2018. szeptember 10., hétfő

Naptárt osztok, naptárt kapok Macen, iCloudban és iOS-en

A Naptár alkalmazást nem csak saját pontos beosztására használhatjuk. Beoszthatjuk másokét, mások beoszthatják az életünket. Sőt, még ezen is túl. És elöljáróban megjegyezzük, a Naptáron bőven lenne mit fejleszteni az Apple-nek. Ja, a nagy n-nel írt Naptár az alkalmazást jelenti, a kis n-nes meg egy Naptár kezelte naptárt.

Osztás

Naptár megosztása bárkivel Macen
A Naptár oldalsávról – ha nem látszódna, Command + H – kiválasztjuk a mindenkivel megosztani kívánt naptárt. A helyzetérzékeny menü – Controll + kattintás – előhívása után a Naptár megosztása parancsra a képen látható apró párbeszédablakot kapjuk. Bejelölve a Nyilvános naptárt megjelenik a naptár netes elérési útvonala, amit a megosztás ikonra kattintva juttathatunk el az érintettek számára. A megosztott napárt az érintettek látják, de szerkeszteni nem tudják. Ahhoz persze, hogy lássák, tenniük is kell, de erről kicsivel lentebb. Ha a naptár netes elérési útvonalát kirakjuk a honlapunkra vagy a Facebookra, akkor azt bárki eléri, nézheti az adott naptárt.
Igen, jó lenne, ha a naptárnak nem csak a hivatkozása, hanem a naptár – heti vagy havi nézetben – lenne beágyazható a honlapba, de ezt az Apple nem támogatja. Pedig hasznos lenne. Igény van rá.

Naptár megosztása adott személlyel Macen
Amíg az előző megosztás nyilvános képzések esetén lehet megoldás, amikor csak adott személyeket akarunk tájékoztatni időbeosztásról, akkor a személyes meghívás az igazi. Ebben az esetben azt is eldönthetjük, hogy a meghívott csak nézheti, vagy szerkesztheti is a naptárat. Az első esetre jó példa, amikor cégen belül osztjuk meg a naptárunkat, a kollégák látják, hogy mikor hol vagyunk, mi a terv – bár nem szerkeszthetik az időbeosztást. A szerkeszthetőség megadása esetén akár új feladatokat is adhatunk munkatársainknak a naptáron át.
Jegyezzük meg, az Outlook és a legtöbb naptár ennél jóval erősebben támogatja a közös, csoportos munkát, a közös időbeosztás tervezését. Egyszer régen az Apple is tudta ezt, még a .Mac időkben, de azóta annyit fejlesztettek, hogy ez a tudás elveszett. Pedig hasznos. Igény lenne rá.

Naptár megosztása iCloudból bárkivel
Bejelentkezve az iCloudba szintén megoszthatjuk a naptárunkat. Kattintsunk a naptár nevére, a felpattanni látszó párbeszédablakból válasszuk a Public Calendart (vagy ennek magyar megfelelőjét). A naptár netes elérését elküldhetjük mailben, vagy kimásolhatjuk a vágólapra. Bár nem valószínű, hogy ezt a webcímet bárki beírná, véletlenül megtalálná – persze lehet írni programot, ami –, de azért csak olyan napárt osszunk meg nyilvánosan, amit bárki láthat! (A képen egy függőleges csíkban kitöröltem a hivatkozás egy részét ... az ördög nem alszik és Pradát visel.)

Naptár megosztása iCloudból adott személlyel
Miután megadtuk annak az email címét, akivel a naptárt meg kívánjuk osztani – nagyon előnyös, ha szintén Maces az illető –, akkor eldönthetjük, hogy szerkesztheti is, vagy csak nézheti a naptárunkat. Ha elkeveredne a meghívó, akkor itt tudjuk kezdeményezni az újra kiküldést, illetve megszüntetni a hozzáférést.

Naptár megosztása iOS-en
Magyarázom. A naptárt kiválasztva a középső kijelző kép mutatja az egyéni meghívást, a középső alja pedig a nyilvánost. A jobb oldali kijelző képen látható, miként szabályozhatjuk az egyéni meghívást kapók jogát. (Gonosz Almalapul: A Naptár naptárának szerkesztés gombjára kattintva dönntehetünk, hogy szerkeszthet-e.)

Kapás – csak Macen

A legegyszerűbb mód naptár Naptárhoz adásához, ha a valamilyen módon kapott hivatkozásra rákattintunk. Ekkor megnyílik az alapértelmezett böngésző (Safari), majd megjelenik a Naptár és jelzi, hogy új naptárra készülünk előfizetni. Persze előfizetni a hivatkozás (link) birtokában lehet másképp is.
A Naptár > Fájl > Új naptár-előfizetés... parancsot kiadása után a link megadását követően rendelkezhetünk a frissen előfizetett naptár megjelenéséről.
A számos beállítás közül az alsó Automatikus frissítés az, ami talán a legfontosabb. A képen látható alapértelmezett esetben a naptár hetes késéssel fogja követni a forrás módosulását. Persze azt se felejtsük, hogy az öt perces frissítés folyamatos, bár méretében elhanyagolható netes forgalmat generál.

És amiről nem írtam – kapás iCloudon, iOS-en –, az nincs is nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése