2009. november 25., szerda

Mac mini + Mac OS X Server 10.6

A Mac mini nagyra nő és szerver lesz belőle. Bár ezt már sok helyen megtették, de nem az OS szerver változatát futtatták rajta, csupán egy sima Hóleót, fájl-szervernek így is megfelelt a mini. Most a címben írt csomagban - szép magyar Apple-ül: bundle (bándl, azaz bundli) - kínálja az Apple nekünk a minit és a szerver szoftvert. A mini 2,53GHz-es, 4GB RAM és 2x500GB SATA jellemzi. A Hóleó szerverről meg ennyit már elárultunk. Terv egyet szerezni és jól kivesézni. Az ajánlott ár: 282eFt.
Télapó, hol vagy?

2009. november 24., kedd

Négy hittétel

Az Apple-t egyszer egy komoly tanulmány, tényleg az, a katolikus egyházhoz hasonlította, ahol Jobs az Isten, a Macworld az évi főmise. Az önkéntes igehirdetők pont úgy viselkednek, mint a középkorban Julianus barát, illetve más földrészeken megevett, megsütött vagy csak szimplán halálra kínzott társai - na ilyen igehirdető is a maga kéretlen módján az Almalap, vagy a Beszmac. Az Apple-egyháznak vannak érsekei (példul a hazai disztibúció vezetője*), vezető püspökei (az iStyle*, a Starking* és az XMS* vezetői), a főiránytól elhajlás jeleit mutató vezetői (kicsit Almalap, kicsit iJoe*). A beszmac amúgy remek megfelelője a gyülekezetnek.
A hívők - Mac vásárlók - persze többé kevésbé a nyájba tartoznak. A tudatosabbak azt vallják (érted: vallják), hogy a Mac tényszerűen jobb, mint a másik. Klasszikushoz visszanyúlva, "Aquinoi Szent Tamás megkülönböztette egymástól a tudást és a hitet. A tudás egyedül az értelem képessége, a hit viszont az értelemé és az akaraté. Tudás a szó szoros értelmében csupán kényszerítő erejű igazságokra - közvetlenül belátható alaptételekre, vagy ezekből levonható következtetésekre - vonatkozhat, a hit igazságai azonban nem ilyenek: ezek esetében a bizonyosság hiányát a hívő akaratának kell pótolnia."
Ilyen parádés nekifutás után lássunk négy hit tételt az Apple-vallásból.

Első tétel: Minden, amit az Apple árusít, Apple termék
Nemrég egy App Store fejlesztő írt megkeseredten az Apple engedélyezési eljárásáról, amelyet minden alkalmazásnak végig kell járni, mielőtt megvásárolhatjuk iPod touchunkra, iPhone-unkra (azért sem kálvária járásnak fordítottuk az angol blog-bejegyzést). Az Apple "pont úgy magáénak tekinti az iPhone alkalmazásokat, ahogy magukénak tartják az iTunes Store-on át eladott zenét" - állította. Ez egy nagyon igaz megállapítás. Az App Store-ban eladott alkalmazásokra pont úgy gondol az Apple, ahogy az iTunes Store-ban eladott zenékre. Amikor kiadunk 99 centet egy U2 számért, akkor - az Apple szerint - egy Apple terméket veszünk. Tény, ebben a konstellációban a U2 szerepe csupán annyi, hogy hozzátegyen egy csipetnyit az Apple-életérzéshez.
A fejlesztő úgy gondolja - a kis naív - hogy az Apple csak a hardver és szoftver környezetet biztosítja az ő alkalmazásához. Az Apple viszont úgy gondolja, hogy mindez - hardver, szoftver és alkalmazás - együtt adja ki az Apple életérzést. Ha iPhone alkalmazást fejlesztesz, akkor az Apple mindenbe beleszól: gombok helyébe, méretébe, alakjába, feliratába, funkciójába... Ha nem az ő szájíze szerint készült az alkalmazás, akármilyen hasznos is legyen, soha sem fog megjelenni az App Store-ban. A fejlesztő előtt két út áll: behódol vagy eltávolodik. Az Apple szempontjából: velem vagy nélküled.

Második tétel: Az Apple termékek egyszer használatosak
Az Apple kiváló minőségű, strapa-bíró eszközöket gyárt. Hányszor ejtettük le iPodunk vagy iPhone-unk úgy, hogy nem sérült meg - oké, addig jár a korsó a kútra, amíg. Ennek ellenére se higgyük(!) azt, hogy az Apple örülne annak, ha a termékei hosszú éveken át működő képes maradna. Az Apple azt kívánja, hogy a régit azonnal dobd el, amint bemutatja a legújabbat. Dobd el, ne add el, ne ajándékozd oda valaki másnak. Nincs olyan, hogy régi Apple termék. Van az új Apple termék és a szemét.
Az iPhone vetélytársai cserélhető akkumulátorosak. Az aksik - általában - pár száz feltöltés után tönkremennek, csökken a leadható teljesítményük. Más készülékeknél ilyenkor akkumulátort cserélünk. Az iPhone-nál készüléket. A régit az újra. Ahogy ezt az iPodoknál megtapasztaltuk. Egyetlen alumínium tömbből faragott MacBook? MacBook Pro? MacBook Air?
Az iPodok és az iPhone is olyan, mint a drága porcelánnak tűnő papír-tányér. Egyszer használható.

Harmadik tétel: Amit az Apple nem árusít, nem is létezik
Steve Jobs egyik legendás kijelentése szerint "Az emberek már nem olvasnak". E meghökkentő kijelentést (amit most olvasol) az Amazon Kindle megjelenése kapcsán tette. Jobs - nyilvános - kijelentései alapján nincs élet az Apple-ön túl. ("Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita" - szült a középkori közmondás. Magyarul: "Magyarországon kívül nincs élet, ha van élet, nem ilyen..."). Az emberek nem olvasnak, mert az Apple nem árusít olyan eszközt. Ha megjelenik a sokat emlegetett tablet, és alkalmas lesz könyv-olvasásra, Jobs lesz a XXI. század Guttenbergje.

Negyedik tétel: Az Apple-t nem az üzleti siker motiválja
Az informatikai piac elemzői előszeretettel versenyeztetik a cégeket egymással: az Apple-t a Microsofttal, a Google-lel vagy a HP-vel. Az Apple azonban másként nézi a világot.
A Microsoft azt szeretné, ha a karórától a szuperszámítógépig minden eszközön az ő szoftvere fusson. A Google minden felmerülő szolgáltatás netes megvalósítására törekszik. A HP szándéka, hogy a gagyi fényképezőgéptől a világvállalati számítógépközpontig mindent gyártson. Ezek a cégek uralni akarják a megcélzott univerzumot.
Az Apple nem törekszik hasonlóra. Nem hajt végre imperialista bekebelezéseket. Az Apple célja az, hogy tökéletes eszközöket gyártson, amelyekkel megoldhatók azok a problémák, amelyek más gyártók eszközével nem voltak megoldhatók. Ez a valódi magyarázata annak, miért alkotta meg az Apple az iPodot. Mert az addig - és azóta - gyártott mp3 lejátszók nem tökéletesek. Azért hozta létre az Apple az iTunes Store-t, mert a zeneipar képtelen volt válaszolni a digitális technológia kihívására (értsd: illegális letöltésre). Az Apple azért alkotta meg az iPhone-t, mert az okos-mobil-telefon gyártók képtelenek voltak a megújulásra. Ha ezt érted, akkor nyilvánvaló, miért nem foglalkozik az Apple üzleti alkalmazás-fejlesztéssel.
Az Apple azt látta, hogy a mobil-piac fuldoklott a gombokkal zsúfolt, vagy funkciókkal zsúfolt billentyűzetű készülékektől, amelyek epilepsziás roham kiváltására is képesek voltak a felzaklatott felhasználóból. Amit megalkottak, az forradalmasította a telefon-gyártást. Ismét megváltoztatták a világot. Ám amikor az Apple az üzleti világ alkalmazásaira tekint, nem lát hasonló dizájn problémát. Nincs feladata.
Az Apple piac-választási stratégiáját akkor érted meg, amikor nyilvánvalóvá válik számodra, hogy az Apple-t nem a piaci dominancia vezérli, nem a profit maximalizálására hajt. Számukra a kihívás a felhasználó igényét tökéletesen kielégítő termék megalkotása. Ez hajtja őket.
Persze nagy az üzleti siker. De az Apple számára ez azt jelenti, hogy megakadályozzák használhatatlan termékek piacra jutását.
A Fortune Magazin (Amerika egyik vezető üzleti magazinja) Steve Jobst nevezte meg az évtized üzleti vezetőjének. Biztosak lehetünk abban, hogy Jobs, de főképp Jobs egoja mód felett örült ennek. De nem azért, mert ezeket a dolgokat túlértékelné. Soha sem vágyott olyan nimbuszra, mint Lee Iacocca (ő a Chrysler autógyár megmentése kapcsán híresedett el a nyolcvanas években) vagy mint Henry Ford. Számára megelégedettségedet az ad, ha úgy tekintünk rá, mint korunk Mozartjára vagy Leonardo Da Vinci-jére. Nem üzleti birodalmat épített, gyönyörű tárgyakat adott a világnak.
Amikor legközelebb az Apple valami olyasmit mutat be, amelytől kiszalad szánkon a "Ejha! Hűha! Ez már igen!", akkor jussunk eszünkbe, miként is látja az Apple a világot. És ha az ő szemével látjuk a világot, megérthetjük tetteit.

(miért érzem úgy, hogy ez a fordítás nem oda vitt, ahová indultam az első bekezdés megírásakor?)

* nem személy szerint, pozícióból adódóan. Bocsánat, ha vkinek a lelkébe gázolt volna a bekezdés.

Starking Fekete Péntek

Nem, nem, nem!
Nem a Starkingnak van Fekete Pénteke, hanem a Starking kíván első lenni egy amerikai hagyomány honosításában. A Fekete Péntek a Hálaadás (Thanksgiving Day - tudod: minden család összejön, pulyka, elnöki pulyka kegyelem...) napja előtti péntek, évek óta ez számít a hivatalos karácsonyi vásárlási szezon kezdetének. Támogatjuk a kezdet meghatározását, az Almalap környéki abc-ben már több hónapja(!) a jobb polcokért küzdenek a húsvéti csoki nyulak a virgácsos télapók vezényelte szaloncukor kommandókkal, momentán vesztesnek a szintén Amerikából importált Valentin (lokalizáció után: Bálint) napi üdvözlő kártyák tűnnek.
Visszatérve a Starkingra, november 27-én, pénteken minden fekete színű termék 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg bolthálózatukban. "Mi számít fekete terméknek az akcióban? Minden, aminek a túlnyomó része fekete színű. Ilyen például a fekete iPod nano és iPod classic, a JBL fekete iPod kihangosítói, a fekete iBand és más iPhone tokok, Macally és Belkin headsetek, töltők és kiegészítők. ... A képernyő felülete és a csomagolás nem számít bele a színbe. A kedvezmény üzleteink raktárkészletének erejéig érvényes, vagyis rendelés esetén nem használható fel, más kedvezménnyel pedig nem vonható össze."

Nem lenne Gonosz a Gonosz Almalap, ha nem olvasta volna azonnal félre a hírlevél első sorát: Fekete Péter (pláne, ha tudnátok, hogy a Starking vezetőjével, Abonyi Péterrel egy fedél alatt élt és jelent meg az Almalap) - nagyon a szívünkhöz kaptunk.
Kicsit töprengtünk a Fekete Péntek elnevezésen, hiszen Robinson (Simon-Garfunkel: Mrs. Robinson) a szigeten csak Péntekezte talált emberét, meg amúgy sem píszí (politikailag correkt - hogy Amerika majmolás 3. is meglegyen) lefeketézni valakit. Aztán net és wiki. A Fekete Péntek elnevezés származásáról elég legyen ennyi, persze klasszikus, hogy változott az elnevezés jelentéstartama.

Magic Mouse Windows alatt

Az uneasysilence.com netre tett írása szerint sikerült az Apple új egerét, a minden új iMachez adott Magic Mouse-t Windows alatt is életre kelteni. ahhez a WinRar segítségével szedték szét az egér 32- és 64-bites driverét, amelyet az új Bluetooth szoftver frissítés hozott. A belinkelt hír szerint az egér remekül muzsikált a 32-bites XP és a Windows 7 alatt is. Az említett Bluetooth 1.0 for Windows frissítést az Apple azért adta ki, hogy javítsa a Boot Camppel futtatott XP és Vista Bluetooth eszközök működését.
Ehh... a Boot Camp telepítés során az Apple-drájverek (billentyűzet, egér(!), iSight, ...) drájverek mind átadódnak a Windowsos rendszer részére. Ez a hackelés tényleg hack.

2009. november 22., vasárnap

Szõrtelenítés

(Gonosz Almalapos angolul: sirtalanítás)
Az új 13-as MBP épp úgy alkalmas térdentartva szõrtelenítésre, mint a régi 12-es PowerBook volt. Ehhez az MBP-n elég Facebookos Flash játékot játszani. Ha a Flash így pörgeti a Mac prociját, akkor azért nem teljesen érthetetlen az Apple Flasht iPhone-tól távoltató végzése.

2009. november 21., szombat

Legyen edződ az iPodod!

Az Apple és a Nike együttműködése már megmutatta, hogy az iPod alkalmas edzés programok, edzés tervek támogatására. A futócipőbe helyezett érzékelő áll kapcsolatban az iPoddal, és ha nagyon lassulna a futásunk (hosszútávfutó magányossága), akkor az iPod ránk szól. Egyébként is beszél hozzánk, néha bemondja a megtett távot.
Az Apple ennél többet is kinéz az iPodból. Szabadalmat nyújtott be, amely a zenehallgatásra amúgy is használt fülhallgató képességét növelné meg, egészítené ki. A fülhallgatón kívül egy kis tappancsot kellene a fül alatt a bőrünkre cuppantani. Az így bővített eszköz mérné a vérnyomásunkat, testhőmérsékletünket és még pár élettani jellemzőnket. Az adatok visszakerülnének az iPodba, amely azokat feldolgozza, eltárolja és értelmezi. Megfelelően módosítja az edzéstervet.
Amit írtunk, az még csak terv, lehet, hogy az Apple ellazsálja a megvalósítást. Ugyanakkor az iPhone rendesen odavágott az iPod üzletágnak - ugye minden iPhone iPod is, így jó néhány potenciális vásárlót veszített az iPod. Ami lassan státusz szimbólum szerepét is veszti. Az egészség megőrző iPod új szintet jelenthet az iPod evolúcióban, amely, ha nem hozza vissza a státusz szimbólum szerepet, ám annál hasznosabb lehet.

2009. november 20., péntek

Office 2010

Készül, a béta már megszerezhető. A Microsoft alkalmazások fejlesztésében nem várható forradalmi újdonság, az Entourage-t - valószínűleg - az Outlook váltja majd.
Miért kell Office, ha van iWork?
("Az iWork pillanatnyi növekedési üteme messze meghaladja az Officét, így adott időn belül - cca. 17 év - több iWork lesz, mint Office" - szólt az egyszeri hír. Ami mosolyt fakasztott. A pillanatnyi növekedési ütemet kivetíteni évekre nem kis hiba.)
A kérdésre a pc-mac környezet együttműködő képességének biztosítása a válasz. Nyissunk meg egy Pages/Numbers/Keynote sablont, töltsük fel a vak szövegeket és a képhelyeket. Az így kapott dokumentumot mentsük el Word/Excel/PowerPoint formátumban és nyissuk meg ott. Halkan fogunk pityeregni. A Pages több hasábja, kis vicces félig áttetsző dolgai szétestek. A Numbers minden táblázata, grafikonja, képe új és új Excel-sheetre került, szét lett dobva. A prezentáció - különösen, ha animáltunk, dia-váltási effektet használtunk - felismerhetetlen. A nyersanyag, a szöveg, a kép átkerült, de a másik oldalon ('a sötéten' - véli a Gonosz Almalap) szinte mindent újra össze kell rakni. Persze akkor, ha egy egyszerű levelet, egyetlen táblázatot vagy primitív prezit ofiszosítunk, akkor nincs ilyen gond.
A megosztás esetén gyakori, hogy a pécés oldalnak csak véleményezni, ránézni, elolvasni kell egy iWork doksit. Ilyenkor kimondottan ajánljuk az ingyenes iWork.com (béta) használatát. Itt a felsoroltak megtehetők, sőt, beállítástól függően letöltést is engedélyezhetünk (PDF, iWork dokumentum, Office dokumentum) formátumban.

2009. november 19., csütörtök

Hordozható gép megbízhatósága

A SquareTrade, amelyet hazai szóhasználattal fogyasztó-védelmi szervezetnek neveznénk, harmincezer gépre kiterjedő felmérést végzett el és most - karácsony előtt - tette közzé az eredményeket. Azt vizsgálták, hogy milyen a hordozható gépek meghibásodási aránya életük első három évében. Az élen az Asus végzett (15,6%), második a Toshiba (15,7%) és a harmadik a Sony (16,8%). Az Apple lecsúszott a dobogóról, csak negyedik lett (17,4%).
Természetesen minden ilyen számadat csekély vigasz annak, akinek a gépe meghibásodik.
Ugyanakkor az Almárium Szerviztől vásárolhatunk a kötelező egy éves garancián túl további két év garanciát. Ez a MacBook és a 13 inches MacBook Pro esetén nettó negyvenöt ezer forint, azaz havi kétezer forint sincs, nagyobb MacBook Pro-nál 75eFt, kicsivel több, mint havi 3eFt. Szerintünk érdemes. Nyugodtabban alszunk, és a MacBook is nyugodtabban sleep.

2009. november 18., szerda

Apple plakátok itthon

Hosszú idõ után újra. Kép.

45 lábú zseni

Most olvastam, hogy az Apple újabb Apple Store-t nyit New Yorkban. A csili-vili, minden üveg boltban '45 foot Genius' lesz, írja a szájt. A 'bar' szó lemaradt, így született meg a 45 lábu zseni...

iPhoto helyreállítás

Egyszer már küzdöttem az összeomlott iPhoto helyreállításával (Az iPhoto és a Dagadt Macska). Most nincs semmi gond a tízezernél is több fényképet tároló alkalmazással, viszont kiderült, az Apple is kínál helyreállítási segítséget, ha gond lenne az iPhoto-val.
Gond esetén húzzunk ki a Macből minden fénykép tároló eszközt - iPhone, digitális kamera... -, majd az Option+Command nyomva tartása mellett indítsuk el az iPhoto-t.

Melyik opció mit jelent? Az első az előnézeti képeket teszi rendbe, a második az összes előnézeti képet újragenerálja. A harmadik megkeresi az iPhoto rendszerben 'elveszett' fényképet. A negyediket akkor válasszuk, ha az iPhoto azt mondaná, hogy egyik vagy másik kép megnézéséhez nincs jogunk. Az ötödik opció az automatikus mentésből építi újra a teljes kép-könyvtárat. A hatodik opcióval visszanyerhetünk pár mega- vagy gigabájt tárhelyet az iPhoto-tól.
Bármit is választunk, előtte érdemes a teljes Pictures > iPhoto Library csomagról másolatot készíteni. Csomagról, mert az iPhoto rejtett struktúrában tárolja a képeket, ebbe belenyúlni egyenes út az iPhoto szerkezetének összeomlasztásához.
Ha csak az Option billentyűt lenyomva indítjuk az iPhoto-t, akkor megválaszthatjuk, melyik kép-könyvtárat kívánjuk használni. De ezt mindenki tudta, szerintem.

Hóleó nyomtató frissítés

Persze, hogy a Hóleó nem nyomtató. Viszont az operációs rendszer része több száz, több ezer nyomtató meghajtó program (driver), így ezeket nem kell vadászni és telepíteni a gépre akkor, amikor nyomtatót vásárolunk. Most néhány nyomtató meghajtó programot frissített az Apple, így akinek gondja volt a Lexmark, Brother, Canon vagy HP nyomtatójával, az töltse le a megfelelő csomagot.
Lexmark Printer Drivers for Mac OS X v10.6 - 117MB

Brother Printer Drivers for Mac OS X v10.6 - 99.9MB

Canon Printer Drivers for Mac OS X v10.6 - 274.59MB

HP Printer Drivers for Mac OS X v10.6 - 387.44MB

YouTube: 1080p HD

Magyarul (már most kuncog a Kazinczy-barát Almalap) a YouTube már 1080p videókat is kínál, ilyen felbontásúakat is lehet feltölteni. Miért jó ez? Egyre jobb, nagyobb felbontású, élesebb képet adó videókat láthatunk a neten (YouTube-on).
A Google tulajdonában lévő YouTube tavaly óta engedi a 720p videó feltöltést. Azoknak, akik lassan elvesznek a méretek és kódok közt, ajánlom megtekintésre a Wikipedia vonatkozó ábráját. A méret növekedés szép dolog, de jelenleg fájlméret korlátozás is érvényben van az ingyenes YouTube feltöltők számára. Az viszont közismert, hogy minél nagyobb, jobb felbontású egy mozi, annál nagyobb a fájl-mérete. Emiatt várható, hogy a YouTube a feltölthető méretet is növeli majd.
A jobb minőség befogadása azt is jelzi, hogy az Internet átvivő kapacitása, sávszélessége képes velünk lépést tartani. Másfelől annak is jelzése, hogy a HD videó képes, azaz 1080p videót rögzítő kamerák száma is elért egy kritikus tömeget (nem súlyban, darabra :)
Mac oldalról jó, hogy az iMovie filmeket egy kattintással tudjuk YouTube-ra feltölteni, ha van YouTube accountunk. Account létrehozása nem több, mint öt perc. A rossz hír az, hogy a már feltöltött videókat sokan - az Almalap is - kidobálja az iMovie-ból, mert rendesen viszik a helyet. Így, ha az eredeti mozi meg is felelt volna a 1080p-nek, feltölteni csak az épp aktuális maximális YouTube mérettel töltöttük. És mivel a jobb minőségű forrás már rég törölve lett, így - ha csak baromi akkurátus módon vissza nem Time Machine-eljük az eredetit - a neten az épp elérhető legjobb minőséghez képest egyre 'rosszabb' minőségben lesznek fent a filmek. Remek példa erre a 'Mac és Pécé', amely 320x240 felbontással indult és az utolsó epizód már 640x480 HQ-ban lett feltöltve (lehetett volna 16:9-es oldalarány is, de roppant konzervatívak voltunk.)

2009. november 17., kedd

Zene szétvágása

"Szia, kaptam egy 43 perces zenét, ami koncerten készült. Betettem iTunesba, de nem tudom számokra szétdarabolni. Ötlet?"
Természetesen van!
iTunesban keresd meg a 43 perces zenét. Kattints rá CTRL billentyű lenyomása mellett. A felpattanó helyzet-érzékeny menüből válaszd ki a 'Show in Finder' parancsot.


a kapott Finder ablakban ki lesz jelölve a zene, szintén CTRL+klikk és az Open with paranccsal nyisd meg a 7-es QT-ot (Snow Leo alatt már fent lehet az újabb, sorszámozatlan is, azaz QT X)


A QuickTime-ban jelöld be, mettől meddig tart egy szám:


A kijelölt részt önállóvá az Edit > Trim to Selection parancsával teheted.


Az eredményt MÁSIK NÉVRE MENTSD - Save as parancsot használd. Majd a mentést húzd vissza az iTunesba, ott kijelölve az Alma+I lenyomására megjelenő párbeszédablakban tudod elnevezni, stb...

FCPUG: 30mp-ért 3000 dollár

A hazai Final Cut User Group (FCPUG) fantasztikus pályázatot hirdet, az nyeremények összege meghaladja a 6000 dollárt. De mit is kell ehhez tenni?
A játék ma indult és december 20-val zárul. legalábbis ez az eredményhirdetés időpontja. A díjakra pályázóknak ez idő alatt kell elkészíteni egy maximum hat perces zenés videóklippet saját anyagból. A zsűri három fős, vezetője Pacsorasz Viktor (az Almalap régi ismerőse, de ez most semmit sem jelent).



Az első díj az AJA IO Express, illetve Sapphire utómunka szoftver, valamint az Artbeats szabadon felhasználható professzionális film sablon gyűjteménye, Magic Bullet Text Anarchy, PluralEyes, Toolfarm, Adobe Gyorstalpaló DVD és az első magyar nyelvű Final Cut Pro könyv. A második helyezett az Artbeat szabadon felhasználható professzionális film sablon gyűjteményét kapja, hozzájut a Magic Bullet ToonIt, a Toolfarm és az Adobe Gyorstalpaló DVD-hez, és persze az első magyar nyelvű Final Cut Pro könyvhöz. és ő is megkapja a magyar nyelvű Final Cut könyvet. A harmadik résztvevőé lesz a Magic Bullet Looks, a Toolfarm, az Adobe Gyorstalpaló DVD és az első magyar nyelvű Final Cut Pro könyv.
Ráadásul, aki indul, az automatikusan nyertes is lesz, hiszen a GenArts felajánlásából minden résztvevő egy hónapos licencet kap a Sapphire-hoz.
Részletek: itt.

2009. november 12., csütörtök

Oktatás Szegeden

Ma Szegeden jártunk. Az meg nem nevezendő cég teljes rendszerét, beleértve a pénzügyet és adminisztrációt is, Macre vált. Ahogy ezt Bordás Peti, a szegedi Diadalma vezetője elmondta, nem ők az egyetlen ilyen cég a környéken. Ám Macet vásárolni csak az első lépés az - majdnem üdvüzölést írtam - úton. Az eszközök semmit sem érnek, ha a felhasználók nem tudják használni - különösen nem, ha emiatt még meg is utálják azokat. A MacAcadémia így vidáman tanít Szegeden is Mac OS-t, Pagest, Keynote-t és mindent, ami felmerül.
A céget dicsérendő, minden munkatársát képezteti, azokat is, akik még a Classic gépen kezdtek, nem csak a frissen Maceseket. Nem véletlen, hogy ez a cég, válság ide, válság oda, fejlődik, gyarapodik. Péterrel beszélgetve meg is állapítottuk: szinte biztos, hogy pár év múlva azt fogjuk mondani, "Milyen előrelátóak voltak, hogy - ahogy tanácsolták - a válság idején nem összébb húzták magukat, hanem fejlesztettek, erősítették magukat. Így a recesszió után ők készen álltak technikailag és emberileg is a feladatok ellátásra, nem úgy, mint a leépítéssel válságot kibekkelők." Persze nem hiszem, bár meglehet, hogy ez a gondolat a vezető fejében ilyen tisztán megfordult volna.

2009. november 11., szerda

Starking Allee

Megnyílt a budai Skála helyén ma az Allee bevásároló központ, benne a Starking új üzletével, így már a dél-budaiaknak sem kell a MOM parkig beautózniuk, ha egy új Maces bigyót szeretnének vásárolni. A nyitás képei itt: (nézd a blogot!)
Ollé! Allee! (Starking)

Q/tino és Jupiter

A Lánchídon araszolva a XI. kerületbe (az újbuda név számomra, mint a kerületben felnőtt számára agyrém - mi a nyavalyától kovácsolná össze Lágymányost Gazdagréttel - vö. Vágási Feri - ez a kényszer szülte elnevezés?) a budai Skála helyén nyíló Allee Starking megnyitójára, jutott eszembe, milyen szép is lenne, ha lenne nyomtatott Almalap. Ha lenne, akkor helyt adhatnánk ez egykori vicc-király Grätzer úr munkássága nyomán elterjedt, de a Fülesben is térhódító betű-rejtvényeknek. Íme az első (tíz méter haladás kapcsán pattan ki, így sorry!):

q/tino

Azaz Cupertino. Persze a következő öt méter/negyedóra a tino szóra akasztotta agyamban a "Tanulj tinó, ökör lesz belőled!" szólás-mondást (Eredete: A fiatal kasztrált szarvasmarha (=tinó) ha nem tanult bele a kocsi-/ekehúzásba, akkor hamarosan levágták, tehát nem vált belöle felnött állat, azaz ökör - köszönjük, wikipedia!).
Innen már csak egy Skoda beengedése volt, hogy beugorjon a szüleim által gyerekkoromban (oks, volt olyan) sokat idézet (vajh miért is?) latin közmondás: "Quod licet Iovi, non licet bovi", azaz "Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek".
Ha összeteszem, akkor Cupertino egyrészt húzzon bele, különben levágják. De akár hogy is belehúz, soha sem lesz belőle Jupiter, azaz Isten.

2009. november 10., kedd

10. 6. 2. és hol a szájtunk?

Egyrészt itt a 10.6.2-es frissítés - lassan, türelmesen,nem elkapkodni a letöltést telepítést, mert az ördög nem alszik. A szájtunk Almalap pedig esik-kel ma már második napja. A hostot a Starking adja, amely holnap újabb boltot nyit az Allee-ban szerelemből, ezért nem panaszkodunk. Ráadásul az ő szájtjuk is arról a szerverről (nem) megy, amelyről az Almalap, így erőst bízunk bennünk.

2009. november 7., szombat

Mozgó Adobe központ

Új helyre költözik az Adobe magyar disztribúciója, így az általa üzemeltetett szoftver.hu szerkesztősége is. Az új cím: Trans-Europe Kft. 1026 Budapest, Torockó u. 4.

2009. november 5., csütörtök

Parallels Desktop 5

Megjelent a Parallels Desktop 5, ezzel a programmal a Windows úgy futtatható a Macen Mac OS X alatt, mintha az egyik alkalmazása volna. A Mac OS X része Boot Camp használatával vagy Mac OS alatt, vagy Windows alatt dolgozhatunk. A Parallelst leginkább azok használják, akik Macen élnek, de munkavégzéshez szükséges szoftverüknek - például: Autodesk - nincs Maces verziója.
Az új Parallels 5 gyorsabb lett, támogatja a Windows Vista Aero-t, beleértve az Aero Flip 3D-t. A hordozható Mac trackpad számos több ujjas műveletet ismer (a Gonosz Almalap* szerint már programozzák a hat, valamint a tizenegy ujjas művelet is), ezek Parallels alatt futó Windowsos programoknál is élnek: oldalra görgetés, forgatás... A szoftver a gyártó szerint természetesen szebb, jobb, gyorsabb és megbízhatóbb lett, és ami fontos lehet, Windows 7 képes.

Scott Kelby: A digitális fotós könyv 3.

Scott Kelby, a nagysikerű "A digitális fotós könyv" első két kötetének (mely a világ legnagyobb példányszámban eladott digitális fotózásról szóló könyve lett) szerzője, visszatért egy olyan új könyvvel, amely pont ott folytatja, ahol a második kötet abbahagyta. Ugyanabban a lényegre törő, szakzsargont mellőző stílusban ad azonnal alkalmazható tippeket, ami miatt az olvasónak „Aha, szóval így csinálják!" érzése támad.
Ez a könyv egy zseniális alapelvre épül. A szerző így írja le: Ha együtt fotóznánk valahol, és azt kérdeznéd tőlem: Hé Scott, ha nagyon lágy és előnyös fényt szeretnék a modellen milyen távol helyezzem tőle ezt a softboxot?, akkor nem kezdenék bele egy kiselőadásba a vakuarányokról és a fényveszteségről. Egyszerűen csak azt mondanám: Vidd olyan közel a modellhez, amennyire csak tudod, anélkül hogy belógna a képbe. Ugyanazokat a tippeket, tanácsokat és technikákat adom át, amelyeket én tanultam az évek során a legjobb profi fotósoktól, mintha egy barátommal fotóznánk részletes technikai magyarázatok és szakzsargon nélkül.
Minden egyes oldal egyetlen, a fotóidat jobbá tevő témát jár körül. Minden lapozás után egy-egy újabb profi beállítással, eszközzel vagy trükkel ismerkedsz meg, amelyek segítenek a képeidet kiállítható minőségűvé tenni. Ha már eleged van abból, hogy a képeid az „elmegy" kategóriába tartoznak, ha eleged van abból, hogy akárhányszor belenézel egy fotós magazinba, azt gondolod: „Az én képeim miért nem így néznek ki?", akkor ez a könyv neked való.
Ez nem egy elméleti könyv, nincs tele zavarba ejtő szakkifejezésekkel és részletes leírásokkal. Ez a könyv arról szól, hogy mikor és melyik gombot kell megnyomni, melyik beállítást kell használni. A könyv közel 200 féltve őrzött fotós-trükkel segít lényegesen jobb, élesebb, színesebb és profibb képeket készítened.
Scott Kelby kiadója a Perfact Kiadó - legalábbis Magyarországon, a könyv 252 oldalas, 4410 forintba kerül és november 18-tól kapható.

2009. november 4., szerda

Új könyv: Flash Actionscript 3.0

November 18-án jelenik meg az "ActionScript 3.0 Adobe Flash Professional alkalmazáshoz" könyv. A "Tanfolyam a könyvben" sorozat a legtöbb példányban eladott szoftveroktató kiadvány, segítségével gyorsan és könnyedén tanulhatjuk meg az Adobe szoftverek használatát. A "Tanfolyam a könyvben” azt nyújtja, amit semmilyen más könyv vagy képzés nem tud – az Adobe termékszakértők támogatásával fejlesztett, hivatalos oktatósorozat az Adobe Systemstől.
A 14 leckéből álló könyv az ActionScript elsajátításának alapjait veszi végig, és számtalan tanácsot, illetve módszert kínál az alkalmazás hatékonyabb használatára. Olvassuk a könyvet az elejétől a végéig, vagy válogassunk a számunkra leginkább érdekes leckék közül! Tanuljuk meg, miként adhatunk Flash fájljainkhoz interaktivitást az ActionScript 3.0 segítségével: hogyan vezérelhetjük az time-line-okat és az animációkat, miként írhatunk eseménykezelő függvényeket, hogyan szabályozhatjuk az adatok, szövegek, videók, hangok és képek betöltését, illetve miként használhatjuk fel interaktívan ezeket az elemeket.
A könyvet a Perfact Kiadó jelenteti meg, ők a sorozat házigazdái. A 350 oldalas könyv bolti ára 4990 forint.

Allee 11. 11. 11:11

E kedves magyar nyelvű blog cím arra utal, hogy a legtöbb hazai APR bolttal rendelkező vállalkozás, a Starking, amely az egyik legrégebbi Apple-viszonteladó is, új üzletet nyit a budai Skála helyén épült Allee (állé!) bevásárlóközpontban. A nyitás időpontja 11. 11. 11:11, azaz november 11-én negyed dél előtt négy perccel. Ha Abonyi Petiéknek egy hajszállal több szerencséjük lett volna, akkor az irányítószámuk is 1111 lett volna, de az igazi 1117 lett.
A budai Skála volt Magyarország és Budapest első "plázája" a maga remek szocialista bájával. A fehér falú üzlet híres volt a földszintről a parkolószinten lévő nagy abc-be vivő mozgó járdájáról - volt, aki csak ezt megnézni utazott fel vidékről -, és az említett, soha nem látott alapterületű és kiemelkedően jó kínálatú abc-ről. A Skála mellett szép nagy szabadtéri parkoló is volt.
A parkoló helyén korábban teniszpályák álltak - íme, a így lesz a sportból shop -, amelyet telente felöntöttek és korcsolyázni lehetett.

Mac és Pécé



Ez a Mac és Pécé a The New York Times és a Wired weboldalán látható (meg a blogról).

2009. november 3., kedd

2x XMS (frissítve)

A tegnap esti megnyitó képei. Az XMS a Duna Plaza-ban egy másik, az előzőnél kétszer nagyobb boltba költözött. Emiatt az előző boltját bezárta, ahogy azt - annyira, de annyira viccesen megírtuk. (Képek a blogban láthatók)


Kiegészítők sarka.


A MacBook Pro pult.


A boltjukra joggal büszke XMS-esek nem csak jól tűrték a fényképezést, de vissza is villantottak.


A megnyitó ünnepsége remek alkalom volt arra, hogy az Apple hazánkban különböző cégek alatt dolgozó munkatársai elbeszélgessenek. A 27 inches iMac csendben figyelt.


A lassan húsz éve a Maces világban élők közül sokan eljöttek. Így itt volt az Apple hivatalos Final Cut Pro 7 oktatója, Csábi János is.

Még a messzi és ködös Albionból is érkeztek a megnyitóra. Itt végre nem volt olyan tumultus, mint a Regent streeti Apple Store-ban, így volt hely és idő megnézni, milyen gépeket árusít az Apple.


A MacBook sokat tud, sokáig ismerkedtek...

Létra

A mai nap a Gonosz Almalapé a blog-írás feladata!

Nem történt meg, hogy az Apple hazai disztribúciója nem küldött levelet a viszonteladóknak (viszontelnemadóknak), amiben nem jelezte, hogy azok, akik nem szabadulnak meg a 'Mac', 'iPod', 'Apple' és más védett szavaktól a cégnevükben, azoknak nem lesz jajj.
Nem esett meg, hogy az egyik viszonteladó boltja elé akasztott cégéren nem volt rajta az Apple-logó (kint lógott a logó) és az aláírt cégnévben nem szerepelt a 'Mac' szó. A disztribúció nem hívta fel a viszonteladót, hogy talán le kellene venni a cégért. A viszonteladó nem mondta azt, hogy ezért nem vesz létrát. A disztribúció vezetője ekkor nem tett mást, mint nem küldött egy létrát a viszonteladónak, hogy ne legyen nem feladat nem fent hagyni a cégért.
És nem így volt.
És nincs fent a jelent a YouTube-on. Na, ez igaz.

Bezár az XMS

A mai nap a Gonosz Almalapé a blog-írás feladata!
Az XMS Duna Plazában alig egy éve nyitott üzlete ma bezár. Egyes aljas és rosszindulatú pletykák szerint Handrástól (ő az XMS első embere) közel-keleti vállalkozás vette meg az egész boltot. Más aljas és rosszindulatú pletykák szerint Handrás számos londoni kilátogatása (kövesd a Facebookon) elfogyasztotta a cég finanszírozási forrásait. A legrútabb híresztelés szerint viszont András egyik blog bejegyzése annyira kiakasztotta az Apple-t - idén már nem lesz iMac, mert a grafikus kártya gyártók beszívatták az Apple-t -, hogy ez lett.

Bojár Gábor, a Graphisoft egyik alapítója mondta az ezredfordulón, hogy az Internet korában nem az lesz a feladat, hogy valamiről információt találj, hanem az, hogy az információ jósága felől tudj döntetni. Nem az lesz a feladat, hogy találj a neten egy Kincskereső Kisködmön olvasó naplót - fogsz találni ezret, milliót (köszönhetően a sulinet programnak, a kakaó biztos számítógépnek és a digitális táblának). Az lesz a feladat, hogy azt tedd magadévá, amelyikre ötöst adott a tanár. De melyik az?
"Mert bötübő' van, még nem igaz."
Bojárék történetéről könyv is jelent meg, az ő legendájuk része a hazai Apple-bevezetés is. Bonyolult háromdimenziós cső-elrendező programot fejlesztettek, amit egy kiállításon véletlenül meglátott az Apple. A két cég egymásra talált - ez még a rendszerváltás előtt történt - és a Graphi Maceket kapott (akkoriban az volt _a_ grafikus számítógép) a jobb munkához. Amikor megváltódott a rendszer, az Apple forgalmazót keresett, a Graphi pedig felvállalta. Mivel ez távol esett a főtevékenységétől (épület-szoftver fejlesztés), így a viszonteladók a disztribútort sokáig "kis-Graphi"-nak nevezték. A kis-Graphit először Szigeti András vezette, majd Csata Sanyi alatt vált professzionálisan működő disztribúcióvá, Csata Sanyi támogatása kellett ahhoz, hogy az Almalap elinduljon és 15 éven át megjelenjen. Egy idő után a Graphi számára annyira küldetés-idegenné vált az Apple forgalmazás, hogy eladta. A vevő máig birtokosa a magyar disztribúciónak.

Tehát bezár az XMS. A hír igaz, ahogy a jereváni rádió hírei igazak szoktak lenni. (Aki nem ismerné a vonatkozó viccet, szintén az ántik-világból:
A jereváni rádió bemondja, hogy Moszkvában osztják a Volgákat. Pár perc múlva helyesbítik, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Volgákat, hanem Ladákat, és nem osztják, hanem fosztják.
És akkor a jelmagyarázat:
Jereván Örményország fővárosa, Örményország anno a Szovjetúnió része volt.
Volga - a szovjet gépjárműgyártás majdnem csúcsa, a nagyon fontos elvtársak autója.
Leningrád - ahonnan a cowboyok menni ... Szentpétervár.)
Hova jutottunk el az XMS-től?

2009. november 2., hétfő

Minden, amit az iPodról tudni érdemes

Megjelent és ingyen letölthető az iLounge aktuális katalógusa, amelyben - szokás szerint - bemutatják az iPodokat, némi történelmi áttekintést is kapunk. Sok száz kiegészítőt értékelnek tesztelés után, de találunk használt iPod árakat is a katalógusban. Amikor még volt nyomtatott Almalap, évente egyszer az iLounge magyarra fordítása tette ki egy szám tartalmát, néha kettőét is, emlékezzünk csak a tippek és trükkökre (link a blogból él: 1, 2, 3 és 4). Most marad az angol nyelvtudás gyakorlása a letöltés után.
Letöltési linkek (blogból érhetők el): egy oldalas és színes, kétoldalas, magazinos, valamint iPhone-ra és iPod touchra 1, 2, 3 és 4

2009. november 1., vasárnap

100 000 alkalmazás

Az App Shopper piacfigyelõ vállalkozás szerint október 28-án elõször haladta meg az egyszázezret az App Store-ból letölthetõ alkalmazások száma.

NOSZF Louvre

A N(agy) O(któberi) SZ(ocialista) F(orradalom) napján, november 7-én nyitja meg kapuját az elsõ francia Apple Store a Louvre mellett, a múzeum egyik melléképületében.

iPod touch új szerepben

Azt beszélik, hogy karácsonyra az Apple lecseréli az Apple Store-ban használt vezeték nélküli kártya leolvasóját iPod touchra épülõ eszközzel. Ezt ellenõrizni Majland vagy Münchenben lehet hazánkhoz legközelebb. A korábbi (hitel)kártya olvasó Windows alapú.