2018. szeptember 26., szerda

Vissza a jövőbe, az Apple szoftvert fejleszt [Numbers 09 vs 2018]

Az Apple az egyetlen cég, amely meg meri tenni, hogy egy ép, jól összerakott szoftvert szétver, újratervez az alapoktól és amit így létrehoz, az a töredékét tudja az előző verziónak. Az Apple az egyetlen cég, amely az előző módon újratervezett szoftverbe lassan visszacsepegteti mindazt a tudást, amit az már egyszer tudott, és ezeket eszméletlen újításnak és fejlesztésnek adja el. Példa? Az iPhoto és Fotók. A Final Cut 7 vs. X. A régi és az új iMovie. A .mac és az iCloud. Most a Numbers esetén mutatom be, hogy lehet 2018-ban újdonság az, amit a szoftver már 2009-ben tudott.


Balra a 2009-es Numbers egyik sablonja, balra ugyanez a sablon a 2018-as, legújabb Numbers-zel megnyitva. Mindkét táblázat aktív Kategóriákkal látható: sportonként, azon belül havi összegzéssel.

A Kategóriák visszatér
Lássuk a 2018-as Numbers (5.2 5869) egyik újdonságát – amit a szoftver 2009-es verziója (2.3 554) is tudott már! Nem ez az első ilyen fejlesztés, most a Kategóriákat kaptuk vissza.
A Kategóriák remek eszköz arra, hogy táblázatokat adott oszlop tartalmát figyelembe véve összegezzünk. Akár több oszlopra is elvégezhetjük a kategorizálást. Mondok egy példát! Egy táblázatban tartjuk nyilván a havi gáz-, villany- és telefon-előfizetést, az egyes tételeket soronként rögzítve. Érdekelhet, hogy mennyi a havi rezsink – ez a dátum szerinti összesítés –, de az is jó kérdés, hogy egy-egy szolgáltatónak mennyit fizettünk? Persze mindent meg lehet oldani függvényekkel, de minek, ha itt a Kategória.


A kategóriák megadása régen külön úszó párbeszédablakban történt, az új verzióban viszont az oldalsáv részévé lett.

Régen is, most is az a legjobb, hogy dátum esetén a Numbers kínálja fel a heti-, havi-, negyedéves vagy éves összesítést, ez függvényekkel nem emberbarát. Régen is, most is megadható, hogy az összesítő sorban milyen adat jelenjen meg: összeg, átlag, minimum vagy maximum.
Kösz, Apple, hogy visszakaptuk kilenc év után ezt a hasznos funkciót!

Az Apple védelmében
Dicsérni jöttem, nem temetni. Az iWork (Pages, Numbers és Keynote) szoftver újraírásának oka – szerintem – az iCloud. Ezek az alkalmazások rendre az iCloud felhő webalkalmazásaként is megjelentek. A mindent tudó verzió átírásánál egyszerűbb volt egy alap iWork netes verziójának elkészítése. A Maces verzióval való többé-kevésbé teljes kompatibilitás megőrzése érdekében ezért a Macest is visszanyesték. És aztán, idővel, szépen visszaadtak mindent, amit az előző tudott és (nagy logikai és) a netre lefejleszthetőnek bizonyult.
Dicsérni jöttem, nem temetni. De mi azúristen tartott kilenc évig ezen?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése