2017. május 8., hétfő

Irányt mutatunk

A földrajz tanítás egyik átka, hogy a térképet csak észak tájolással ismerjük föl könnyen. Egy hatvanhárom fokkal elforgatott Balaton, vagy egy északról berepült Budapest felismerése már gondot okoz. Pláne kihívás, amikor az érdeklődő tizenéves a repülőgép ablakára tapadva kérdezi, hogy "Apu, az ott melyik város?".
Ezt a képet azért tettem ide, mert magát rutinos utazónak és tájékozódó bajnoknak valló férficsapat kétségek nélkül Tihanyként azonosította vagy egy órás, Ferihegyről induló repülés után. Oké, az az Apple Térképekből van, de még ennél is szebben volt látható.

No wifi, no 4G, no woman, no cry
Ha betartjuk a pilóta kérését, akkor bizony repülés közben nincs net, se wifi, sem semmilyen gé. Mit tehet ilyenkor az ember, ha mégis fel kellene ismernie, hogy milyen város az ott lent, tizenegy kilométerrel alattunk. Kell hozzá némi felkészülés, de az iPhone repülő üzemmódban is segít. A megoldás az Iránytű/Compass alkalmazás.
Mert a repülő üzemmód a telefon GPS és magasság érzékelőjét nem kapcsolja le. Így, ahogy a jobbra levő képen is látható, perc pontosan tudjuk, hogy merre járunk. Ha a kiírt koordinátákra kattintunk, akkor az iPhone elindítja a Térképeket és természetesen úgy is marad, hiszen nincs netünk. Ezért kell egy térkép lementésével felkészülni. Lehetőleg egy olyan térképével, amelyen a szélességi és hosszúsági körök is szerepelnek.
A kijelző képet tegnap éjszaka lőttem, és csak ebben a pillanatban, ahogy visszakerestem, látom, hogy (majdnem) Velence fölött repültünk épp el. Így kerek ez a poszt.

Budapest
Nekünk anno földrajz órán még tanították, hogy melyek Budapest koordinátái. Te emlékszel? (Itt a megfejtés jön! Észak negyvenhét és fél fok, kelet tizenkilenc fok.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése