A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XMS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XMS. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 29., hétfő

Viszlát András!

Nincs túlzás abban, ha Handrást (Horváth Andrást) a hazai Apple világ elmúlt évtizedének meghatározó arcának nevezzük – valójában arcát (is) adta az XMS, később az iStyle videóihoz. Pár hete élő videó adásban köszönt el az Apple-ös életétől, az adást kicsivel több, mint háromezren követték. Aki lemaradt, kattintson a következő képre!


Handras elköszönése. Rövid visszatekintést követően a jövőbeli tervekről beszél. A utolsó tíz percben kérdésekre válaszol. És a rájellemző erővel tolja az elektromos autót. De persze elmondja, hogy miért veszítette el a lelkesedését az Apple iránt.

Vagy ötször kezdtem bele, hogy leírjam, hogyan, hol, mikor és miről András és az XMS – de kezdett nekrológ jellege lenni és arról nagyon nincs szó. Inkább bevallom egy vele szemben el nem követett gonoszságom.
Többször terveztem, hogy készítek egy grafikont Handras posztjairól, külön mutatva az Apple-ös, a macskás és az autós posztokat. A prekoncepció az lett volna, hogy a grafikon hibátlanul mutatja, ahogy az Apple iránti rajongás csökken. Ahogy egyre kevesebb "ilyen még nem volt" terméket mutat be az Apple, egyre ritkábban, úgy jönnek a macskás posztok. És ahogy András érdeklődése az elektromos kocsik felé fordul, az is vidáman leolvasható lett volna.
Nos, a mondott grafikon nem készült el, helyette itt egy szolidabb változat. Ez csak a handras.hu-n megjelent posztok számát mutatja. Bejelöltem – remélem helyesen – néhány Handras-Apple meghatározó dátumot is.


X-Multimediashop Kft. a cég, amelyben Handras résztulajdonos – és amelyet mindenki XMS-ként ismert, elkísérte a Hegedűs Gyula utcától az iStyle-ig. Duna Plaza és Fashion Street a boltok neve, nyitási dátuma. A > iStyle jelzi, hogy HAndras mikor lépett át kollégáival együtt az iStyle-ba, e naptól az XMS valójában nem működött, bár létezett. > Update 1, 2


Update 1: hamarosan cserélem a cégnevet helyesre. Az e-cegjegyzek.hu megtévesztett, pedig számtalan számlánk van az X-Multimediashop Kft-től. Done.

Update 2: Igen, Handras csillió (becslése szerint 500) cikket írt a iMagazinba, ami nem látszik a görbén. Az iMagazin napi négy írást tesz közzé (nem ellenőriztem, egy éve ez volt a koncepció), ezeket megírni másképp munka, mint saját blogot írni. Mindkét esetben etetni kell a feed-et ("tolni a kontentet" - hogy klasszikust idézzek), de a kettő nem ugyanaz. Szerintem.

2018. január 5., péntek

iTrainer.hr Zágráb

Jó pár évvel ezelőtt az XMS Akadémia vezetőjeként átélhettem, hogy milyen egy Apple Authorized Training Centert vezetni – az XMS és a Macademia együttműködése testesült meg a Duna Plazában volt oktatóteremben (kilenc iMac, óriás érintős kivetítős tábla). Az AATC szépsége mellett fontossága az volt, hogy aki Apple-ből akart vizsgázni, annak volt hova menni. Így lettünk anno mi is Certificated ez meg az. Most Bécs után már Zágrábban is lehet vizsgázni.



Bár a honlap horvátul van :), azokat a képzéseket, amelyek az Apple előírását követik, angolul tartják meg. Jelenleg FCP, Swift 4 alapok és App készítés, iOS SDK.
És aki vizsgázni szeretne, annak jó hír, hogy ezt nyitási kedvezménnyel teheti meg: "Exam itself is priced at 182 EUR (VAT included) - 30% AATP onening discount applied." – írták kérdésünkre. A vizsgára persze helyben is fel lehet készülni, tankönyvként a Peachpit Apple könyveit ajánljuk. Azért ezeket, mert a felelet választós teszt során csak olyan kérdés hangzik el, amire a könyvben van válasz.

2016. június 27., hétfő

Pár szám a magyar Apple Premium Reseller világból

Egy korábbi jól sikerült bejegyzés kedvéért már kigyűjtöttem számos adatot a hazai APR-ekről. Az APR (Apple Premium Reseller) az Apple egyik értékesítési csatornájának adott szintet elért tagja, itthon ilyen minősítésű üzleteket csak az iStyle és az iCentre üzemeltet. Jó tudni, hogy az Apple-nek nem csak ez az egy értékesítési csatornája van, a nagy elektronikai áruházak például a cupertinoi cég másik csatornáján kapnak árut (és árat), a független és egyéb kereskedők hadáról, mint például mi magunk is, nem is beszélve.

Árbevétel, eredmény
Az iStyle-ről és az iCentre-ről az adatokat a nyilvános mérlegadatokból gyűjtöttem ki. Mindenkinek jogában áll szöszögni, hogy egy vállalkozás olyan pénzügyi képet mutat magáról, amilyet a könyvelője kihozni képes, de. A két cég mérlegeit nemzetközileg elismert könyvvizsgáló cégek auditálják.
Az első grafikon mutatja, milyen brutális robbanás történt az értékesítésben 2012 óta. Az iStyle megugrásához hozzájárult, hogy 2013. szeptemberében átvette az XMS két boltját HAndrással, dolgozókkal együtt. Az iCentre is azon a nyáron váltott tulajdonost. Úgy tűnik, az iStyle hat üzletével jobban teljesít, mint az iCentre a hárommal. Egyébként 2013 óta nincs Budapesten kívül iStyle bolt, sem más APR üzlet.

Az iStyle jó teljesítését némileg segít megérteni az ex-Starking iCentre nagy negatív üzemi eredménye. Mivel ez nem pénzügyes blog, és pláne nem oknyomozós, így itt nincs megfejtésünk erre a mélyrepülésre.

Így változik a világ, lesz az APR egyre inkább iStyle befolyásoltságú. Látható, hogy az iStyle-XMS össze után a két cég forgalma nem csak összeadódott, de további piacot is elhappoltak az iCentre elől.

Szelet
Mielőtt azt hinnéd, hogy már érted, mekkora a hazai Maces piac, és ki kicsoda, szólunk, nem, ez az írás csak az APR-ekre vonatkozott. A pár kisebb viszonteladó a mérlegeik alapján még egy pár száz milliós forgalmat tesz ehhez hozzá. Ám a nagy áruház-láncok, webes értékesítés - beleértve az Apple saját webboltját is - nem ad számokat. Így csak érzés alapján mondhatjuk, hogy bármilyen dinamikusan is nő az APR-ek forgalma, a teljes hazai Mac piacon, amely még dinamikusabban nő, egyre kisebb szelet jut nekik.

2016. május 10., kedd

Találtunk egy videót 2010-ből

2010-ben a Duna Plaza-ban csodálatos Apple Training Centre működött az mAcademia és az XMS közös gyermekeként. A kirakatba kitett iMacen a Photo Booth futott. Az iMacet pedig távolról vezéreltük. (A fehér folt az iMac "vaku" kijelzője.)

2015. január 26., hétfő

Apple — kicsit másképp

A cégnek és értelemszerűen termékeinek hatalmas a rajongótábora. A cég alapítójára és vezetőjére példaképként, fél-istenként tekintenek. A rendszeresen ismétlődő bemutatóikon a közönség állva tapsol, amikor a cég vezetője a színpadra lép megszokott tornacipős, farmenadrágos és fekete pólós szerelésében. És amikor száját elhagyja a legendás „One more thing…“, akkor a résztvevők tudják, hogy az eddig hallottakat messze lepipáló bejelentés következik.

Talán csak a Fanatikus Almalap vette észre a fenti bekezdésben az egyetlen árulkodó jelet: Jobs fekete garbót hordott, nem pólót. A paragrafusban valójában Lei Jun az alapító és vezető, és a Xiaomi a cég. Igen, Lei Jun Apple és Steve Jobs rajongó.


De amíg más rajongó Almalap néven indít lapot meg blogot, vagy XMS vagy iJoe néven üzletet nyit, addig Jun a céget másolta le — bár a másolás szó ellen valószínűleg erősen tiltakozna.
A Xiaomi csak hordozható eszközöket árusít, számítógépeket nem. Ezt teszi olyan sikerrel, hogy Kínában a Xiaomi a legnagyobb okostelefon gyártó és forgalmazó cég, megelőzve a Samsung—Apple—Lenovo hármast. A világon pedig a negyedik, a harmadik helyről egy másik kínai, a Huawei tolta le. A Xiaomi öt év alatt jutott ebbe a magasságba.
Érdemes egy pillantást vetni a cég honlapjára, kicsit olyan az érzésük, mintha az Apple oldalán járnánk, de még inkább egy Apple termékeket forgalmazó cég oldalán.


A Xiaomi eszközei Androidosok — az Apple nem licenszeli az iOS-t. A telefonok és tabletek a hasonló Samsung, HTC vagy Motorola készülékek árának felébe háromnegyedébe kerülnek.
A Xiaomi fejlesztései — a cég szerint — teljes mértékben a felhasználók igényeinek kielégítésére szolgálnak. Az Appe vezető dizájnere, Jony Ive szerint egy-az-egyben az Apple cuccaunait koppintják.
Az eszközöket online árusítják, gyakran fogy ki a raktárkészlet. A cég hirdetni leginkább a neten hirdet, az olyan bevett kínai nyelvű szájtokon, mint a Weibo.
A cég eddig Kínán kívül Indiában és Brazíliában volt jelen, de eljött a nemzetközi terjeszkedés ideje (ez nem állás-ajánlat, de!).

2013. szeptember 16., hétfő

A közlegelők példázata és az APR

Még a kilencvenes évek derekán jártam a Közgáz Vezetőképző Intézete szervezte MBA-ra. Ott ragadott meg egy elméleti történet, amit mindjárt a Wikipedia előadásában ide is másolok. Aztán lefordítjuk Magyarországra, Apple-re, APR-re.

Közlegelők példázata
"Adott egy közlegelő, amely tíz tehenet tud eltartani, és így mindegyik tehén tíz liter tejet ad. A legelőn kiinduláskor tíz gazda tart egy-egy, azaz összesen tíz tehenet. Az egyik gazda egyszer csak gondol egyet, és kicsap még egy tehenet a legelőre. Ekkor egy-egy tehénnek már kevesebb fű jut, ezért mindegyik tíz helyett csupán kilenc liter tejet ad naponta – de az a gazda, amelyik két tehenet legeltet, tíz helyett tizennyolc liter tejhez jut. Ezt idővel észreveszi egy másik gazda, és az is kicsap még egy tehenet a közlegelőre. Ekkor már minden tehén csak nyolc liter tejet ad, de a két dezertőrnek fejenként tizenhat liter teje lesz. És így tovább, minden egyes gazda akkor jár jobban, ha még egy tehenet hajt a legelőre. Azonban amikor már legalább hatan cselekednek így, akkor azok is az eredeti tíz liternél kevesebb tejet kapnak, akiknek két tehenük van. Végül, amikor már nyolc gazda tart két tehenet, a kéttehenes gazdák csak négy liter tejet kapnak az eredeti tízhez képest. (A kilencedik gazda már nem nyerne semmit egy második tehénnel.) Ennek ellenére, ha egy gazda úgy döntene, hogy visszavonja az egyik tehenét, rosszul járna."
(Wikipedia)

Kapcs. ford.
Evidens, hogy a legelő Magyarország, pontosabban Budapest - lásd Tamás Gábor (TG) indoklását a debreceni iStyle bezárásáról: nem termeli ki, nem rentábilis. A gazdák az APR-ek, a tehenek a boltok. A pontosság kedvéért jegyezzük meg: az Apple a boltokat minősíti, a boltok nyerik el az APR vagy AR státuszt. A több boltot is üzemeltető cég árrése függ a boltok minősítésétől - átlagolnak - és még sok mástól: szerviz, finanszírozás, oktatás, boltok száma, országok száma (ahol bolt van)...
A példa elméleti, így a legelő terület változása nem játszik.
És a tej az Apple terméke.
Az Apple persze teheneket is „árusít". A boltot az Apple tervezi meg, de az APR fizet a tervezésért. A bútort az Apple-től lehet csak megvenni - eszméletlen áralkuk lehetnek. A bútorok összeszerelését szintén csak az Apple jelölte munkásemberek végezhetik - repülőjegyüket, szállásukat és bérüket persze az APR fizeti. Igaz, fél év, háromnegyed év után ezen költségek egy részét téríti az Apple. Ha már eladott még egy fejőstehént - APR új boltot nyitott -, beszáll a költségbe.
A fenti példából kitetszik, hogy az Apple-nek mindegy, hogy egy tehén vagy tíz tehén vagy száz tehén tejel, a lényeg a tejelésen van. Az Apple oldaláról nézve mindegy, hány gazda van - momentán kettő, de neki ugyanilyen jó volt a három és ugyanilyen jó lesz az egy is. Csak fűszerből tejből nem lehet hiány. Persze szeretne még több tejet eladni, cuppanjanak a vevők a tehéntőgyre!
A vevőknek is szinte mindegy, hány gazda van és hány tehén. Van tej vagy nincs tej? (Slágerben: No milk today, my love has gone away) Persze jó, ha van másik gazda. De ha maga a tehén-dealer tejkereskedő közvetlenül is ad el tejet (http://store.apple.com/hu), akkor kit érdekel?

Gazdák és tehenek
A gazdák már nem örülnek annyira a másik gazdának. Nem mintha nem szeretnék egymást amúgy - HAndras repülősó után kiáltott, amikor meglátta, milyen üveghajót tervez az iStyle a Westendbe és TG szívta a fogát, hogy HAndrás megnyitotta a Fashion streeti üzletet, ők a Váci utcában nyomultak (mint a Capitalyben...). Ahogy a közlegelők példázata mutatja, nem is kell a tejben utazó Apple-nek olyan nagyon ösztönözni őket új tehén megvételére, megy az magától is (magyarázatot lelj a Wiki szócikkben).
A Wiki azonban nem írja meg a történet végét, így azt MBA-s emlékeimből teszem, íme:
A nyolcadik gazda, meg a kilencedik is kizavarja a második tehenét a legelőre. Ám az első is lapot húz tizenkilencre, kicsapja a harmadik tehenet. A többi követi. És egy nap, amikor a tehenek nem térnek meg a legelőről, a tíz gazda kimegy a rétre: „Mi a nyavalya történhetett?". És ott találnak rengeteg mozdulni képtelen, csont-sovány, éhen-haló tehenenet.

Jövőkép
iSyle:Starking 6:3 - klasszikus. Kilenc bolt, ami sok, egy-kettő, netán három nyereséges, a többi veszteséget termel - lásd mérlegeket és magyarázataikat. Magyarul: több bolt, mint nyereség, be kellene zárni egy-két-öt boltot. Az iStyle-XMS egyesüléssel az alap probléma nem változott, be kellene zárni a veszteséget termelő boltokat. De: "ha egy gazda úgy döntene, hogy visszavonja az egyik tehenét, rosszul járna." Így mindkettő vásárolja a szénát (hitelt vesz fel), hogy életben tartsa a teheneit, hátha a másik gazda előbb adja fel.

Eljön-e a tejjel-mézzel folyó Kánaán?

2013. szeptember 13., péntek

A titokzatos stylesi eset - függöny

Azért szeretjük Agatha Christie-t, mert a gyilkos általában már az első tíz oldalon szerepel a könyvében, mégis, szinte az utolsó percig nem gyanakszunk rá. Aztán, amikor Miss Marple vagy Poirot felfedi a valódi tettest, akkor visszalapozunk az árulkodó jelekig, amelyek - bizony - ott vannak. Miss Marple jellegzetes - nyomozási - szokása, hogy beszélteti az embereket, és aki sokat beszél, az előbb-utóbb elszólja magát.


A hét eleji iPhone bemutató Handras féle közvetítésének kommentje



És még egy.

Harmadik időszak
Lesz. Nem is kell féllábazni.
(Almalapmintblog: Apple Magyarországon, 2013. augusztus 28., szerda)


2013. szeptember 9., hétfő

Ezen a héten

Amerikában bemutatják az új iPhone-t ujjlenyomat olvasóval vagy anélkül.
Itthon meg a szerencsés 13-i pénteki napon lészen esemény.
Türelem rózsát terem, és aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet.

2013. augusztus 28., szerda

Apple Magyarországon

Teljesen önkényesen két szakaszra bontható az Apple viszonteladók hazai története. Az első a garázs-boltos, ami itthon inkább emeleti-boltos volt. A második az el-APR-esedésé. Az első szakaszban az Apple legjobb esetben is kerekítési hibaként számolt a magyar piaccal. A másodikban már elvárásokat fogalmaz meg, követel és előír. Az első időszakban száz virág virágzott, a másodikat három meghatározó cég jellemzi. És persze lesz harmadik szakasz is.

Első időszak
Lehetne az első hét viszonteladó felsorolásával kezdeni, mi inkább az Almalap 50. számában megjelent interjúkat ajánljuk a korai évek iránt érdeklődőknek. A hazai nagykereskedő cégnek ez idő alatt egyik meghatározó alakja volt Csata Sándor, a másik pedig Emanuele Massimo. Csata Sanyi alatt erősödtek meg a kis cégek, jött létre az Apple-piac, tartották az első dealer-meetingeket, voltak az első Apple akciók. Emanuele alatt komolyodott el itthon az Apple, az ő irányítása alatt - az Apple akartára - kezdődött meg a boltba, plázába költözés.
Az első időszak fontos cégvezetői közül a jubileumi számban meginterjúvoltuk Szõke Mariannt (MTI Informatika, Apple Corner, @corner), Hochbaum Palitt (Geiger Computer, Baum Computer) és Koltai Ferencetet (Jura), ők vezették a talán legismertebb viszonteladó cégeket. Az Almalap két barátja, szerkesztő társa is megnyilatkozik, Sütõ Lajos üzletkötőként a Baumnál kezdte, az Almáriumnál folytatta, majd lett a MacAcadémia vezetője, amíg el nem kanyarodott a színkezelés-nyomdaipar felé (Színpatikusok kft.). Csábi Jani máig súrolja az Apple világát, videó felől érkezett, a Baum-MasterMac-MacService-Mr.Mac útvonalon haladva jutott el saját vállalkozásáig. Ő volt az első vizsgázott Final Cut Trainer itthon.
Külön bekezdést érdekel az Adobe magyarországi képviselője, Kafka György, aki szintén jó helyen volt jó időben - jó képességekkel.

Második időszak
A viszonteladókkal szemben az Apple egy-két év alatt olyan követelményeket állított, amelyet az addigi 50-70 cég közül csupán alig egy tucat tudott vagy akart megugrani. Az új idők új szelét az Andrássy út 4. szám alatt - akkor A4AC (A4 Apple Center), később iStyle - néven megnyílt bolt hozta el. Bár voltak már addig is üzletek - AppleCorner, Almárium, Baum... - az A4AC új minőség volt. Nevét iStyle-ra váltva az első APR-ekké váltak, a második a gyászos emlékű Gránátalma lett - a sikeres céget pénzügyei maga alá temették. Majd lépett a szintén régóta létező Starking és az XMS is. Ne feledkezzünk meg az egy időben szinte almát a homlokára tetováló iJoe-ról sem, aki máig bolt üzemeltető viszonteladó. És hogy teljes legyen a kiscéges körkép, oktatási viszonteladóként említi az Apcom honlapja az X-Admint. A többi ott felsorolt cég multi, amely nem igazán az utcára ad el, inkább pályázatokon indul.(És külön bejegyzést ér, hogy nyerve keres szakembert, aki érti, hogy mi is írt árajánlatában. Majd úgy érzi, hogy a 900 forint az remek mérnöki óradíj egy Maces számára.)
A számokat mindig is titkoló képviselet, amely HDSys, Apcom és egyéb neveken funkcionál, a hazai forgalomról sem árul el pontos számokat, azt azonban tudni lehet, hogy a három nagy APR (iStyle, Starking és XMS) mára a forgalom 70-80 százalékát jelenti, a többi bolt és az Apple saját webboltja mellett más már nem rúg labdába. A régi, kitartó viszonteladók az egyes APR-ekkel kötött megállapodásokkal jutnak termékhez és némi árréshez.
Az Almalap nagyon ráért és lóbálta a lábát, így volt ideje a netről, nyilvános forrásból összeszedni a három cég mérlegadatait. Éltünk azzal a feltételezéssel, hogy mind a három cég fő tevékenysége az Apple és kiegészítők értékesítése volt (ezt persze az eredmény-magyarázatok is alátámasztják).


A Starking ősöreg viszonteladó cég, talán a legfontosabb változás a cég életében az volt, amikor a Mr.Mac - másik viszonteladó - beházasodott, ha [Abonyi] Peti régi barátságunkra tekintettel nem sértődik meg, akkor ő volt a hozomány. A Starking tulajdonosai a nyár derekáig magyar magánszemélyek voltak, a hírek szerint egy eu-s befektető csoport lesz, lett a cég új tulajdonosa (Almalap: Nő). A Starking három üzletből - Aréna, Alleé és MOM (a Rózsakerttől megszabadultak) - és a Bécsi úti székhelyből, szervizből áll.
Az iStyle itthon gyakorlatilag az említett A4AC-vel jött létre, a tulajdonos - áttéttel - ugyanaz a cégcsoport, amely az Apcomot birtokolja. Az iStyle erőteljes és sikeres fejlődését is a háttér biztosítja, a mérlegek tanúsága szerint erős szüksége is van erre a pénzügyi háttérre. Az iStyle négy budapesti - Andrássy út (ex-A4), Westend, Mammut és Árkád - bolt mellett az egyetlen vidéki APR-t is üzemelteti, Debrecenben. Volt egy szegedi kaland is. (A debreceni helyszínt ugyanúgy az Apple elemző programjával választották ki, mint ahogy az Apple Store-ok helyszínét választják.)
Végül - ha igazak a Starking megvételéről szóló hírek - az egyetlen hazai kézben lévő APR az XMS, amely elválaszthatatlan HAndrástól. A Hegedűs Gyula utcai sarokboltot feladva költöztek be a Duna Plazába, tavaly nyitották meg második üzletüket Budapest belvárosában, a Fashion Streeten.
Az utolsó három évben a három cég együttes forgalmán belül az iStyle része pár százalékkal nőtt, a Starkingé esett, az XMS-é pedig alig csökkent. A Starking az erős pénzügyi háttérrel - erről pletykálnak az új tulajdonos kapcsán - fel fogja tudni venni a versenyt az iStyle-lal. Aztán meglátjuk.

Harmadik időszak
Lesz. Nem is kell féllábazni.

2013. június 24., hétfő

Na végre, itt a nyár, végre egy igazi nyári pletyka. E szerint az egyik legrégebbi Apple viszonteladó tulajdonos váltásban van. A vevő egy máltai bejegyzésű társaság, a cég új ügyvezetője a vállalkozás regionális vezetője lesz. A vevővel közel egy éves tárgyalás zárult le a napokban, jelenleg a cég átadása-átvétele történik.
Rövid időn belül Romániában, (Almalap tipp: Temesvár, Bukarest) nyílhat új, cégcsoporthoz tartozó APR, illetve a három balti országban is hasonló terveket dédelget a máltai vállalkozás, de az egész közép-kelet európai régióban gondolkodnak. Az Almalap ismeretei szerint az új tulajdonos átveszi a cég dolgozóit, így a vevők semmi változást sem éreznek majd. Illetve, ha valóban megnyílnak az említett üzletek és elnyerik az APR státuszt, úgy az Apple épp aktuális árpolitikája szerint egy-két százalékkal kedvezőbb áron szerezhetik be a Maceket, iPadeket. Állítólag „több ország, hat APR" után jár a bónusz árrés százalék - eddig az iStyle volt az, aki ezt ki tudata használni.

Jó ez nekünk?
Az ezredfordulóval elkezdődött az addigi garázs-viszonteladók - ilyen volt a MacAcadémia is - átformálása üzleteket működtető vállalkozásokká, a folyamat jelenlegi állása: lassan tucatnyi budapesti APR, a múlt örökségéből itt maradt pár neves AR (Apple Reseller) és - hozzánk hasonlóan - a hivatalos csatornához már nem kötődő, de az Apple világhoz kapcsolódó vállalkozások. A bolthoz, pláne egy APR-hez pedig pénz kell, nem is kevés. A sok pénzt pedig olyan lehetőséget ad, olyan szolgáltatást biztosít, amelyet eddig az iSyle volt képes nyújtani. Jó, hogy lesz vetélytársa. Mondhatnám: *király.

2013. február 2., szombat

MacBook lopás a Duna Plazaban

Február 2-án pedig két Retina displayes Macbook Prót loptak el a Duna Plázából. A bolt tulajdonosa a Facebookon közzétett felhívásában kétszázezer forintos jutalmat ajánlott a nyomravezetőnek.
Cikk és videó az Indexen > >

2012. november 27., kedd

Lion vizsgák frissítése Mountain Lionra

Bár az elmúlt években sok erőfeszítést tettek a hazai AATC-k (Apple Authorised Training Center = hivatalos Apple oktató-hely) az Apple minimális támogatása ellenére azért, hogy minél több Apple-vizsgás szakembert képezzenek, a vizsgát leginkább az Apple értékesítési láncában dolgozók tettek - mert nekik ez kötelező -, illetve azok, akik ezt követően távoztak az országból.
Ennek ellenére elmondjuk, hogy a Lion vizsgázottak a következő pár hétben újíthatják meg vizsgájukat úgy, hogy az Mountain Lionra legyen érvényes. Aki nem újítja meg, az már csak a teljes vizsgát teheti le - majd. A megújításról a Prometrictől kapott levél tájékoztat, a megújítás díja vizsgánként 200 dollár. Vizsgázni az AATC-kben lehet (iStyle, Mesharray és XMS).
Az ACSP (Apple Certified Support Professional) státusz megújítható 2013. február 15-ig (ajánlott könyv).
Az ACTC (Apple Certified Technical Coordinator) státusz megújítható 2012. december 15-től 2013. március 15-ig (ajánlott könyv).

2011. szeptember 19., hétfő

Az Apple Áruház és az árak

Az Apple Store megnyitotta kapuit, aki vásárolni akar, annak érdemes felkeresni. A következő táblázatot az apple.hu, az isytle.hu, a starking.hu és az xms.hu ma reggel 8-10 közötti árai alapján készítettem. Az árak áfás árak, forintban. Ami egyértelmű, az Apple Áruház (AÁ) sokkal olcsóbb, mint a kiemelt Apple viszonteladók (APR boltok), ráadásul a házhoz szállítás 35eFt felett ingyenes. Az utolsó oszlopban a három APR árának átlaga és az Apple Áruház közti különbség látható, a pozitív szám az Áruház olcsóságát mutatja.
A vásárlók számára egyértelműen jó az AÁ megjelenése. A viszonteladók és az Apple kapcsolatának elemzése házifeladat.


* három APR átlagárából kivonva az AÁ ár.

2011. július 30., szombat

Bevásárló-központ-navigáció iPhone-on

Újabb magyar alkalmazásként a „Shopping Mall Guide” került be az App Store–ba. Ahogy az erre figyelmemet felhívó level mondja: magyar plázák egy applikációban! Az alkalmazás ingyenes, a fejlesztő 3D Magic Kft. tervei szerint „először a magyarországi, később az európai plázákat gyűjti egy helyre”. Mit is írjak? Egy élménnyel lettem gazdagabb!
(Nem vagyok szégyenlős, de hülye érzés, hogy valaki jó szívvel ajánlja munkáját, amellyel láthatóan sokat gürcölt, ám amikor megnézem, akkor keresem a szavakat, de nem azért, mert elállt a lélegzetem. Írjak róla? Ne írjak? Szépíteni meg nem fogok. A mi nap az Elmű–Émász alkalmazását nem dicsértem, a gyors PR–os – valódi dicséret – azonnal írt, hogy az, amit hiányoltunk: mérőállás megadás, lesz, csak éppen nincs és majd szól. Várom. Na, ezzel az alkalmazással is így legyen.)


Ki a célcsoport?
Első gondom maga az alkalmazás – ki a célcsoport? Az én összes volt és egyetlen jelenlegi barátnőm biztos nem, mert kapásból felsorolja az egymást követő üzleteket bármelyik általa rendszeresen látogatott plázában, utcában – áruval, árral és véleménnyel. Új plázában pedig szépen végignéz minden boltot. (Igen, az összeset, hiába látta ugyanazt két napja egy másik plázában, megnézi itt is, mert hátha. Igen, ezt én/mi soha meg nem értjük.) Elképzelhetetlen számára az, hogy ha piros valamit akar venni, akkor berobog a plázába, határozottan a Piros Valami boltba megy, ahol csak és kizárólag a piros valamit veszi meg és semmi mást – maximum negyedóra alatt. Egyéb vélemény szerint a plázában magukra hagyott és ténfergő férfiak vagy a műszaki cikkek környékén lelhetők fel, vagy a legnagyobb dekoltázsú ételt–itelt kínáló helyen. Nah, célcsoport.
Próbáltuk vízionálni a kezében iPhone–t szorító vásárlót, aki a plázák eligazító táblájára hajazó kis színes térképet vizslatva halad a kikeresett üzelt felé – alkalmazás ötletünk nem térképet lát az iPhone–on, hanem rózsaszín/világoskék nyilat, amely iránytűként jelzni, hogy merre, és egyre sötétedő színnel a közelséget (afféle hideg–meleg játékként).

Duna Plaza
Mostanság az AATC XMS Akadémiában dolgozom, ezért a Duna Plázát néztem meg az alkalmazásban. Kétszer is neki kellett futni, mert elsőre a wifi nem volt wifi az alkalmazás szerint, de ezt más alkalmazás is el szokta játszani.


Megtaláltuk saját magunk! Sajnos a webszájtunk nem a http://shoppingmall-guide.com, hanem a www.xms.hu/oktatas – de legalább www.xms.hu. Van telefonszámunk is, amely hamarosan nem lesz, így ide nem írom ki, de annyira létezik, hogy a Duna Plaza tudakozója ezt adja meg az érdeklődőknek, természetesen hibásan, mert ők nem az oktatási központ, hanem a bolt számára kíváncsiak. Ez a DP önálló megoldása.


Megkerestük a boltot. Az alkalmazás szerint a bolt (XMS) nem létezik, az üzlethelyiség nincs kiadva.


VIszont a régi helyén a bolt megtalálható. Igaz, hogy XMS Multimedia Shop Kft. vagy XMS APR lenne a becsületes neve, az XMS Apple miatt az Apple a jog mezején hadakozna. És bár a boltnak van nyitvatartási ideje, az nincs megadva. Költözni a bolt 2009. november harmadikán költözött.
Az interneten keresztül frissülő alkalmazás...” – írja az alkalmazás készítő cég. Hát nem. Ha a neten fellelhető adatokból dolgoznak, akkor ilyesmi lesz az eredmény. Pedig a cégnek nem ez az első iOS alkalmazása.

2011. április 19., kedd

kisFilmfesztivál


Örömmel és büszkeséggel jelentjük, hogy az XMS Akadémia (az XMS és a MacAcademia Apple által akkreditált oktatási pontja: AATC) a kisFilmfesztivál egyik kiemelt támogatója.

2011. március 22., kedd

iPad2 - pénteken 19 órától! (ÚJ IDŐPONT)

A legújabb hírek szerint sincs akadálya annak, hogy pénteken - ha jól számoljuk délután öt órakor - az APR boltok megkezdjék az iPad2 forgalmazását. Állítólag több ezer darab iPad2 tart Magyarországra, hivatalosan viszont nem tudható, hogy hány iPadet vennének meg az első nap. Nem tudható, mert az Apple megtiltotta előrendelés felvétel hirdetését, másrészt a három érintett APR (iStyle, Starking és XMS) nem ad ki számadatot. Vidám.
Tekintve az Almalap lassan múló jó hírnevét, azt azért több, iPad2 árusításra kijelölt boltban is elmondtak, hogy várhatóan fél négy, négy felé bezárják az üzletet, hogy kitapétázzák az Apple gyorspostával megküldött reklám-anyagait, elrendezzenek mindent úgy, ahogy azt az Apple elgondolja. Már csak azért is, mert az Apple budapesti irodájának munkatársai árgus szemekkel jegyzetelnek és fotóznak, minden apró hiba is feljegyzésre kerül. Ami egyfelől szőrszál-hasogatás néha, másfelől csak így lehet az Apple presztízs imidzsét (be szép volt ez a jelzős szerkezet) megóvni. Végül ötkor boltnyitás. Ezt követően aznap már csak az iPad vásárlókat szolgálják ki - ezt több üzletben lesz így.
Az egyik üzlet elé már többen bejelentkeztek, hogy előző naptól ott aludnának ... no comment. Szerintem azért az iPad2 bemutató nem akkora durranás, hogy - de mindenkinek a maga sora az, amit kiáll.

2011. január 3., hétfő

Tavaly

Tavaly az iPadtől lesz ismert. Az értékesítési adatok szárnyalnak, a riválisok kapaszkodnak, az Apple iPadje hasít. Bár. Bár a New York-i sorban második volt magyar Horváth András visszaváltott iPhone-ra - az iPad megvétele után szerintem a kezéhez ragadt az eszköz, aztán nyár végére már ismét iPhone-on nézegette a jövőt és jelent. Az iPad első verziója - szerintem - nem más, mint kísérleti példány. Lássuk! - mondta az Apple -, mire jut az ember ezzel, mire használja, aztán majd arra ráfejlesztünk. Mint az új park esetén az okos kertész nem kövezi ki az utakat, megvárja, amíg az emberek kitapossák a nekik szükséges irányokat.
Kaptunk iLife 11-t, az iMovie csúcsra ért, az iPhoto túljutott rajta. A GarageBand jobb lett - bár ehhez nem értek. Ki érti, minek maradt bent az iDVD - mert van? Az iWeb pedig lassan több, mint szégyelendő kistestvér, amellyel azért - kis trükközéssel - sok minden megoldható.
A gépek gyorsabbak, erősebbek lettek, de eszméletlen meglepő újítás nincs, igaz, iparágban sem volt.
Tavaly költözött az épp öt éves Andrássy úti iStyle bolt is. Alig öt éve kezdte az Apple a viszonteladókat arra ... nyomni, hogy plázába, főutcára költözzenek. Ennek volt első, emblematikus és meghatározó üzlete az A4, a mostani iStyle elődje. Öt év alatt rendesen átalakult a piac. A költözés kapcsán egyébként sikerült az iStyle-nak Apple-re jellemző tömeget, sort generálni a boltja elé.
(Nehogy kimaradjon :) A Starking szép csendben, stabilan üzemel - ők a harmadik APR (állítólag idén valaki nekifut, és lesz negyedik APR is). Idén már többen tartottak Fekete Pénteket (bevásárló napot), amelyet a Starking honosított, talán ezért is adtak ki idén Maces-füzetet karácsony előtt. A három APR vigyázó szemét egymáson tartja, néha azért jó lenne, ha felemelnék.

2010. február 26., péntek

Öt Mac OS X trainer esélyes!

Tamás Gábor, Rédey Laci, Krokavecz Viktor, Szeles Adorján és Nagy Keve is 90 százalék felett végzett! (Ahhoz, hogy valaki OS X trainer legyen, 88 százalék felett kell végezni az OS X és az OS X Server vizsgán is. Abból lesz trainer, aki az adott tárgyból 89 százalék felett végez.)

Ma vizsgáznak az OS X tanár-jelöltek
Két hetes munka gyümölcsét (Almáját! érted? Almáját!) kell ma begyűjteni annak a kilenc embernek, akik részt vehettek az Apple szervezte Mac OS X v10.6 (Snow 101) és Mac OS X v10.6 Server (Snow 201) tanár-képzésén. Az Almalap is irigykedett a kiválasztottakra, akik vagy APR (iStyle, Starking és XMS) boltból, vagy AATC vagy AATCe minősítést nyert oktatási intézményből jöttek - a tanfolyamra ugyanis szabadon lehet jelentkezni, de az Apple önkényesen válogat a jelentkezők közül. Vizsgázni - tanárként - viszont csak az vizsgázhat, aki járt a fenti tanfolyamokra. Azaz az Apple dönti el, kinek ad esélyt arra, hogy tanárává legyen.

Train the trainer!
A két hét egyébként kőkemény, próbálj csak napi kétszer négy órát egyhelyben végigülni, egy rövid ebédszünetet közbeiktatva. És a kilenckor kedződő kurzus nem este hatkor ér véget, hanem elhúzódik hétig, félnyolcig. Amikor is kissé kifacsartan hazamész, és nekiesel a két - egyenként 4-500 oldalas kézikönyvnek. Aminek ugyan a tördelése laza, de a tartalma sűrű. A két könyv mellé a tanfolyamon még két hasonló méretű munkafüzet is társul - ebben szerepelnek a lépésről-lépésre végrehajtandó feladatok. Csak hogy legyen mit lapozni. És amikor hazamész, akkor ott a barátnő, a gyerek, a szomszéd, a munkahelyed által átnyomott sos-feladat, az eső, a hó, a rendőr, a postás, a...
A Mac OS X Trainer képzés feladata, hogy olyan oktatókat képezzen, akik az Apple metodikájának, könyvének és vizsgájának megfelelő képzésre képesek. A metodika azt jelenti, hogy az Apple-nek van egy Keynote-slideshowja - ami szigorúan titkos. Minden leckéhez 30-100 slide készült, és mindegyik alatt ott a piros prezentőr-megjegyzés, hogy a szlájdon változtatni tilos, még a helyesírási hibát sem írhatod át, mint Apple trainer. Sztyupid? Szerintem nem, hiszen a tematikát és az oktatási anyagokat az Apple-nél sok sok ember találta ki, folyamatosan tesztelik, a prezit is folyamatosan frissítik - nehogy már bármelyikünk okosabb legyen, mint az Apple erre dedikált csapata. Szerintem meg sztyupid. Egyrészt, akit a trainerek tanítanak, azok magyarul szeretnék - legalább a szlájodkat - olvasni. Persze igaz, hogy vizsgázni meg angolul kell - de ki a nyűg akar majd az Apple-től papírt, hogy ő képzett Mac OS X felhasználó? Persze akad egy marék ilyen ember itthon is, a viszonteladók számára kvázi kötelező a vizsga (helyes), mert a vizsgázott viszonteladó kedvezőbb áron kapja a Macet az Apcom CE-től (Apple disztribútortól). És persze lesz pár rajongó is, aki levizsgázik.

Elmélet és gyakorlat
De. Ami a Mac OS X anyagban szerepel, annak egy részét az átlag felhasználó soha a büdös életben nem használja. Ha az Apple azt propagálja, hogy az amerikai nyugdíjas is boldogul a Mackel, akkor melyik imposztor nyugdíjas indítja el a Terminal alkalmazást, hogy unix parancsorokat használjon? Igen, nagyon nehéz megszokni az informatikusoknak, a Windowst használóknak, hogy egy Mac felhasználó számára a pathok, a hova mentettem, milyen néven, ... egyre kevésbé fontosak, mert a Mac attól Mac, hogy nem számítógépes szakemberré képez a használata, hanem meg tudom vele mindazt csinálni, amit akarok anélkül, hogy bitet-bájtot értenék. Nem kell mp3-aac konverter, fájl-struktúra, beszédes fájlnév ahhoz, hogy zenéimet az iTunes rendezze. Nem kell tudnom, hogy DCS0329.jpg a kép neve - ott az iPhoto.
Nagyon erős határvonalat húznék két féle Mac OS oktatás közé: az egyik a felhasználót tanítja meg a Mac használatára, a másik felkészíti az Apple vizsga letételére. A két halmaznak ugyan nem üres a metszete. A felhasználós Mac tanfolyam négy órás - sok ilyet tartottunk a MacAcadémián és tartunk mostanában az XMS-sel közösen üzemeltetett XMS Akadémián. A vizsgás Mac OS X tanfolyam viszont 24 órás (oks, egy nap alatt el lehet végezni).
A szerver vizsgával kapcsolatban is hasonlóak gondolataim. Bár pár órán belül kiderül, hogy kik lettek itthon Apple Certified Trainerré Mac OS X Serverből - akadnak kétségeim afelől, hogy aki eddig már helyezett üzembe OS X szervert, az - a tanfolyam vizsgára hegyező része nélkül - le tudna vizsgázni, illetve aki levizsgázott, de még soha nem helyezett üzembe szervert, az holnap tudna. A résztvevők szerint viszont a tanfolyam tényleg felkészít a vizsgára - bár a puding próbája már csak percekre.

Teszteld magad!

Ennyi kétkedés után íme nyolc alkalmazás, amely iPhone-ra vagy iPod touchra letölthető (ingyen!). Egy AATC tette közzé, ezek nem a vizsgakérdések, de nagyon olyanok. Az App Store-ban az Amsys névre érdemes rákeresni. És várom a commentben, kinek hány százalék jött össze. Én magam - hogy begyalázással kezdjem, - a Snow 101-ben és a 101 revisionben 62, és 64 százalékot értem el. A tanfolyam "kihallgatása" során ez 75 és 7 százalékra nőtt. Ami az elfogadást jelentő 85, illetve 90 százaléktól még messze van.

Majdnem kimaradt, pedig a fejemben még keringett: egy legény már van a gáton: Bezdán Zsolt, aki szinte az összes Apple-vizsgát letette. A fenti alkalmazásokat is ő ajánlotta a figyelmembe, köszi, Zsolt!

2009. november 3., kedd

2x XMS (frissítve)

A tegnap esti megnyitó képei. Az XMS a Duna Plaza-ban egy másik, az előzőnél kétszer nagyobb boltba költözött. Emiatt az előző boltját bezárta, ahogy azt - annyira, de annyira viccesen megírtuk. (Képek a blogban láthatók)


Kiegészítők sarka.


A MacBook Pro pult.


A boltjukra joggal büszke XMS-esek nem csak jól tűrték a fényképezést, de vissza is villantottak.


A megnyitó ünnepsége remek alkalom volt arra, hogy az Apple hazánkban különböző cégek alatt dolgozó munkatársai elbeszélgessenek. A 27 inches iMac csendben figyelt.


A lassan húsz éve a Maces világban élők közül sokan eljöttek. Így itt volt az Apple hivatalos Final Cut Pro 7 oktatója, Csábi János is.

Még a messzi és ködös Albionból is érkeztek a megnyitóra. Itt végre nem volt olyan tumultus, mint a Regent streeti Apple Store-ban, így volt hely és idő megnézni, milyen gépeket árusít az Apple.


A MacBook sokat tud, sokáig ismerkedtek...

Bezár az XMS

A mai nap a Gonosz Almalapé a blog-írás feladata!
Az XMS Duna Plazában alig egy éve nyitott üzlete ma bezár. Egyes aljas és rosszindulatú pletykák szerint Handrástól (ő az XMS első embere) közel-keleti vállalkozás vette meg az egész boltot. Más aljas és rosszindulatú pletykák szerint Handrás számos londoni kilátogatása (kövesd a Facebookon) elfogyasztotta a cég finanszírozási forrásait. A legrútabb híresztelés szerint viszont András egyik blog bejegyzése annyira kiakasztotta az Apple-t - idén már nem lesz iMac, mert a grafikus kártya gyártók beszívatták az Apple-t -, hogy ez lett.

Bojár Gábor, a Graphisoft egyik alapítója mondta az ezredfordulón, hogy az Internet korában nem az lesz a feladat, hogy valamiről információt találj, hanem az, hogy az információ jósága felől tudj döntetni. Nem az lesz a feladat, hogy találj a neten egy Kincskereső Kisködmön olvasó naplót - fogsz találni ezret, milliót (köszönhetően a sulinet programnak, a kakaó biztos számítógépnek és a digitális táblának). Az lesz a feladat, hogy azt tedd magadévá, amelyikre ötöst adott a tanár. De melyik az?
"Mert bötübő' van, még nem igaz."
Bojárék történetéről könyv is jelent meg, az ő legendájuk része a hazai Apple-bevezetés is. Bonyolult háromdimenziós cső-elrendező programot fejlesztettek, amit egy kiállításon véletlenül meglátott az Apple. A két cég egymásra talált - ez még a rendszerváltás előtt történt - és a Graphi Maceket kapott (akkoriban az volt _a_ grafikus számítógép) a jobb munkához. Amikor megváltódott a rendszer, az Apple forgalmazót keresett, a Graphi pedig felvállalta. Mivel ez távol esett a főtevékenységétől (épület-szoftver fejlesztés), így a viszonteladók a disztribútort sokáig "kis-Graphi"-nak nevezték. A kis-Graphit először Szigeti András vezette, majd Csata Sanyi alatt vált professzionálisan működő disztribúcióvá, Csata Sanyi támogatása kellett ahhoz, hogy az Almalap elinduljon és 15 éven át megjelenjen. Egy idő után a Graphi számára annyira küldetés-idegenné vált az Apple forgalmazás, hogy eladta. A vevő máig birtokosa a magyar disztribúciónak.

Tehát bezár az XMS. A hír igaz, ahogy a jereváni rádió hírei igazak szoktak lenni. (Aki nem ismerné a vonatkozó viccet, szintén az ántik-világból:
A jereváni rádió bemondja, hogy Moszkvában osztják a Volgákat. Pár perc múlva helyesbítik, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Volgákat, hanem Ladákat, és nem osztják, hanem fosztják.
És akkor a jelmagyarázat:
Jereván Örményország fővárosa, Örményország anno a Szovjetúnió része volt.
Volga - a szovjet gépjárműgyártás majdnem csúcsa, a nagyon fontos elvtársak autója.
Leningrád - ahonnan a cowboyok menni ... Szentpétervár.)
Hova jutottunk el az XMS-től?