2019. április 29., hétfő

7 Mac Kontaktok ötlet

A Kontaktok – rémes elnevezés, szó se róla – alkalmazásban gyűlnek barátaink, ismerőseink és üzletfeleink adatai: nevük, cégük, meiljük, telefonszámaik. Azt kérdezed GDPR? Azt mondom, most nem erről lesz szó. A Kontaktok önmagában sem lenne rossz, de az, hogy együttműködik a Maillel, az Apple ID megfelelő használata esetén szinkronizálódik iPhone-ra, teszi nélkülözhetetlenné. Hiszen így – Sirivel vagy nélküle – fel tudjuk hívni a Kontaktba felvettet. A Kontakt háttérbe húzódik, nem tolakszik – reméljük, az Apple nem akarja fejleszteni, mert most jó! (Gonosz Almalap gonoszul mosolyog.) De nézzünk pár ötletet, hogy facsarhatunk ki még több tudást a Kontaktból!


1. Csoportok használata – alap

Gyakran írunk közös levelet ugyanazok embereknek? Unalmas bepötyögni, behúzni a neveket vagy kikeresni egy korábbi közös levelet és azt folytatni? A Fájl > Új csoport paranccsal létrehozhatunk csoportot, amelybe a kívánt neveket a jobb oldalról belehúzzuk – a név nem vész el, csak a csoport része is lesz. Elég a címzésbe a csoportot megadni.
Mire figyeljünk? Ha használjuk az iCloudot, akkor a csoportot az iCloud alá hozzuk létre – a Mac oda fogja, ha nem, akkor húzzuk át. Így minden Apple ID-s eszközünkön elérjük a csoportot.
Csoportot létrehozhatunk úgy is, hogy kijelöljük a csoport tagokat és a Fájl > Új csoport a kijelölésből parancsot használjuk. Mindig adjunk értelmes és mások előtt is vállalható nevet a csoportnak.

2. Csoportok használata – haladó

A Fájl > Új intelligens csoport paranccsal is létrehozhatunk csoportot. Ennek tagjai azok lesznek, akik a megadott szabályoknak megfelelnek. Remek eszköz például az adott céghez tartozók automatikus, mindig az aktuális helyzetnek megfelelő összegyűjtéséhez. A példában a KNK céghez tartozókra jellemző, hogy a mail címük @knkpr.hu végződésű. A képen látható, hogy számos elemünk van szabály létrehozásához*. Ha a KNK-tól elmegy valaki és módosítom a Kontatktját, vagy belép és knk-s mail címet kap, a KNK intelligens csoportom automatikusan frissül, módosul.
* Helló Apple! Sajnos a Kontaktok (és Mail) intelligens – általam "okos"-nak titulált – csoport szerkesztése csak angol nyelven működik megbízhatóan. Magyar nyelv használata esetén néha teljesen üres, kitölthetetlen, néha csak egy sor látható, szerkeszthető. Ekkor Rendszerbeállítások > Nyelv > és váltás angolra, módosítás és váltás vissza magyarra. Apple, én így szeretlek.

3. Kontaktok elérése Mailből

Mailben vagyunk, és épp levelet írunk. A címzett végi kis kék plusz jelre kattintva a Kontaktokat érjük el. Választhatunk nevet vagy csoportot. Gondolom, ezt mindenki tudta, de ismétlés az édesanyja.

4. Képet kontakthoz!

Érdemes képet rendelni a kontakthoz. Az Apple ID-s szinkronizáció után az iPhone hívó képét is mutatja, így hamarabb találjuk ki, hogy a Tóth Béla (elnézést minden Tóth Bélától) melyik a hat közül, akit ismerek. (Amúgy is, érdemes a keresztnévbe becsempészni valami azonosító szót, ha olyat veszünk fel, akit nem biztos, hogy névről bármikor kapásból beazonosítunk.) Kép helyett persze lehet céglogó vagy bármi, ami nekünk segítség.
A Kontaktokban kiválasztjuk a célszemélyt, a képen látható módon az Infó helyett a Kép gombra kattintunk, majd a kép Szerk. feliratára. A legördülő párbeszédablakban hozzáférünk a Fotókban tárolt képeinkhez, a Foto Booth állományhoz, de akár le is fotózhatjuk az illetőt. (A Gonosz Almalap már látja is, ahogy ismerkedés után a Mac kamerájába hajlítom az új embert egy egy fotó erejéig...)
A kiválasztott képre nagyíthatunk, pozicionálhatjuk, így egy céges csoportkép számtalan arcképhez használható fel.

5. Alapadatokon túl

A Kontaktok alapbeállítása a leggyakrabban használt adatokat mutatja. A Kontaktok > Beállítás > Sablon párbeszédablakban módosíthatjuk, milyen adatokat látunk, amikor egy új embert veszünk fel. Figyelem! Amikor a Kontaktokból más rendszerbe, névjegykártya-kezelőbe viszünk át adatokat, akkor győződjünk meg arról, hogy az adott rendszer fogadja a mi Kontaktos adatainkat. Előfordulhat, hogy lelkesen rögzítettük mindenki Holdnaptár alapú születésnapját, és szeretnénk egy másik rendszerbe átmásolni a névjegykártyáinkat, csak épp a célrendszer nem fogadja a számunkra létfontosságú Holdnaptár alapú születésnapot.

6. Automatikus címhozzáadás

A kép hátterében egy email. Az egeret az aláírásra tolva (a képen nem látható) szaggatott vonalas keret jelzi, hogy a Mac adatot érzékelt, magyarul telefonszámot, email címét, ilyesmit talált és kész azt a Kontakthoz hozzáaadni. Az adat-detektor elvileg más alkalmazások esetén is működik. A jelen esetben Laci már jelen volt a Kontaktomban – még szép! Vagy tizenöt éve kollégám, ezért a jóval több adat a Kontakt lapon, mint a mailből kinyerhető –, így nem fogom hozzáaadni.
Én gyakran használom, mert kényelmes és nem kell gépelni, így nincs mit elgépelni. Sőt, miután hozzáaadtam az új embert, Kontaktokban megnyitom, és azt a pár adatot, amit még tudok, de az automata adat-felismerő nem tett a névjegykártyához, hozzáaadom.

7. Dupla névjegy és azon túl

A jó hír, hogy kereshetünk azonosnak tűnő névjegykártyákat a Kontaktokban. Rossz hír, hogy ez nem nagy öröm, mert utána látatlanba kell döntenünk a Mac által duplikáltnak véltek törléséről. Ez nem jó, ne használjuk, csak ha vallásos hittel vagyunk az Apple irányába.
Az lenne jó, ha páronként látnánk a duplikált kártyákat és egyesével is dönthetnénk, melyik menjen, melyik maradjon. Macerásabb, de kevésbé dühítő, ha a mesterséges intelligencia hülyébb lenne nálunk.
És.
Ha bármilyen okból összeöntöttük Kontaktba a saját gyűjtésünket, a Facebook ismerősöket, a LinkedIneseket. Hozzáadtuk két eltérő üzleti célre használt gmail-es névjegyzéket is. Akkor szívás lesz. Mert szerepelhet az én Erbeszkorn László ismerősöm öt alkalommal, ám eltérő forrásból (Mac, FB, LinkedIn, Google1 és Google2). Na, melyik névjegykártyája maradjon? Ahonnan meg törlöm, ott nem lesz elérhető. És ha mind az ötön más Laci telefonszáma, akkor mi a valószínűsége, hogy maximum két kísérletből felhívom?

2019. április 25., csütörtök

Jegyzetek az iPaden

A Jegyzetek az egyik macOS-szel és iOS-szel együtt érkező alkalmazás, amelyet az Apple fejleszt, és mi örülünk ennek. A Jegyzetek egyik előnye az eszközeink közti szinkronizáció (Apple ID alapján, persze), a másik, hogy bekerült a Megosztás menübe, mint cél. Így ha bármelyik alkalmazásban találunk valamit, ami jó lesz, amit egyszer majd elolvasnánk, megnéznénk, kipróbálnánk, akkor a Megosztással azt a Jegyzetekbe menthetjük. Mint egy lokális Pinterest.


Nézzük meg, hogy érdemes – szerintem – az iPaden használni a Jegyzeteket! Ha szeretnénk bármikor könnyen hozzáférni a Jegyzetekhez, akkor érdemes a Vezérlőközponthoz hozzáadni, a képen látható módon (balra hozzáadom, a jobb fél pedig mutatja, hogy érem el: az alsó sor utolsó ikonja a Jegyzetek). Persze a szokott módon is használhatjuk a Jegyzeteket.

Hat lépés

Az iOS Beállítások oldalon kiválasztva a Jegyzeteket jutunk el az alapbeállításokhoz. Itt mutatjuk meg azt a hatot, amire érdemes odafigyelni.
1. Alapértelmezett fiók
Fontos, hogy ez "iCloud" legyen. Csak ekkor fogja a Jegyzeteket a többi eszközünkkel szinkronizálni az iPad. Azokkal, amelyekre azonos Apple ID-vel jelentkeztünk be és engedélyeztük a Jegyzetek szinkronizálását.
2. Megjelenítés
Itt határozzuk meg, mi szerint sorolja a Jegyzetek a bejegyzéseinket. Én a létrehozást használom, az utolsó módosítás nem vált be. Ha csak ránéztem egy bejegyzésre, az azonnal mai nappal módosítottá lett. A cím szerint érdekes, mondjuk, ha lexikont szerkesztenék, akkor tök jó volna, hogy megírok egy címszót és az azonnal a helyére kerül.
3. Automatikus formázás
A Jegyzetekben lehet stílusokat használni. A jobb olvashatóság miatt érdemes a Címet választani. De ahány ház, annyi szokás.


4. Háttér
Vagy én vagyok béna (Gonosz Almalap elnézően mosolyogva bólogat) vagy tényleg nem működik a háttér. Azt hittem, hogy a jegyzet a vonalas vagy kockás lapra kerül, de nem. Ha viszont rajzolni akarunk, akkor azt tudjuk a kiválasztott hátteren, a kockás például segíthet alaprajz skiccelésénél.
5. Zárolás ellenére
Ha annyira impulzív lennék, hogy egy gondolatot azonnal Jegyzetbe öntenék anélkül, hogy fel kellene oldanom az iPadet, akkor itt választhatok, hogy meglevő jegyzetet folytassak vagy újat kezdjek. Ha pedig kibírom, amíg feloldom az iPadet, akkor ezt az opciót itt tudom letiltani.
6. Apple Pencil használóknak
Aki használ Pencilt, itt tudja kizárni, hogy ujjal vagy az Apple Pencilen kívül bármi mással rajzoljunk a Jegyzetekben.

Bónusz: hogy keresünk egy hosszú Jegyzeten belül?

2019. április 23., kedd

USB-C

A MacBookok és iPad Pro-k rendre USB-C csatlakozóval szereltek. A legfontosabb érv a csere mellett az volt, hogy így a felhasználónak nem kell figyelnie arra, hogy melyik felével felfele passzítja a kábelt a gépbe. (Mit is várhatunk attól a cégtől, amelyik anno azt mondta, hogy a felhasználó majd szín alapján vesz iMacet, nem a technikai paraméterek alapján. És igaza is lett.) Az USB-C megoldás egyik előnye, hogy ideális esetben nem csak az nem fontos, hogy az adott csatlakozóba melyik felével felfelé vagy lefelé erőltetjük a kábelt (soha sem erőltetjük!), hanem az is mindegy, hogy melyik végét használnánk – mert mindkét végén azonos csatlakozó van.


[KÉP]Kábelek az Apple kínálatában ma.

Korábban a kamerák, hangszórók, donor-aksik és más kiegészítőkbe az USB Micro-B ment, a kábel másik végén pedig USB-A a Macbe. A kábelen egységnyi (100mA és 5V, USB-3 esetén 150mA és 5V) tápot kapott a külső eszköz. Ha a végen okos eszköz volt, akkor üzenhetett, hogy neki mennyi tápra van szüksége, és a Mac e szerint tápolta, ha bírta. A Micro-B vagy Lightning port mindig a Mac felől kapta a tápot – és soha nem töltötte a Macet.
Az USB-A mindig a "forrás" volt, az USB-B mindig az "eszköz". Az USB-C előtt mindig egyirányú volt a kapcsolat, és eltérőek a kábelvégek.

A hossz, a sávszél és a kábel

Az USB-C kábel akár négy méter hosszú is lehet, ám ekkor USB 2.0 szabvány mennyiségű adat átvitelére képes csak. Az USB 3.1 g1 (5Mb/s) EMCA kábel már csak két, az USB 3.1 g2 (10Mbps) pedig már csak egy méter hosszú lehet. [Szabvány szerint. Azaz, ennyire "garantálják" a megadott értékek betartását.] Amikor kábelt választunk, adott esetben döntenünk kell a hossz kontra átviteli sebesség között. A hosszabb kábelek esetén a csatlakozókba a gyártó beépíthet olyan áramkört, amely feljavítja az átvitt jelet – így képes lehet nagyobb adatmennyiség átvitelére. És a távolság és sávszélesség egyidejű növelésére még számos műszaki megoldás létezik, mondhatjuk, az ár távolsággal és sávszélességgel nő.

Buta kábel, okos eszköz: USB-C

Honnan tudja egy mindkét végén USB-C kábel, hogy melyik végén van a "forrás" és melyiken az "eszköz"? Az USB-C kábelekben külön drót van a két vég közti kommunikációra (Configuration Channel). Ezt használják a kábel végre került eszközök, hogy megbeszéljék, ki a "forrás" és milyen irányban folyjon az áram. A csatlakoztatott eszközökben kell megfelelően állítani a CC lábhoz csatlakozó áramkört – azaz a kábel buta, a csatlakozott eszközök csak használják.
A bárhogy csatlakoztatható kábelvég azt jelenti, hogy a csatin levő apró vezetők duplikáltak, minkét oldalon hasonlóak találhatók. Bármely USB-C kábelen legalább 480Mb/s (USB 2.0) sebességgel lehet adatot átvinni. Ha a kábel egyik vége USB-C, akkor a másik végén bármi lehet: USB-C, USB-A (forrás) vagy USB-B (eszköz).
Az EMCA (Electornically Marked Cable Assembly) kábel okoska. Képes USB 3.1 szabványnak megfelelő adatátvitelre (akár 10Gb/s), vagy DisplayPortként működni, netán 40Gb/s Thunderbolt 3 megfelelő adatsebességre.
Ha két olyan eszköz kerül az USB-C végére, amelyek nem tudják, hogy ők források vagy eszközök, akkor ezt a CC csatornán jól megbeszélik. (A Gonosz Almalap ekkor ismerte fel, hogy amíg az USB-A és USB-C megfeleltető a hagyományos férfi és nő szerepnek, addig az USB-C ... de ez nem az a blog.)

Kábel és kábel közt is akad különbség
A MacBook és iPad Pro mellé az Apple 87W-os töltőt ad, ami azért nem a csúcs. A csúcs 5A(mper), 20V(olt) – és tudjuk, ennek szorzata 100W(att). Ha nem Apple-ös töltőt használnál, akkor ezt a bekezdést olvasd újra!
A töltő választás mellett persze az sem mindegy, hogy milyen kábelt használunk, ha optimalizálni akarjuk a töltési időt! Az összes USB-C kábel három amperes, azaz 5V-on 15W-t képes továbbítani. Egyes szakmérések szerint (saját felelősség) a C4M és FL4 kezdetű sorozatszámú kábelek 30W-t bírnak.
Az átvihető watt a kábel ellenállásától függ – túl sok watt tüzet okoz. Ha az iPad Pro töltőhöz (18W) kapott USB-C kábelt használjuk a MacBook Pro 87W-os töltőjével – kábel-kábel, nem mindegy? –, akkor az látszólag nem gond, a System Info szerint 86W-os töltést fel is vesz a Mac. Minden bizonnyal nem lesz láng és hasonló, mert rendesen túl tervezett az összes eszköz, de azért nem tenném.
Ajánlott kábelek listája: itt!

Adam Banks
iLife

2019. április 19., péntek

Nagyon hosszú hétvégére speciális szigetek

A nagyon hosszú hétvégén speciális szigettúrára invitálom a betűk szerelmeseit. Az ajánlatot meglepő módon a Múlt<<Kor oldalán találtam, de aki angolul olvasná az eredetibbet, az ide kattintson! Ez utóbbi linken található a The Guardian beszkennelt lapjai, az ősforrás.


Igen, ez egy április elsejei tréfa volt. Szóval jó pihenést a Gill Sands-en!

2019. április 17., szerda

Felhővel fűtött Föld

Az évtized IT-s bűv szava a felhő, a felhős adattárolás, a felhős-szolgáltatás. "Csak egy sör áráért kapsz ennyi-meg-annyi tárhelyet a neten!" – ismerjük, ugye? De vajon mennyivel több energia egy fájl felhős tárolása, mint lokális? Mac árában az SSD, az éves áramhasználata (számtalan megbízhatatlan forrás átlagaként) 72 kWh, kb. 2-3 ezer forint. Az ugye nem kérdés, hogy a Mac kevesebbet fogyaszt, mint a felhős tárolás, de mennyivel? A Forintos Percekben Millásreggeliben elhangzott egy szám: ezerszer többe kerül azonos mennyiségű adat tárolása felhőben, mint a Macen. Uhh!


Awada Uchechukwu, Keqiu Li, Yanming Shen: Energy Consumption in Cloud Computing Data Centers, 2014 :: LINK

A tudományos ábra mutatja, a felhő összetett, bonyolult. Tudománytalanul: amíg a Macen tároláshoz csak a Macre van szükség, addig a felhős tároláshoz sok routerre, hubra, adatátvitelre, tárolóegységre, szünetmentes tápra, az eszközöket felügyelő emberekre, hűtésre... Még ha kihúzom az embereket, akkor is száz eszközön is átmehet a barátnőmről készült szuper jó fotó, mire az iCloud Drive-ban landol és tárolódik. Hiába oszlik meg ez sok millió felhasználó közt, sok kicsi sokra megy (és egyéb népi bölcsességek).
Igen, az Apple például majdnem teljesen zöldenergiás, azaz a fenntartáshoz megújuló energiaforrást használ: napelem parkokat, menedzselt erőségeket... A fenntartáshoz.
Az USA adatközpontjai (a felhők) két éve 90   milliárd kWh-t fogyasztottak el, a Föld adatközpontjai pedig – az érthetőség kedvéért – majdnem hat Magyarországnyit.

És a felhők őrzik a feltöltött adatokat. Az ingyenes tárhelyek, a nem fizetős szolgáltatások, amit kipróbáltunk és ott hagytunk. Egy becslés szerint a netes adatok közel fele gazdátlan, lehagyott. Sötét felhő árnya vetül a Földre.

2019. április 15., hétfő

Szövegcsere felsőfokon Macen és iPhone-on

"Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" – eme örökérvényű és szinte mindenre ráhúzható bölcsességet most az automatizálás kapcsán lőttük el. Miközben a Tesla sofőrje lassan célba ér az első nyersanyagként feldarabolandó égitesthez, addig mi tegyünk egy apró lépést! Számtalan olyan szöveg van, amit napjában sokszor begépelünk (nevünk, cégünk...) vagy csak alkalmanként – személyi igazolvány szám, és ilyen-olyan azonosító –, de akkor elő kell keresni a papírdoksit. Pedig.
Csak iOS-t használók kezdjék az utolsó mondattal!


Nyissuk meg Macen az Alma > Rendszerbeállítások > Billentyűzet > Szöveg ablakot! Itt adhatjuk meg, hogy milyen szöveget milyen szövegre cseréljen a Mac. Két mondattal ezelőtt használtam a ">" jelet, amelyet ugyan el lehet érni billentyű-kombinációval a magyar kiosztásnál, de sokkal egyszerűbb volt számomra, hogy megtanítottam a Macet, hogy a ".-" kombinációt cserélje le ">" jelre.
Ez volt a belépő, alapszint.

Szövegcsere, haladóknak
A fent képen látható, hogy Réka aláírása – név, telefonszám (hamis, te!), mailje és weblapja – négy sor. Ezt számtalan helyen használja. És okos, ezért megtanította a Macnek, hogy a "kr" betűket befogadva azt automatikusan lecserélje. Az említett Szöveg ablakban a bal oldalon megadta a "kr" kódot, jobb oldalra pedig bemásolta – írom: bemásolta – a négy soros szöveget. A kép jobb felén látható, ahogy a Szövegszerkesztő a kr betűk beírása után felajánlja a cserét.

Emojicsere, felsőfok
Lassan kötelező az emojik használata, viszont beírásuk macerás. De itt a Szöveg ablak. Bal hasábba megy az "almalany" – nem véletlenül ékezet nélkül! Ha a szót ékezettel írom, nincs csere, ékezet nélkül van. Az emojikat a Ctrl + Command + Szóköz-zel hívom elő. Kiválasztom, bemásolom a Maces lány ikont "👩‍💻". (És igen, tudom, pécén pécés :( )


Tudom, mert profi vagyok!
Nem adok meg olyan szót cserére, amelyet amúgy használok, mert a Mac makacsul cserélni fog! (Gonosz Almalap: de a barátom Macjén annál inkább!)
Okos gondolat a "gmail::", "mobil::', "barmi::", "szemszám::", "pirburg::", "párkáp::" jelölés-rendszer használata. Nem kell fejben tartani, hogy minek mi a rövidítése, a szavakat bátran használhatjuk, hiszen kettős-kettőspontot másutt nem használunk.
Azonos Apple ID-s eszközre ezek átszinkronizálódnak, ezért érdemes Macen megadni. iOS alatt: Settings > Keyboard > Text Replacemnet.

2019. április 12., péntek

GIF Mac Keynote-ból

A közösségi tér Maces tartalom alkotói! Örvendjünk! A Keynote-ból közvetlenül menthetünk GIF fájlt (olyan izgő-mozgót), akár egy szlájdnyit, akár sok diányit, animáltat vagy animálatlant (Gonosz Almalap: Állati!). Nincs szükség új tudásra vagy ismeretre, csupán egyetlen párbeszédablakot kell helyesen kitölteni.


Egy példa arra, hogy mit lehet! Az almás kép "konfetti" jön be, majd "elforgatás", "fordítás", kilépés: "omladozás".

A bejegyzésben nem írom le, hogy kell szlájdok közti és szlájdon belüli animációt készíteni, erre remek képzésünk van (Macademia: Keynote képzés).

GIF méret
A GIF készítésekor legyen első lépés, hogy a Keynote doksit méretre szabjuk (ha nem a standard 4:3 vagy 16:9-es oldalarányt szeretnénk. Ezt az ikonsorról a Dokumentum ikonra kattintva az Oldalsávon a Dia mérete legördülő menüben az Egyéni diaméretet választva tehetjük meg. Rákerestem, de öt perc alatt nem találtam meg az Apple oldalán, hogy mi a legkisebb használható méret. Később látjuk, hogy hiába az igyekezet, a pontos méretezést az Apple kézben tartja.
Érdemes az animációkat – dián közt és belül – mindenhol automatikusra, az előző műveletet adott idővel követőre állítani, így az időzítés, azaz a látvány, az általunk megszabott.

GIFesítés
A Fájl   > Exportálás > Animált GIF... parancsot kiadva érünk a gól vonalra. Megadhatjuk, hogy melyik diából, diákból legyen GIF – ez jó, alapértelmezetten mindig az épp szerkesztettet adja a Keynote. Négy Felbontás – magyarul méret – opciónk van: kicsi (320 képpont), közepes (480), nagy (720) és extra-nagy (1080). Magyarul, bármekkorára is vettem a prezit, ezek lesznek a mentési lehetőségeim. És pont.
Kiegészítés: ahogy a képen látható, egy fekvő (520x200) animációt készítettem. Az álló esetben nem tudom, hogy a mentés miként méretezné át a leendő gif-et, ezért meghagyom a skyscraper méret felfedezését nektek.


Ez a táblázat mutatja, hogy a fenti, alig kilenc másodperces videó az egyes mentési módokkal mekkora fájlt eredményezett. Az biztos, hogy nagyot. Biztos, hogy nem optimális. Tehát érdemes odafigyeléssel, ha saját weblapra lesz. De FB-re, máshová nyugodtan – és lélekben legyünk készek arra, hogy az adott közösségi média "optimalizálja" fájlunkat.

2019. április 10., szerda

Hogy számoltatom ki több fájl összméretét Macen?

Ritka rövid bejegyzés lesz ez! Kijelölöm a fájlokat és az Alt + Command + I (esetleg Option + Command + I) parancsot kiadva máris látom a kijelölt fájlok méretét. Ennyit mára, barátaim.

2019. április 8., hétfő

19 kérdés, amivel az Apple-höz jelentkezők találkoztak

  1. Magyarázd meg egy nyolc évesnek, mi az a modem vagy router és azt, hogy mire való!
  2. Ha Önnek csak két tojása van, hogyan határozza meg, hogy melyik az az emelet, ahonnan egy tojást ledobva az nem törik össze? Miért az Öné a legjobb megoldás?
  3. Hány gyerek születik a Földön naponta?
  4. Egy asztalon száz érme fekszik, tíz írás és kilencven fej oldallal felfelé. Ha semmilyen módon nem azonosíthatja – nem látja, nem tapinthatja... – az érméket, akkor hogy választja szét ezeket két csoportra úgy, hogy mindegyikben öt írás legyen?
  5. Három dobozunk van, az egyikben csak almák vannak, a másikban csak narancsok, a harmadikban almák és narancsok vegyesen. A dobozokat rosszul címkézték fel, egyikben sem az van, ami a címkén áll. Az egyik dobozból kivehet egy gyümölcsöt, de nem nézhet bele a dobozba. Hogyan címkézi fel ezután helyesen a dobozokat?
  6. Az Apple Store-ban egy dühös vásárló hangosan kiabál, hogy húsz perce vár már, és nem akarja senki sem kiszolgálni. Azzal "fenyeget", hogy átmegy a Best Buy-ba vagy a Microsoft Store-ba. Hogyan oldaná meg a helyzetet?
  7. Milyen bekerülési árakból képezné a kezemben tartott toll értékét?
  8. A [szervízbe] behozott számítógép használhatatlan, legalább húsz éves. Mit mondana az ügyfélnek?
  9. Ön okos?
  10. Előfordult, hogy nem értett egyet a közvetlen vezetőjével? Ha igen, mit tett? Mondjon egy konkrét példát, mi volt a vezető és mi az Ön álláspontja, hogy vitatták meg és mi lett az eredmény? [a válasz után] Az említett vezető hogy mesélné el ugyanezt?
  11. Egy forgatható kerekasztal szélére tesz egy vízzel teli poharat. Egyre nagyobb sebességgel forgatja az asztalt. Mi fog történni – felborul a pohár vagy kilöttyen a víz?
  12. Ön kreatív? [válasz után] Milyen kreativitást ismer még ezen kívül?
  13. Melyik a fontosabb: megoldani a felhasználó problémáját vagy jó felhasználói élményt okozni?
  14. Miért változtatta meg az Apple a nevét Apple Computers Inc-ről Apple Inc-re?
  15. Ön roppant pozitívnak tűnik, mi teszi rosszkedvűvé?
  16. Játssza el, hogy győzne meg egy felhasználót arról, hogy Ön tényleg segíteni akar neki – telefonon!
  17. Adott egy iTuneshoz hasonló alkalmazás, amely rengeteg képet tölt le, amelyek idővel feleslegessé válnak. Milyen stratégiát alkalmazna a képek kezelésére?
  18. Adott egy malacpersely, amelyben valódi és hamis érmék találhatók. Egyet kivéve és háromszor megforgatva rendre fej fej írást lát. Hamis vagy valódi az érme?
  19. Hogyan tesztelne egy kenyérpirítót?

2019. április 5., péntek

Egy kérdőjeles (email) és egy biztos (kábel) álhír

A kérdőjeles nálam az a, több Maces szájt is lehozta, a Statista által készített grafikon, amely az email alkalmazások használatát mutatja. A használat, ugye, jelentősen eltérhet a telepített alkalmazás számtól. A mérést 2019. márciusában végezte a Litmus Email Analytics, 834 millió email megnyitást regisztrálva és feldolgozva.
A kérdőjel oka a kicsit Mac felé hajló számokon túl hírlevélküldő alkalmazásoknál tapasztaltak. Egyes alkalmazások hajlandók azt is megnyitásnak számolni, amikor valaki a levelei közt felfele vagy lefele lépkedve "áthalad" a kiküldött levelen – nem néz rá, nem néz bele, nem nyitja meg. A hibás visszajelzés oka, hogy a tényleges megnyitás objektíven nehezen mérhető.
Amúgy az adatokat megosztó blogok is némileg megkérdőjelezték az mérés jóságát.


Valami teljesen más: Apple Super Dongle

Ebben az április elsején megjelent hírben remekül keveredik az Apple iránt oszló szerelem és az elegáns kritika. A bemutatott áltermék az Apple Super Dongle.

2019. április 3., szerda

Numbers az iPaden

Az iPades Numbersben is használhatjuk a legördülő (hivatalosan: előugró) menüt, a cella tartalom-függő színezését és az adatbevitelt, módosítást segítő csúszkákat. Videó.

2019. április 1., hétfő

Külföldön olcsóbb a Mac? (2019/4)

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen deviza közép árfolyama. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly. És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

JelmagyarázatA sötétzöld a legjobb, a sötét piros a legrosszabb ár. E két szélsőérték közt Macenként öt egyenlő nagyságú árkategóriát hoztunk létre.

Cégeknek
Mert mi visszaigényeljük az áfát, ezért a nettó árral számolunk.
Magánszemélyek
Mert mi fizetünk áfát is a Mac után.
Mac-index
2016-ban nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításánál már figyelembe vettük, hogy hordozható Macből közel ötször annyit értékesítenek, mint asztali gépből. Az index akkor "finomodik" tovább, ha találunk részletesebb és megbízhatóbb adatsort. Az Apple pár éve már nem közöl bontást a negyedéves jelentésében az eladott Mac típusok szerint. (A Google-térképes megjelenítés csak a blogon mutatkozik meg.)


Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve).