2023. június 29., csütörtök

A Maces Photosteam végére

A Maces fényképkezelés babavárója Jobs azon kijelentése volt, hogy az iPod (nem iPad, iPod) soha sem fog fényképeket kezelni. Pár hónapra rá az Apple bemutatta a fényképeket is kezelő iPod Photo-t. A Macen, majd a megszülető iPhone-on, iPaden... az iPhoto, majd utóda, a Photos (Fotók) alkalmazás volt a képkezelő. Amint két eszközön is lehetett képeket nézni, manipulálni, felmerült a kérdés, hogy lehet szinkronizálni a két eszközön tárolt fotókat. Ennek volt az egyik kezdeti eszköze a Photostream.
A Photostreambe először az utolsó ezer fénykép került fel. Amelyik eszközön engedélyeztem a használatát, az automatikusan feltöltötte a használatával készült képet, illetve megjelenítette az épp aktuális Photostream képeket. Ha megtelt a stream, elkészült az ezredik kép, akkor az ezeregyedik (nem mese, nem éjszaka) kilökte az elsőt.
Ez remek volt, iPhone-nal fotóztam, és ott voltak a képek a Macen – mindkét eszközön engedélyeztem a Photostreamet. De ha Macen módosítottam a képet, azt kézzel kellett a Photostreambe visszatenni. Ha az iPhone feltette képet nem mozgattam át az iPhotoban másik albumba, a kép kiesett ezeregyedikként – el nem veszett, ha csak az iPhone-ról le nem töröltem. Szóval macerás volt, oda kellett figyelni.
Ezért az Apple – teljesen logikusan – megalkotta a képtárolás ma is használt módját. Minden kép az iCloudon van teljes, eredeti méretben – ha nem lenne tárhelyed, hát vásárolj! Ha a maximális tárhely nem elég, akkor ... állítólag hamarosan több lesz elérhető. Minden eszköz annyi képet tölt le, amennyit el tud tárolni, illetve lerontja a letöltött kép minőségét, hogy több férjen el.
Az elv jó, a gyakorlat a sok képet készítők és egyet sem törlők esetében szokott gondot okozni. Hiába 2TB az iCloud tárhely, ha az iPhone csak 512GB-s, a Mac SSD-je meg 256GB-s. Azoknak, akik tár-problémával küzdenek, egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a képek 95(!) százaléka törölhető. Alkalmi felvétel, érdektelen kép, sorozatként előtt tucat...
Igen, rendet tenni rettentően macerás, babra munka. Kezdetben a Photostream ezt automatikusan elvégezte, de most már rá sem számíthatunk.

2023. június 22., csütörtök

Pages, Numbers és Keynote frissítés

Alig pár héttel a WWDC után apróbb tudás morzsákkal bővült az Apple irodai csomagja (Pages szövegszerkesztő, Numbers táblázatkezelő és Keynote prezentáció készítő alkalmazás). Elvileg képesek lettek SVG fáljok beillesztésére, nálam tízből egyszer sikerült, de ez utóbbi esetben is hiba lett belőle mind a három alkalmazásban – ugyanaz a kód fut mindenhol. A beimportált SVG-k szétbontását így nem is tudtam kipróbálni.
Ami jól működik, az az összesítő címke. Apróság, pitiáner dolog, eddig is megoldható volt, hogy legyen az oszlopok tetején pontos számérték, de mostantól nem kell bénázni, meg helyre pozícionálni, hanem csak kitt-katt. Ilyen okos apróság-fejlesztésekkel kényeztetett régebben gyakran az Apple.

2023. június 20., kedd

Universe – mobilos webfejlesztő mobilos megjelenítésre

A WWDC (Apple fejlesztői konferencia) kapcsán az Apple mindig megnevezi több kategória legjobbnak tartott alkalmazását. Az Universe az egyik nyertes, amellyel weblapot, netes boltot(!) hozhatunk létre. Én az ingyenes próbaverziónak adtam fél órát, hogy megírjam e bejegyzést. Ha szerelembe esnék, akkor tízezer forintért a saját domainemen futtathatnám amit összeraktam, 35 ezer forintért pedig az alkalmazás táncol, énekel és nevet.
A Queen's Tiger Coffee sablon választása közben egyértelmű, hogy ez a web-fejlesztő alkalmazás célja a mobil, asztali gépesek, ti el vagytok felejtve. Ami helyes, mert általában 80-90 százalékban mobilról nézik a honlapokat, minél fiatalabb néz (nem bámul, néz), annál inkább. Ha shopot építenék, akkor bejelentkeztet a PayPal-ba – itt letettem a bolt létrehozásról (nem akartam megadni a Pay Pal-omat a Universe-nek, de az irány az jó). Helyes, hogy nem kell alkalmazások összekötésével a felhasználónak bajlódnia.
A szerkesztés nem bonyolult, nem kell érteni HTML-ül. A lehetőségek persze e miatt korlátozottak, de némi tanulással szinte minden összerakható. Az ingyenes csomag választása miatt a végeredmény https://siteid-2005845.univer.se/ oldalon látható. Az alkalmazás fut iPhone-on, iPaden és Macen.

2023. június 15., csütörtök

Mennyire hihetünk a Maces Weather előrejelzésének?

Az eredeti, diploma munkát súroló tervhez képest – ami csak elérhető neten időjárás előrejelzéssel kapcsolatban, annak összevetése a valósággal – megúszó kettessé zsugorodott a projekt, egyedül az iPades Weather maradt a vizsgálat tárgya májusban. A május is necces, mert a kilenc napos előrejelzés miatt valójában 21 napról szól a megfigyelés, amiből kettő ... kimaradt. Tehát tudományos alapon megvizsgáltuk, mennyire hihetünk a Weather előrejelzésnek!

A május abból a szempontból megfelelő volt, hogy változékony idő volt. Szakemberek leírnák, hogy a Kárpát-medence huzatos, nehéz megjósolni, mi akad fent a bérceken és mi ragad bent a síkságokon – nem egy Anglia, ahol már Kuba messzeségében láthatóak az érkező frontok.
A mérés egyszerű volt, a napi minimumot és maximumot néztem. Az eltérést abszolút értékben vettem figyelembe, azaz mindegy volt, hogy alá– vagy fölébecsülték az értéket. Hosszabb időt elemezve ez is érdekes lehet, bár a számok alapján nem lesz csoda.
A felső grafikon mutatja, hogy a várható maximum érték a kilencedik naptól az utolsó előttiig szépen konvergál, bár mindenki a maximum eltérést fogja nézni, de az átlag igazán szép. Amúgy a három–négy fokos eltérés abban a hónapban, amikor a minimum hőmérséklet 6–16, a maximum pedig 13–27 között változott, nem tűnik rossznak. A minimum becslés előrejelzés még pontosabb volt.
Magyarul: hétfő–kedden már +/- két fok pontossággal lehet a pénteki hőmérsékletet "tudni".

2023. június 12., hétfő

Sonoma, a macOS pehelysúlyú frissítése

Hoz-e fontos újítást az ősztől elérhető új macOS, a Sonoma? – hangzik a kérdés. A válasz határozott nem.
Amikor egy operációs rendszer ismertetése így kezdődik:
A macOS Sonoma pedig olyan funkciók gazdag készletét hozza magával, amelyek emelik a macOS élményét, kezdve a lenyűgöző új képernyővédőkkel, amelyek gyönyörű lassított videókat mutatnak be a világ különböző helyeiről, mint például Hongkong elsöprő látképe, a Monument Valley homokkő völgyei és Sonoma dombjai. A legfontosabb, kiemelt újítás: lassított videó képernyővédő. Mi jöhet még? A szöveg az elhangzott, Apple által közzétett leirat magyar fordítása.

Aktív Widget az Íróasztalon
Ezután beszéljünk arról, hogyan teheti személyre szabottabbá Mac-ét widgetek segítségével! Nemcsak egyre erősebbek, hanem új helyen is elérhetőek. Korábban a Mac rendszerű widgetek az Értesítési központban voltak elérhetők. Néha a Mac használata közben szeretné egy pillantással látni az információkat. Most már megteheti, egyszerűen megjelenítheti widgetjeit itt az Asztalon.
Annak érdekében, hogy a widgetek ne vonják el a figyelmet, miközben alkalmazásokkal dolgozik, egy olyan módszert is kidolgoztunk, amellyel átteszővé tesszük őket, hogy ne érezzk tolakodónak őket. Ha megnyitom a Mail alkalmazást, a widgeteim azonnal háttérbe szorulnak, így az éppen aktuális feladatra tudok koncentrálni. Ha megváltoztatom a háttérképet, látni fogja, hogy a widgetek a mögöttük lévő színek alapján intelligensen színezettek, így megőrzik az olvashatóságot és az Asztal megjelenését.
De van néhány elképesztő alkalmazás az iPhone-omon, és a Continuity varázslatával most már mind elérhetem őket a Mac gépemen. Így láthatom az Apollo for Reddit, a HiCoffee és még az autós widgetemet is. Nem kell telepítenem ezeket az alkalmazásokat a Mac gépemre a widgetek használatához. Az iPhone-omnak csak a közelben, vagy ugyanazon a Wi-Fi hálózaton kell lennie. És akárcsak az iPaden és az iPhone-on, a Macen is interaktívak a widgetek. Így az iPhone autó widgetet használva elindíthatom az autó előhűtését.

Játék mód
Az Apple szilícium alapjaiban változtatta meg a játékot, hihetetlen grafikai teljesítményt biztosítva minden Mac számára. Most pedig több tízmillió Mac képes nagy teljesítményű, hosszú akkumulátor-üzemidővel és lélegzetelállító látványvilágú, igényes játékokat futtatni, ami példátlan lehetőséget kínál a fejlesztők számára, hogy játékaikat több játékoshoz hozzák el, mint valaha. Idén a macOS még tovább viszi a játékélményt a Játék móddal, előnyt biztosítva a játékosoknak, amikor a teljesítményt értékes ezredmásodpercekben mérik, biztosítva, hogy a játék a legmagasabb prioritást kapja a CPU-n és a GPU-n, alacsonyabb terhelés mellett tartva a háttérfeladatokat, és optimalizált játékélmény még egyenletesebb és egyenletesebb képkockasebességgel.
A Game Mode pedig még magával ragadóbbá teszi a Mac-en való játékot, drámaian csökkenti a hang késleltetését az AirPodsokkal, az Xbox és PlayStation kontrollerekkel pedig jelentősen csökkenti a bemeneti késleltetést a Bluetooth mintavételezési gyakoriságának megduplázásával. A Game Mode bármilyen játékkal működik, beleértve a legutóbbi és közelgő Mac-játékokat is.


Látványosabb prezentálás
Sok időt töltünk videohívásokkal, de ha megosztja a képernyőjét, az arca és a jelenléte elveszik. Ebben az évben nagyszerű új módszereket kínálunk a távoli prezentáció elősegítésére. A Presenter Overlay nevű új videóeffektus felemeli jelenlétét azáltal, hogy a megosztott tartalom tetejére felveszi Önt. Kis rátéttel az arca egy mozgatható buborékban jelenik meg, így könnyen látható, miközben bemutatja munkáit. A nagy átfedésnek köszönhetően feltűnő marad, miközben a megosztott képernyő gyönyörűen van bekeretezve melletted. Elválasztjuk Önt a háttértől, és közé rétegezzük a képernyőt. Így sétálhat, beszélhet és mozoghat a tartalma előtt. Az Apple szilíciumban található Neural Engine-nek köszönhetően csodálatos minőséget kap.
Van egy új reakció videó effektusunk is. Ha szeretné tudatni másokkal, hogy mit érez, egy reakció hozzáadásával kimutathatja. A videohívásban léggömbök, konfettik, szívek... szállnak majd ön körül. (Na, mondjuk egy HR interjún szívecskék szállnak... – vízualizál a Gonosz Almalap.) Szórakoztatóak, filmszerű minőséget mutatnak mélységgel és összpontosítással. És ezeket a hatásokat egy mozdulattal kiválthatja. Ha igazán lenyűgözi a látott előadás, két felfelé mutató hüvelykujjal ünnepi tűzijátékot idézhet elő. Ezeket az új videoeffektusokat bármilyen alkalmazással – FaceTime, Zoom, Teams, Webex – használhatja.

Safari
Következő lépésként beszéljünk a Safariról, és arról, hogyan emeljük azt a következő szintre. A Safari a legjobb módja az internetes böngészésnek. A macOS Sonomával a Safari a világ leggyorsabb böngészője. Elképesztő sebességgel jeleníti meg a legmodernebb webhelyeket. A Safarit a WebKit hajtja, amely hihetetlen technológiát biztosít, amelyet több mint egymillió alkalmazás használ. Folyamatosan frissítjük a WebKitet.
A Safari élmény másik sarokköve az adatvédelem. A Safari az alapoktól kezdve az Ön adatainak védelmét figyelembe véve készült, és ez volt az első böngésző, amely bevezette a privát böngészést. Idén egy lépéssel tovább lépünk. A Privát böngészés mostantól zárolja a privát böngészési ablakokat, amikor nem használja őket, teljesen blokkolja az ismert nyomkövetőket az oldalakon való betöltődéstől, és eltávolítja a nyomkövetést az URL-ekből, miközben Ön privát böngészik. Természetesen az egyik legjobb módja annak, hogy megvédje magát az interneten, az erős jelszó.
Mostantól lehetőség nyílik jelszavak és jelszavak biztonságos megosztására azokkal az emberekkel, akikkel a legközelebb áll. A csoport minden tagja felvehet és szerkeszthet jelszavakat, hogy azok naprakészek legyenek. És mivel a megosztás az iCloud kulcstartón keresztül történik, végpontok között titkosítva van.

Újabb izgalmas frissítésünk van, amely segít a Profilok rendszerezésében. Sokan közülünk a Safarit használjuk munkához és személyes böngészéshez, és szeretnénk, ha a böngészést szétválaszthatnánk a témák között. A profilok segítségével elkülönítheti a cookie-kat, az előzményeket, a bővítményeket, a lapcsoportokat és a kedvenceket. Így bejelentkezhet ugyanarra a webhelyre munkahelyi és személyes fiókjával, és gyorsan válthat közöttük. Ha pedig diák, összeállíthat egyedi bővítmények és kedvencek gyűjteményét az iskolai munka számára.
A profilokkal, webalkalmazásokkal és a Privát böngészés hatalmas frissítésével a Safari egyszerűen a legjobb módja az internet böngészésének.
Ez a macOS Sonoma, amely több lehetőséget kínál a személyre szabásra widgetekkel és lenyűgöző új képernyővédőkkel, új szintű játékteljesítményt, valamint hatékony videokonferenciát és Safarit kínál.

2023. június 9., péntek

Az új Mac Pro egyben az Inteles kapcsolat végét is jelenti

Sokak meglepetésére és az Apple ígéretei ellenére egészen hétfőig volt Intel processzoros gépe az Apple-nek, a Mac Pro. Sokáig vártuk, hogy M1 Ultra procis legyen, de nem lett, maradt a 2019. decemberében bemutatott verzió. De hétfőn, a WWDC nyitó napján az Apple bejelentette a brutális felépítésű új Mac Pro-t az M2 Ultra chippel.
A fenti marketinges csoda-ábráról lemaradt, hogy hat PCIe bővítőhelyet kínál, amivel az alapban is brutális számítási és videó teljesítmény – alapban két tucat 4K-s videó egyidejű kezelése – növelhető. A Mac Pro alapkiépítésben nettó 2,6mFt, de – ahogy mindenki, úgy mi is megnéztük – maximálva mindent, amit lehet, már 4,7mFt – persze ehhez jön hat Pro Display XDR kijelző, darabja nettó 1,8m forintért.
Ahogy ezt nálam hozzáértőbb, nagyvállalati környezetben mozgók, így a pécés szerver árakban is jártasabbak megfogalmazták, az új Mac Pro nagyon jó ár/teljesítmény mutatóval bír, rackbe szerelhetőség nagy előny – egyedül a szerver szoftverek felrakása ... a ... az akadály.

2023. június 8., csütörtök

A kicsi egyre erősebb – Mac Studio

Az Apple számítógépeket az ezredforduló óta négy csoportba szokás sorolni aszerint, hogy a Macet otthonra vagy professzionális felhasználására szánja az Apple, és a gép asztali vagy hordozható. Ez utóbbi rész rendben is van, de a Mac mini – iMac - Mac Studio – Mac Pro négyes elhelyezése nem egyértelmű. Ok, a Mac mini az otthoni gép, az iMac már határeset, a Studió meg kimondottan profi. A Pro (holnap lesz róla szó) pedig, ha eddig még felülről belefért a profi felhasználói kategóriába, hétfőn felfele bukott – de erről tényleg holnap legyen szó.
A fenti ábra minden lényegest elmond a Studio-ról, az M2 Max és Ultra processzor a lényeg. A Gonosz Almalap nem bírta ki, csak bekarikázta az Apple marketingesek találmányát, az új Mac Studio-t az Intel procis iMac-kel vetik össze. Csak halkan jegyezzük meg, hogy az Apple I-hez képest meg több tízezres szorzót lehetne írni, az még vagányabb volna.
Az iMac vs Studio + monitor kérdésben nem látjuk az egyértelmű választ. Az iMac egyben van, szép, jó, a Studio erősebb és mivel külön gép, külön monitor, így egyik hibája nem rántja magával a másikat – bár meghibásodni sem szokása az Apple gépeknek. A Mac Studio lehetne a kis cégek szervere – ha nem tartanánk mindent a felhőben, a nyomtató nem wifis volna.
A Studio-t két alapkonfigurációban kínálják, a kettő között teljesítményben és árban is jelentős eltérés van. A kisebbik M2 Max chipes, 32GB memóriával, 512GB SSD-vel (kb. nettó 772eFt), a nagyobb M2 Ultrás, 64GB memóriával, 1TB SSD-vel (kb. nettó 1559eFt). A két konfig előoldalán levő csatik sem azonosak, a kisebbiken két USB-C, a nagyobbon két Thunderbolt 4 port van. A hátoldal azonos: négy Thunderbolt 4 port, két USB-A port, egy HDMI-port, egy 10 gigabites Ethernet-port, egy 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozó. A bővíthetőség megint a szerverség felé kacsint.
A kisvállalati szerverséggel kapcsolatban hadd idézzem a szinte minden létező Apple vizsgával rendelkező Mihály Tamást, akivel az Ikon WWDC néző estjén futottam össze: "A Windows szervert feltenni rá a művészet." Mert ugye Mac szerver szoftver az nincs. (Amúgy Tamás felteszi, mert sikeres Windows vizsgák tömegével is bír, de ez itt nem a reklám helye. ;)
Tudom, megfogadtam a Studio bemutatójánál, hogy Stúdiónak írom.

2023. június 7., szerda

MacBook Air 15,3 (WWDC)

Addig jár a korsó a kútra, amíg eltörik – oly régóta tippeli a WWDC váró közönség, hogy jön a 15 inches MacBook, amíg végre igaza lett. M2-es processzorral (8 CPU, 10 GPU mag) nem is 15 inches, hanem 15,3 inches Macet kaptunk – elvileg már kapható, nálunk a már az június 13. Két alapgép lesz, az egyik 8GB memóriával és 256GB-s SSD-vel bruttó 630eFt-ért (nettó: 496eFt), a nagyobb 8GB memóriával és 512GB SSD-vel 730eFt (nettó: 575eFt), így elsőre ár/értékben a nagyobbat választanám.
"A méret a lényeg!" – mondta a majd két óra hosszú WWDC nyitó előadás után az egyik kifárasztott rajongó a nem rég hivatalos Apple viszonteladóvá lett Ikon "nézzünk együtt WWDC" buliján. Teljesen igaza van, más újdonság nagyon nincs a nagy Airben, maradt a MagSafe táp, a két USB-C és a fejhallgató jack csatlakozó. A többi hasznos adat a képről leolvasható.

2023. június 1., csütörtök

Külföldön olcsóbb a Mac? (2023/6)

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen deviza közép árfolyama. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly. És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!
Jelmagyarázat
A sötétzöld a legjobb, a sötét piros a legrosszabb ár. E két szélsőérték közt Macenként öt egyenlő nagyságú árkategóriát hoztunk létre. Minden gépnél az alap Mac árával számolunk. A fejléc sorból kivehető, hogy egyedül a Mac Pro Inteles, a többi Mac már M1 processzoros, itt is az alap Mac processzorát jelezzük.
Cégeknek
Mert mi visszaigényeljük az áfát, ezért a nettó árral számolunk.
Mert mi fizetünk áfát is a Mac után.
Mac-index
2016-ban nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításánál már figyelembe vettük, hogy hordozható Macből közel tízszer annyit értékesítenek, mint asztali gépből. Az index akkor "finomodik" tovább, ha találunk részletesebb és megbízhatóbb adatsort. Az Apple pár éve már nem közöl bontást a negyedéves jelentésében az eladott Mac típusok szerint. (A Google-térképes megjelenítés csak a blogon mutatkozik meg.)


Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve).