2017. szeptember 27., szerda

High Sierra és mindjárt egy ünneprontó

Az Apple hétfőn tette elérhetővé új Maces oprendszerét, a High Sierra kódnévre hallgatót. És alig pár órával azután, hogy a boldog elsők letöltötték, Patrick Wardle volt NSA hacker (aki az állam oldaláról támadt) máris rámutatott arra, hogy lehet egy Internetről letöltött programmal ellopni a felhasználói jelszót. Az én jelszavam nem: "1234" vagy hasonló, ugye a tiéd sem? (A teljes feltörős cikk)

2017. szeptember 21., csütörtök

Aktív PDF tartalomjegyzék Pagesből

Pages az Apple szövegszerkesztő alkalmazása, tartalomjegyzéket nagyon rég lehet vele generáltatni. Generáláshoz persze stílusok használata szükséges. A napokban kiadott Pages (Maces) frissítés azt ígéri, hogy a tartalom-jegyzék aktív marad akkor is, ha PDF-ként exportáljuk a doksit. Ez igaz, bár.



A képen az első lépés látható, a tartalomjegyzék létrehozása Pagesben. A bal oldalon az oldalak előnézeti képei láthatók, a piros nyilak mutatják a tartalomjegyzékbe kerülést. A tartalomjegyzék generálását most nem mutatom be, legyen annyi elég, hogy adott stílussal jelölt bekezdések kerülnek be a tartalomjegyzékbe, afelől is dönthetünk, hogy oldalszámmal vagy anélkül.
A Pagesből több féle módon nyerhetünk PDF-et, a végeredmény szempontjából mindegy, hogy melyiket választjuk. Én a Nyomtatás > Megnyitás Megtekintővel utat szoktam bejárni, így egyből tudom a PDF-et szerkeszteni.



Megtekintőben megnyitottam a doksit.
A végéről kezdve, a kettessel jelölt oldal a tartalomjegyzék. Itt rákattintva bármely tartalomjegyzék elemre a dokumentum megfelelő oldalára jutunk – ezt mutatja a piros nyíl. Ez teljes okés.
Ami nem, azt mutatja az egyes szám. Amit ugyanis a Pages generál, az nem PDF tartalomjegyzék, hanem hivatkozások. A tartalomjegyzék sorai hivatkoznak a dokumentum adott pontjára. Ha lenne valódi PDF-es tartalomjegyzék, az az egyes jelnél lenne látható.

Tegyük fel a költői kérdést: ezt vajh miért nem generálja a Pages?

2017. szeptember 20., szerda

Három alma

Jerome K. Jerome kedvéért. Akinek nevében a K. az Klapka.

2017. szeptember 13., szerda

.... cserelje le a belepesi nevet, jelszavat, ujj-lenyomatat, iriszet es arcat ...

202B. május 35. Ezen a napon arra ébred először fél Amerika, majd a "rest of the World", hogy meghekkelték két nagy telefongyártó arcfelismerő eljárását. De semmi gond, az adataink biztonságban vannak.



"Kedves Gabor Ferenczy,
Az On adatai nem erinti a cegunket ert informatikai tamadas, amelyet az elott elharitottunk, mielott megszulettek volna azok, akik vegrehajtjak. Mindazonaltal javasoljuk, hogy cserelje le a belepesi nevet, jelszavat, ujj-lenyomatat, iriszet es arcat.
TechOrias"


PS: ugyanitt 3D printer eladó több mint 3500 arcmodellel.

2017. szeptember 12., kedd

Adam Lashinsky: Miért fontosabb a mai esemény az elmúlt évek bemutatóihoz képest?

Adam Lashinsky a Fortune számára is ír tech cikkeket, de írt már könyvet az Apple-ről (Az Apple kulisszatitkai – nagyon ajánlom) is. Blogunk nem túl gyakori vendége, ám akkor "Első napom az Apple–nél" vagy Miért áll ki az Apple ennyire határozottan a digitális adatvédelem mellett? ritka jó.



   Emlékszem, utoljára mikor vártam ilyen lelkesen az Apple új termék bemutatóját. 2011 októberének első hete volt, az Apple a sajtó tudósítóit, üzleti partnereit és pár kiemelten fontos személyt hívott meg cupertinoi központjába: “Let’s Talk iPhone” kezdetű levelével. Akkor még csak páran sejtették, hogy másnap Jobs megadva magát a betegségének otthon fekszik majd betegen.
   A cég új vezetője, Tim Cook lett az elődadó, két emlékezetes bejelentést tett. Az egyik Siri volt, az Apple akkor forradalmi digitális asszisztense. A másik viszont csalódást okozott. Az Apple rajongók várta iPhone 5 helyett az iPhone 4s-ről beszélt. Ez akkor fontosnak tűnt.
   Nagyon készültem az eseményre, mert épp az Apple-ről szóló könyvem [Az Apple kulisszatitkai] végnél tartottam és nagyon kellett volna egy ütős fejezet a végére. Nem csalódtam. A Steve Jobs beszéd minden eleme – pontos kezdés, lehengerlő mennyiségű és minőségű szlájd, érezhető feszültség – jelen volt, csak a mester nem. A bemutatóra, ahogy arra Tim Cook felhívta a figyelmet, az Apple azon termében került sor, ahol 2001-ben az iPodot, 2010-ben pedig az újra tervezett MacBook Airt jelentették be.
   Azért említem mindezt, mert megjött a meghívó tizenkettedikére, ahol általános vélemény szerint az Apple az újra tervezett külsejű iPhone 8 eszközét mutatja be. Hat év alatt sok minden megváltozott. Cook, aki sokáig Jobs árnyékban dolgozott, felnőtt az Apple felelősségteljes vezetőjévé és világ-nagykövetévé. A cég mostanában nem lepi meg rajongóit már. Az Apple weboldalain – amelyeket maguk "Mac" oldalakként említenek – fellelhetők az eljövendő termékek, ide értve az Apple Watcht, Apple TV-t, jellemzői, képességei.
   De egy valami biztos most lesz első alkalommal. A rendezvényt az Apple a Steve Jobs Előadóteremben (Színházban) tartja. (Az Apple ki nem hagyható verbális játékkal invitál “Let’s meet at our place.” – Találkozzunk a helyünkön.) Az Apple Campus volt az utolsó, amin Jobs utolsó napjáig dolgozott. Jobs távozása óta a cég kiszámíthatóbbá vált. És értékesebbé is.
   A mostani bemutató így a Jobs éra lezárásának utolsó momentuma is lesz. És egy új kezdetéé. Én ott leszek.

2017. szeptember 8., péntek

Magas lesz a Sierra a 2011-es Office-nak

Aki régebbi Microsoft Office-t használ, annak gondja lehet majd ősszel – pontosabban akkor –, amikor az Apple következő, High Sierra kódnevű operációs rendszerére vált (a jelenlegi oprendszer a Sierra).


Honnan tudom, hogy az én Wordöm érintett-e?
Nyissuk meg a Wordöt (vagy az Excel,t PowerPointot, Outlookot – mert gyanítjuk, hogy ezekkel is gond lehet, ha a Worddel lesz), és a menüsoron az alkalmazás neve alatt található "Word névjegye" paranccsal egy ehhez hasonló ablakot kapunk.


A piros nyíl mutatja, hogy melyek a Word pontos azonosító számai. A Microsoft honlapja szerint nem tesztelték a 2011-es Office-t az új High Sierrán. Tehát még az is megeshet, hogy fut. A későbbi verziókról nincs hír, így gond sem várható.

Mit tegyek, ha nem élhetek Word nélkül és 2011-esem van?
Több lehetőségünk is van. Válhatunk a Maces Office-ra (Pages, Numbers és Keynote, a Macademián mindegyiket oktatjuk – lásd a blogon jobbra az órarendet!). Vagy frissíthetjük az Office-t. Ha frissítenénk, akkor biztos az éves előfizetéses verziót választanánk. Ha nem boldogulnánk egyedül, akkor mi a Systemfarmertől kérnénk segítséget.
De elgondolkodnánk azon is, hogy a Google online Office-a nem elég-e nekünk?

2017. szeptember 7., csütörtök

Az Apple szolgáltatások

Egyre nő az Apple szolgáltatásaiból származó árbevétele. Bár még messze van az iPhone bevételtől, viszont nem kis mértékben össze is függ az iPhone eladással, de a részvényesek arcára a trend mosolyt varázsol. A lenti, nem teljesen egzakt feliratozású grafikon mutatja a bevétel növekedés dinamizmusát.



Még egy következtetést vonhatunk le az ábra láttán: rendkívül összetett és szétágazó területről beszélünk. Apple-rajongók tesztelhetik magukat: aki üzembiztosan tudja az összes feltüntetett szolgáltatásról, hogy mit is jelent (scenekit a kedvencünk), az méltán nevezheti magát Apple-rajongónak.

2017. szeptember 6., szerda

De miről írt az Almalap tíz évvel ezelőtt?

A legkitartóbb magyar nyomtatott Maces magazin, az Almalap tíz évvel ezelőtti száma bemutatta az új iMacet (2,4GHz, Core 2 Duo, 320GB HDD, 1GB RAM), iPod Touch-t. A szeptemberi számban írtuk meg, hogy az iLife 08 iMovie-ját az Apple annyira áttervezte, hogy csak a szoftver neve maradt meg, még az ikonja is változott. Szoftverújdonság volt a Numbers, azóta is az egyik kedvenc alkalmazásunk. Bizonyítandó, hogy nincs új a nap alatt, "Miért szeretik a zenekiadók inkább a legnagyobb webboltot üzemeltetô vállalkozást?" alcímmel jelent meg az Amazon vs. Apple írásunk. Az apróhíreken (vegyes, iPhone, iPod touch, iPod, iTunes) túl képekkel illusztrált beszámolót olvashattunk a párizsi Apple Exporól.

A 2007-es párizsi Apple Expo-ra belépőtt a Crumpler standja és hirdetése fogadta.



Az Apple is kiállított. És válaszolt a kérdésekre.








2017. szeptember 4., hétfő

Külföldön olcsóbb a Mac? (2017/9)


Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen deviza közép árfolyama. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly. És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Magánszemélyek


Cégeknek


Mac-index
Tavaly nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index, amely várhatóan hónapok során nyeri majd el végleges számítási módját, az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításánál már figyelembe vettük, hogy hordozható Macből közel négyszer annyit értékesítenek, mint asztali gépből. Az index akkor "finomodik" tovább, ha találunk részletesebb és megbízhatóbb adatsort. Az Apple pár éve már nem közöl bontást a negyedéves jelentésében az eladott Mac típusok szerint.
Aki összevetné a mostani számokat a 2017. januári vagy az előttivel, jelentős eltérést tapasztal. Statisztikus ismerőssel beszélgetve finomítottuk a számítást, ami a számértékeket befolyásolta, de az arányokat - drágább, olcsóbb - nem. Az új számítási módszert az előző havi adatokkal használva előbb-utóbb elkészül az országok indexeit időben ábrázoló grafikon...


Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve) Oroszországot kivettem, mert brutálisan kilóg a sorból.