "x pontosan ezt írta, az y elemző pedig kicsit mást vél, így z következtetése teljesen rossz, de ha azt akarta kérdezni, hogy ... akkor ez a válaszom:". És így tovább. Mi halkan röhögve nyújtoztunk, hogy kérdezhessünk. A Népszabi tudósítója még a mellékhelységbe is nyomult az Intel főnök után, de nem járt sikerrel - az ajándék Tokaji maradt a táskában.
Élményekkel tele, de kicsit szomorkásan álltunk a reptéren, amikor a Figyelős újságíró kiszúrta a magányos Grove-t az egyik büfé álló-pultjánál. Nyomulás. Persze magyarul. "Ó, hát magyarok is voltak itt? De jó!" Igen kellemes, a kötelező szakmai kérdéseket letudó beszélgetés indult a magán-gépére váró Grove és köztünk - magyarul. Egyik válasza máig megmaradt, arról beszélt, hogy teljesen átállt az angolra, angolul gondolkodik, angolul álmodik, de számolni, különösen szorozni még mindig magyarul szoroz. Persze mások is kiszúrták Grove-t a konferencia résztvevői közül, és madárként kerengtek, hogy egy jó mondattal beépüljenek a beszélgetésbe - de az európai elit-szakújságírók közül csak mi hárman beszéltük ezt a világnyelvet - meg Andy Grove. Aki rá is kérdezett, min vigyorgunk, mire elmondtuk a köröző újságírókat. Nagyon tetszett neki. Aztán jött a pilótája, indult a gépe vissza, Kaliforniába.

* "menekült/disszidált/migrált/politikai menekült/gazdasági menekült" - írtam először, de ez annyira méltatlan, hogy lekerült ide, alulra

2016. március 22., kedd

SE, Pro - business as usual

A mi véleményünk az, hogy ezért kár volt rendezvényt tartani az Apple-nek. Ami viszont biztos, hogy a cég ismét lefelé kacsint a prémium szegmensből, bár legutoljára a "színes műanyag tokos" iPhone nagyon nem volt nyerő. Ahogy a Watch sem tűnik annak az átárazás után. Az innováció hiánya és ugyanakkor kényszeredett kajtatása nem vezet jóra - ezt lassan Tim Cooknak is be kell látnia.

2016. március 19., szombat

Szörny, Süti, Siri



Szörny: Oh.
Szörny: Hey Siri, kérek egy ébresztést tizennégy perc múlva!
Siri: OK, tizennégy perc és visszaszámolok.
Szörny: A sütikre várok.
Szörny: Hey Siri, játssz nekem a várakozó zenelistámról
[Jim Croce: Time In A Bottle 1973]
Szörny: Köszi!
♪ Ha időt spórolhatnék ♪
♪ az üvegben az első dolog, amit megtennék ♪

Szörny: Egyre jobban éhezem a sütire!
♪ ...minden napom élvezném, amíg el nem jön az öröklét, ♪
♪ amit Veled töltök el. ♪

Szörny: Hey Siri! Csekkold az időt!
Siri: Mutatom!
Szörny: Agh!

2016. március 17., csütörtök

MIlyen iPad várható?

Ezt majd megtudjuk 21-én, amikor Tim Cook felmutatja. Az alábbi ábra abban segít, hogy tippeljünk. (Ha az ábra nem látható, akkor bizony át kell ugranod a blogunkra, nekünk meg csiszolni a Google-chart beágyazási, fogmosási képességünket.) Az ábrán látható, hogy az egyes iPad modellek verziói mettől-meddig voltak kint az Apple polcain. Az iPad Air v1-es modellje például már igen régi, így ér tippelni arra, hogy nyugdíjba megy. ÉS így tovább, ha van kedved jósolni, akkor ez a grafikon megfelelő varászgömb lehet.


2016. március 16., szerda

iPhone? iPad? iPod? Mac? Ki mit vár idén? – eredmény

Pár napja, a hosszú hétvége tétlenségét oldandó, rákérdeztünk, hogy ki mit vár az idén? Külön lehetett várni a Maceket és az iOS eszközöket. A válaszok nagy meglepetést nem okoztak, de azért mindegyik grafikonhoz fűnék egy-egy mondatot. A belső kőr mutatja az elsődleges választást. A belső szeletek mentén pedig a másodlagosakat tüntettem fel. Elsőre kicsi kaotikus (megcsinálni sem volt méznyalás, de a Numbers-zel ez gyerekjáték), de így mondja el a legtöbbet. Szerintem.

Mac
A kérdőívet jellemzően a blog olvasók töltötték ki, így az adatok őket - titeket, köszönöm a kitöltést! - jellemez. A hordozható Macek esetében a Pro iránti vágy, érdeklődés engem meglepett, én pont fordítva tippeltem volna, az Airt vártam befutónak. Ami érdekes, hogy a Pro-t választók (belső szürke) másodlagos preferenciája, érdeklődése nem a MacBook (külső kis lila 11 óránál), hanem a MacBook Air (külső széles piros).

iOS
Az iOS eszközök esetében az iPhone mindent visz, de azért nem annyira. Ami viszont számomra meglepő volt, hogy az AppleTV mennyire nem lenézett, lesajnált, elfelejtett termék. Az iPodnak meg annyi.

Bónusz track
Anno az Almalap kérdezett ilyesmiket. Valójában egy keresés dobta a régi oldalt elém, és onnan jutott eszembe, hogy megismételjük az ott feltett kérdéseket - de sok már értelmezhetetlen, érthetetlen. Akit érdekel, itt vannak a 2008-09-es végeredmények. Mutatóba két, talán még érthető, grafikon (remélem, meg is jelenik).

2007. december

2005. október 17-24.

2016. március 14., hétfő

Nézzünk a múltba, ha ma már a fű sem nő!

Amikor az általa alapított cégtől kirúgott Steve Jobst a részvényesek visszahívták az Apple élére 1998-ban, Jobsnak rövid idő alatt számos döntést kellett meghoznia. Egy interjúban elmondta, az volt a fontos, hogy a döntések mihamarabb megszülessenek, és csak remélte, hogy a többségük jó döntésnek bizonyul. (Az interjú adásakor még szerény volt...)
De sok jó döntést hozott. Ezek egyike volt a termékek számának visszanyesése, de inkább brutális megritkítása. A visszatérésének egyik meghatározó terméke az iMac lett. Bár az akkor bemutatott iMac csak a nevében hasonlít a maihoz, a név megőrzése nem véletlen.

Az első iMac 18 kilogramm volt, tényleg férfi kellett a megemeléséhez. Hogy mi volt ilyen irgalmatlan nehéz az iMacben? A kijelző, ami akkor még képcsöves volt. Nem csak nehéz, de méretes is volt emiatt az iMac. A boltokban ma kapható 27 inches gép majdhogynem fele annyi súlyú (9,5kg), mint az első 15" iMac volt.

-878 > +414
Az iMac sikere visszarántotta a csőd széléről az Apple-t - és itt is megírjuk, a Micorsoft és Bill Gates is pénzügyileg támogatta az Apple-t, hogy az ne süllyedjen el. A Jobs visszatérése előtti évben (1997) az Apple 878 millió dollár veszteséget termelt. 1998-ban 414 millió nyereséget. Az eredményt Jobs az egyik fejlesztői konferencián jelentette be - az elhíresült módon. Miután vagy egy órát eltöltött az amúgy is fanatikus publikum új termékekkel és szolgáltatásokkal való ámításával, megjegyezte, hogy lenne még valami. "Az Apple nyereséges" - érdemes megkeresni és visszanézni a videót, az amúgyis extázisban levő terem a menybe megy. Jobs ott és akkor csodát tett a cégével.

100, ami 51 és ötvenmillió
Pár helyen azt lehetett olvasni, hogy az 5k-s iMac volt a századik iMac az iMacek sorában. Nos, szerintünk meg nem, bármilyen jól is hangozzék. A MacTracker szerint, amely majdnem olyan autentikus, mintha magát az Apple-t kérdeznénk - csak ellentétben az Apple-lel, válaszol is -, nos, a MacTracker szerint eddig 51 iMacet jelentett be az Apple.
2004-ig több, mint nyolcmillió iMacet adott el az Apple. Jobbra az öt színben megjelent második sorozat látható. A reklám arra buzdított, hogy "gyűjtsd be mind az ötöt!" Az akkori viszonteladók viszont riadt szemmel nézték egymást, hogy is lesz ez ezután? Eddig a gépvásárlás memóriáról, processzorról és megaherzcekről szólt és nem arról, hogy eper vagy málna színűt szeretnék. Az Apple-nek lett igaza, hamarosan a szín ugyanolyan fontossá lett, mint a belső.
Mivel pontos adatokat csak az Apple ismer, így csak becsülni lehet, hogy eddig nagyjából ötven millió iMacet adtak el.

2016. március 12., szombat

iPhone? iPad? iPod? Mac? Ki mit vár idén?

Amerikában az iLife Magazin volt kíváncsi, itthon mi. Ki mit vár - és mit nem - az Apple-től idén. A kérdőív egy hétig lesz nyitva, az eredményeket itt, egy másik bejegyzésben írom majd meg.

Amerikában a MacBook Pro (37%) egy hajszálat rávert az iPhone-t várókra (36%). Az iPhone-ról amúgy is számos "mit fog tudni" terjed. E szerint három kamerája lesz, vagy négy, de lehet hogy marad az egy, de az középre kerül - nehéz eligazodni. Mi biztonság kedvéért bedobjuk az öt kamerát, vagy a három kamera, de abból "kettő 3D-ben tud rögzíteni"-t. (A Gonosz Almalap szerint az már nem is három, hanem 4D, mert az idő a negyedik, pontosabban a harmadik, mert a negyediket a második kamera adja - szeretnél még minket tovább olvasni?)
Az új iPhone még vékonyabb lesz, kijelzője a széléig elér. Egy Edge-t használó ismerős visszaváltott az alapkészülkre, mert idegbeteggé vált attól, hogy ahogy tartotta a telefont, ahol fogta, ott mindjárt "kattintott" is az ujjával. Szerinte az Edge-t csak állva vagy ülve lehet használni, ahol a telefon a tenyeredben vagy asztalon nyugszik. Hanyatt - neki - nem ment.
És lesz Bluetooth fülhallgató, ami nem is Bluetooth, viszont mágneses - hogy el ne vesszen. És lesz vagy nem lesz vezeték nélküli töltés is. Esetleg lesz négy-füles füles is, hogy a barátoddal, kutyáddal együtt hallgathasd a zenét és ehhez kevés fülzsírt kelljen cserélni.

És itt a fél perc alatt kitölthető teszt:



2016. március 11., péntek

Nem akarsz elkésni? Kontakt, Naptár és Térkép

Az embereket két csoportra lehet osztani: az egyik csoportot azok alkotják, akik képesek időben odaérni a megbeszélt helyre, elindulni, bármi. A másikat pedig azok, akik soha, de soha, de soha. (A Gonosz Almalap kicsit aggódik is, hogy ennek a bejegyzésnek az elolvasását is lekésik...)

Naptár
A Naptárban hozzunk létre egy bejegyzést, meglátogatnánk Észak-Kelet Magyarországon élő ismerősünket. Mivel a neve mellé a Kontaktokban a címét is felvettük, a Naptár ezt az információt villámgyorsan beilleszti. Nem csak beilleszti, de kis térképet is mellékel. (Az más kérdés, hogy ez ebben a nagyításban csak az adott falun belül használható.)
Az időpont alá kattintva érhető el az a szolgáltatás, amelyért ez a bejegyzés szól. Megadhatjuk, hogy mennyi idő alatt érünk oda. Honnan? Onnan, ahol most vagyunk! Így, ha aznap még leutaznánk Miskolcra vagy Debrecenbe, az utazási idő lecsökkenne, ezt a Mac és az Apple állítólag automatikusan újra számolja. Ehhez persze azon az eszközön, amelyen a naptárt nézzük, engedélyezve kell legyen a Helymeghatározás szolgáltatás. (Macen: Rendszerbeállítások > Biztonság és adatvédelem > Adatvédelem és ott a Helymeghatározás > Térkép és Naptár legyen bejelölve.) Így tudjuk a pontos, Mac kalkulálta szükséges időt kijelölni autóval, tömegközlekedéssel vagy gyalog. A fixen beírt időt a Mac nem fogja átszámolni, még szép!
Ha tudjuk az utazási időt, ami azonnal a Naptár adott részén is megjelenik, akkor már csak azt kell megadni, hogy mikor riasszon minket az okos számítógép. Ha ezt is megtettük, akkor már nincs más dolgunk, mint ölbe tett kézzel ülni, és várni, hogy mikor riaszt a gép. Aki biztosra akar menni, az több riasztási időpontot is betehet.

Térkép
Kényelmünket szolgálja, hogy a bejegyzéshez tartozó térképre kattintva a Mac elindítja az Apple Térkép nevű alkalmazását, és mutatja az utat. A hosszú és kanyargós utat. Ez a kényelmi szolgáltatás nem csak Macen, de iOS eszközökön is működik. Ezért jó gondolat minden olyan megbeszéléshez beírni a pontos címet, ahol még nem voltunk, vagy nem tudjuk, hogy a nem megszokott módon hogyan lehet megközelíteni. Az iPhone-on is elég a címre kattintani, hogy az eszköz vezessen. Még nem helyettünk, csak minket.

2016. március 10., csütörtök

Lemezkezelő+

A tegnapi Lemezkezelőről szóló bejegyzés kapcsán kapott mail arra ösztönöz, hogy még kicsit kezelgessük a lemezeket.

Particionálás
Ez a fizikai lemez felosztása két- vagy több részre. Mikor kell és mikor érdemes particionálni egy lemezt?
Ha valamilyen rejtélyes, megmagyarázhatatlan okból - jogi szoftver, könyvelő modul - az adott szoftvernek csak Windowsos verziója van, akkor kénytelen-kelletlen az ember létrehoz egy pécés partíciót, ha BootCamppel szeretné a Windowst használni. (Amúgy inkább Parallels Desktopot szoktak használni.)
Particionálással nem lehet adatot veszíteni, a Mac figyelmeztet, ha olyan megosztást tervezünk, amihez nincs elég szabad helyünk. Viszont nem kell azzal foglalkoznunk, hogy az eszközön merre vannak szétszórva a fájljaink, a Particionálás során azokat a Mac a megfelelő helyre csoportosítja át.

Lemezkép
Úgy gondolom, hogy aki valaha csinált már lemezképet, az az életben nem nevezte lemezképnek a Disk Image-t, a lemezkép angol megfelelőjét. Mikor érdemes lemezképet készíteni? Általában adott szoftverek telepítéséről, esetleg egész Macről. A tömörítéskor .dmg fájlt kapunk, ez lehet akár tömörített fájl is.
A .dmg már sokak számára lesz ismerős, számos alkalmazás letöltéskor .dmg fájlként érkezik a gépünkre. Ha rákattintunk egy dmg állományra, akkor egy virtuális pendrive (USB-stick) jelenik meg az Asztalon. Erre kattintva tudjuk annak tartalmát áthelyezni oda, ahová való. Ha innen használunk fájlt, az csak addig érhető el, amíg a virtuális drájv ki van nyitva.
Ezért hiba, gyakran előforduló hiba, hogy alkalmazás letöltése után csak a dmg állományt nyitják ki és az így megjelenő alkalmazás ikonra kattintva elkezdik használni a szoftvert. A szoftver ilyenkor még nincs telepítve - a telepítés az, amikor a virtuális drájvról áthúzzuk a programot az Alkalmazás mappába. (Macen ez ilyen eszméletlen bonyolult...)

Titkosítás
Oké, ennek semmi köze a Lemezkezelőhöz, de valahol mégiscsak. Külön jelszóval védhetjük az adatainkat - nem tévesztendő ez a funkció össze a Rendszerbeállítások > FileVaulttal. Titkosítást indítani a képen látható módon kell - ahogy feloldani is hasonlóan. Figyelem, jelszóvesztés esetén adatvesztés várható!

2016. március 9., szerda

Lemezkezelés – egy óvatosan használandó Mac alkalmazás

A Lemezkezelő alkalmazással lehet a háttértárat zaklatni, megmenteni avagy feldarabolni. De már a Lemezkezelő név is magyarázatra szorul, hiszen a legtöbb Macben nincs lemez - a hordozhatókban nagyon nincs. Régen persze volt, merevlemez is, floppy lemez is - akkor nyerte el a fordításban a Disk Utility a Lemezkezelő nevet. Azóta a merevlemez (HDD) helyett SSD van, ami magyarul is "esesdé". Floppy lemez helyett meg USB-stick, meg memória-kártya használatos. Ha nem felhőzünk.

Csak ha baj van: Elsősegély
A Lemezkezelő az egyik olyan alkalmazás, amellyel bajt és bosszúságot tudunk okozni magunknak és a Macnek, pontosabban, előbb a Macnek és az majd okoz nekünk. A Lemezkezelővel le lehet az összes adatot törölni az SSD-ről vagy más memória-hordozóról, -tárolóról. Figyeljünk oda, hogy mire kattintunk! A parancsok itt nem vonhatók vissza!
A Lemezkezelőhöz akkor fordulunk, ha baj van. Például nem sikerül valamelyik Flash-drájvról beolvasni az adatokat. Ekkor érdemes elindítani a Lemezkezelőt!
A baloldali oldalsávon látjuk az elérhető eszközeinket. Válasszuk ki a megfelelőt!
Ehhez persze nem árt tudni, mi a különbség a fizikai és logikai "lemez", még szebben: "kötet", között. A fizikai lemez az a fizikai egység, egy USB-stick az egy USB-stick. De egy fizikai egységet fel lehet osztani több logikai egységre. A legtöbb esetben ez nem történik meg, de fontos. Azért is, mert a képen is látható Generic Flash Dis(c) a fizikai, a FEGAUSB a logikai. Az adatokat pedig ez utóbbin kellene megmenteni.
A megfelelő egység választása után érhető el az Elsősegély ikon, rákattintva a kiválasztott elem méretétől és telítettségétől függő gyorsasággal fut le az ellenőrzés. Ha nincs hiba, akkor örülünk. Ha van, akkor nem, de a Mac fel fog ajánlani javítási opciókat. Ezeket csak akkor futtassuk, ha biztosak vagyunk magunkban és az adott eszközön nincsenek másolatban nem létező anyagaink.

Nem tudok írni rá
Gyakran előforduló hiba, hogy nem tudunk írni egy külső eszközre - újonnan vett külső merevlemezre, kölcsön kapott USB-drájvra. Ennek az az oka, hogy a Mac és a pécések eltérő módon rögzítik az adatokat az eszközökre. És mi kifogtunk egy olyat, amit olvasni tudunk (általában), de ráírni nem. Persze a Lemezkezelővel ezen is lehet változtatni.
Nekünk Macen az "OS kiterjesztett (naplózott)" a jó formátum, így válasszuk azt a Törlés ikonra történt kattintás után. Ami, ugye, azt jelenti, hogy mindent, ami az eszközön volt, törlünk. Biztosan? A még Windowst használók (Fanatikus Almalap ezerrel lájkol) az MS-DOS (FAT)-nak biztos örülnek, ha 32GB-nál kisebb a törlendő lemez, felette az ExFAT játszik - ez a képen nem látható, mert az okos Mac nem mutatja azt, aminek nincs értelme. A DOS rövidítés eredete ... egy másik történet.

2016. március 8., kedd

Tornyosulnak feladataink

Tavaly is sok - magunkhoz képest sok - Mac minit adtunk el, és úgy tűnik, idén is ez lesz a sláger. A képen Ferenczy Gáborra készül ráomolni egy 10TB-s LaCie háttértárra épüólő Mac mini torony.

2016. március 7., hétfő

NetSpot: egy wifi, sok wifi, de én miért nem látom?

Leginkább azért nem, mert emberből vagyok (tipikus Gonosz Almalap válasz), de komolyan, sőt határozottan komolyan foglalkozunk a NetSpot kapcsán a wifi eléréssel és azzal, hogy adott helyen miért nem lehet felcsatlakozni a szomszéd szoba wifi pontjára. A NetSpot ugyanis ingyen segít a felderítésben, de profi verziója, már nem ingyen, ennél jóval többre is képes.

NetSpot

A NetSpot (van iOS verzió is, de mi most a Macessel foglalkozunk) a Mac wifijét használja, ahogy szokás mondani: kimaxolva. Hétköznapi életben roppant mód nem érdekel, hogy működik a wifi, mi az a decibel-relatív és minek vannak csatornák. Ha viszont gond van, nem sikerül csatlakozni, állandóan "leesünk" a wifiről, akkor jól jöhet egy kis segítség.
A profi verzióval pedig, ahol több wifi-pontot üzemeltetünk, kellene üzemeltetnünk, fel lehet deríteni a hibákat, ütközéseket, okokat.
Ha hordozható Macre telepítjük - javasolt - az alkalmazást, akkor a szobában, lakásban, irodaházakban mozogva újra és újra felmérhetjük a wifik jelerősségét.
Gondolom - de még inkább remélem -, annyit mindenki tud a wifiről, hogy a wifi-ponttól távolodva egyre gyengébb a jel, a betonfalon, vaslemezen nem nagyon megy át.

Felfedező mód
Az első balakban, ami az alkalmazás indítása után megjelenik, az elérhető wifiket látod soronként. Mindegyiknek (ha elárulja) látjuk a nevét, a Mac-addessét, csatornáját és számos olyan dolgot, amit csak a szakemberek értenek, de ők aztán nagyon. Földi halandók számára, mint mi, egyszerű felhasználók, még a Level oszlop érdekes, minél hosszabb a csík, minél zöldebb, annál jobb az adott wifi.
A szoftver arra is jó, hogy gyors felmérést készítsünk, melyik a legnépszerűbb hálózati eszközgyártó. Nálunk a TP-Link vezet.

Lekérdező mód
(A lekérdezés szóval nem vagyok ám kibékülve, de.) Az ingyenes verzióban csak kis vicces helyrajzokkal operálhatunk, a Pro verzióban viszont akár egész épületalaprajzokat is tesztelhetünk wifi-jelerősségre.
A skicc a közösségi irodánknak azt a szobáját próbálja vázolni, ahol épp ezt a bejegyzést írom. Rábökve az asztalomra a kiválasztott - épp használt - wifi területi erőssége látható. Szép zöld gyep!
A Pro esetén akár több wifi-jel-erősség is kirajzolható. Illetve bejárva a területet - mondjuk 3x3 méteres képzeletbeli rácshálón, akár egész jelerősségi térképet is létrehozhatunk.

Tetszik!
Ezzel el is mondtam, hogy hasznosnak tartom. Akár magán felhasználásra, akár úgyis, mint rendszergazda segítő eszköz.

2016. március 5., szombat

Hangerőszabályzás Macen - haladó fok

Gondolom, hogy azon kevesek, akik ma dolgoznak, zenét hallgatnak, neteznek. És nincs is annál szebb, amikor maximum hangerőre húzott Macen becsörög a FaceTime. Vagy megszólal a nézet weblap. Sikítva csapunk a némításra - pedig nem kellene. A Volume Mixer for Mac semekkora kis alkalmazással szabályozhatjuk, mi milyen hangosan szólaljon meg. Így védjük hallójáratunk. És mivel ma hiperaktívan dolgozunk, ezért van időnk letölteni. És kipróbálni ingyen, tizenöt napon át.

2016. március 2., szerda

Apple vs. FBI - iPhone-t törni jó lesz félnetek nem kell

Úgy gondolom, hogy a blog olvasók által ismert (Miért áll ki az Apple ennyire határozottan a digitális adatvédelem mellett?) az Apple kontra FBI ügy, ami igen hamar az amerikai jog fontos kérdésévé avanzsált. Az amerikai jog precedens alapú - lásd filmek -, ha valaha volt már ilyen vagy olyan, akkor az akkori döntés irányadó. (A magyar meg nem precedens alapú, ezért dönthet ugyanarról a magyar bíróság első- másod- és fellebbezési fokon ellentétesen - de ez most itt nem téma.) Ezért fontos az Apple kontra FBI ügy kimenetele.

Az Apple amúgy bekeményített, vezető jogásza szerint a szoftver kód egyfajta beszéd. És a kormánynak nincs joga senkit sem "beszélésre" kényszeríteni. Nem jogászul: a szólásszabadságra hivatkozik az Apple. Pontosabban az amerikai alkotmány első kiegészítésére, amely - szerintük - erre az esetre is vonatkozik. És mivel precedens jog, ez - ha megáll - szinte verhetetlen érv.
Az első kiegészítés mellett az ötödik is megemlítődött, ez a jól ismert "nem kell magam ellen tanúskodnom". A feltörendő iPhone-on lehet olyan infó, amelyre az ötödik kiegészítés alkalmazható. Ez - sokak szerint - nem fog megállni.
A csata, amelyet ugyan a jog mezején vívnak, valójában a társadalom önszerveződési-, önvédelmi- és szabadság-kérdéseiről szól. Érdemes lesz figyelni, mert várhatóan az elnökválasztás témájává is válhat. És mivel a pro- és kontra érvek nem pártfüggőek, így a jelölteknek ügyesen kell lavírozni (Gonosz Almalap: semmit mondani).
És ami még szebb, és annyira amerikai. Az FBI hivatkozik egy 1789-ben hozott törvényre, a All Writs Act-ra. E szerint - véli az FBI - az Apple erővel kötelezhető az iPhone oprendszerén "hátsó kapu" nyitására. A gond csak annyi, hogy a törvényt utoljára 1911-ben módosították - azóta csak szövegszépítésen esett át. És a múlt század elején még nem volt sem mobiltelefon, sem oprendszer, sem felhő alapú szolgáltatás. Ezért a törvény szövegét az FBI úgy húzza erre az esetre, hogy itt is kilóg kicsit, ott meg feszül - de akár meg is állhat.
Szóval kalandra fel!

2016. március 1., kedd

Külföldön olcsóbb a Mac? (2016/3)


Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen árai. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly. Oroszország nem EU tag, tehát az onnan behozott adott értékű eszközöket bizony el kell vámoltatni.
És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Magánszemélyek
Mi, ugye, bruttó árat fizetünk.

Cégeknek
Mert ők visszaigényelhetik az áfát.

Mac-index

November elején nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index, amely várhatóan hónapok során nyeri majd el végleges számítási módját, az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításánál már figyelembe vettük, hogy hordozható Macből közel négyszer annyit értékesítenek, mint asztali gépből. Az index akkor "finomodik" tovább, ha találunk részletesebb és megbízhatóbb adatsort. Az Apple pár éve már nem közöl bontást a negyedéves jelentésében az eladott Mac típusok szerint.