Catalina V.

Az ősszel letölthető új macOS verzió a Catalina nevet nyerte, erről meg számos más jutott az eszembe. (Kedves blogolvasói kérdésre válaszolva: igen, szabadságon vagyok és igen, ezek előre időzített postok.) A mai bejegyzés röviden arról szól, hogy a szovjet légierő vadászgépe a Balti tenger felett lelőtt két svéd katonai gépet. 1952-ben.

A második gép, az esetnek nevet adó PBY-5 Catalina.

Az első gép, amely öreg katonai gép volt, 1952. június 13-án tűnt el, miután felszállt Gotska Sandön szigetéről. A gépet a Svéd Nemzetvédelmi Rádió Alapítvány üzemeltette, a svéd sajtó nem győzte kihangsúlyozni a gép polgári voltát, amin a béketábor (Szovjetúnió és barátai, azaz mi is) hangosan kacarászott. A lelőtt gépen nyolcan utaztak dolgoztak, hárman a svéd légierő állományában voltak.
Az 1943-ban gyártott gép a DC-3-as katonai változata volt, az amerikai légierő csapatszállításra használta a második világháborúban. A gép járt Afrikában, Angliában. A háború után Párizson át érkezett Svédországba, ahol polgári gépként vették nyilvántartásba.
A gép eltűnése után a svédek jelentős erőkkel keresték az eltűnt gépet, két PBY-5 Catalina típusú katonai gép Észtországtól északra fésülte át a Balti tengert, amikor az egyiket egy szovjet vadászgép lelőtte. Az öt fős személyzetnek szerencséje volt, egy arra haladó nyugat-német teherhajó, a Münsterland kimentette őket.

De most miért?
Fentebb említettem a béke-tábor gúnykacaját, ami, mint 1992-ben, azaz negyven évvel a történtek után, kiderült, hogy jogos volt. A nyolc halott családtagjai hosszú pereskedés után arra kényszerítették a svéd kormányt, hogy beismerje, az elsőként lelőtt DC-3-as a NATO számára végzett felderítési repülést, brit technikai felszereléssel (úgy látszik, az a gépen felejtődött...).
A teljes történet az, hogy két ilyen gép is létezett, 1950-től heti egy felszállással kvázi járőröztek észak-dél irányban, 4 500 méter magasan. A DC-3 repülők fegyvertelenek voltak és igen lomhák, lassúak.
Orosz részről egy évvel korábban tört meg a jég. Fjodor Sinkarenko, az eset idején ezredes, 1991-ben már tábornok, elismerte, hogy ő adott parancsot mindkét gép lelövésére. A feladatot egy MiG-15bis hajtotta végre.

Miért?
Pár héttel korábban egy amerikai-angol légi kötelék északról behatolt a szovjet légtérbe, a szovjet légvédelem nem volt a helyzet magaslatán. Ezért amikor a DC-3-as az orosz radarok szerint is kétszer a szovjet légtér felé fordult [Észtország, Lettország és Litvánia akkor szovjet tagköztársaság volt, a három balti állam szerint szovjet megszállás volt, a lényeg, hogy a Szovjetúnió részét képezték.], amit a szovjetek provokációként értelmeztek, és ennek megfelelően jártak el. 1950-ben még nem volt Flightradar24.com, internet sem, sőt, annyira "régen" volt, hogy a svéd gép nem is tudott rádió-kapcsolatot létesíteni az anyaországgal, csak morze jelekkel tudtak kommunikálni. (forrás)

Christer Lokind könyvének illusztrációja. Érthető módon Svédországban számos könyv jelent meg az esettel kapcsolatban, orosz nyelven a Szovjetunió idején meg egy sem.

A DC-3-as gép maradványait egy elszánt történész egy svéd hajótársaság segítségével 2003. június 10-én megtalálta, ám a gépet csak 2004. március 19-én emelték a felszínre. Miután megtisztították a roncsot – és azonosítottak négy áldozatot –, 2009. május 13-án a Linköpingben lévő Svéd Légierő Múzeumában állították ki.