2019. december 11., szerda

Önálló cég gyártaná az AirPodot?

Karácsonyi ajándék is lehet az AirPods, de mi most nem ezért írunk róla. A neten vetette fel @MidasKwant, hogy az AirPods önálló társaságként kiválna az Apple-ből, 175 milliárd dolláros értékével olyan cégekkel kerülne egy súlycsoportba, mint az Oracle, az Adobe vagy a Cisco Systems.

Nem teljesen őrültség, bár a felvetés számos ponton hibádzik, szó szerint számoson.
A becslés szerint jövőre száz millió AirPodot adnak el, darabját 200 dollárért, a bevétel 20 milliárd lesz. Az Apple gyenge 35 százalékos árréssel dolgozik, ez hét milliárdos nyereséget jelent. A közgáz/tőzsde jártasak szerint 25 P/E mutatóval számolt a felvetés, így jött ki a 175 milliárdos cég cél érték. A nem jártasak számára ez utóbbi szám, a 175 milliárd a fontos, ez az AirPod cég becsült értéke. A 25-ös P/E általános vélemény szerint sok, az Apple P/E mutatója 22,84 (MacroTrend adat, 2006-2019). Ráadásul az önálló AirPod cég messze nem érné el a 22-es mutatót sem, így a cég értéke is jóval kevesebb lenne, mint 175 milliárd. Másrészt nem sírnék fel, ha a cégem nem érne 175, csak 125 milliárdot.

Ráadásul a befektetők, részvényvásárlók kevésbé kedvelik az önálló hardver-gyártó, -forgalmazó cégeket (Fitbit, GoPro, Sonos, Garmin, iRobot, Logitech...), mint a szoftveres, szolgáltatós cégeket (Microsoft, Google, Uber). Így még kevésbé lenne értelme az önálló AirPods cégnek – és ha az lenne, akkor szinte biztos, hogy felvásárlási ajánlatot kapna a Microsofttól, a Google-től – az Apple-ről nem is szólva.

2019. december 9., hétfő

Tudást adni jó! Egyéni konzultáció, csoportos képzés...

Tudást adni jó! [http://bit.ly/2RujOhs]
Amikor megalapítottuk a Macademia kft-t még az előző évezred végén, ezt azzal a céllal tettük, hogy a Mac-használókat és dtp-vel dolgozóknak minőségi képzést nyújtsunk – a minőséghez azóta is ragaszkodunk. A Maces képzések követték az Apple szoftvereinek felívelését (Certified Apple képzés) és néha hanyatlását (Aperture). Az alap Mac tudás és a Macre előre telepített alkalmazások – iMovie, Pages, Numbers és Keynote (a GarageBandhez nem értünk, sorry, de nem is tanítjuk) – használatát folyamatosan oktatjuk. Akinek kérdése van, azt várjuk személyes konzultációnkon. Ajándékozz tudást!


Tudást ajándékozni egész évben lehet, így karácsonyra is. Tudást adni jó.

A csoportos képzés ajándék egész éven át felhasználható, a meglepett választhat a folyamatosan meghirdetett alap Maces ismeretek, videóvágó iMovie, szöveg- és kis-kiadvány-szerkesztő Pages, táblázat-kezelő és infografika készítésre alkalmas Numbers vagy Steve Jobs kedvenc alkalmazása, a prezentáció készítő Keynote közül. A csoportos képzés maximum nyolc fős csoportot jelent, de általában két-négy hallgatóból áll, a képzés hossza négy óra.

Az egyéni konzultáció során idén leggyakrabban az iClouddal vívtunk, de nagyon sokan jöttek a "nincs elég hely az SSD-n" felkiáltással is. Ahány ház, annyi szokás, annyi felhasználó, annyi feladat és annyi megoldás – ezért is jó az egyéni konzultáció. És el ne felejtsük a "hol és hogyan tároljam és osszam meg családi fotóinkat" feladatot, ami szintén dobogós egyéni kihívás.

Az Adobe szoftverrel vagy az Apple Final Cut profi alkalmazásával ismerkedők számára ajánljuk a 10-órás képzésünket, ami valójában bérlet, amely egy év alatt járható le. Tapasztalat, hogy aki tanulja bármelyik összetett alkalmazást, az hatékonyan úgy tudja elsajátítani, ha tanul pár órát, majd gyakorol, gyakorol és gyakorol, majd kezdi ezt a ciklust előről. De annak is kedvező a 10-órás megoldás, aki egy adott feladatot szeretne megoldani.

2019. december 6., péntek

Számkód védett USB-drive

Adatvédelem mindenek felett! Szerintem a kép mindent elmond az iStorage datAshur eszközéről. De azért pár tény: USB 3.2, 4-512GB, 59-443€, vásárlás itt.

2019. december 4., szerda

Pages és a Word

Az Apple a Pagest küldte harcba a Microsoft Wordje ellenében, maradjunk annyiban, hogy a Pages nem esett el. Ha nem kell "Wordössel" összedolgozni, akkor Pagest használok. Mert ott van a Macen előre telepítve, a Word meg nincs. Mert a Pagest kifizettem a Mac árában, a Wordöt külön kellene. Mert a Pages-zel szinte mindent meg tudok oldani, ami szövegszerkesztés. Sőt! De nézzük, mit kell tenni, ha a Pagesből Word formátumot kell menteni.


Mielőtt belefognánk, fontos, hogy ha csak olvasni akarja valaki a mi Pages doksinkat, akkor ott a PDF formátum, amivel nem kell bibelődni (Fájl > Nyomtatás > PDF).
Ha szerkeszteni is akarják, akkor bizony lesz melónk. Ami szinte biztos gondot okoz, az a betű. Amilyen betűtípus létezik a Macen, az nem szokott létezni a Windows alatt és vica versa. Érdemes Arial és hasonló "alap" betű-családokat használni. Ám így is megeshet, hogy ami a Macen Arial, az pécén nem pont úgy néz ki.
A tapasztalat az, hogy sima, tagolatlan szövegek, mint szerződések (2.6.3. szerkeszettel) hibátlanul mennek át, esetleg áttördelődnek, de ez szöveg esetén – feltéve a helyes stílus használatot – nem gond. Ha már a stílusokat megemlítettem, akkor minél hosszabb szöveg, annál inkább érdemes stílusokat használni. Miért? Mert akkor nem bekezdésről bekezdésre haladva kell újra rendbe tenni a szöveget, hanem "csak" a stílusokat kell megzabolázni. A stílusok jól mennek át a két szoftver közt.


Ahogy az előző két képen látható, az exportálás rém egyszerű.

Óh, az a fránya Word
Persze ha gonosz vagyok, akkor elmentem a képen látható Pagesben jól kezelhető hírlevelet. Amit megnyitok Wordben, igaz, nem a földi, hanem a netes verzióban.
Azt, hogy szerkesztési nézetben miért azt látom, amit a felső képen, és megtekintő nézetben meg aránylag azt, amit látni szeretnék – alsó kép –, meghagyom a Wordről szóló blogoknak.

Pages meg az iCloud
A Pages is megosztható az iCloudon keresztül. Őszintén, a mi tapasztalatunk alapján nincs sok öröm a Pages közösségi használatában. Az egyszerre szerkesztés verzió tetű lassú, különösen a Google doksihoz képest. Ráadásul folyamatos autentikációs kérések szaggatják a munkát. De lehet:

2019. december 2., hétfő

Külföldön olcsóbb a Mac? (2019/12)

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen deviza közép árfolyama. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly. És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Elbúcsúztunk a 15 inches MacBook Pro-tól, helyette itt a 16 inces. A Mac Pro még a kémény, cilinder alakú, az új még nem szerepelt az árlistában.

Jelmagyarázat
A sötétzöld a legjobb, a sötét piros a legrosszabb ár. E két szélsőérték közt Macenként öt egyenlő nagyságú árkategóriát hoztunk létre.

Cégeknek
Mert mi visszaigényeljük az áfát, ezért a nettó árral számolunk.
Magánszemélyek
Mert mi fizetünk áfát is a Mac után.

Mac-index
2016-ban nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításánál már figyelembe vettük, hogy hordozható Macből közel ötször annyit értékesítenek, mint asztali gépből. Az index akkor "finomodik" tovább, ha találunk részletesebb és megbízhatóbb adatsort. Az Apple pár éve már nem közöl bontást a negyedéves jelentésében az eladott Mac típusok szerint. (A Google-térképes megjelenítés csak a blogon mutatkozik meg.)


Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve).