2013. december 31., kedd

Szilveszteri app

"Nagy az Isten állatkertje" - szól a mondás. Persze ennek semmi köze a Perfect Drink iPhone-ra és iPadre megjelentettet alkalmazásnak. Amelyhez kapható a képen is látható kiegészítő, potom 69,99 dollárért.


Így a koktélok keverése közben még Tom Cruise (film) sem szúrja el, hogy miből mennyit.

Boldog 2014-et!

2013. december 27., péntek

Az Apple és az Y generáció

Gondolom, mindenki látta már az Apple idei karácsonyi videóját, aki nem, az pár sorral lejjebb megteheti. A hirdetést sokan dicsérik, milyen ügyesen mutatja be, milyen jó az iPhone 5S, különösen a lassított felvétel funkció. Akiknek tetszett a másfél perc, azok úgy vélik, az Apple remekül találta el a különcnek tűnő, minden pillanatban csak a telefonjának élő tinédzser figuráját - az egyik vásárlói célcsoportját -, aki nem is annyira burokba zárt, számára más a közösségi lét, másként viszonyul a világhoz.



A hirdetés láttán fanyalgók szerint az Apple hirdetése - karácsonyi üdvözletnek álcázva giccses, csöpögős. Mindenki mosolyog, mindenki "hepi"... Az Y-korosztály kapcsán pedig megjegyzik, hogy azért érdekes világ lesz, amikor mindenki befordulva nyomogatja a mobilját - felvéve, ahogy a többiek befordulva nyomkodják a mobiljukat -, majd megnézik hdtv-n egymás filmjeit, amelyen befordulva nyomkodják.
Lehet, hogy így lesz, lehet hogy nem. Az valószínű, hogy húsz-harminc év múlva, amikor a mostani tinédzser korosztály figyeli majd elborzadva gyerekeik és unokáik viselkedését (ajánlom a "bezzeg az én időmben" klasszikust), akkor az Apple videóba ágyazott családi karácsonyi film megnézése lesz az emlékező Harris család egyik közös élménye.



2013. december 21., szombat

2013 legnépszerűbb, fizetős iPhone alkalmazásai

Itt az év vége, készülnek a listák. Íme, a Business Insideré.

  1. Minecraft – Pocket Edition
  2. Heads Up! Erről írtunk: Fejeket fel!
  3. Temple Run: Oz
  4. Angry Birds Star Wars No comment.
  5. Plague Inc. Pfff. Hozz létre vírust, ami megfertőzi az egész Földet - ez a játék célja. iOS vírus írásra nem alkalmas.
  6. Afterlight Íme egy fotós alkalmazás. Nem egy iPhoto, de ütős.
  7. Free Music Download Pro Feloldás a nevében: ingyenes zeneletöltő alkalmazás.
  8. Bloons TD 5 Ismét egy típus játék - tower defense - "ki tudja miért?" kiemelkedő megoldása.
  9. Sleep Cycle Alarm Clock Akad, aki hisz benne és vannak, akik csalásnak tartják. Az alkalmazás figyeli az alvás ciklusait, és úgy ébreszt, hogy az a legkevésbé fájjon. (Például szőke vágyakozó nőként, aki kávét tart a kezében és örökké húszévesen maradva eltart egy életen át…)
  10. Plants vs. Zombies Talán a grafika miatt ez a legmenőbb a több ezer hasonló közül.
  11. Camera+ Még egy fotós alkalmazás, amely - az értékelők szerint - jobb, mint az Instagram.
  12. Fruit Ninja Klasszikus "lézerkardos-lefejezős" játék, üsd-vágd, nem apád!
  13. Scribblenauts Remix Feladatmegoldós, szintlépős játék - szokatlan megoldásokkal.
  14. Tetris Ugye, ezt nem kell bemutatni?
  15. Wipeout A "Lehetetlen küldetés" tévés vetélkedőre hajazó játék.

2013. december 19., csütörtök

Az év legkeresettebb eszközei

Legalábbis a Google szerint. A kereső óriás (elcsépelt szófordulat) folyamatosan teszi közzé, melyik országban mely szavakra keresnek a legtöbben, de év végén külön is listázza az egész évet, amelyet persze felkap a sajtó is. A lista:
  1. PlayStation 4, a Sony játékkonzolja.
  2. Samsung Galaxy S4, a Samsung első számú mobiltelefonja.
  3. Apple iPhone 5S, az Apple első számú mobiltelefonja.
  4. Apple iPhone 5C, az Apple műanyag telefonja.
  5. Apple iPad Air, az Apple első számú tabletje.
  6. Apple iPad mini, az Apple kisebb és olcsóbb tabletje.
  7. HTC One, talán a legjobb Androidos készülék.
  8. Google Chromecast, a tévéhez csatlakoztatható média streamer.
  9. Nexus 5, a Google első számú mobiltelefonja.
  10. Apple iPhone 6, ami nem is létezik.

2013. december 18., szerda

Mackontroll

Létezik agykontroll tanfolyam, miért ne létezne Mackontroll képzés? Állítólag agyunk kapacitásának csak pár százalékát használjuk, agykontroll tanfolyam ígérete ennek változtatása (pozitív irányba – tette hozzá a Gonosz Almalap). A Mac képességeit sem képes senki teljesen kihasználni, de törekszünk rá. A mAcademia azért jött létre, hogy segítsen mindent tudni a Macről. A Mac az első pillanattól örömöt ad, kezdve akkortól, amikor először simítja végig az ember az alumínium felületet. De érteni működését, az alkalmazások egymásra épülését, kihasználni a Mac nyújtotta kényelmet - megfizethetetlen Prájszlesz. Ajándékozz tudást!

2013. december 17., kedd

Nem elég szeretni

Használni is tudni kell! Igaz ez a Macintoshra, legyen asztali vagy hordozható és igaz ez az iPadekre is. Bár maguk az eszközök is megvehetők nálunk, a mAcadémián, mi leginkább oktatni szeretjük a friss Maceseket, illetve tovább képezni a géppel már biztosan bánókat. Szeretjük a kihívásokat. Ezért is ajánljuk: ajándékozz képzést karácsonyra. Klikk ide!

2013. december 16., hétfő

Késleltett frissítés

Rajtam kívül mindenki tudja, remélem, hogy a Maverick szoftver-frissítés App Store-os ablakánál az Update All-ra másik egér gombbal kattintva (ezt a mondatot indítjuk az idei Kazinczy versenyen!) nyert menü parancsaival késleltethetjük a szoftver-frissítést. Amit persze nem muszáj elindítani. Ám ajánlott egy-két havonta megnézni, és a kritikus - oprendszer és társai - frissítéseket lefuttatni.

2013. december 13., péntek

Fényképfolyam töltés többek által

Karácsonyi ünnepség? Családi vacsora? Barátok közt? Jobban-rosszabban? Kattognak a vakuk, készülnek a képek. Jó lenne a képeket összeszedni, egy helyre. Mindenki beleadja, amit készített és mindenki megnézheti az összes képet. Megoldható SQL adatbázis alapokon is, de minek, ha iOS eszközöket és Maceket használunk?
Az iCloudot használók számára a Fényképadatfolyam vagy Fényképstream vagy Phtotostream ismert képmegosztási mód. Azt talán kevesebben tudják, hogy nem csak az alap folyam létezik, további kisebb folyókat, patakokat és csermelyeket is indíthatunk képeink egy részét használva. Az ilyen képáramok megnyithatók mások előtt is, mások is táplálhatják.

Hogyan csináld?
Először is szükség van egy egyedi Fényképstreamre. Ha nem lenne, hozzunk létre egyet! Az iPaden a Fotók (nem iPhoto) alkalmazásban válasszuk ki a Shared gyűjteményt. Itt látjuk a Fényképstreameket, a plusz ikonra kattintva hozunk létre újat. Adjunk olyan nevet a folyamnak, amit mások előtt sem szégyelünk. A megosztáshoz azonnal megadhatjuk a többiek email-címét, legalább egyet meg kell adni. Jobbra látható, milyen elegáns emailt kapunk, mint meghívott.

Megosztás, közzététel, boldogság
Bármit is szeretnék beállítani, a megfelelő megosztott képfolyamot kell kiválasztani. A Fotók indítása után válasszuk ki a Megosztott folyamokat (ezt magyarul is streamnek nevezzük, amit persze áramlásnak is fordíthatnánk, ami talán még találóbb elnevezés lenne: képáram, képáramlás). Válasszuk azt a képfolyamot, amit menedzselni szeretnénk.

A Fotók fülön állva látjuk a képfolyam képeit, azt is, hogy adott képeket kik töltötték fel. Itt tudunk további képeket a képfolyamhoz hozzáadni. Képet, képeket kijelölve azok más módon megoszthatók, törölhetők.
A Személyek fülre váltva vehetünk fel további képmegosztásra jogosult személyeket. Adott személyt kiválasztva törölhetünk valakit a listáról.
A felvettek külön-külön nem menedzselhetők, azaz vagy mindenkit feljogosítunk a képfolyam töltésére - Közzététel eng. előfizetőknek -, vagy csak mi tudunk képet önteni a folyamba.
A képfolyam bárki számára megtekinthetővé tehető a Nyilvános webhely bekapcsolásával. A bárkinek persze nem árt ismerni a képtár elérési linkjét.
Végül engedélyezhetjük, hogy bármilyen, ezzel a képfolyammal kapcsolatos, eseményről értesítést kapjunk.


2013. december 12., csütörtök

Mavericks: Home / Saját > Library / Könyvtár

A rejtjelkódra hasonlító címben minden ott van, ami lényeges. Hétköznapi használat során ritkán fordul elő, hogy a Saját > Könyvtárba (Home > Library-be) kellene dolgozni, de előfordul. Aki fejleszt, az meg nem tud dolgozni anélkül, hogy Finderből látná ezt a könyvtárat. A Lion újítása volt, hogy a mappát elrejtették – gondolom, sokan kotortak benne, amitől viszont az alkalmazások vagy az oprendszer botladozott.
Azóta a Finder > Ugrás (> Go) menüjét az Alt billentyű nyomvatartása mellett megkattintva volt elérhető a Könyvtár (nevű könyvtár - magyarázza a magyart a Gonosz Almalap). Most erre sincs szükség, egy Finder ablakban válasszuk ki a Saját könyvtárat, majd cmd+J paranccsal előhívott Nézetbeállítási párbeszédablakban jelöljük be a "Könyvtár mappa megjelenítése" lehetőséget!

2013. december 11., szerda

Gőzüzemű iPhone töltő

Ahogy közeledik a Karácsony, úgy szaporodnak a „meglepő" ötletekről hírt adó emailek a postaládánkban. A múlt hét nyertese kétség kívül a gőzüzemű iPhone töltő. Szerintem már mindenki találkozott USB-s vízforralóval, teafőzővel, illetve ital-hűtővel. Már ezeken is jót kaccantunk, de valaki úgy gondolta, hogy ha USB-vel lehet vizet forralni, miért nem lehetne a folyamatot megfordítani? A PowerPot (ÁramLábas, ErőFazék) a víz forralásából nyer 5W-t, amivel USB-n át (lásd kép) az iPhone vagy iPad vagy más USB-n tölthető eszköz aksija feltölthető. Remek találmány, lelkendezett az általunk eddig beszámíthatónak tartott Time magazin is. Micsoda szellemes megoldás ez áramszünet esetére! Ami igaz, feltéve, hogy a tűzhely nem elektromos. Erdőben viszont tényleg No. 1. Az ára 149 dollár, a honlapon természetesen rendelni is lehet!

2013. december 10., kedd

Felnőtt méretben is van?

Ez a bejegyzés tulajdonképp a „mit ne vegyél gyerekednek karácsonyra" címet is kaphatta volna. Bár praktikusnak tetszik, de pszichológus nélkül is kimondható, nem segíti a fejlődést. Épp ezért kapható több színeben, formában és tetszőleges tabletet befogadó tartóval. Naná, hogy iPaddel az igazi. Retinással, mert a gyerek szeme még jó. Az eszközt - aki mégis, az a - Fisher Price iPad Baby Seat néven kell keresse. A legjobb a székkel kapcsolatban amúgy egy komment az egyik bemutató honlapon: „Felnőtt méretben is van?"


A gyerekkori beetetésről is egy sci-fi jut eszembe, aminek szokás szerint nem tudom sem a szerzőjét, sem a címét. A történetben karácsonyra rendelhető egy fuvola szerű hangszer. A netes szájtján egyre bonyolultabb dallamokat lehet elérni, ha az előzőeket hibátlanul eljátssza a játékos. A gyerekek rácuppannak, giga-karácsonyi-sláger a bűvös fuvola. Az apa - főszereplő - eleinte örül, hogy addig kezelhetetlen ifjú tinédzser fia mennyire rabja a klasszikus zenére hasonlító dallamokra, ám egy idő után nyugtalanítja a napi sok órás játszás. Megpróbálja maga is a netes versenyt, de öt-hat szintnél nem jut tovább. Némi ugrással a történetben, kiderül, hogy egy Földön kívüli társadalom így készíti fel a vele való kommunikációra a Föld lakosait. Az nem derült ki, hogy szeretnek-e minket vagy megesznek majd...

2013. december 9., hétfő

Űrkutatás iPadről

Aki kamaszként sok Vernét olvasott (Utazás a Holdba, Utazás a Hold körül és Világfelfordulás), annak szeme fel kell, hogy csillanjon a Nasa alkalmazását látván. Amíg Verne könyvében még kilométer hosszú ágyút építettek, aminek lövedéke volt az űrkabin, addig a Rocket Science 101 ingyenes alkalmazásban a megfelelő rakétát kell kiválasztani, majd a felkínált elemekből megépíteni. Aki, vagy akinek a gyereke szereti az űrt, a rakétát, annak egy-két órás szórakozást kínál ez az app, rengeteg ismerettel, ami persze nyomtalanul eltűnik, ha csak nem rakéta-technikusnak tanulunk.
Ha viszont az egész nem hat meg, jöhet Shania Twain gondolata:
"Okay, so you're a rocket scientist
That don't impress me much
"
Jó tudni, hogy a magyar „nem kell ehhez agysebésznek lenni" gondolat alanyának angol párja a rakéta mérnök.

2013. december 7., szombat

FIFA for iPad

Fix egyesre veszem, hogy a foci szerelmesei naponta többször is használják a FIFA for iPad ingyenes alkalmazást. Azok, akiket a foci ennyire nem érintett meg, de azért egy jó meccset szívesen követnek, vagy aki a tegnapi VB sorsolás óta tisztában van azzal, hogy jövőre az élete hetekig a foci körül fog forogni, a leggyorsabban szerezhet most és majd hasznos infót, eredményt ezen alkalmazásból.

2013. december 6., péntek

Időutazó II. (2003. december)

Almalap, 2003. december.
  • Acrobat Server
    Az Adobe november végén megjelentette az Acrobat Elements Servert, ami lehetõvé teszi a munkaállomások Acrobat-használatát anélkül, hogy minden egyes gépre telepíteni kellene hozzá kliensprogramokat. Egyszerû, könnyen átlátható és jól karbantartható rendszert alakíthatnak így ki a nagyvállalatok. Az Elements ára 28 000 dollárnál kezdõdik egy ezer felhasználós licencnél, vagyis 28 dollárba kerül munkaállomásonként. (Vajon hány ekkora cég van hazánkban?)
  • Rendezvous a Párduccal
    A Párducos gépen indítsd el az Applications mappában található Image Capture-t. A Preferncesben állítsd be, hogy az Image Capture induljon el, amikor digitális kamerát csatlakoztatsz a Machez, az iPhoto így nem pofátlankodik közbe - rámenõs egy alkalmazás. Ez a beállítás nem tiltja le az iPhoto használatát, azt az ikonjára kattintva - amely alaphelyzetben ott csücsül a Dockban - bármikor használhatod.
  • Faxolás Párducból
    A Panther új életet lehel a Mac modemébe. Még ha nem is használod telefonos alapú internetszolgáltatásra, beépített faxnak akkor is alkalmas. És ugye a szó elszáll, az írás megmarad. A legbikább Mac OS X-be be lett építve a hármas számú faxtámogatás is, ezért nem szükséges más szoftvernek kisegítenie a Panthert.
  • SubEthaEdit, iStorm
    A három informatikát tanuló diák alapította The Coding Monkeys (Kódíró Majmok - na, ez sem semmi cégnév) elsõ mûve a SubEthaEdit - a cégnévválasztásra remélhetõleg nem használták fel a teljes kreatív képességüket, de ez a progi név, áhhh. A netrõl letölthetõ potomságot feltelepítve remek szövegszerkesztõt kapsz.
  • Indításkor indulók
    Ez még nem is bonyolult, de tegyük fel, hogy a Tomcat futás közben lekérdez egy MySQL adatbázist, tehát csak akkor szabad betöltõdnie a Tomcat motornak, ha a MySQL is be van töltve. A MySQL szervernek pedig egy csatolt NFS lemezre van szüksége, így elõbb azt is csatolni kell. Ha pedig az IP szolgáltatásokat is szeretnél használni, amelyek mind az Apache, MySQL és Tomcat szolgáltatásokra épülnek, az Apache szervernek szüksége van a Samba, a Tomcat motornak az LDAP, a Kötet Szolgáltatásoknak a többi szolgáltatásra. Így már kellõképpen bonyolult.
  • SSH, SFTP, smail
    A kéretlen levelek, a lopott személyazonosságok korában senki nem vitatkozik arról, hogy a személyes adatok védelme fontos.
  • Fotókat az iPodra!
    A Media Reader iPod méretû eszköz, amelynek könnyû helyet találni a fotóstáskában. A kütyü áramilag önellátó, és eszi a Compact Flash (Type 1 és Type 2), SmartMedia, Secure Digital, Memory Stick és MultiMediaCards kártyákat.
    A képfeltöltés alatt villogó zöld led jelzi, hogy dolgozik a Media Reader. A feltöltés sebessége egyesek számára lassúnak tûnhet - 390 KB/s sebességet mértem, amikor 40 darab, 6,3 megás képet négy és negyed perc alatt töltöttem fel. A csatlakoztatás után kell pár másodperc, amíg a Reader és az iPod megbarátkozik egymással, ám utána biztonságosan mûködik a feltöltés.
  • Rengeteg fotó...
    Ismerős probléma, hogy a képnézegető és egyéb képkezelő programok erősen lelassulnak, ha nagy fájlokat tartalmazó könyvtárba kukkantanak be, és ha már megírtuk a CD-t, hosszú percekig keresgélhetünk benne, míg elővarázsoljuk a szükséges adatot. Sajnos az iPhoto2 is ezzel a problémával küszködik, és mióta a négy megapixeles (vagy még jobb felbontású) kamerák betörtek mindennapjainkba, nem nagy művészet rogyásig pakolni a winchestert fotókkal, filmekkel. Szerencsére van néhány trükk, amivel ezt kivédhetjük.
  • Fotóalbum könnyen és gyorsan avagy a Photoshop 7 és az AppleScript
    Az AppleScript programnyelv elsõ látásra félelmetesnek tûnik egy átlag felhasználó számára, akinek nem kenyere a programozás. Ha azonban félretesszük idegenkedésünket, rengeteg hasznos dolgot lehet végrehajtatni vele. Az ismétlõdõ feladatokat például nem kell egyenként elvégezni, csak itt beállítani, és hagyni, had dolgozzon nélküled Maced.
  • Quark, PDF, Star Trek
    avagy: Dezintegrálódott a betûkészletem útközben
    Nekem a Quark névrõl elõször mindig a Star Trek - Deep Space 9 egyik szereplõje jut eszembe: a furmányos, kapzsi kis ferengi. Csak a második helyen ugrik be a kiadványszerkesztõ program… Pedig igazán nem vagyok elborult Trekker, viszont gyakorlott tördelõ vagy szerkesztõ sem.
  • Enfocus, a túlélõ
  • Robogó sikertörténet
  • Apróbb hírek

2013. december 5., csütörtök

Abonyi Péter: Amikor a fagyi visszanyal

Hát kösz szépen!
Egyszer kérek tőled szívességet, akkor is leírod az őszinte véleményedet.
Hát hol élünk, szabad országban? Sehol egy jólfésült cenzor?
A jobb helyeken persze hullanak az újságírók! De hát ez itten kérem Magyarország!
Az írásod egyébként rendben is lenne. De...
De nincs rendben!
Megpróbálok tőlem szokatlan módon, visszafogottan reagálni a felvetéseidre.

Miért nincs iPad verzió?
Az egész fejlesztés legfontosabb paramétere az időfaktor volt.
Ha nem jövünk ki időben, a nyakunkra mászik a Karácsony, amikor valamilyen általam nem ismert oknál fogva, nem ilyen dolgokkal vannak elfoglalva az emberek. Ha meg várunk januárig, akkor lehet hogy valaki beelőz egy esetleg (biztos) gyengébb megoldással.
Erről egy idézet jut eszembe: "winner takes it all".
E-miatt nem készült semmilyen tablet verzió, de ami ennél sokkal fontosabb, e-miatt nem vártuk meg a bejelentéssel az Android alkalmazás elkészültét sem. Pedig ez mindjárt kész is lesz! Nem úgy mint az iPad! Ja, és ha lesz, akkor is csak álló formátumban. Direkt, csak neked!

Miért kell végig szenvednem a bemutató videót?
Te szegény! Ez a minimum amiért én is végig szenvedtem nem is egy podcastodat.
Komolyra fordítva, ez egy nagyon fontos információkat tertalmazó "használati utasítás". Pont az volt a cél, hogy ennek megértése nélkül senki ne kezdje el használni az Appot. Mert különben még feltenne egy csomó hülye kérdést valami gyümölcsös blogban. Rajtad kívül egyébként ember nem vetette ezt még fel. Sőt, inkább dicsérték az animáció, a zene és - szerénységem által megalkotott - szöveg kiváló hármasának egybefonódását!
Ja, ha már ilyen bátor vagy inkább meséld el egy blogban, miért is hívunk Sasnak*! (ezt úgy sem hagyod benne!!!)

Miért nincs választókörzet szerinti bontás?
Te semmibe sem belekötő, nagyon logikus következtetéseket levonó számoló művész! Ha végig gondoltad volna amit leírtál (2-3 hónap alatt készült el az App, ami egyébként nem igaz, én másfél hónapot mondtam a telefonban, közvetlenül a “bakker” előtt), akkor te is azonnal rájöttél volna, hogy akkor még nem dőltek el a választókörzetek határai. Tehát ha szerettük volna, akkor sem tehettük volna bele ezt a fícsört. De nem szerettük volna, mert a lehető legegyszerűbb megoldásra törekedtünk.

Miért nem látom a szavazók számát?
Ez direkt nem került bele az 1.0-ba. Az [Kálmánházi] István azt ígérgeti a felhasználóknak, hogy a 2.0-ban benne lesz.

A szavazatszámlálás szerint jön ki a parlamenti patkó - töredékszavazatok meg ilyesmi?
Nem. ezek a statisztikák a listás szavazást mérik.

De mi vesz rá, hogy két hónap múlva ismét szavazzak?
Téged semmi. Max. megint felhívlak, ahogy említéd!
A többieket, ahogy látom, az, hogy érdekes napról-napra követni a változásokat. Érdekes kipróbálni a különböző lehetőségeket. Érdekes megfigyelni, hogyan befolyásolja egy bel- vagy külpolitikai hír a választók gondolkodását, döntéseit.
És akkor még ott van a Napi Voks, ami pont erre lett kidolgozva. Minden nap aktuális témájú kérdésekkel teszteljük az emberek erkölcsi- és idegi határait. Ebben a “rovatban” nincs tabu!
Ráadásul nekem az a szent meggyőződésem, ahogy közeledünk a nagy esemény (értsd: választások) felé, folyamatosan nőni fog a szavazatok száma, és ezzel a statisztikák pontossága. Ergo a látogatottságunk is. Még te is vissza jösz. Kíváncsiságból. De majd letagadod.
Azért büszke vagyok! A három napja működő, éppen bázist építő, még csak iOS-en futó Voks ’14 statisztikáit hasonlítod össze szinte az összes valamire való magyar közvélemény-kutató statisztikáival. Erről nem mondanék többet: büszke vagyok!
Ja, én ezt a kutyás példát máshogy ismertem, de az tuti, hogy nem a tiédtől 42cm a kettőnk átlaga! (az enyém egy kicsit lehúzza)

Minden érvre az NSA betűhármassal válaszolok
Értem hogy nem érted hogyan működik. Szomorú is lenne ha tíz perc alatt átlátnád az adatbiztonsági rendszerünket.
Most komolyan nézek, nem viccelődünk: MŰKÖDIK és ANONIM!
Három lehetséges jövőképet látok a Voks ’14 előtt kanyarogni:
  • jól nem érdekel senkit és totál közönybe fullad
  • jól kicsinálják a még nálad is felkészültebb szakemberek
  • az emberek megértik hogy miről is van itten szó és működik
Részemről az elsőt nem hiszem, mert túl jó az ötlet.
A másodikban biztos vagyok, mármint a szakmai támadásokban. De hiszem, hogy őszinteséggel, nyíltsággal (ezeket majd rózsaszínnel hogy még a maradék 3 olvasód is földig érő Á betűt énekeljen) állni tudjuk a sarat.
A harmadikban meg csak bízom.
Ja, és az örök kérdés: hol van az üzlet benne?
Pont nem érdekel. Tudom ez ma már egyenesen bunkóság, de holnap is meg holnapután is lesz még kenyérre. Sőt, ha jól emlékszem a számlakivonatra, még töpörtyűre is fussa.
Szerencsére megtehetem, hogy csak olyan témával foglalkozzam, ami érdekel. És ha valami érdekel, akkor azt 1000%-al csinálom.
Ennek a történetnek minden percét imádtam és élvezem a mai napig. Ha megértik az remek lesz. Ha nem, nem. De ezt kihagyni nem lehetett. Ezt remélem te is belátod!
Ja, és köszike hogy letöltötted! BAKKER!



* Kérésedre:
A törött szárnyú sas madár elérkezik a folyóhoz, át szeretne kelni, de hát törött a szárnya. Meglátja a teknőst a folyóparton. Oda tipeg hozzá.
- Teknős, vigyél át a folyón!
- Dehogy viszlek!
- De most miért nem?
- Csak!
- De most komolyan?!
- Mert amikor az apám átvitte a törött szárnyú apádat, akkor az a túloldalon megette őt. Dehogy viszlek!
A törött szárnyú sas madár nem adja fel egykönnyen, tovább kérleli a teknőst.
- Teknős, vigyél át a folyón!
- Dehogy viszlek!
- De most miért nem?
- Csak!
- De most komolyan?!
- Mert amikor az anyám átvitte a törött szárnyú anyádat, akkor az a túloldalon megette őt. Dehogy viszlek!
Elég nagy kihívás ez a törött szárnyú sas madárnak, de mindenképp át kell kelnie a folyón. Tovább ostromolja a teknőst.
- Teknős, vigyél át a folyón!
- Dehogy viszlek!
- Na! Lécci! Lécci! Lécci!
A teknős nagy nyögve nyelősen beleegyezik. de előtte megesketi a sast, hogy a túloldalon aztán semmi atrocitás.
A sas felpattan a teknős hátára, az komótosan átszeli a folyót. Alig érnek ki a túlpartra, amikor a sas iszonyatos nagyot beleharap a teknős fejébe, nekikezd a páncélos elfogyasztásának. A teknős vérbe borultan néz fel rá:
- De most miért?
- Mer' én ilyen genya vagyok!

2013. december 4., szerda

Inspire magazin, decemberi lapszemle

Az ekönyv mostanra elfogadott, sokak által szeretett, használt dologgá lett. Az eÚjság (brrr) kevésbé. Bár itthon akad vállalkozás, amelyik hétről-hétre új lappal gyarapítja a tableten olvasható média számát, ám a PDF-ben feltöltöm az oldalakat nem eÚjság, hanem egyszerű PDF konvertálás. Persze valamit PDF-fé konvertálni ezerszer egyszerűbb és olcsóbb, mint a megfelelő médiára újra tördelni a tartalmat. Az Inspire Magazin - szolgáljon inspirációként is - az Adobe ingyenes havi lapja.

Decemberi tartalom
A LinkedIn használók - vagy más komolyabb közösségi szájton jelenlévők - számára ismert, nem mindegy, milyen képet töltenek fel magukról. Az első írás nekik szól, miként fényképeztessék magukat (vagy szelfizzenek*, hogy ez a 'coolság' is elhangozzon), és a képet hogy kell Photoshop CC-ben (mert ez Adobe reklám kiadvány) feljavítani. Alap PS tudás szükséges.
A trendi szavak közt találjuk az 'infografikát' is. Egy portlandi ügynökség munkáján át, két angol nyelvű videóval, mutatja be a lap, hogy készül a jó infografika.
Az 'Alice Videóországban' cikk HTML5 alapú forgatókönyv készítésről szól, az animációs film néhány kódját is közzétéve.
A saját dtp-s oktatásaink során is fontosnak tartjuk az alapvető tipográfiai ismeretek, szabályok, hagyományok átadását. A nyolc betűcsalád kombinációjáról szóló cikket bátran ajánlom minden érintett figyelmébe.
A Behance-t is promózza az Adobe. A Behance tármegosztó szolgáltatás az Adobe Creative Cloud előfizetők számára, a Behance több Adobe szoftverbe is be lett fűzve.
Szintén a CC előfizetők használhatják az Edge-t, amely - talán - a Flash utódja lesz. Ennek momentán az a legnagyobb akadálya, hogy amíg egy banner egyetlen flash-fájlt jelent, addig az Edge HTML5 + CSS3 + JS plusz sok képet. ÉS ezt a hirdetéskezelő rendszerek nem kezelik. Aki animál, Flasht használ, azért nézzen rá erre az írásra, hasznos lehet.
Hogyan feliratozzunk Premiere Pro CC-vel - ezt is megtudjuk a decemberi számból.
A Muse-ról is esik szó, erről az alap weblap-szerkesztő alkalmazásról a HAUG több rendezvényén volt szó. Az Adobe 'új' web készlete a Muse-Edge párosra épülget, persze a Dreamweavert nem érdemes elfelejteni.
És végül a hangszerkesztő Audition CC is szóhoz jut, régi felvételek 'letisztítását' mutatja be az Adobe.

* Ártatlan olvasók számára: selfi a magunkról készített és netre feltett fénykép, ami a legtöbb esetben másokban mosolyt fakaszt a fénykép amatőrsége okán. Bár ez utóbbi nem feltétel.

Írástudó kerestetik

Általában örülünk a konkurenciának, mert ezt tanultuk – az Apple-től is, lásd a hirdetést lentebb. Arra sarkal, hogy még jobbak legyünk. Az egyik autókölcsönző multi például második volt a ranglistán, ezt hirdetéssel fordította a maga javára: "When you’re only No. 2, you try harder", azaz "Ha csak második vagy, még jobban igyekszel".

Általában örülünk a konkurenciának, mert ezt tanultuk – az Apple-től is. De.
A narancssárgába írt szöveg önmagban gyöngyszem egy új blogtól. Az 'Appleval' meg kommentelhetetlen. (Két vessző is hibádzik, de ez legyen a nyelvművelők bánata.)

2013. december 3., kedd

"Töltsd le, bakker!"

Így kapacitált beszélgetésünk 28. percében az egykori Almalapos szerzőtárs, a MacService, Mr.Mac (gyorsan elhalálozott nevén: BigMac) volt tulajdonosa, a MacEcseri kieszelője és üzemeltetője, a volt Starking volt rész-tulajdonosa, máig Abonyi Péter. Akivel - legalábbis e betűk gépeléséig - jó, mondhatnám baráti viszonyban vagyok. A beszélgetés tárgya a Voks '14 alkalmazás volt, amit addig nem töltöttem le.
Egyrészt azért nem, mert igyekszem megzabolázni magam is, hogy e blog politika független maradjon, ez - szerintem, persze - uszkve-cirka sikerült is. Másrészt nem szeretem a politikai preferenciáim ismeretlennek direktbe kiadni, jóra még soha sem vezetett az ilyen - és máris a sűrűjében, köszi Péter! Hosszan diskuráltunk statisztikáról, adatvédelemről, míg a 28. percre Péter a fenti módon kifakadt, de ez még pénteken volt. így ma letöltöttem az appot.

Hogy jut ez ember eszébe?



Igen, ez volt az első apró villanás. Amit - a fejlesztető szerint - tett követett. Akit a projekt során megtalált, az mind roppant mód örült, hogy részese lehet a Voks fejlesztésének. A grafikus fellélegzett: „mindig ilyen melóra vágytam" - mondta vagy hasonló tartalmú kijelentést tett. A két-három hónap alatt elkészült alkalmazást szinte baráti alapon dobták össze, bár Péter rendszeresen a kasszához fáradt, amikor elszámolták a végzett munkát. Az app legmélyebb részén lévő kódoláshoz volt csak szükség vérprofi kódvetőre. A csapat egyetlen néven nevezett tagját, Kálmánházi Istvánt, eddig FileMaker vonalról ismertük.

Mi a véleményem az appról?
Az ötlet tetszik. De. Miért nincs iPades verzió? Miért kell végigszenvednem a bemutató videót? Mert átlépnem nem sikerült. Ha nem ilyen telefon után vagyok, megy az app a kukába a kötelező videó második másodpercében. Péter, most törölheted a 8000-es irányítószámú nőt, akinek 8 ált. az iskolai végzettsége és 10-nél többen élnek egy családban. És én fektetve használnám az iPadem...
Az ötlet tetszik. De. Miért nincs választókörzet szerinti bontás? (Tudom, az irányítószámok nem fedik rendesen - ez viszont, mint felhasználót, nem hat meg.) Miért nem látom a szavazók számát? Ha már Voks '14, akkor vajon a szavazatszámlálás szerint jön ki a parlamenti patkó - töredékszavazatok meg ilyesmi? Az Abbával dalolva winner takes it all.
Az ötlet tetszik. De mi vesz rá, hogy két hónap múlva ismét szavazzak? Péter, felhívsz?

Adatok használhatósága
Ez sok sebből vérzik. Jelenleg az iOS felhasználók közül azok szavaznak, akik letöltötték az app-ot. Az iOS használók nem reprezentálják az választókat. Ha elkészül - készülőben van - az Androidos verzió, akkor sem igaz, hogy az okos mobil eszköz használók reprezentálják a választókat. Különösen nem, hogy az appot letöltők. Innentől az egész pártszavazós játék.
A Voks szerint - bakker, politizálok itt, ahol nem akarok - és a közvélemény kutatók átlagolt* eredményei:
pártVoks '14 (%)közv.kut. (%)
MSZP6,424,2
DK9,44,2
E201426,96,2
LMP10,32,6
Fidesz28,649,4
Jobbik16,312,2
Összesen97,9106,6
* Ipsos, Medián, Nézőpont, Századvég és Tárki matematikai átlaga - ez okozza, hogy több, mint 100% az összes szavazat.

A számok bizonyítják, a Voks közelében sincs a vélt valóságnak. A Voks, így, csak játék.

A közvélemény kutatásról
Még egyszer ajánlom a módszertanról szóló oldalt.
Mondok egy egyszerű példát arra, hogy ez mennyire nem egyszerű, a példa szándékosan sarkított. Egy szigeten az összes kutya beküldte a (mar)magasságát. A népszerű tudományos média ki is kiáltja: a kutyák (mar)magassága 42 centi. Mivel ez egy egyszerű példa, a szigeten csak két kutya él. Most már csak az a kérdés, hogy a szigeten csak két 42 centi magas vizsla garázdálkodik, vagy egy 75 centis dán dog és egy kilenc centis pincsi. A példában a 42 szinte semmit sem árul el, ez a bajom a Voks számaival.
Nos, a demográfiai modell, pláne megyére, választókörzetre bontva komoly szaktudást és baromi sok adatot igényel. Ez Magyarországon még nehezebb, mint például Amerikában. Ott ismert és hozzáférhető - persze állama válogatja -, hogy ki mikor kire és mire szavazott.

Adatvédelem
Péter azt is kihangsúlyozta, hogy a Voks nem gyűjt, tárol személyes infot. Csupán egy azonosító vagyok. Ami miatt hiába is törlöm le a Voksot, a huszonnégy óránkénti szavazási lehetőséget akkor sem tudom kijátszani. Mert az azonosítóm a neten tárolódik. Hát. Háttal nem kezdünk mondatot. Azonosítani - remélem - az iPadet vagy iPhone-t lehet a gyors újra szavazás meggátlása érdekében. (Nem mintha ennek lenne értelme, de.) És innen már csak az összeesküvés elmélet gyengébb verzió kellenek, amikor az Voks iPad azonosítóm és a nevem, címem, Szabó Ervin tagságim összefésülhetővé válik. Minden érvre az NSA betűhármassal válaszolok.

Jó ötlet
Az. Sci-fi mániás olvasók biztos felismerik, melyik novella jutott eszembe, én szerzőjét és címét is felejtettem. Az írás a Voks jövőjéről szól, mondjuk a 16.0 verzióról. Akkor minden demokratikusan megválasztott vezetőbe a kinevezéssel együtt beültetnek egy megsemmisítő chipet. A chip akkor lép működésbe, ha a vezető által érintett állampolgárok - polgármesternél a kerületi lakosok - fele leváltaná a vezetőt. Naponta egyszer módosíthatja mindenki a vezetők értékelését - a novella szerint.

2013. december 2., hétfő

Külföldön olcsóbb a Mac? (2013/12)

Eltelt egy hónap, amióta felmértük, hol mennyibe kerül egy Macintosh, itt az ideje az ismétlésnek. Az árak nem változtak, az árfolyamok igen. Így a november ötödikei állapothoz képest módosult a legjobb és legrosszabb vételek helye. Az árak alatt az adott ország Apple-webáruházának árait értjük. Sok szó helyett jöjjön a két táblázat!

Cég: Norvégia és Csehország


A céges ár áfa nélküli árat jelent. A kisebb asztali és hordozható gépekért Norvégiába kell repülni, de a nagyobbakért elég Brno-ig, Prágáig menni. A csehekkel szemben a lengyeleknél most nem érdemes vásárolnunk.

Magánszemély: Svájc


Bár az alpesi ország árban (áfás ár) verhetetlennek tűnik, de a Mac Pro és a 15-ös reteina MacBook Pro esetében a csehek most ellopták a legjobb vétel díját. A lengyelek itt is vesztesek.

Megszorítások:
  • az Apple webáruházak árait vettettük össze
  • az árfolyam a ma/most érvényes Raiffeisen valuta vétel/eladási árfolyam átlaga
  • az oda-visszaút költségét nem vettük figyelembe
  • a céges vásárláshoz sok hivatalos papírra is szükség lehet
  • a hordozható gépek billentyűzete csak itthon magyar matricás
  • el is gépelhettem adatot

A táblázat adatai csupán iránymutatóak és érdekesek, nem képezhetik alapját senki üzleti döntésének, vásárlásának. Az adatokból levont következtetésekért felelősséget nem vállalunk.

2013. november 30., szombat

FB és Bcc, meg az adataink

Amíg az öreg halász cápákkal küzd meg a tengeren a nagy fogásáért, Pi tigrissel evez a tengeren, addig a számítógép-felhasználókat az adatvadászok rajzák körül az informatika tengerén. Tengernyi adat, minden cég vadul gyűjtöget. Van, aki nyíltan és persze akad aki rejtve. Indián név* és NSA.
Nagyon helytelen rezignációval már bele-belenyugszom, hogy alapadataim megadása nélkül tíz deka párizsit sem kapok, csak baromi bonyolultan. Az indián névhez hasonló pofátlan megoldáson somolygok: egyrészt ügyes, másrészt jajj mennyi palira vehető ember van. Az NSA nem tétel, az állam, ha akar, akkor Pelikán elvtárs szól, hogy ez nem a vallomása, hanem az ítélet. Az szokott bosszantani, amikor egy nulla lövöldözős játék vágyik a kontakt listámra, receptjeimre, bélyeg-gyűjtményemre.

Facebook nyomul a Kontaktba
A Facebook most fordítana a helyzeten, de ez még rosszabb ötlet. Az iOS alatti új verzióját telepítve felajánlja, hogy a Facebookos ismerőseimet beletölti az AddressBookomba / Címtáramba / Kontaktomba - hívják is bárhogy a névjegy tárolós alkalmazást épp az Apple-nél. Na nem! Egyrészt lenne egy csomó duplikált név - vagy egyik felülírná a másikat, ami még vidámabbá tenne? Másrészt az FB-n régi osztály- évfolyamtársaim is fent vannak, akikkel max FB chatelek, se címük, se telefonszámuk, se mailjük, mi a haragnak tartanám őket az AddressBookban?
Akik pedig üzleti vagy verseny céllal gyűjtik az 'ismiket', mihez kezdenek egy pár ezres Kontaktokkal? Így azt javasoljuk, ahogy nem engedünk egy aktatáskás lövöldözős programnak sem hozzáférést a barátaink és a többiek nevéhez, úgy az új FB-t se hagyjuk, hogy szőnyegbombázza az FB-s kontaktokat a Kontaktokba.

CC vs BCC
Az előzőekhez semmi, pontosabban adatvédelmi okból sok köze van az emailezés egyik alapszabályának is: más email címét nem adjuk ki. Csak. Még mindig kapok hetente olyan mailt, aminek a cc-jében húsz-harminc email cím a hozzá tartozó névvel olvasható. Így tudtam meg a társasházam lakóinak emailjét - és a mail címekből sokak munkahelyét. Rendelkezem egy aránylag up-to-date IT sajtólistával is. Amire több tanult - IT, mondom: IT - nyomott reply all-t.
A helyes - újszülötteknek -, ha nem cc-be tesszük a sok nevet, amit mindenki lát, hanem bcc-be. A bcc nem látható senki számára. A bcc-s levélre nyomott reply vagy reply all (válasz, válasz mindenkinek) csak a feladóhoz megy vissza (meg a cc-be írtakhoz).
Ha olyan levelet kapunk, aminek a To: vagy CC: dugig van nevekkel, nem Reply All-lal válaszolunk, mert azt mindenki megkapja.

* indián név: ha valaki lemaradt volna, a FB legsikeresebb adatgyűjtő megoldása volt. Cserébe minden adatunkért a játék egy kitalált indián névvel örvendeztetett meg. Ez kb. olyan, mint amikor Terence Hill fogad, hogy több facsart narancs-dzsúszt tud meginni, mint a bár-tulaj kicsavarni, a tét tíz cent. Hat-hét pohár után veszít. A facsart dzsúsz ára 50 cent. „Nagy üzlet" - mondta erre Bud Spencer.

2013. november 29., péntek

Moszkva bevétele

Ami nem sikerült Napóleonnak és a náciknak, az sikerült Széll Kálmánnak, az Moszkva bevétele. A Drive on Moscow ára 8,99€, amit ha összevetünk a nem rég bemutatott amerikai polgárháborús app 1,79 eurójával, mutatja az infláció mértékét 1863-1943 közt.
Az ár egyébként nem véletlen, ismét nem egy könnyed délutánnak nézünk elibe, akár a Vörös Hadsereg, akár a német hadigépezetet irányítjuk a másik ellen. A játék szépségét mutatja, hogy a minap baráti társaságban késhegyig menő vita dúlt arról két jó barát közt, hogy a történelmi ismeretek - értsd zászlóalj szintű mozgás napra bontva - segíti vagy hátráltatja a nyerést. A válasz persze attól is függ, hogy melyik oldalt toljuk... Csatoltam volna saját képet is, de a játszófelek a tegnapi napig nem voltak képesek egy screen-shotot átküldeni, így egy hivatalos kedv csinálónak:

2013. november 28., csütörtök

Pages a felhőben

"Barátaim, macesek, földieim,
Figyeljetek rám.
Dicsérni jöttem a Pagest, nem temetni,
A jó, mit ember tesz, túléli őt;
A rossz gyakorta sírba száll vele."

Nem kicsit kell klasszikust átkölteni, hogy a bevezetés, legalább az, pozitív energiát sugározzon. Mert arra szükségünk lesz, ahogy Kelly hőseinek. Nem kicsit. Nagyon.

Szoftver-fejlesztés az Apple-nél
Az egyik felvezetőben megírtam, hogy amíg a világon az összes szoftverfejlesztő egyre bonyolultabbá és többet tudóvá teszi alkalmazásait, addig az Apple az árral szemben halad. Így tett pár éve a Final Cut Pro-val, amelynek 'X' verziója olyan primitívvé lett a bemutatáskor, hogy sokan iMovie Pro-nak nevezték, egy nyár alatt elvesztette a felhasználói közel felét, akik Adobe-ra vagy bármi másra váltottak. Mire az Apple vissza fejlesztette mindazt, amit az előző verzió tudott, addigra már a kutyát sem érdekelte a Final Cut.
A Final Cut X bemutatása előtt mi évi 10-15 embert oktattunk Final Cutra, és volt még pár hely Magyarországon, ahol FCP-t lehetett normális környezetben (AATC) tanulni. Az 'X' után évente egy-két ember érdeklődik csak a program iránt. Nem azért, mert sokkal olcsóbb lett. Nem a YouTube-os oktató videók miatt. Egyszerűen az Apple eliminálta a felhasználóit.

Mit tud a netes Pages?
Az összevetés alapja a Pages 09, aminek frissítését, ó én balga, annyira vártam az Apple-től. A Pagesben szinte mindent el lehetett végezni az Inspector nevű úszóablakból, amely zsúfoltnak tűnik ugyan, de roppant logikusan épült fel. Képzésen azt szoktuk mondani, az Apple ide tolta össze mindazt, amit a Microsoft az ikonsorokba pakolt. Ám míg az utóbbinál az ikonsorokkal a tanult (ECDL, kedvencem) felhasználók a teljes kijelzőt lefedték, a Pages könnyű álmot ígért és ígéretét be is tartotta.
Az Inspector nézetei láthatók balra, szépen, hosszan. Ez is mutatja az alkalmazás tudását. Pirossal áthúzva mindaz, amit a netes verzió nem tud. (Vagy én nem találtam meg, ebben az esetben mea culpa)

Mit nem tudunk?
Nem tudunk papírméretet állítani. Igen, általában A4-est használunk, ezért volt a Pages 09-ben (P9) letter-size a legtöbb sablon. Persze nem gond a papírméret, mert margót sem tudunk módosítani, de nincs fejléc, lábléc méretezés sem. Nem is lesz fejléces papírunk!
Diploma munkát sem írunk, vagy kézzel készítjük a tartalomjegyzéket. A P9 stílusok alapján tette ezt. Apropó, stílusok is csak azok vannak, amelyek a sablonnal jönnek - módosítani nem lehet őket.
Ennyi lemondás után szinte öröm, hogy azt sem tudjuk meg, hány betűt gépeltünk be. Nem lehet holmi karakterszámmal a kreativitásnak határt szabni!
Mennyit sulykolta az Apple, hogy a Keyword használata gyorsítja a Spotlightos keresést. Való igaz, a Spotlight az iCloudomban nem keres ... miért is nem? Ahogy jelszóval sem védhetem a művem. Ami nem is kell, hiszen az iCloud tárhely, és nem megosztást kínál. Megosztani csoportos munkára nem lehet egy doksit. De nem is érdemes, mert a korrektúrázás (Track Changes) is repült a kukába.
Levélnél, két oldalas szövegnél hosszabb iratot készíteni a netes verzióban igazi bátorság! Nincsenek szekciók - bármennyire is macerás volt kezelésük. Nem készítünk elegáns két vagy több hasábos írást sem - mert hasábokat sem kezel a netes Pages.
De képet sem tudunk a szöveg adott pontjához csatolni (in-line). Így, ha átszerkesztjük a doksit, akár csak egyetlen sort hozzáadva vagy elvéve, lehet a képeket utána igazítani, mert azok mind szövegfüggetlenek (floating).
Mindezek után mi a ráknak kis kiadvány sablon, azt nem értem. Értelmesen használni csak akkor lehet, ha pont akkora szöveget írnánk, mint amekkorát az Apple sablon-tervezője álmodott, dettó képek, ábrák. Bármik.

A Text zöldje
Már magam is kezdtem aggódni, hogy minden funkció ment a lecsóba, de végre a Text > Text panelen megjelent az első zöld szín! Nem volt szívem azzal genyázni, hogy a színválasztás a neten nem kellene, hogy visszavigyen a „- Hány színt tud a monitorod? 256 vagy 16384?" korába. Pláne ez épp több, mint 16 szín.
A listázás zöld lett, de ilyen gyér szín esetén még Grönlandon is felsírnának. Az talán evidens, hogy lista stílust nem tudunk módosítani, a megjelenése olyan, mint amilyet az Apple megálmodott. És olyasmi, hogy '1.2' (tiered numbers) nincs. Ügyvédek, szerződések: irány a kuka.

Táblázattal vagy tabulálva?
Melyik a kényelmesebb módja adatok megmutatásának? Nos, aki a netes Pagest használja, nem kell ezen a kérdésen töprengenie. A választás egyszerű. Nincs táblázat, viszont tabulálni sem lehet. Amúgy a táblázat a kiadványszerkesztők válasza a legtöbb esetben a feltett kérdésre. Oké, a netes Pages Helpje ígéri, de ígéretekkel tele a padlás. Talán tetszett volna előbb fejleszteni, aztán bemutatni. Volt egyszer egy Steve Jobs nevű fickó, aki a Microsoft Office kapcsán mondta: „Én szeretem [az Office-t], csak azt nem értem, miért nem fejezik be a fejlesztést, miért kell 80 százalékos készenlétnél piacra dobni?"
A Text > More fülön található eszközöket tudom, kevesen használták. Ám aki használta, az tudta, mi a gyors és hatékony munka titka. Négy apróságot említek. A Pagination & Break alatt megadható a P9-ben, hogy egy bekezdés sorai együtt maradjanak, ne törjenek két lapra. Jogi iratoknál ez szinte kötelező. Az alcím sem árválkodott egymagában lapalján, ha bejelöltük a Keep with following paragraph-t. A nagy cím meg mindig új oldalra került. Ahogy ez a három, úgy a negyedik is stílus része lehetett. Az özvegy vagy árvasorok kezelése az igényes irat-írót jellemzi.

Grafikus panel: szinte zöld
Bár ez tiszta zöld, de inkább csak azért, hogy a netes Pages átcsusszanjon egy kegyelem kettessel az alkalmazások vizsgáján. A színezés (Fill) igen-igen redukált lett a netes Pagesben. Ha azt gondolod, hogy olyan nehéz lett volna átvinni a netre azt, amit a P9 tudott, akkor azt válaszolom, hogy ez a panel szinte egy-az-egyben megvolt az Apple által megírt majd eldobott iWebben, amivel honlapot lehetett előállítani. Tehát a szükséges rutinok, eljárások ott lapulnak valamelyik cupertinoi szerveren.

Metrics: ZÖLD!
Sekély e kéj, de igaz, a P9 Metrics-e hajszál híján azonos a netes Pages-ével. A hajszál pedig tényleg az eltérő futtatási környezetből adódik.

Piros, piros, piros, 3x is piros.
Meg mégegyszer.

Táblázat: na az nincs, de majd lesz, ígéri az Apple. (És akkor a Numbers netes verziója miért tudja?)
Grafikon: na az sincs, de nem is ígéri az Apple.
Link sincs. Így a körlevél készítés sincs.
QuickTime. Végül is, az Apple legrégebbi szoftvere, szinte minden képi- és hang-lejátszás, -manipulálás alapja. Mondjuk értem, hogy neten macerás lenne mozi beillesztése - bár az iWeb emléke szerint nem megoldhatatlan programozói feladat.

Összegzés
Én szeretem [a Pagest], csak azt nem értem, miért nem fejezik be a fejlesztést, miért kell 30 százalékos készenlétnél piacra dobni?




* helyesen, Vörösmarty fordításában:
"Barátaim, rómaiak, földieim,
Figyeljetek rám.
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
"
Shakespeare: Julius Caesar
(forrás)

Pocket, megoldás info gyűjtőgetőknek

Anno az Almalap, meg a podcast, sőt ez a blog is úgy készül, hogy ha valahol látok egy érdekes írást, cikket vagy bármit a neten, akkor azt el-emailezem magamnak. Amikor írás kényszer vagy vágy fog el, a levelek közt ott hevernek a témák, csak meg kell nyitni őket. Ennek a munkafolyamatnak az elegáns változata a Pocket (korábban Read it Later) alkalmazás, amely elérhető iOS-re és weben át is - ingyen.
Regisztrálás után bármilyen appból vagy eszközből, ami email küldésre képes, küldhetek a Pocketnek mailt. A küldött bármi bekerül a Pocket színes-szélesvásznú rendszerébe, szortírozhatom, csoportosíthatom. Áttekinthetőbb, mint az én levelezős megoldásom, az biztos. De. Mert de mindig van. (A Gonosz Almalap szerint mindig a du előtt.)
A Safarinak, ha böngészőben találok valamit, van Reading Listje, ami kicsivel egyszerűbb módon tudja ugyanazt, mint a Pocket - későbbi olvasásra eltenni egy weboldalt. Az iOS alkalmazások esetén - ahol van értelme -, ahol levelet lehet küldeni, ott a Safari is elérhető, mint böngésző.
Nekem, akinél maximum tíz „később" típusú elem van, jobb a mailes használat, ráadásul az olvasatlanul hagyott levél ösztönöz is. Tudom, ez néha nem látszik, akkor levegőt vesz a blog, de frusztrálni frusztrál.
A Pocket hasznos lehet azoknak, akik sok helyről sokféle anyagot, de legfőképp: sokat gyűjtögetnek és őrizgetnek. A legjobb persze kipróbálni, hiszen a Pocket ingyenes.

2013. november 26., kedd

Civil War II 1862

Áprilisban mutattuk be az "Amerikai polgárháború és a tavaszi hadjárat iPaden" bejegyzésünkben a körökre osztott stratégiai játékot. Az az 1863-as év eseményeit követte, a mostanival - mint a Starwars esetén - az előzményeket játszhatjuk el. Ismét van beetető ingyenes verzió, a teljes app - Civil War 1863 - 1,79 euróba kerül.
A játék elve nem változott, a mesterséges intelligencia kicsit, de ismételem, csak kicsit erősödött. Ami láthatóan fejlődött, az a grafikus külső. Ami szintén nem változott, változatlanul nincs app a Pákozdi-csata lejátszására.

2013. november 25., hétfő

iPad játék: Football Manager Handheld 2014

A Sega játékának iPadre és iPhone-ra ültetett változata 8,99€ kerül, egy valódi stadion árához képest ez kevesebb, mint kerekítési hiba. A hazai, „labdarúgás"-nak nevezett izét sem gyalázva (Bill Kapitánnyal: csapat csak egy van, ó a Ferencváros - a Gonosz Almalap szerint most vesztettük el olvasóink javát) ez a játék nem alkalmi szórakozást kínál, hanem képes folyamatosan elvonni a munkától, élettől, baráttól és barátnőtől.
A feladat egyértelmű, úgy menedzselni a csapatot, hogy miénk legyen minden érem és érdem. Mert a játékosok adhatok-vehetők - nem, nem bundázásra, az majd a következő verzióban lesz -, ahogy a valós életben ott, ahol foci van, Juve, Milen, Barca vagy Madrid, a MU-ról és Bayernről nem is szólva. A foci őrültek számára nincs is miről beszélni, ők vagy ezzel, vagy hasonló alkalmazással építik virtuális futball birodalmuk. A kezdők számára csupán annyit tanácsolunk: ne rettenjenek meg a játék összetettségén, ez biztosítja a hosszan tartó élvezetet. A valós világban sem sikeres mindenki - lásd a 6:3 óta folyamatosan lejtőn lévő magyar csapatot. Erről persze az jutott eszembe, hogy milyen vidám volna egy bajnokságot rendezni a magyar csapatok edzői és menedzserei részvételével e játékot használva. Lenne ott móka és kacagás.
A kép a Rumbach Sebestyén utcai nagy autóparkoló faláról készült.

2013. november 23., szombat

Autózz takarékossan iPhone-nal - ellenörzés

Március közepén írtunk egy mostanra ígért alkalmazásról [Autózz takarékosan iPhone-nal], amely az iPhone-t az autó szerviz portjához csatlakoztatja, és az így kapott adatokkal érvelve takarékosságra késztet.

Most jött el az ideje, hogy megnézzük, elkészültek-e a fejlesztők. Elkészültek, az alkalmazás azonban még csak az Államokban érhető el és potom 100 dollárba kerül.

2013. november 22., péntek

Kiskorú iPaden tekeri ki a zsiráf nyakát

Na jó, lehetne épelméjűbb címet is adni, de ez az igazság. Mi több, az alkalmazás neve Petting Zoo, így, amíg az ötéves elzsiráfnyakal, addig a hattal idősebb testvére a program nevén röhögcsél. Az alkalmazás arra tökéletes, hogy a kiskorút lekösse, bár nagykorúak arcára is képes mosolyt csalni.
Az app húsz rajzot dob fel - dob fel? Látványosan fűzi egyiket a másikba, ezzel is lekötve a használót. Minden rajz megmozgatható, ez a lényeg. Le vagy fel, jobbra vagy balra húzva az ujjunkat rezonáltathatjuk a nyulat, pörgethetünk kutyát, etethetünk kis halat a naggyal. De szürreális agancsú szarvassal is találkozhatunk, vagy átrendezhetjük a krokodil fogsorát. Fürdőkádban zuhanyozó elefánt alapvetés, de befonhatjuk a polip karjait is.
Az alkalmazásnak van iPhone-os verziója is. Az ára 1,99€ - de ennyit másfél óra háborítatlan béke és nyugalom megér. Mert csend nem lesz, a játék is hangos, a nevetés is.

2013. november 20., szerda

Wozniak reméli, az Apple és a Google kibékül

A BBC Click műsorának nyilatkozott Steve Wozniak, az Apple társalapítója. Wozniak volt a technikai zseni, ő építette meg az Apple első számítógépeit. Legtalálóbb talán úgy fogalmazni, hogy kisodródott az Apple-ből, bár - állítólag - a mai napig szerepel a fizetési listán. És járt Budapesten is.

Apple-Google együttműködés
A számítógépek lassan kezdik megérteni az emberi mozdulatokat és szavakat, de ebben még messze nem tökéletesek.
"Van, hogy azt mondom: 'Menjünk Joe Kifőzdéjébe' és [Siri] nem tudja, hol van Joe Kifőzdéje. Az Androiddal ez ritkán fordul elő" - meséli Wozniak, miért véli úgy, hogy a hangfelismerésben az Android a Siri előtt jár. A sikeresség oka lehet az is, hogy az Android felhasználja a Google keresések tapasztalatát is. „Úgy tűnik, ez a számítógépek fejlődésének iránya, egyre okosabbak lesznek, haladva a mesterséges intelligencia felé. Azt kérem Istentől, hogy az Apple és a Google a jövőben partnerek legyenek."

De milyen együttműködés lehetséges e két cég között?
"Nem tudom. Ha ott lennék, egyszerű volna. De lehet, hogy mégsem, én keveset tudok az üzletről és ne feledjük, egy cégnek mindig az a feladata, hogy nyereséget termeljen. Remélem, hamarosan olyan világot élünk, ahol a licencekért normális összeget kell fizetni. Vannak a Samsung telefonomon olyan jó dolgok, amelyeket szívesen látnék az iPhone-omon. [Wozniak szinte minden új eszközből beszerez egyet a megjelenését követően. Az iPad bemutatásakor az egyik Apple Store előtti sorban állt az első ötvenben.] Szeretném, ha az Apple is használná, tudná használni ezeket a megoldásokat, és a Samsung nem tudná ezt megtiltani. Már most is sok a kereszet-licencelés, a hasznos szabadalmak megosztása, de még jobb termékeink volnának, ha tovább bővítenénk az együttműködést. Még kompatibilisebbé válnának."

Jobb kütyük
"Szívesen hordanék egy okos telefonhoz hasonlatos valamit a csuklómon. A gond az, hogy minél többet gondolok erre, annál inkább nagyobb méretre jutok. A hajlítható, nem sík felületű eszközök megjelenésének a küszöbén állunk. Három-négy év múlva az organikus LED kijelző darabolható, hajtogatható lesz."
Wozniakot az Apple rajongók annak ellenére nagy tisztelettel kezelik, hallgatják, hogy nem tartozik az Apple belső köreihez.
"Bármit is mond, arra odafigyelünk. Hiszen ez a fickó volt az egyike az Apple alapítóinak, majd egyszerűen kisétált onnan [na, ez nem így volt]. A rajongók imádják. Viszont nincs megkötve a keze, szabadon beszél. Nem hinném, hogy lenne befolyása az Apple fejlesztéseire. Viszont hihetetlen történeteket tud mesélni órákon át, lebilincselően" - mondta Wozniakról Stuart Miles, egy startup vállalkozás vezetője.

2013. november 19., kedd

Cook vs. Jobs - összevetés infografikán

Két éve vezeti Tim Cook az Apple-t. Számtalan elemzés tárgya, hogy sikerült-e, sikerül-e helytállnia, jobban vagy rosszabbul teljesít-e az Apple vezetése alatt, mint a legendás alapító Steve Jobs idejében.

Ami biztos, a Jobs halála utáni gyors összeomlást jóslóknak nem lett igaza, az Apple él ... a virulás már lehet vita tárgya. Ami bizonyos, Cook cégvezetési módja gyökeresen eltér elődjétől, ahogy a két ember személyisége is.

A meghivatkozott infografika is összeméri a két vezetőt, szerzői jogok, de még inkább képességem tart vissza a magyarrá alakításáról. Aki olvas angolul, az biztos boldogul a grafikára kattintva.

Aki még nem kattintott, azoknak sorolom a meglepő adatokat:
  • Cook alatt 77 százalékkal ér többet az Apple, mint Jobs alatt ért (részvény árfolyam esésestül)
  • Cook alatt az Apple adományai publikusak, Jobs alatt nem voltak adományok. (Jobs magán-adományairól lásd ezeket a bejegyzéseket: Mi köze Jobs feleségének a régi iPadekhez? :: Ms. Jobs)
  • Jobs és Cook vezetői elfogadottsága azonos.
  • Új termék, innováció területén Jobs jobb volt, ám a két év nagyon kevés ahhoz, hogy kiderüljön, Cook mire képes. Az Apple - a grafika készítői szerint - hat évente rázzák meg a világot.
  • A jelenlegi iPhone használók ötöde volt korábban Androidos, a Samsung használók csak 7 százalékának volt korábban iPhone-ja. (Az Android nem egyenlő a Samsunggal - jegyezzük meg, bár az arány jellemző.)
  • Első telefonnak 37 százalék választ Samsungot, és csak 26 Apple-t (De mi köze ennek a Jobs vs. Cook összevetéshez?)
  • S végül, lehet licitálni egy Cookkal elkölthető kávéra, a pénz jótékony célra megy, a legjobb ajánlat eddig 400e dollár, cirka 88 millió forint. Jobs soha nem vett részt ilyen jótékonyság célú kávézásban.

2013. november 18., hétfő

Pixel Designers Magazin

Újabb magazin kísérlet vált letölthetővé az App Store-ból iOS eszközre. A szerzők többsége a HAUG (Hungarian Adobe User Group) tagjai, ez meghatározza a lap tartalmát is: dtp, web, dizájn. A puding próbája az evés, a lap ingyen tölthető le, így nincs akadálya, hogy te is megnézd és véleményt alkoss róla.

2013. november 17., vasárnap

CsokiPhone

Lelőhely: Életízek, Budapest, XI. Rétság utca.

2013. november 16., szombat

MIért jó, hogy 64 bites az A7?

Egyre többen vehetik kézbe az iPad Airt, retinás minit, de még inkább iPhone 5S-t vagy cét. Mindegyik eszközt a 64 bites A7 hajtja. Mivel mi nem tartozunk a szerencsés kézbevevők közé, így egy, a 64 bitre hegyezett, mérvadó véleményt osztunk meg. Mérvadó, mert a szerző, Geoff Duncan, a mobil eszközöket hajtó processzorokat vegzáló mérnök. Meg szerintünk értelmes, logikus az írása. Sőt, főleg ez utóbbi miatt érezzük helyénvalónak idefordítani.

Figyelem! A cikkben sokszor szó lesz arról, hogy a proci csak 4GB-ot „lát", képes megcímezni... Az iPad 32GB esetén a 32GB nem az a memória, ahol az iPad dolgozik, az a tárhely, ez a processzor címzési képességétől független méretű. A tárhely (klasszikusan merevlemez, mostanában: ramdisk, flash-memória) és a memória két külön elem. A cikkben az utóbbit emlegetjük folyamatosan.


Kép: iPad insight

Az iPhone 5S A7 jelzésű processzorával az első olyan mobil-eszköz, amelynek 64 bites a processzora, a többi eszközé maximum 32 bites. Kétszer annyi bit, kétszer annyi öröm? Gyorsaság? Ha nem is szó szerint, de valami ilyesmi. Természetesen a pontos válasz ennél hosszabb és bonyolultabb.

Miért kell a 64 bittől hanyatt esni?
Aki a kilencvenes évek végén már számítógép előtt ült, az tudja a választ, hisz ő akkor és ott már átélte a 32-ről 64-re váltást. A 64 bites architektúra előnyei:
  • 4GB-nál több memória kezelhető közvetlenül
  • gyorsabb működés, nagyobb teljesítmény
  • és még sok más
Memória. Az asztali pécék esetén a RAM növelése volt a 64 bit legfontosabb hozadéka. 32 bittel 4GB címezhető meg, ez gátja volt a nagy fájloknak, zenét, de még inkább videót tartalmazó fájlok kezelésének. A 64 bites (Intel) procik megjelenése előtt a gyártók hardver trükköket alkalmaztak nagyobb fájlok kezelésére. Aztán eljött a 64 bites procik ideje - és a memória a legtöbb gépben változatlanul 4GB. 64 biten 232-en címezhető meg, ez 16 exabájt (egy exabájt, az egy milliárd gigabájt, durván).
Sebesség. Kicsit meglepő módon a sebesség növekedése nem egyértelműen következik a 32-ről 64 bitre váltással. Az egyszerű műveletek végzésekor a processzor képessége nincs igazán kihasználva - agysebészt ültetünk be recepciósnak -, néha még lassabbá is lehet egy egyszerűbb alkalmazás, anno az Apple első 64 bites gépeivel ez volt a felhasználói tapasztalat. A mai 64 bites processzorok felhasználási környezete biztosítja, hogy minig gyorsabbak legyenek 32 bites társaiknál.
Egyedi tudás. A 64 bitesek nem csereszabatosak. Az Intel Sandy vagy Ivy Bridge processzora például titkosítani is tud, de képes videó be- és kikódolására is. Az Apple A7 kompatibilis a 32 bites elődeivel - ezért futnak a korábbi alkalmazások is, nem csak a 64 bitre frissítettek. De az A7 is tud (persze másképp) titkosítani. Sőt, képes két processzorként viselkedni: TrustZone a kódneve ennek. Az egyik proci a telefonos dolgokat kezeli, a másik a többit, így is védve az iPhone-on tárolt adatokat.

Segít-e a 64 bit az Apple-nek?
Memória.
Az Apple 5S és 5C iPhone-ja 1GB RAM-mal készül. Amikor egy Mac lassú, akkor az első ötlet még több RAM vásárlása, ez - ugye - iPhone-nál, iPadnél nem opció. Az 1GB-ra magyarázat lehet a fogyasztás minimalizálása iránti igény. A 4 és a 4S csak 512MB-os, ha már itt tartunk. Nincs olyan mobil, amely kihasználná nem a 64 bit adta, de még a 4GB-os lehetőséget sem, momentán a Samsung Galaxy Note 3 vezet 3GB-vel. A játékkonzolok - hasonló, vagy azonos procik - esetén sem sokkal jobb a helyzet, a Playstation 4 és az Xbox One lesz az első, amely 4GB fölé megy.
Az Apple, ahogy látható, még évekre van a 4GB-os határ elérésétől. Ám a 64 bites appokat nem kell majd újraírni, amikor váratlanul átugorja majd azt. Jó a programozóknak és jó nekünk is. Na meg az Apple-nek is.
Sebesség.
  • Az iPhone 5S 64 bites módban 25 százalékkal gyorsabb, mint 32 bites módban.
  • Az iPhone 5S minden sebességtesztben legalább kétszer gyorsabb, mint a sima iPhone 5, kivéve (Gonosz Almalap nem röhög!) a memória elérésben, ott csak 1,4-szer gyorsabb.
  • Az iPhone 5S 25 százalékkal gyorsabban tölti be a honlapokat, mint az iPhone 5.
Ezek a számok válaszok az előző részben felvetett kétszer annyi bit kétszer gyorsabb kérdésre.
A 64 bites A7 nem csak marketing hangzás miatt fontos. Az Apple az iOS7-tel az alkalmazásait - Safari, Mail, Fotók, Siri - is átírta 64 bitesre, így duplán használja a gyorsaságot, a proci is gyorsabbá lett, az app is gyorsabbá lett. Mint tudjuk, ki kétszer ad, az gyorsan ad. A többi fejlesztő pedig követheti az Apple-t, számukra a környezet adott.
Egyedi tudás. Az iPhone esetén mindenképp az ujjlenyomat azonosítót kell megneveznünk. 32 bites proci soha sem lesz képes ilyesmire, az A7 mélyére rejtették az algoritmusokat az Apple mérnökei. A következő lépés is egyértelmű: Passbook és mobil fizetési rendszer.

64 ígérete



Oké, ez csak egy vicc volt Koncz Zsuzsival. A 64 bit, ahogy írtuk, készen áll a 4GB-nál nagyobb memória kezelésére, előbb-utóbb - iPad5? - jönnek azok az eszközök, amelyen már nem 386sx típusú játékok játszhatók, zárul majd a konzoloktól mért távolság.
Az ujjlenyomat azonosítás számos biztonsági kérdésre lesz megoldás, gyorsasága miatt akár alkalmazás hozzáférés is köthető hozzá.
Akármi is jön, megvárjuk, kipróbáljuk. Ujjunk van hozzá.

2013. november 15., péntek

Wacom Bamboo Stylus minit nyert...

... a hetvenegynehány megfejtést beküldő közül:
- Kulcsár Tünde,
- Engárd Viktor és
- Jónás Tamás.

A nyerteseket legkésőbb hétfőn mailben - az általuk megadott mailben - megkeressük, hogy egyeztessünk, miként jut el hozzájuk a Wacom Bamboo Stylus mini. Az ajándékot a Trans-Europe Kft. ajánlotta fel a Creative Cloudos kérdőív kitöltőinek, a TE - what a surprise - Adobe és Wacom nagykereskedő.
Nyerteseknek a nevükben is gratulálunk!

2013. november 13., szerda

Új iWork (és iMovie) Macre :: elmélet

A szoftverek egyedi fejlődése mindig az egyszerűbb felől a bonyolultabb felé történt. Gondoljunk a Windowsra, az Office-ra vagy bármelyik pimf kis alkalmazásra, mint a képek tologatására és javítgatására szolgáló Photoshop. Az első verziók anno elfértek egy floppyn (az meg mi?), ma már gigabájtokban mérjük őket.

A szoftver evolúció bevált útja
Az első OS-hez képest, ami System, a mostani 10.9 multitaskos, multithreades, grafikus felületű, ingyeom-bingyom táliber. Szinte minden szoftver a fejlesztése során eléri a felhasználhatósági csúcsot, ekkor mindent tud, amire szükség van, nincs semmi felesleges csingi-lingi. Amit tud a szoftver, azt könnyen, jól, ésszerűen, ad abszurdum felhasználó barátan tudja.
De a fejlesztés nem áll meg, a szövegszerkesztő, amivel mindenki leveleket meg házi dogákat ír, megtanulja a több hasábot, a táblázat embeddelést, a lábjegyzetelést, a szkriptelhetőséget, a PDF-írást, az adatbázis-kezelést, a filmvágást, a befőzést-mosást. Minek? Mi változatlanul leveleket meg házi-dogákat írunk, csak épp kínnal és keservvel, mert a sok tudást menü és parancs-rendszerek hálója fedi, ide-oda tolható felpattanó menükkel, párbeszédablakkal.
A szoftver evolúció során gyakran lesz a szoftver PRO-vá, és jelenik meg a light vagy Elements vagy más jelzővel büszkélkedő társa, ami kicsi, aranyos és csak azt tudja, amire szükségünk van. De jönnek a fejlesztők...
A Numberst bemutatásakor azzal reklámozta az Apple, hogy az Excel képességének azt az öt százalékát tudja, aminél többet a felhasználók 95 százaléka soha nem használ. És ez igaz is volt, amit később hozzáadtak - például adatelemzés (Reorganize) -, az ugyan hasznos volt, de sokan nem használták. Ahogy a függvényt használók 95 százaléka sem lép túl a SUM függvény használatán.

Bezzeg az Apple!
A szoftverek egyedi fejlődése mindig az egyszerűbb felől a bonyolultabb felé történt. Az Apple viszont másképp látja a világot - Think Different! Először a Final Cut felhasználók ájuldoztak, hogy mivé lett a X-es verzió. Amit igaz, utólag az Apple felpumpált, de. Egy év alatt elveszett a felhasználók többsége. Igen, az Adobe ügyesen csapott le a csalódott felhasználókra, akik iMovie Pro-nak csúfolták a lebutult, funkciókat, képességeket vesztett Final Cutot.
Most az iWork és az iMovie esett át a szoftver egyszerűsítésnek, az Apple tartja az irányt! A Numbersből repült a Reorganize, a Pages nem ír körlevelet, a Keynote-ot még nem mertem megnyitni, az iMovie pedig elvesztette a „képkocka" ismeretét. Tehát ezek lehettek az alkalmazások azon funkció, amelyeket csak a felhasználók alig öt százaléka használt csak.
Tovább haladva a lenini Apple útján egyszerű és letisztult jövő vár ránk. A Szövegszerkesztő (TextEdit) már most retteg, hogy a Pages lenyúlja a melóját, a Calculator nálam felmondott, jön helyette a Numbers 2016.

2013. november 10., vasárnap

Új iWork Macre :: prológ

Elhatároztam, hogy szépet és jót fogok írni az  iWork frissítéséről. Már egy hete elhatároztam, mert több visszatérő ügyfél telepítette és keres benne olyan funkciókat, amelyet az előzőben használt. Ismétlem, nem kell frissíteni azért, mert van új verzió! A frissítőknél, szerencsés esetben, megmaradt futtathatóan a régi iWork is. A szerencséhez az kellett, hogy az alkalmazások ne az Alkalmazások/Applications mappában legyenek, hanem az Application > iWork-ben, vagy másutt. Szerintem még egy hét, mire találok annyi érvet az új mellett, hogy ennél hosszabb post szülessen.

2013. november 5., kedd

Külföldön olcsóbb a Mac?

Gyakori állítás ez – amely oly bántóan cseng a hazai hivatalos Apple kereskedők füle számára –, mi viszont vásárlók vagyunk, így érdekes, hogy a címbéli állítás igaz-e, és ha igaz, akkor mennyivel olcsóbb egy Mac külföldön, mint itthon. Az Almalap nem volt rest, sorra látogatta az Apple webáruházait - igen, Karosszék Utazási Iroda -, és jegyzetelt. Az ehhez hasonló oldalakat jártuk ma reggel (november 5.) végig.
Az egyes gépek bruttó árai az első táblázatban láthatók (kattints rá, hogy olvasható legyen!). Bízunk az Apple-ben, így nem ellenőriztük le, hogy minden bolt azonos konfigot kínál-e. Ugyan az eurós árak már itt is összevethetők, de mi a teljességre törekedtünk, ezért a Raiffeisen árfolyamait használva igyekeztünk egységes pénzre átszámolni a nem forintos árakat. Az árfolyam oszlopban láthatók az általunk használt árfolyamok. Az eurót a következő két oszlop teteji vétel-eladásból, a többit az adott sor vétel-eladásából számoltuk. Számolta a Numbers (nem, még véletlenül sem az új), mi csak az elütésekért vállaljuk a felelősséget – anyagit semmiképp sem!


Cégeknek: Norvégia, Ausztria
Az első táblázatban igyekeztünk az áfát (VAT) is összeszedni országonként. Ebben néha a Store, néha a wikipedia segített, ha valaki hibát találna, kérem, szóljon! A cégek számára az áfa „nem létezik”, mert kifizetik és visszaigénylik, így a következő összehasonlításhoz a gépek bruttó árát visszaszámoltuk nettóra és átváltottuk forintra.
A második táblázat mutatja a céges végeredményt. A színkódok: sötétzöld – a legjobb ár. Világos zöld – szinte a legjobb ár, a legjobb árat tartalmazó ötödben van. Az ötöd úgy értelmezendő, hogy a legjobb és legrosszabb ár közti részt öt egyenlő részre osztjuk – próbáltuk decilissel, ami ugye tizedet jelent, de azzal nem volt sok találat. A vörös szín – mondani sem kell, a legdrágábbat jelenti.
A vonal alatt látható a legkisebb, az átlag és a legmagasabb ár is. Illetve a „best vs. Mo.” sorban kiszámoltuk, mennyivel olcsóbb a legjobb áru gép a hazaihoz képest.
Októberben Norvégia minden gép esetén nyerő volt, novemberre változott a kép. Bár Norvégia még mindig az élvonal, de a sógorok erősítettek, a magasabb áfa miatt az azonos euró árnál náluk az előny. Ami meglepő, az a Mac Pro kiugróan kedvező cseh ára, ezért már érdemes kocsiba is ülni, a benzin pénz is kijön a különbözetből.


Magánszemélynek: Svájc
Itt a bruttó árakkal számoltunk, Svájc dominanciája lenyűgöző. A hazai árakkal való összehasonlítása sokkoló. És ami még ennél is szomorúbb, a piros színek számában vezetünk, azaz Európában (ahol van webáruháza az Apple-nek), ott Magyarország a legdrágább.


Mielőtt útnak indulsz
Ezek a ma reggeli Apple árak. Ezek a ma reggeli árfolyamok. Ezek az árfolyamok cégeknek szólnak. Ezek közép-árfolyamok, a cég is, a magánszemély meg annál inkább drágábban jut külföldi fizetőeszközhöz. Az oda-visszaút sincs ingyen: repjegy, tankolás, autópályamatrica, kaja, pia, nők, lóverseny, kártya... Céges nettó vásárláshoz meg szerelkezz fel rengeteg, adott ország nyelvén hiteles papírral. A MacBook Norvégiában norvég billentyűzetű, Svájcban ugyan választhatsz, de hogy magyar nem lesz, az szinte tuti.

És még
Amivel nem foglalkozunk, az a „leesett”, „jó árasított” történet, az áfa-csalást súroló vagy azt kéjesen, az utolsó feltételig kimerítő megoldás. Másrészt soha se felejtsük el, hogy amikor egy hazai viszonteladótól tanácsot kérünk, akkor az a gépeken abszolvált nyereségen képzi alkalmazottait. Elvileg.

2013. november 4., hétfő

Bamboo!

Egy perc alatt kitölthető az a kérdőív, amely öt kérdést tesz fel az Adobe Creative Cloudról, a helyes kitöltők közt Wacom Bamboo Stylus minit sorsolunk ki roppant igazságosan. Igen, ez egy promóció. A Creative Clouddal amúgy is foglalkozunk, lévén Adobe viszonteladók, keress csak rá a Creative szóra itt, jobbra.

2013. október 31., csütörtök

Felhők egymásközt

Az esőerdők megvédése és a világbéke megteremtésén túl még számos dolog vár megvalósításra, mi most a felhőkkel kapcsolatos vágyainkat fogalmazzuk meg, jön a karácsony, meg amúgy is. Nyár óta több kihelyezett, céges képzést tartottunk Mac OS és iOS „tárgyakból". A nem informatikai résztvevők vércseként csaptak le ránk, hogy pécéjüken tárolt adatokat - naptár, levelezés... - hozzuk össze az iPhone hasonló adattároló alkalmazásaival, oldódjon meg a szinkronizáció, amiről annyit hallanak. Amit lehetett, megtettük, bár ez messze nem volt mindent mindennel mindig szinkronizáló megoldás. Ennek persze nem örültek a felhasználók.

iCloud, az Apple felhője
Csupán ismétlésként, az Apple tárhely- és webszolgáltatásait iCloudnak nevezzük. A tárhely, remélem, mindenki számára világos. A webszolgáltatás olyan alkalmazás, amelyet a neten át nyújt a cég, ilyen az iPhone, iPad megkeresés, vagy az iWork alkalmazások netes változata. A klasszikus iCloud elemek - levelezés, címtár, naptár, emlékeztető és jegyzetek - egyrészt tárolják a felhőben az adatokat, másrészt az icloud.com felületen webes szolgáltatásként el is érhetők.
Az iCloud az Apple felhője, köze nincs más felhők tartalmához, szolgáltatásához. Más felhővel nem beszél, nem ír, nem olvas, nem kér, nem szeret, létéről még tudomást venni sem hajlandó.
Az iCloud az Apple felhője, így csak és kizárólag az Apple-ös adatok - Apple ID alapú - szinkronizációjára hajlandó. Hiába olvasod Maillel a Google-ös leveleidet is, azok nem Apple-ösök, azt az iCloud ignorálja. Hiába használsz Macen Google naptárt, az az iCloud ignorálja. Hiába használsz irodai környezetben Windowsos névtár szolgáltatást a Kontakt alkalmazással, azt az iCloud ignorálja.

Google felhő, Microsoft felhő
A Google felhő persze remekül szinkronizálja a Google-ös naptárt, mailt, bármit az Andoridos felületen, a Windows alatt futó Google webalkalmazásokkal. Viszont észre sem veszi a @icloud-os emailemet, a Naptárba írt feladatom.
  1. Minden felhő önző módon csak az általa menedzselt adatokat kezeli.
  2. Egy-egy alkalmazás képes több felhő azonos adatait - levelek, naptárak - megjeleníteni.
Egy asztali Macen egy alkalmazásban három felhő - Apple, Google és Microsoft - azonos típusú adatait kezeljük. Ha azt szeretnénk, hogy a hordozható Macen ugyanaz az alkalmazás ugyanezeket az adatokat kezelje, akkor az adatok három felhőn át szinkronizálódnak majd, rendre mindegyik a magáét választja. Elvileg.

Tekintetem is felhős
Igen, kicsit leszállt a köd. Értem, hogy minden vállalkozás a saját felhőjét tolja, a másikét még akkor is ignorálja, ha technikailag képes lenne felismerni, kezelni. Technikailag tiszta sor, csak épp nem felhasználóbarát. Pont olyan, mint amikor az informatikus tervez grafikus felületet...
Legyen az Apple, IBM, Microsoft vagy Google, amely a felhőket eggyé?, egységessé?, csereszabatossá? - de mindenképpen számunkra, felhasználók számára transzparenssé - gyúrja. Engem, mint felhasználót, nem érdekel, hogy melyik (ingyenes) szolgáltatás ki fia, borja, menjen minden eszközömön, azt csá! Ha így lenne, a boldogságtól a fellegekben járnék.