2018. január 10., szerda

Apple Remote és AirPorték

Végignézzük, melyik termékét mikor frissítette utoljára az Apple. Jöjjön a két (négy) legöregebb. A dobogó harmadik foka a Mac Pro-é, de róla a múlt héten írtam.

Apple Remore – távvezérlő
Ez a legrégebb bemutatott eszköz, 2009. októbere óta kapható. A távvezérlővel az arra alkalmas Macintosh számítógépek néhány alkalmazását lehetett távirányítani: iTunes zene-lejátszást, iPhoto (asszony nevén Fotók) kép-nézegetését, mozizást. De leginkább a Keynote prezi vetítést. Nem hiszem, hogy lesz egyáltalán frissítése.
De jöjjön egy vidám történet a múltból!
Az A4 Apple Center nyitását követően fél Budapest csodájára járt az Andrássy út elején megnyílt első Apple Centernek. A kirakatban és bent az asztalokon számos Mac ment éjjel-nappal pörgetve az Apple demókat. Egy gonosz (nem én és nem Almalap) rájött, hogy a távvezérlővel az összes gép távvezérelhető. Ez nem az A4 hibája volt, az első frissítés előtt nem kellett a távvezérlőt és a Macet összepárosítani. Így az egyik reggel beérkező dolgozók azt hallották, hogy az összes Mac teljes hangerővel játssza a rajta tárolt zenét, persze mindegyik másikat. Volt pánik...
Hasonló gonoszság volt, amikor nagyobb Apple-ös belső rendezvényen az ember a zsebébe rejtett távvezérlő nyomkodásával derítette ki azt, hogy ki nem zárolta a távvezérlés lehetőségét a Macjén...

AirPort(ék)
2012. júniusa óta változatlan az AirPort Experess és 2013. júniusa óta az Airport Extreme és AirPort Time Capsule. Mindhárom hivatalos nevében szerepel a 802.11n – ez egy adatátviteli szabvány. Az Apple tavaly bejelentette, hogy nem tervezi az AirPort fejlesztését, frissítését. Kár. Igaz ugyan, hogy az ilyen wifi-hotspot eszközök fejlesztése az Apple portfóliónak kerekítési hibányi része sem, így az elhagyása üzleti szempontból logikus. Amiért igazán fáj a szívünk, az a Time Capsule. Ideális eszköz volt 2-4 fős irodák ellátására. A bejövő vezetékes netet wifivé alakította, de rá lehetett kötni nyomtatót, külső USB-s eszközöket. A 2-3TB-s belső merevlemeze pedig automatikus archiválási helyként szolgált a céges gépeknek – nem kellett külön-külön erre a célra merevlemezt venni, fel- és lecsatolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése