2015. december 30., szerda

El Capitan könyv profiknak, angolul, kedvezménnyel

Zárjuk az évet azzal, amit szeretünk! Az Apple a szívünk egyik csücske, most szó lesz róla, tehát zöldpipa. A könyveket is szeretjük, tehát még egy zöldpipa. Tanulni jó, a blog alján erre számos híres ember mondta bölcsességet is lelsz, mi szeretünk tanítani és tanulni, tehát még egy zöldpipa.

A könyv az Apple Training Series sorozatban fog megjelenni negyedikén - a kedvezményes előrendelési akció is addig tart. Ez az Apple hivatalos tankönyve, ha valaki Apple vizsgára készül, ebből kell felkészülnie. A könyvnek természetesen van elektronikus változata is. A mostani kiadásnál az Apple vállalja, hogy az El Capitan változásait követi a könyvvel is, az e-könyv frissítése ingyenes.

2015. december 29., kedd

Blog születésnap

Ezzel a roppant eredeti bejegyzéssel indult el az "Almalapmintblog" 2008-ban épp ezen a napon. A nevét az Almalap újságtól nyerte, később örökölte, amely 15 éven át jelent meg, épp 150 számot ért meg. Az újság a neten máig megtalálható a www.almalap.hu oldalon - az akkori dizájnnal... A menüsoron az Archívumot érdemes megbökni, ha a múltba szeretnél utazni.
A név - Almalapmintblog - munkanév lett volna, de szépen rajta ragadt a blogon. E bejegyzést írva kerestem a podcastot az iTunesban, de annak ott már nincs nyoma, pedig azt is több éven át készítettem hetente. És a történelmi emlékezet kedvéért álljon itt az első Almalap címlapja, amely pécén készült, több grafikus sikított fel a cím láttán, viszont tízezer példányban(!) nyomtattuk ki és osztottuk szét maradéktalanul a Vajdahunyadvárban rendezett Apple-Expon.

2015. december 25., péntek

Az Apple régebbi karácsonyi hirdetései


2006. karácsony


2007. karácsony


2008. karácsony


2008. karácsony (szintén)

Ha a videók nem látszódnának, akkor kattints a bejegyzés címére! És legyen szép karácsonyod!

2015. december 24., csütörtök

Boldog karácsonyt (a háborúnak vége)


John Lennon: Happy Xmas (War Is Over)

So this is Xmas
And what have you done
Another year over
And a new one just begun
And so this is Xmas
I hope you have fun
The near and the dear one
The old and the young

A very Merry Xmas
And a happy New Year
Let's hope it's a good one
Without any fear

And so this is Xmas
For weak and for strong
For rich and the poor ones
The world is so wrong
And so happy Xmas
For black and for white
For yellow and red ones
Let's stop all the fight

A very Merry Xmas
And a happy New Year
Let's hope it's a good one
Without any fear

And so this is Xmas
And what have we done
Another year over
A new one just begun
And so happy Xmas
We hope you have fun
The near and the dear one
The old and the young

A very Merry Xmas
And a happy New Year
Let's hope it's a good one
Without any fear
War is over, if you want it
War is over now

2015. december 22., kedd

El Capitan Jegyzetek újdonságai

Amikor először láttam a Jegyzeteket, nem értettem pontosan, hogy a Szövegszerkesztő mellé minek még egy fapados szöveg rögzítő alkalmazás. Persze az iCloudos szinkronizáció - Jegyzeteknek van, Szövegszerkesztőnek nincs - azonnal megkülönböztette őket. A Jegyzetek nem maradt meg fapadosnak, az El Capitanben kiteljesedett, számos új képességet kapott. Aminek lehet örülni, lehet bánni, lehet használni vagy lehet ignorálni. A Jegyzetek használatához iOS9 és El Capitan szükséges. Amelyik Apple ID-s eszközödön nincs ilyen, az nem szinkronizál helyesen (sem).

Örülünk!
  1. Hang- és videó-fájl is lehet Jegyzet fájl, vagy akár része egy szöveges Jegyzet fájlnak. A hang- vagy képanyag lejátszásához nincs szükség másik alkalmazásra.
  2. Hang- vagy képanyagot a QuickTime-mal érdemes rögzíteni és úgy csatolni. Amúgy a Jegyzetek > Ablak > Fotóböngésző (jobbra a képen) parancsra megjelenő ablakból húzhatunk képet a jegyzetbe. Akinek az "iLife böngésző" szóösszetétel jut eszébe, jó helyen jár (és régóta Maces).
  3. A csatolt, beillesztett képet, videót a QuickView-val (kijelöl és szóköz) értelmesebb méretben is meg tudom nézni.
  4. A Mac alkalmazások megosztás menüjében sok helyen lesz a Jegyzetek elérhető. Ezt választva a kijelölt objektum - weblap, térkép, bármi - bekerül a Jegyzetekbe, ahogy ezt a következő képeken látható.
    A megosztáskor - Jegyzethez adásnál - kiválaszthatjuk, hogy melyik jegyzethez adjuk a meglevők közül, illetve írhatunk további szöveget is.
    És egy kettő-az-egyben ábra, egy Térkép és egy weblap hivatkozást adtam azonos bejegyzéshez. Fent az látható, hogy az iCloudos Jegyzetekben ez hogy jelenik meg, lent pedig az, hogy a Jegyzetek mit mutat. Tetszik a látvány.
  5. A szövegnek három stílusa is lehet: Cím, címsor és törzs (Formátum > Az új jegyzetek ezzel kezdődjenek).
  6. Felsorolásokat is lehet kezelni - eddig is lehetett, de most nagyon. A felsorolás típusok közül a Formátum > Betűtípus > Listák paranccsal lehet választani. Vagy "- "-t, "1 "-t gépelve a sor elejére a Jegyzetek azonnal felsorolássá teszi a szöveget. Egy trükk: a felsorolást abbahagyni úgy lehet, ha az utolsó pont végén három enter-t ütünk.
  7. A Jegyzetekben történő törlés egy átmeneti tárba helyezi a kidobott jegyzetet, így megmenekülünk a véletlen törléstől. Törölni úgy is lehet egy jegyzetet, hogy a címén állva két ujjal jobbról balra legyintünk. Az iCloudos "Nemrég törölt" jegyzeteknek 30 napja van, hogy megmentsük.

Fontos!
Figyeljünk arra, hogy mindig az iCloudos tömbbe jegyzeteljünk, hiszen az iCloud csak ezt szinkronizálja az azonos Apple ID-vel használt eszközeink között!

2015. december 21., hétfő

El Capitan Spotlight újdonságai

Spotlight a Mac OS X beépített keresője. Amely nem akkor keres, amikor a nagyító ikonra kattintunk, vagy a command-szóközzel előhívjuk, hanem éjjel-nappal. Akkor indult el, amikor kivetted a gépet a dobozából. Gátlástalanul végigolvassa a leveleidet, a leveleidhez csatolt PDF-et, a Numbers fájlodat, az Excel tábládat, mindent. Teszi ezt csendben, a háttérben, azért, hogy amikor keresel, akkor azonnal sorolhassa a legrelevánsabb válaszokat.

A Spotlight a bevezetőben írt tudással született, az Apple azóta tovább gondolta, kibővítette képességét. A Spolight, kicsit ahhoz hasonlóan, ahogy iOS-es társa, Siri, képes időjárás előrejelzést adni, vagy megmutatni az NFL északi-csoport állását. De vegyük a hasznos újdonságokat sorra!

Ami nekem is megy

Végre el lehet mozdítani a keresési ablakot! Az első OS X verziókban a keresés a kijelző jobb oldalán, a keresés ikon alatt mutatta meg a találatokat. Az előző verzióban azonban a kijelző közepére terpeszkedett kitakarva minden mást. A kis áttetszőség csupán csalfa remény volt, hogy a találati lista mögötti rész látható legyen, ám most a találati lista ablak mozgathatóvá lett! A mozgatáshoz simán fogd meg az ablak felső részét és vidd oda, ahová szeretnéd. Az ablak magasságát is lehet állítani - egy adott méretnél kisebbre nem tudod összetolni. Ha az alt-ot lenyomva módosítod a magasságot, akkor egyszerre változtatod az ablak tetejének és aljának helyét.


Az is remek, hogy ott jelenik meg a Spotlight ablak, ahol hagytad. Ami persze nem jó, ha az irodában a hordozható Machez külső monitort használtál, mert akkor a Spotlight ablak az űrben lesz. A helyes megoldás a menü soron levő nagyító ikonon az egeret egy-két másodpercig lenyomva tartani, amíg a kereső ablak be nem ugrik a kijelző közepére.

Aki angol nyelven futtatja a Mac OS-t, az kipróbálhatja a "photos from last week" keresést. Magyarul az "utolsó hét képei" teljesen más eredményt adnak - ez az "élő beszédes" keresés csak angolul használható. Az élő beszédest az Apple erősen fejleszti, gondoljunk csak a Siri-re, akivel nekem nagyon meggyűlt a bajom, de egy felmérés szerint sokan szeretik és tudják használni. Az irány nyilvánvaló, a Mac használatához egyre kevésbé kell számítógépesnek lenni.


Diktálással is lehet keresni! Ez persze magányos géphasználatot feltételez, roppant szórakoztató - számomra nem túl hatékony. A diktáláshoz szükséges beállításokat épp úgy a Rendszerbeállítások rejtik, ahogy a diktálási parancsokat is.

Ami nekem nem megy, pedig elvileg lehetséges
Na, ez a ciki rész. Bár nem feltétlenül nekem. Fel fogok még sorolni pár új Spotlight képességet, amit képtelen voltam reprodukálni, bár állítólag létezik. A MacBook Airemet pedig áttettem teljesen amerikai beállításra, nehogy ez legyen a gond - amerikai ip címet nem produkáltam, mea culpa. Bár sehol sem írják, hogy csak angolul léteznének ezek a funkciók... Magyarul biztos nem mennek.

Hiába szeretném a Spotlighttól megtudni az időjárást - weather in San Francisco -, a kedvenc amerikai csapatom eredményét - Greenbay Packers last match -, vagy az Apple részvények árfolyamát, a Spotlight vagy nem talál választ, vagy helytelen választ ad. Ahogy Sirinél, úgy itt is feladtam, nem vagyok ahhoz szokva, hogy az Apple-nél valami ne működjön, amiről azt mondják, működik. Bár újabban kezdenek hozzászoktatni...

Ha a Spotligthttal rákeresek a "star wars trailer"-re, akkor a leírás szerint dugig leszek YouTube-os, Vimeos találattal, gyakorlatban viszont csak a gépen levő, a fenti keresésnek megfelelő találatokat kapok. Büntiben vagyok.

2015. december 18., péntek

Tudom, hol jártál tegnap este

iPhone használatom során most fedeztem fel, hogy az iPhone megjegyzi, hogy merre jártam. Egész pontosan azokat a helyeket jegyzi meg, ahol gyakran (mihez képest, persze) megfordultam. Nem csak a helyeket - otthon, iroda -, de azt is jegyzeteli, hogy mettől meddig voltam ott. Nem mentség, hogy most fedeztem fel, de rendesen el van rejtve ez az info. Mutatom!


Egyértelmű, nem?

Ez mire jó? Letiltom? Szeretem?
A helyzetmeghatározás, ahogy azt az Apple magyar nyelvű támogatás oldala korrekten leírja, nem személyek követését szolgálja, hanem például az Apple térképre vetített közlekedési, forgalmi adatok előállítását. Ha az iPhone tudja, hogy merre jársz, akkor képes megmutatni a közelben tartózkodó barátaidat, vagy elárasztani olyan hirdetésekkel, amelyek a tartózkodási helyedhez kapcsolódnak.
Letiltom? Szeretem? A fenti kép sorozatot követve, annak negyedik kijelző képén tilthatod le azokat a szolgáltatásokat, amelyeket nem kívánsz. Én a fenti beállítást használom. Úgy gondolom, hogyha az Apple beletiporna a szenzitív adataimba, a személyes infoimba, az érzékeny dolgaimba (lágyék, ilyesmi), akkor Amerikában már pár tízezer embert felölelő csoportos pert indítottak vala az Apple ellen.
Én inkább azt az alkalmazást keresem - de még nem találtam meg -, amellyel ki lehet menteni ezeket az adatokat. Minek? Számtalan külső helyen dolgozunk (mint rendszergazdák), és a lustaság miatt soha sem írunk jelenléti ívet, sem papír alapon, sem elektronikusan. A Látogatások (Frequently visited locations) remek, beépített megoldás lenne. Az eddig ilyen célra talált alkalmazások hasonló elven működtek, csak épp állandóan futnak, kérik le a földrajzi koordinátákat, ezért leszívják az akkumulátort.

7 perc Otthonig
Utána olvasva a világhálón ennek a funkciónak, találtam meg Gyuri barátom panaszára is a választ. Ő azért dühöngött, hogy miért üzen neki az iPhone-ja, ha este felé beül a kocsiba? Honnan tudja, hogy beült a kocsiba? Honnan tudja, hogy haza felé tart? (Amikor gyakran nem oda.) És miből gondolja a telefon, hogy hét perc alatt fog hazaértni.
Nos, a kocsit onnan tudja, hogy az autós Bluetooth szethez csatlakozik. Az időpontból és az indulási helyből következtet a célra. És az Apple Map mondja, hogy hány perc. Amúgy az Apple Mac üzent - ez a nyomravezető jel.
És üdvözlünk a "kitaláljuk a gondolataidat" szép új gépi világában.

2015. december 17., csütörtök

Mire figyelj, ha iPhone-nal fotózol?

Kamera elérése lezárt iPhone-on
Te is biztos észrevetted, hogy a lezárt iPhone ébresztve a jobb alsó sarokban ott a kis Kamera ikon. Ezt megfogva húzod az ujjad felfele, akkor minden jelszó nélkül a Kamera alkalmazásba jutsz - azonnal.

3D érintés
Ha 6s vagy 6s+ iPhone-od van, akkor az ujj-lenyomat feloldás gyorsabban ébreszti fel a készüléket, mintsem az előbb említett ikont megláthatnád. Ezért érdemes a Kamera appot az első kijelző képre tenni.

Expozíció állítása
Fényképező módban a kijelző pontjára kattintva a megbökött pontra fokuszál az iPhone, a fényerőt is ide állítja. Ha ez nem lenne megfelelő, akkor ujjunkat fel-le mozgatva módosíthatjuk a fényerőt.

Támaszd meg a telefont!
Az iPhone-nal készült képek könnyen bemozdulnak, főleg a kevés fénynél készültek. Ezért érdemes nem csak egy, de két kézzel tartani az iPhone-t. Sőt, a könyökünket megtámasztva biztosan jó fényképet készítünk. Érdemes az exponálás után egy másodpercet várni, mielőtt a telefont megmozdítanánk.

Kerüljük a vaku használatát!
Bár az iPhone kínálja a vaku használatot, tudomásul kell venni, hogy az iPhone nem egy fél- vagy teljesen profi fényképezőgép, így a vakuja sem az. Ha alkalmi fotósok vagyunk, akkor bizony rendre olyan vakus képeket lövünk, amelyeken csak kis felületet világít meg a vaku és olyan tárgyak csillannak be, amelyekről nem is sejtettük, hogy a kéen lesznek. A profik más szögből villantják a vakut, mint amiből fotóznak. Ezért, ha tehetjük, ne használjuk a vakut. (A Gonosz Almalap itt jelzi: éjszakai csillagokat vakuval fotózni röhejessé tesz.)

Exponálj headsettel!
A kijelzőt bökő exponálás picit bemozdítja az iPhone-t, ha nem figyelünk oda. De lehet a hangerő gombokkal is exponálni - sőt, sorozatot lőni is -, de még egyes headsetek gombjával is.

A láb a legjobb zoom
Bár van zoomolási lehetőség, ez szoftveres és nem hardveres zoomolást jelent - hamar megtapasztalod az első kísérletek után. Ezért menj olyan közel a megzoomolandó tárgyhoz vagy személyhez, amennyire csak lehet.

Keres megfelelő appot!
A Kamera nem sok állítási lehetőséget kínál, afféle point-and-click, azaz odatartod és fotózol megoldás. Ha ez nem elég számodra, az App Store dugig van fényképező alkalmazással. A mi kedvencünk a Camera+, 2,99€.

Fotók
Élvezve az Apple egyszerű névválasztását, a Fotók alkalmazásra gondolunk. Ezzel érdemes a képeket szerkeszteni, hiszen ott van minden iPhone-on, iOS eszközön, Macen. (A Maces Fotók használatáról itt találsz magyar nyelvű oktató videókat.)

Készíts több képet!
Készíts két-hét képet, ha biztosra akarsz menni. És ne feledd a rossz képeket törölni, hogy ne fogyjon el a hely az iPhone-on, vagy az iCloudban!

2015. december 16., szerda

Hat iOS játék

Az iLife magazinnak hiszünk, maikor a következő hat játékot megemlítjük. A lap szerint ezek nem könnyed, pár nap alatt összedobott "kardozós" játékok, hanem történet-mesélős, esetenként elegáns grafikájú alkalmazások. A játékhoz angol nyelv jó ismerete szükséges, de ez, amikor már mindenki torrentezve nézi a sorozatokat eredeti nyelven, nem lehet akadály.

Superbrothers: Sword & Sworcery (4,99€)
A játék 2011 óta érhető el az App Store-ban, létezik iPhone-ra és iPadre is. A többször megújult játékmenetben egy szerzetest alakítunk, aki kardjával vág utat magának a végső diadalig. A játék e felsorolásba elegáns és misztikus grafikai megjelenése és remek zeneválasztása miatt került.

A Dark Room
Kézeld el, hogy egy hideg szobában ébredsz, amit egy gyufa fénye világít meg! Egyszerű szabaduló játéknak tűnik, de a helyzeted egyre rosszabb lesz, egyre több elemmel és félelemmel kell megküzdened (hogy ez egy karácsonyi ajánlóba hogyan kerülhet be?). A 0,99€-be kerülő alkalmazás grafikájáról nem beszélhetünk, mert az nincs, igazi klasszikus szöveges játékprogram ez - ha ki nem is jutunk, de gépelni megtanulunk. A játék erénye a szövevényes játékmenet - ha valaki szeret sötétben és hidegben eltévedni...

Blackbar
Ezt a játékot csak erős angol tudásúaknak ajánljuk (2,99€). A közeli jövőben (de semmiképp sem Magyarországon) játszódó történetben a kommunikációt a hatóság megfigyeli, ezért adott szavakat, kifejezéseket nem lehet használni, illetve azok kisatírozva jelennek meg. Így viszont a kapott feladatainknak nem csak a végrehajtása nehéz, de már a megértése, ad absurdum az elolvasása is.

Device 6
Ismét gyakorolhatjuk az angol nyelvet és szövegértést, mert a svéd játékfejlesztő csapat e remeke angol nélkül nem használható - de köszönhetően az általános iskolai oktatás színvonalának, ez nem lehet gond. Egy szöveg-térképet forgatva lehet előrehaladni, át az akadályokon a végső cél felé (ez a sikeres játék után a játék törlése, hogy a következő játéknak helyet csináljunk az iPaden vagy iPhone-on). A feladatok többsége szövegek összeillesztésével vagy kép-puzzle-ök megoldásával küzdhető le.

80 nap
Jules Verne, vagy ahogy keblünkre öleltük a francia írót, Verne Gyula 80 nap alatt a Föld körül műve sokakat késztetett filmrendezésre, rajzfilm készítésre, képregény rajzolásra vagy iOS app írásra. Blogunkban már bemutattuk a 4,99€-ba kerülő alkalmazást.


Lifeline
Szabó űrhajós egy ellenséges holdon kényszer leszállt. Te vagy az egyetlen, akivel rádió-kapcsolatot tudott teremteni, tőled várja az instrukciókat, hogy a játékélete ne érjen perceken belül véget. A rádió-kapcsolat nem túl jó, így minden utasítás után meg kell várni, hogy visszajelezzen, megkapta-e illetve ha megkapta, akkor mi lett az cselekedete eredménye. Ha Szabót elveszítenénk, akkor vissza lehet tekerni a kommunikáció tetszőleges pontjára, és onnan újra megpróbálni - nem elveszejteni. Mindezt 0,99€-ért tehetjük, a Lifeline Apple Watchról is játszható.

2015. december 15., kedd

Robot Factory - iOS játék

Robot-gyárossá válni türelmet igényel, ezért nem baj, ha éveink száma legalább két számjegyű, bár amilyenek a mai fiatalok, három éves is jobb robotot képes építeni, mint én. Pedig még a kézikönyvet is letöltöttem és beleolvastam. Anélkül csak szörnyet alkottam, mint az egyszeri prágai zsidó rabbi (Gólem) vagy Mary Shelley (Frankenstein). Pedig én Asimov tanítását akartam követni.


Tinybop: Robot Factory
Az alkalmazást innen lehet letölteni, az ára 3,99€, de az utolsó centig megéri.
A feladat roppant egyszerű: robotot kell építeni. A robot áll őt mozgásba hozó részekből: kis rakéták, kerekek, lépegető lábak, uszonyok - ahogy tetszik. A robotot fel is szerelhetjük karokkal, fogókkal, lapáttal - épp csak homokozóba való készlettel nem (vagy én nem találtam ilyet). A robot értelme, hogy a nagy semmiben elvégezzen számos mérést, elemzést, begyűjtsön, megoldjon. Ezért ehhez szükséges eszközöket is pakolhatunk rá. Még hangvezérléses robotunk is lehet!
Nem is egy robotot építhetünk, ha nem is százat, de négyet-ötöt biztos. Nekem a negyedik lett értelmes, az ötödik használható.
Ha kész a robot, akkor kidobhatjuk a virtuális természetbe, ahol távvezérlésünkre elvégzi mindazt, amire képes. A távvezérlés persze csak akkor működik, ha felkészítettük rá a robotot, különben az ... elvész. Ilyenkor persze vissza a szerelő-szalagra.
Valójában igen nehéz leírni azt az örömöt, ami pár órás küzdelem után látható arcomon, hogy sikerült egy ép-kéz-láb robotot építeni, ami képes egy sziklából letört darabot kielemezni. (Azt tudja, hogy: kő!) A videók alapján vérbéna vagyok, és ennél sokkal szebb-jobb-intelligensebb robotok alkothatók.

Miért tetszik?
Mert nem "aktatáskás-lövöldözős" vagy "amerikai-partraszállós", hanem eszet megmozgató, szórakoztató. És szinte mindent lehet: fejre hat kezet szerelni, a fantázia nincs korlátok közé szorítva. És mert tartja az asimovi történyeket.

A robotika három törvénye
  1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
  2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
  3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első és második törvény előírásaiba.
A robotika kézikönyve
56. kiadás, 2058


És miután tudom, hogy sci-fi tudortok is olvasnak, igen, van egy nulladik törvény is:
0. A robot nem árthat az emberiségnek, és nem nézheti tétlenül, ha az emberiséget veszély fenyegeti.

Ha a robotos app nem jönne be, akkor Asimov Alapítvány trilógiáját vagy a Robotokról szóló könyvét tenném a karácsonyfa alá. Lányoknak is! Vagy másik kreatív alkalmazást a Tinyboptól:

2015. december 14., hétfő

Karácsonyi ajándék-ötletek (még)

Én már tudom, mit kapnék karácsonyra!
Tudod, mi az a forrasztópáka? Ón? Ellenállás? Elpukkanó kondenzátor? Hogy 1976-ban még édesapád is csak a csattogó-szárnyú falepkét tologatta a homokozó betonpárkányán? De imádod a Macet? Vagy van valaki, aki Mac-mániában szenved? Ezt neki találták ki. Igaz, hogy napokig nem fogsz vele találkozni, fura szag száll majd a lakásban, de az öröme - megfizethetetlen. Nem úgy a Replica 1, ami nem más, mint az Apple I számítógép - újra. Az Apple I számítógép vásárolói kaptak egy nyomtatott áramkört (nyák) - az alaplapot - és egy zacskó alkatrészt: ellenállást, potmétert, kondenzátort. Ezt kellett a leírás szerint hibátlanul ráforrasztani a nyákra. Igen, ismételjük el, ez volt az Apple I. És most otthon te vagy a szeretted is lehet Steve Jobsszá vagy méginkább Steve Wozniakká. Ide kattints!

Hetes töltő Hófehérke nélkül
Papa, mama, gyerekek - az legalább nyolc eszköz, fejenként csak egy iPaddel és egy iPhone-nal számolva. Egy irodában meg pláne összejön a készlet. Mennyivel szebb egy ilyen töltő állvány 59 dollárért a Satechitől, mint kábelek és tápok - bár nagyon fehér és nagyon dizájnos - tengere.

Philips okos világítás
A karácsony fényeit is elnyomhatjuk, ha belekezdünk otthonunk felokosításába. Első lépésnek javasoljuk a Philips megfelelő készletének beszerzését, a képen látható kezdő szett 32eFt-ba kerül, de az Apple boltokban is érdemes keresgélni, itt meg a teljes itthon elérhető kínálat megtalálható.

Kábelt szín szerint
Hogy néz ki, hogy egy arany színű MacBookhoz vagy iPhone-hoz fehér kábellel kötünk valami más eszközt? Sehogy. Az Apple dizájnerei sírva fakadnának - bár a megoldást nem az Apple szállítja, hanem a Belkin (is). Ha nem túl drága, de célzott ajándékot keresünk, akkor egy passzoló színű kábel lehet a megoldás.

Egy USB-C nem elég
Ha nem csak az iPhone-t akarod csatlakoztatni, de egy régi USB-s nyomtatót, vagy épp USB-drive-ot. Esetleg az iPadet is. Vagy csak 101 gombos billentyűzetet és USB-s egeret, mert így szereted. Sok cég kínál USB-C elosztót, mutattunk már ennél szellemesebb megoldást is, ám az Anker megjelenése elég Maces, hogy a fa alá beférjen.


+1 ajándék ötlet

Ajándékozz tudást! 1998 óta tartunk csoportos oktatást és egyéni képzést a mAcademián (MacAcademián). Foglalkozunk Maces alkalmazásokkal - Mac OS X kezdőknek, iMovie, Pages, Numbers, Keynote, Final Cut Pro - és Adobe programokkal is - Photoshop, Illustrator, InDesign, Edge Animate, Muse, Lightroom, Premiere és After Effects.

2015. december 13., vasárnap

2015. december 12., szombat

Öt rémhír, vagy nem is az?

Vagy nem is hír? Ki tudja, helyesebben: meglátjuk.
  1. Az Apple térképének egyik lehetséges fejlesztése az épületen belüli tájékozódást segítené. Nem kellene többé a plázában keresni a cica-boltot, mert a Maps tudná, hogy hol vagyunk, és hol a bolt. Siri meg halkan a fülünkbe duruszolná, merre menjek? (És most már tudom, tudom, hogy hova megyek.)
  2. Új Mac Pro. Utoljára két éve frissítette az Apple a cilindert, kályhacsövet. Ráadásul éles szeműek az El Capitan kódjában olyan részleteket láttak, ami új Mac Pro-t sejtet. (Vörös jelek a hadak útján, Hunniában valami készül. - na jó, ott nem.)
  3. Kevesebb iPhone-t veszünk, mint kellene. Állítólag az iPhone egyik beszállítója, a tajvani Pegatron leállította az egyik gyártósorát, amelyen állítólag iPhone alkatrészeket gyártott.
  4. Az Apple Androidos appja - Move to iOS - egy millió alkalommal került telepítésre. Ez nem rémhír. Az sem, hogy létezik ilyen app. Gyanítom, szegény Jobs meg pörög a sírjában. Bár biztos tilos elmondani a fejlesztőknek, hogy mivel foglalkoznak, pedig milyen névjegy lehet az, amin az áll: Apple Inc. Android fejlesztő. Na, ez rémes ;)
  5. Egy szabadalmi bejegyzés szerint az Apple az óra után tovább miniatürizál: jön a gyűrű. Amelyen megjelenhet szöveg, ábra és érzékeli az ujjunkat. Például azonnal jelez, ha lehúzzuk. Lesz jegyespári kedvezmény.

2015. december 11., péntek

Mennyit ér egy thermonukleáris csapás?

"Ha kell, akkor utolsó leheletemig fogok küzdeni. Ha kell, akkor az Apple teljes 40 milliárdos készpénzállományát erre költöm. Mert ez rossz. Megsemmisítem az Androidot, mert lopták. Thermonukleárlis háborút indítok." Nem fogta vissza magát Steve Jobs 2010-ben az Android megjelenése kapcsán.


A nagy Android-háború mellékhadszínterek szenvedő alanyai voltunk: a Google térkép helyett az Apple szerencsétlen térképét kell használnunk. A Google kereső helyére a Bing nyomult (visszacserélhető). A Samsunggal folytatott pereskedést mi hébe-hóba követtük. Az Apple két milliárd dollárt akart, az első ítélet egy milliárdról szólt, most 548 millió fizetésében állapodtak meg. Közben az Apple a legnagyobb Samsung alkatrész vásárló maradt.

2007. január Steve Jobs bemutatja az iPhone-t. "Mindent levédtünk" - mondta.
2007. június Megvásárolható az iPhone.
2007. december A Google vezetésével megalakul az Open Handset Alliance, a HTC, a Sony és a Samsung a meghatározó tagok.
2008. október A kihajtható billentyűzetes Androidos HTC Dream bemutatkozása.
2010. január A Nexus One - Google és HTC - érintőkijelzős billentyűzettel és több ujjas mozdulatokkal a piacon.
2010. március Az Apple beperli a HTC-t. Jobs thermonukleáris háborút hirdet.
2010. december Kapható a Nexus S, a Nexus One Samsung verziója.
2011. április Az Apple beperli a Samsungot szabadalmak, találmányok, felhasználói felület és megjelenés lopásával.
2011. április A Samsung visszanyalperel kommunikációs szabványok lopása miatt.
2012. július Megkezdődik az Apple vs. Samsung per Kaliforniában.
2012. augusztus Az elsőfokú ítélet az Apple-nek 1,05 milliárd dollárt ítél, a Samsungnak semit.
2012. december A bíró 400 milliós hibás összeget állapít meg az ítéletben. Ugyanakkor elutasítja az Apple kérését, a Samsung árusítását nem tiltják be az Államokban.
2014. április Új ítéletben az Apple részére további 120 millió, a Samsung részére viszont 160 millió dollár kártérítést állapít meg a bíróság.
2015. december A Samsung megegyezik az Apple-lel, 548 millió dollárt fizet.

Az ügyvédi munkadíj ismeretlen - tette hozzá a Gonosz Almalap.

2015. december 10., csütörtök

Fényképek kinyerése Fotókból avagy nyomtatásuk :: Fotók oktató videó (22/22)


Az utolsó részben megmutatjuk, hogy kell "kinyerni" a Fotókban tárolt fényképet - ha olyasmit terveznénk vele, amit a Fotók nem tud. Nyomtatni tud, ezért még ezt is megmutatjuk.



A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.

A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. december 9., szerda

iOS karácsonyi ajándék ötletek

Karácsonyi ajándékötletek az iLife nyomán. Még van elég idő, hogy ami itthon ne lenne elérhető, megérkezzen, az Internet mindenre képes.

BB-8 App-Enabled Droid by Sphero
A csillagszórós estén a Csillagok háborúja új droidja szlalomozhat a fa és az ajándékok között, ha ügyesen vezéreljük az iPhone-ról. Ha nem, és Pista bácsi vagy Rozi néni eltapossa, akkor lesz egy fényképünk a droidról addig, amíg a pótlás meg nem érkezik. Darabja 150 dollár.

Gorillapod
Ilyenre magam is vágyom (ez egy kódolt üzenet volt a bázisnak). Néha jó volna az iPhone-t ide-oda rögzíteni, hogy adott nézőpontból készítsen képet, videót, lassítást... Ez a 17 dolláros állvány épp erre való. A lábak össze-vissza hajlíthatók, gorilla karként képesek bármibe belecsimpaszkodni (bár ez inkább csimpánzos szó). Aki már szívta a fogát külföldi út során, hogy az iPhone-videóhoz meg kellett volna támasztani a könyökét - viszont egy komoly állványt cipelni ehhez az iPhone mérethez mosolyogtató - nos, ő is örülne egy Gorillapodnak.

Teniszedző
A Zepp Senzor 124 dolláros mozgásérzékelő eszköz, amely felszerelhető tenisz- vagy baseball-ütőre, illetve golf-kesztyűre. Pontosabban bármire, csak épp ehhez a három sporthoz készült el az iOS app, ami a másodpercenkénti 1000(!) adatot képes kielemezni és feldolgozni. A leírás szerint vezető teniszezők edzésterveihez mérhetjük mozdulatainkat, sebességben és irányításban. Gyanítom, hogy Roland Garros győztessé csak ezzel az app-pal nem lehet senki, de talán a legolcsóbb edző - ami később el is ajándékozható.

Bár sokan vágynak - itt szintén jelentkezem: én is - az iPad Pro-ra, és gyanítom, sokan nem találjuk ott a fa alatt. Azért, mint iPad tulajdonos, kicsit tudok úgy tenni, mint a nagy iPades, ha kapok egy FiftyThree ceruzát (60 dollár). A FiftyThree márkanév, 53-t jelent, a vakcerkával pedig az 53-ak appjával használható a legjobban. A ceruzáról itt olvashatsz részletesebben. Az 53 név eredetét viszont muszáj megosztanom. Ennyi centire van egymástól a fej, a szív és a kéz. A kreatív tér.

+1 ajándék ötlet

Ajándékozz tudást! 1998 óta tartunk csoportos oktatást és egyéni képzést a mAcademián (MacAcademián). Foglalkozunk Maces alkalmazásokkal - Mac OS X kezdőknek, iMovie, Pages, Numbers, Keynote, Final Cut Pro - és Adobe programokkal is - Photoshop, Illustrator, InDesign, Edge Animate, Muse, Lightroom, Premiere és After Effects.

2015. december 8., kedd

Fényképek megosztása emailen vagy Twitteren :: Fotók oktató videó (21/22)


A következő rövid videó megmutatja, milyen egyszerű a Fotókból képek emailen való elküldése - igen, nem kell kilépni az alkalmazásból, a Mac automatikusan behívja a Mailt. Ennél csak twitterelni egyszerűbb.



A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.

A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. december 7., hétfő

Mit nem adnék karácsonyra iPhone-os barátaimnak?

Karácsonyra se lepjük meg barátunk, ismerősünk vagy ellenségünk ezekkel az iPhone kiegészítőkkel. Hat lépésben matt. Elérési, webshop útvonalakért tessék megküzdeni, árakat sem írok.

Boxer
Az iPhone tok egyben boxer is. Létezik kipattanó tüskés és tüske nélküli verzió is. Sőt, olyan is, ahol az ujjunkat kis szívecske alakú lukakba bújtathatjuk - ezzel támadni nem érdemes, mert kép alapján pont négy törött ujjunk lesz a legkisebb ütés hatására is. Aki lelkesen keres a neten, az talál arany, űrszürke és rózsaszín cicás párducos színű acélt is. Mit ismert, Lenin elvtárs is azt mondta, hogy "a vasat megedzik, és bedobta rozsdás biciklijét a mozdony-kazánba".

Nagyfül
Nem lesz békés és barátságos az ünnep, ha apu vagy anyu ilyen iPhone tokot kap, mert még arra gondol, hogy hallgatózni szokott az ifjúság magánbeszélgetései alatt. Pedig nem. Soha. Fordítva se. Munkahelyen sem szokás. Mondjuk látványnak vicces, bár nem mindegy, hogy ki nevet kin. Ki nevet a végén. "Nagyláb" létezik, akkor Nagyfülnek is lennie kell. Vagy a liliputiak levágták és ellopták Gulliver fülét.

Súlyzófon
Ne a csajt nézd, hanem a telefonját! Nem, nem pót akkumulátortól ilyen vastag az iPhone, hanem a súlytól, ami a tokban van. Egész pontosan a plusz két kilótól. Amíg az Apple mérnőkei grammonként faragják le az iPhone súlyát, addig vidám cégek súlyzót készítenek toknak. Hogy nem szakad le a kezük! Mondjuk, elég szaggatott beszélgetés lehet karnyújtásnál, pláne, ha akkor liheg a tornász, amikor közel hozzá a telefon.

Japán. Nem kérdés. Válasz.
Hol máshol lehetne ez az iPhone tok(?) kapható, mint Japánban? Igen, a kopár szigeteken összeszoruló 128 millió ember annyira magányosan él, hogy kell az emberi érintés. Ha már beszélek Vele, akkor legyen olyan, mintha a kezét fognám. És ha a kezét adja nekem, akarjam a karját. Így telefonálás közben még csak-csak elmegy látványra, de milyen az, amikor kiborítja a retikült vagy aktatáskát, és kiesik egy iPhone-t szorongató kéz? Vagy hajnali kómában matatok, hogy hol pityeg a telefon, és minden kezet, amit találok, a fülemhez emelem és belebeszélek?

Sokkoló
Az. iPhone tok, ami sokkoló. 950kW, 1,3mA. Nincs az a hír, amivel a melletted vagy szemben állót ne tudnád a földre vinni. Igen, tudom, hogy támadók ellen vagyon, de akkor is. És az milyen, hogy félelemtől vacogva beletúrok a táskába, hogy elővegyem a 2in1 eszközöm, de látatlanban rossz gombot nyomok meg? Igaz, onnantól csak arcomra fagyott mosolyt látnak, más érzelmet nagyon nem a támadók. Egyébként nem az iPhone aksijáról megy, így az nem jó válasz kamasz lányoktól, hogy azért nem tudtatok felhívni, mert lemerült a mobilom, mert a Sanyi macerált...

"Szállj csak, zeneszó, ének"
Ébresszed a magyar népet! [1]

2015. december 4., péntek

Apple Watch – akik letették, de néha viselik

Rendszeresen járunk össze volt évfolyamtársaim egy szűk csapatával kéthetente - kivétel nélkül éveket húztak le Maces viszonteladó cégeknél, így "fertőzöttek". A technikai újdonságokra is, de az Apple dolgokra is. Ám egyetlen akadt köztük, magamat is beleértve, aki Apple Watcht vett. Volt a karomon, de nekem nem jött be - ormátlannak találtam, évtizede nem hordok órát, és az Apple Watch nem tudott elcsábítani. Barátomat rendszeresen faggatom, hogy jön ki az órával, a válasza standard: pont azt kapta, amire számított. Nem várt csodát, és nem lett csoda. De értekezleten nem kell a telefonnal bíbelődnie, hogy lássa az üzeneteket, kerékpározásnál meg - általában - elég a Watch pontossága, nem kell a Garminé.

Mi a Watch letételének az oka?
A Wristly.co munkatársa, Bernard Desarnauts kisebb felmérés eredményét osztotta meg az Apple Watch kapcsán. Ezt honosítja ez az írás.
Ők 330 olyan felhasználót kerestek meg, akik nem voltak elégedettek az Apple Watch-csal, ennek okát kutatták. Leszögezték, hogy ez nem reprezentatív felmérés, hiszen nem ellenőrizték le, hogy a válaszolók valóban rendelkeznek-e Apple Watch-csal (ez milyen csúfosan néz ki magyarul ragozva).

Az első meglepő adat, hogy a letett Watch ritkán került baráthoz, gyerekhez, inkább egy fiók mélyén hever (55%). Jó páran visszaadták az Apple-nek(!), kicsivel többen értékesítették (19%). A grafikon mutatja, hogy a válaszolók többsége hetekig barátkozott a Watch-csal, mielőtt letette volna. így nem első lendületből került a többség fiókba, hanem huzamosabb tesztelést követően.


Minden bizonnyal ez a grafikon az, amelyiknek titkos változatán az Apple fejlesztői és marketingesei órákat töltenek el, mit hol és hogyan kellene javítani, hogy a Watch sikertörténetté legyen. "Nem volt elég hasznos" - a felhasználók nem találtak nekik tetsző szolgáltatásokat, illetve amit találtak, az nem volt olyan, amit az Apple-től megszoktak. (Így jár, aki magasra teszi a lécet - gonoszkodá a Gonosz Almalap.) A másodikként említett "kevés dologra volt jó" és a harmadik "lassú volt" a három meghatározó ok, ami e 330 ember esetében a Watch letételét okozta. (A lassúság nem a pontos időre...) Érdemes megjegyezni, hogy 53 százalékot zavart, hogy a pontos idő nem látható, csak cselekvés után.

Mit tehet az Apple?
A megkérdezettek szabad szövegben is leírhatták, mit gondolnak. Sokan jelezték, hogy a "digitális korona" megnevezés helyett valami szerényebb megfelelőbb lenne, amíg használhatóbbá nem teszik, nehéz vele a pontos app kiválasztás. A rövid használati idő épp úgy szerepelt a listán, mint a kezdetekben ígért, de aztán meg nem valósult szolgáltatások, mint a hibátlan pulzusszámmérés.
Az írás nem szól róla, de mi hozzátesszük: aki első szériás bármit vesz, az tekintse magát tesztelőnek. A hightech cégek számára kedvezőbb, ha nem laoborokban, hátsó fáskamrákban nyúzzák a terméket vélt vagy valós felhasználói elvárások alapján, hanem épp használható állapotban piacra dobják, aztán majd csak kiderül, hogy mi nem okés. Ahogy az is, hogy a fogyasztók mire használják, a kis fejlesztő cégek milyen alkalmazást írnak. Aztán majd a 2.0-ban meg a 3.0-ban lehet ezeket szépen beintegrálni, megtakarítva a felmérésre és kutatásra szánt összegeket. Nem véletlenül mondtuk, hogy az El Capitant ne tessék letölteni, amíg nem jön ki az első, de inkább a második frissítése.
Az életkori bontás nem túl részletes - 35 év alattiak 18, 35-55 közöttiek 46, és 55 felettiek 36 százalék -, de életkortól nem függtek a válaszok. Viszont szignifikánsan nagyobb volt az informatikai iparban dolgozók elégedetlenségi aránya a más iparágban dolgozókéhoz képest - durván kétszeres. Magyarra ez úgy fordítható, hogy az informatikában érdekeltek többet vártak a Watch-tól.
Az is érdekes adat, hogy a magukat elégedetlennek tartó válaszadók harmada azért fel-felveszi az órát. Sőt! Minden második készül a Watch 2.0 megvételére.

2015. december 3., csütörtök

Fényképek megosztása Facebookra vagy Flickrre :: Fotók oktató videó (20/22)


A Fotókból kilépés nélkül tölthetünk fel képet a Facebookra vagy Flickrre - ehhez persze a Rendszerbeállítások > Bővítmények > Megosztás menüben bejelöltnek kell lenni a használni kívánt közösségi szájtnak. A többit máris mutatom:



A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.

A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. december 2., szerda

Külföldön olcsóbb a Mac? (2015/12)

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen árai. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly.
És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Magánszemélyek
Mi, ugye, bruttó árat fizetünk.


Cégeknek
Mert ők visszaigényelhetik az áfát.


Mac-index

November elején nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index, amely várhatóan hónapok során nyeri majd el végleges számítási módját, az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításakor most még nem vettem figyelembe, hogy melyik Macből mennyit adnak el, azaz a Mac-index súlyozatlan.