2015. október 30., péntek

Air vagy Pro vagy?

Egyre többször kérdezik meg tőlünk, hogy milyen Macet vegyenek: Airt vagy Pro-t, esetleg a keresztnév nélküli sima MacBookot? Bér ez utóbbi legfontosabb technikai innovációjának, az USB-C-nek, egyetlen kapuban való testet öltő megjelenése erősen taszít. Hova fogom bedugni a többi eszközöm? - hangzik el a kérdés. De ez legyen az Apple gondja.

Mire szeretnéd használni?
A válasz attól függ, hogy mire szeretnéd a MacBookot használni? Ha messze átlag feletti anyagi helyzetünket szeretnénk reprezentálni, akkor a legdrágábbat válasszuk, de minden extra nélkül, azok ugyanis kívülről nem látszanak. Azok, akik ennyit nem áldoznak a kivagyiságra, de szeretnék mégis ezt a képet mutatni, a Távol-Keletről rendelhetnek MacBooknak látszó tárgyat. Ez pont úgy néz ki mint a MacBook 13 vagy 15, csak épp nem nyitható ki, mert egyszerű alu váz, mindig világító Apple logo-val és nem több. (Azért sem árulom el a forrást :) Persze ilyen iPhone-ban is létezik, sőt: mini iPhone-ban is!
A komoly válasz előtt érdemes visszaugrani Steve Jobs Apple-höz való visszatéréséhez, azaz az előző évezred utolsó éveihez. Akkor az Apple ezer féle eszközt és gépet gyártott. Jobs a termékek kilencven százalékát törölte és újraszabta a termék-palettát. Így lettek asztali és hordozható, otthoni használatra és pénztermelésre szánt Macintoshok. Ennek alapján már könnyű besorolni a MacBook Airt: otthonra való hordozható gép. És a MacBook Pro pedig üzleti célra szánt hordozható gép. És a MacBook? - hangozhat a jogos kérdés. Nos, a MacBook - szerintem - a paletta átrendeződés előjele.
Az egyre nagyobb iPad szép lassan rágja alulról az Air használók táborát. Így az Air, amit bemutatásakor az Apple afféle második laptopnak szánt - mert egy komoly Pro-t nem mindig szeretünk magunkkal cipelni - lassan ki fogják vezetni. A MacBook Pro marad. Persze lehetnek névcserék, de a trend ez, nem csak én, de a nálam komolyabb iparági elemzők is erre tippelnek. Ezért egyenlőre én nem vennék MacBookot, bár pont középen van az Air és a Pro között - de éppen ezért. Se hal, se hús.

Akkor milyen gép is való nekem?

Ha nem pénzt keresel a Mac-kel, akkor Air. Vegyél bele inkább több memóriát, nagyobb kijelzőt - persze a gari-hosszabbításon és a Time Machine megoldása után. Ha fontos, hogy a gép gyors legyen, mert hol itt, hol ott filmet vágsz rajta, őrületes számításokat végzel, több millió pixeles képeket szerkesztesz Photoshoppal, akkor Pro.
A kijelző mérete esetén én 13 inch-nél kisebbet nem vennék, csak akkor, ha tényleg „facebook“ gép kell, amivel kapcsolatot tartasz, mailezel, de már ezt a postot se nagyon szeretnéd megírni, mert rendesen nem férsz el.
A több memória gyorsabb működést tesz lehetővé, ezért ajánlom inkább a pár tized gigaherz-cel szemben, amivel a proci esetleg a Pro-ban gyorsabb. Ritkán tudod igazán a gép teljes teljesítményét kihasználni. Annyira, hogy szinte versenyt is mernék hirdetni, értelmes 100 százalékos proci kihasználására.
Viszont az SSD!
Én nem vennék 128GB-s SSD-s Macet, mert ez a háttértár szinte semmire sem lesz elég, ha ezen a gépen szeretnék „élni“. Ezen akarom tartani a fényképeimet, zenéim egy részét. Ha egyetemre járok, a házimat, meg a PDF-eket, preziket. Ha dolgozom, a doksijaimat, táblzátaimat. Még a 256GB is határeset lesz - érdemes mindig figyelni arra, hogy mennyi helyem is van még.
Az apple.hu és a hazai APR-ek is kínálnak alapgépeket és egyedileg összerakottakat - még több memória, nagyobb SSD, gyorsabb proci. Tessék kihasználni ezeket a netes gépösszerakókat, és az összeállított gépeket mind betenni a kosárba. Az így összeszedett gépek a kosárban jobban összehasonlíthatók.


És még egy. Pár nap múlva jön itt a blogon a rendszeres havi európai árösszehasonlító. Abban nem emeljük ki, de fontos: hiába kapsz jobb áron Norvégiában vagy Svájcban Macet, azok, hordozható gépek esetén lokális billentyűzet matricázásúak. Láttunk már norvég kiosztást, vidám! Igen, angol is van, ha ez a kompromisszum belefér és amúgy is arrajársz, meggondolandó.
Utolsó tanács: tessék kérdezni! Tőlünk, a boltokban. És tessék több véleményt meghallgatni. Vannak olyan eladók, akik csak az eladásban érdekeltek, ők a drágább gép eladásán többet keresnek. És vannak, akik hosszabb távon szeretnének együtt dolgozni a vevővel - tanácsadás, IT-felügyelet, képzés -, nekik kicsit (mondom: kicsit) más a prioritásuk.

2015. október 29., csütörtök

Fénykép retusálás, javítás :: Fotók oktató videó (10/22)

A Fotók bemutatásakor ez az egyik legütősebb érv az alkalmazás mellett: a nagyi kiskedvence leette magát fagylalttal, de én két klikkeléssel kiszedem a foltot minden szálak közé behatoló fehérítő és kékítő nélkül.

A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.



A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. október 28., szerda

Sculley interjú részlet a Forbes-ból

Oké, ki az a Sculley? John Sculley volt az Apple elnöke, akit Steve Jobs egyik legjobb mondatával vett rá, hogy otthagyja a menő nagy-vállalat Pepsit, ahol alelnök volt, hogy elvállalja az akkor berobbanó Apple vezetését.
"Tényleg életed végéig cukros vizet akarsz árulni? Vagy velünk tartasz és megváltod a világot?"
És ő volt az, aki kirúgta az összeférhetetlen zseni Steve Jobst az általa alapított cégből.

Steve Jobs balra még nem a fekete magasnyakú pulóverében és farmernadrágjában és jobbra John Sculley, az Apple akkori elnöke.

És akkor a Forbes interjú (2015. július) idevágó része:
John Sculley: "... A vállalkozókat gyakran nemes ideák vezérlik, ezt először akkor tapasztaltam meg, amikor Bill Gates-cel és Steve Jobs-szal dolgoztam. Amíg nem léptem be az Apple-höz, nem találkoztam ilyen indíttatással, mert a kólák-háborújából érkeztem, ahol minden arról szólt, hogy üsd-vágd a másikat. Sem Steve Jobs, sem Bill Gates nem beszélt arról, hogy kellene a másikat megtámadni, ők állandóan egy új iparág megalapozásáról vízionáltak."
Forbes: "De Steve Jobs és Bill Gates is igen csak versengő típus."
Sculley: "Bill Gates és Steve Jobs elsődleges hajtóereje a nemes ideáik voltak. A beszélgetéseink során soha nem arról beszéltünk, hogy mennyi pénzt fogunk csinálni. Persze nagy vetélytársak voltak, sokszor vitatkoztak, de ez csak később lett meghatározó - kezdetben mindenképp a nemes szándék volt."
Forbes: "Volt már, hogy beleunt, hogy állandóan Steve Jobsról kérdezik?"
Sculley: "Tudomásul vettem, hogy a világ rajong érte és ő megvalósította pár álmát - óriási sikerrel. Zseni volt. Termékeket és iparágakat alkotott, megváltoztatta a világot. Én egyike vagyok azon keveseknek, akik jól ismerték, amikor még fiatal volt, akkor dolgoztunk együtt."
Forbes: "Ön szerint Steve Jobs azzá a vezetőjévé lett volna az Apple-nek, amivé lett, ha nem hagyja el a céget, hanem ott dolgozik mindvégig?"
Sculley: "Azok az évek a tanulás évei voltak Steve Jobs számára. Brilliáns képességeit soha senki sem kérdőjelezte meg, de akkor hibázott, ahogy a NeXT is elbukott. [A NeXT volt Jobs "átmeneti" cége, amíg az Apple-től távol volt. A cég soha nem volt nyereséges, gyakran táncolt a csőd szélén. Az általa fejlesztett oprendszer viszont a rajzfilm-megújulás technikai alapját adta. Amikor Jobs visszatért az Apple-höz, az Apple felvásárolta a NeXT-et, azaz Jobs visszakapta a befektetett vagyonát. A NeXT-ből azonban nem lett az új Mac OS, az X a FreeBSD. - FG] Természetesen tanult ezekből a hibákból, így amikor a kilencvenes évek végén visszatért az Apple élére, már teljesen más ember volt.
Az általam jól ismert összes üzletember elmondhatná, hogy legtöbbet a hibáiból tanult. Steve-et, mielőtt én beléptem volna, kérték, hogy maradjon ki a Lisa [Lisa csak egy volt és Lisa anyja vs. Lisa apja - FG] fejlesztő-csapatából, mert összeférhetetlen. Ez a kérés a Macintosh fejlesztő-csapattól is elhangzott."

2015. október 27., kedd

Vörösszemtelenítés :: Fotók oktató videó (9/22)

Őszintén bevallom, én szégyellem, ha "vörösszemes" képet adok ki a kezem közül. Ha megnézed ezt a videót, te is belátod, egy kattintás is elég ahhoz, hogy a vakuval készült kép ne csupa piros szemű embert mutasson. Nem nagy dolog, de igényesnek lenni jó.

A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.



A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. október 26., hétfő

Square, ami nincs, de kellene és nem lesz, mert nem lehet

A Square természetesen kaliforniai cég, start-upnak nevezni már nem lehet. Az ő "találmányuk" a fapados POS terminál. A POS a point of sale, azaz eladási hely, értékesítési pont, röviden a kassza. A Square "találmánya" nem más, mint egy leolvasó, ami iOS eszközökkel is használható, és a mögé tett informatikai, biztonsági megoldás. Szeretnél nyitni egy napágy kölcsönzőt? Beregisztrálsz, megveszed a leolvasót és annyi. A fizetéseket pedig automatikusan gyűjtheted akár egy Drive-os vagy Google-ös adattáblázatba is.
Ennyiből persze nyilvánvaló, hogy ez itthon soha nem lesz, mert NAV engedély kellene rá, meg bekötni, meg fekete doboz. Meg jó, meg mobil, meg praktikus. Meg nem kell a MasterCardnak, Visának fizetni. Ilyen XXI. századi. Ahányszor olvasol róla, irigykedem. Hogy ne legyek egyedül, ezért e bejegyzés. Az apropó a 49 dolláros érintés mentes leolvasó.
A találmányt fent azért tettem idézőjelek közé, mert nem ők az egyetlen hasonló megoldást kínáló cég, persze.

2015. október 23., péntek

Öt álhír. Álhír? Biztos?

Rémhírek, sutyorgások. Semmi komoly a hét végére.


1.
Súlyemelés mérésére is képes lesz az iOS - legalábbis egy csomó erre utaló szabadalmat jegyeztetett be az Apple. Azt persze elképzelni sem tudom, hogyan. Esetleg az óra esetén a szíj alatt dagadó erekből?
2.
Az Apple Andoridos fejlesztőket vesz fel, akik az Apple Watchon futó alkalmazásokat fejlesztenének. Ööö ... Androidos alkalmazás WatchOS alatt? Vagy az órának lenne Androidos változata is? (Végül is az Intel procis Mac OS X rendszert is éveken át sikerrel rejtették el az Apple fejlesztői szemünk elől.)
3.
Karácsonyra néhányan gyorsabb MacBookot szeretnének. Ők úgy gondolják, hogy az Intel Skylake Core M processzorát fogja az Apple az ő örömükre beépíteni.
4.
Nem csak az az egy író-eszköz - Apple Pencil - létezik, amelyet ismerünk. Nem is arra a tucatnyi elvetett ötletre célzunk most, amit Ive és csapata gyártott le a tervezés során. Hanem arra a tartalékolt, többet tudóra - netán tudókra (to do - mondá a Gonosz Almalap), amelyek később, netán karácsony előtt kerülnek majd elő.
5.
Az Apple saját tévé-csatornák indítását is tervezi. A csatornákat nem műholdak sugároznák és nem a kábelszolgáltatók vinnék el a nagy kijelzőig. Pontosabban ők, csak nem csatorna, hanem adatforgalomként. Persze figyelembe véve, hogy az ingyenes Music előfizetés lejárta után hatvan százalék hallgatja tovább a zeneszolgáltatást, nem esélytelen az ötlet.

2015. október 22., csütörtök

Képek vágása és kiegyensítése :: Fotók oktató videó (8/22)

A most bemutatott videó két fontos képszerkesztési lehetőséget mutat be. Az egyik a ferdére sikerült kép "talpra állítása" - ne folyjon ki a Balaton a kép egyik oldalán, vagy a debreceni nagytemplom ne hasonlítson a pisai ferdére. A másik a kép megvágása, amikor annak csak egy szelete kedves számunkra, vagy más oldalarány mérettel szeretnénk felhasználni.

A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.



A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. október 21., szerda

Filmvágóknak és azon túl

A billentyűzet, az egér és a trackpad a legismertebb adatbeviteli eszköz. A legtöbb esetben egy is elég, hogy boldoguljunk, kettővel már verhetetlenek vagyunk, három pedig maga a habzsi-dőzsi. És igen, mindig akad, akinek ez nem elég, vagy nem elég jó, vagy nem elég célszerszám. Ilyen csapat a Nuimo-é. Ők egy kör alakú eszközt készítettek, amely egér méretű, a felülete érzékeny, de akár rá is csaphatunk, mint csengőre a szállodai recepción. A fejlesztők ötletéből az Indiegogo közösségi finanszírozó szájt segítségével lett termék. Nagyon ajánlom azoknak, akik ilyen finanszírozásra vágynak, az oldal megtekintését. A sikeres finanszírozáshoz messze több kell, mint felhányni egy videót és várni a dollárokat.


A kör alak, mint egér, egyszer már futott - egyszer? sokszor. De az Apple-nek is volt egy "pogácsa" egere az egyik korai iMachez - aki csak bírt, menekült tőle, mert nem volt tenyérbe mászó, sőt! Ezt viszont a videó-vágók imádják, mert a forgatással tudnak képkockánként haladni, illetve megpörgetve előre-hátra szaladni a filmben. A honlapon további felhasználási lehetőségeket is bemutatnak.

2015. október 20., kedd

Képek feljavítása :: Fotók oktató videó (7/22)

Amióta "ingyen" lehet fényképezni - nem kell fizetni a filmért, előhívásért, nagyításért -, amióta tarol a digitális technika, talán kevésbé figyelünk arra, mit fényképezünk. Inkább lövünk egy sorozatot, mint megkomponálunk egy képet - majd otthon gépen kijavítjuk. Legalábbis ezzel áltatjuk magunk. És ahelyett, hogy kidobnánk a rossz képeket, "jó lesz még az valamire!" felkiáltással eltesszük, mint szüleink vagy nagyszüleink a bármit, amit a kamrában, garázsban gyűjtöttek.
Pedig a Fotókkal a rosszul sikerült képekből is lehet jó képeket készíteni - ha már nem töröljük őket, akkor tegyük ezt meg. A képeken végighaladva pedig újra élhetjük az utazást, az esküvőt, a szakítást, a szakítás utáni felejtő bulit.

A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.



A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. október 19., hétfő

Mire költöm a pénzem?

Talán a legnehezebb feladat a felnőtté válás során a pénz-beosztást megtanulni. Hogy a fizetésnapi lazacos dőzsölést harminc nappal ne a zsíros deszka (piros paprika és hagyma nélkül!) kövesse. A tanítás hiányzik az általános- és középiskolából, de sok helyen már a családi pénzkezelés sem követendő minta. Ám, mint ismert, mindenre van egy app - na, ezt megtanítani nincs. Olyan nincs, ami megtanítana a pénz-beosztására, -kezelésére. Számtalan olyan van, ami segítséget nyújthat a "hova tűnik el minden pénzem" elemzéshez - sajnos magyar nyelvűt nem találtam. Pedig igény, az lenne rá! Talán valamelyik ügyfél-vadász bank esetleg?

Mutatom, mire ment el a pénzed!
Jöjjön egy app, ami a fenti címbe foglaltakban segít! Számtalan ilyet találunk - angolul, így mindig akad némi munka testre szabni. Az ilyen alkalmazások arra jók, hogy az összes, ismételjük meg: összes, kiadásunkat felvisszük. Bekerül az "ittam egy kólát", vettem egy "street-foodot". Ha nem viszed fel az összes kiadásod, nem is tudod meg, mire megy el a pénzed. Igen, az adat felvétel macerás. Be jó lenne egy ilyen költség követő alkalmazás, amiben lefotózom a számlát, és fut a karakter felismerés és ujjal csak rá kell böknöm az összegre, hogy az tárolódjon el. A számlák úgy is fehér papíron sötét betűsek - abc, vendéglő, bolt... Persze az sem rossz, ha bemondom: "Siri, vettem egy csomag ropit, írd be a számlák között a kajához"...
Az első feladat az összes számla megőrzése és bevitele - utána a számlákat kidobhatjuk. A második feladat kategóriák létrehozása, hogy az ezernyi számla ne beborítson, hanem utat mutasson. Olyan kategóriákat, gyűjtő-fogalmakat kell létrehozni, mint a "kaja", a "lakás", a "privát-jet" vagy a "star-wars gyűjtemény". A kajába kerül minden, ami ehető és iható - ezt persze lehet két felé bontani, vagy megbontani otthon / vendéglátóhely / kávé, vagy bármi más módon. A lakás lehet a közös költség, albi díja, víz, internet, ablak-csere. És így tovább. Idővel - két-három hónap - érdemes újra gondolni a kategóriákat: lesznek olyanok, amiket érdemes összevonni és lesznek olyanok, amiket jobb megbontani.


A képek a Saver 2 app képei. Az ilyen alkalmazásokra jellemző módon előre elkészített kategóriákat kínál, megfelelő helyen újak vehetők fel - ekkor érdemes megpróbálkozni a magyar megnevezéssel: a "food" kategória megy a kukába, helyette jön a "kaja". Vagy az "élelmiszer", ha az app bírja a magyar ékezetes karaktereket is. A Saverben célokat is kitűzhetünk, nem költünk többet ruhára havi 250eFt-nál. És kis színes csík mutatja, hogy siker vagy sok új ruha az eredmény.
A nagyon menő ilyen alkalmazások persze alkalmasak arra, hogy a bankunkkal kapcsolatot tartsanak, így a kártyás fizetéseket megtanítva azok automatikusan a megfelelő gyűjtésbe kerülnek.
A még menőbbek a menők részvény-portólióját és egyéb befektetéseit is engedik menedzselni.
Mi már egy magyar nyelvű, jól használható megoldásnak is örülnék, ugye?

2015. október 18., vasárnap

Hőkamerás iPhone

Most, hogy jön a tél, fűtünk ezerrel, de sok lakásban csak a boldogság marad bent, mert a meleg kiszökik. Nosza!
Eredjünk nyomába hőkamerás iPhone-nal! Ehhez a neten vásároljuk meg a Flir One-t. Az iPhone 5 és újabb telefonok aljához csatlakozó kamera saját aksival megy, így nem szívja le az iPhone-ét. A felturbózott iPhone-nal lassított videó felvételt is készíthetünk, például egy gyertya lángjáról.

2015. október 17., szombat

Jobs és a neurolingvisztikus programozás

Aki a cím második feléről szeretne többet tudni, az olvassa el a Figyelő mostani számában Izsák Norbert - Lengyel Csilla Robert Dilts-cel készült interjúját, amely az Önprogramozás címet viseli. Ide bénáztam a címet adó kérdést és feleletet:
Igen, a link csak előfizetőknek...

2015. október 16., péntek

Régi Macek jó áron

Időről-időre felröppen a hír, hogy egy régi Mac milyen vidám összegért cserél gazdát. Az iLife magazin összeszedett hat esetet, amely vagy ár, vagy a Mac miatt említésre méltó. Mi honosítottuk az írást pár képpel és infóval dúsítva. Ahogy szoktuk.

A twiggy Mac
A Twiggy Lesley Lawson beceneve volt, aki modellként tündökölt a divat égboltján 65-73 között. Eszméletlenül vékony volt, a rosszindulatú megjegyzések szerint egy csontkollekció. Akárhogy is, olyan divathullámot kavart Angliában és később Amerikában, hogy a beceneve fogalommá lett, ahogy az iPod a hordozható zenelejátszóké. A képen épp Steve Jobs ölében látható a twiggy jelzőt nyert Mac.


Az a fura vízszintes nyílás az elején az 51/4/es floppy drájv helye. Régen ekkora hajlékony lemezeken tároltuk az információt, 360kB-1,2MB kapacitással számolva. A twiggy Macnek amúgy élő rajongói oldala is van, érdemes felkeresni! Ja, az aukció! Nos, egy ilyen gép legutóbb 33 ezer dollárért (9,2mFt) kelt el.

Apple I
Ez is legendás gép! Az Apple első számítógépe, amelyet a két Steve, Jobs és Wozniak rakott össze. Igazából Wozniaké volt a mérnöki munka dandárja, de Jobs is kivette a részét. Viszont eladni Jobs adta el, Wozniak kétkedett az egész üzletben. De ezt már sokkal részletesebben is megírtuk az Almalapban.


Ezért a gépért, amelyből mindössze nyolc működőképes (és jó néhány féltve őrzött, de be nem kapcsolható) maradt, 374 ezer dollárt (105mFt) fizetett egy rajongó.

Rose-gold fülhallgató
Ennek az Apple terméknek tulajdonképp nem lenne helye ebben a bejegyzésben, ugyanakkor nagyon is ide tartozik. 461 ezer dollárt (130mFt) fizetett érte az iPod egyik alkotója, a Nest alapítója, Tony Fadell. Szándékosan olyan képet választottam, amin látható, hogy ez is (Red) termék. A (Red) árának egy része jótékonysági célra fordítódik. A támogatást el lehet kezdeni kicsibe is, most is kapható az APR-ekben (Red) termék.


Apple I - ismétlés
Tavaly a magyar műsorszórók híreibe is bekerült, hogy megtalálták a kilencedik működő Apple I számítógépet, amely ritka jó állapotban maradt meg egy garázsban, ahol 1989-ben a tulajdonos gondosan letakarta - majd elhunyt. A lomtalanításról egyből aukcióra ment az Apple gép és 905 ezer (255mFt) dollárért cserélt gazdát.

Vörös Mac Pro
Aki eddig átfutotta ezt az írást, az egyből kitalálta, ismét egy Mac (Red)-esített változatáról van szó. És igen, a jelenlegi csúcsgép, a Mac Pro néhány tucat vörös változatát is elárverezték. A vevőnek már volt egy (Red) fülhallgatója, vett hát hozzá egy Mac Pro-t is. Tony Fadell, megint.
Alapító okirat
És ez így szép és kerek. A legdrágábban értékesített Apple-höz tartozó tárgy a cég alapító okiratának egy eredeti példánya. 2011-ben került kalapács alá, és 1,6m dollárt fizetett érte a boldog vevő. Ha tudni szeretnéd, kié a harmadik aláírás, olvasd el ezt az írásunkat!

2015. október 15., csütörtök

Kulcsszavak :: Fotók oktató videó (6/22)

A fényképek kulcsszavazása roppant hasznos lehetőség, érdemes élni vele! A képek visszakeresését, amikor nem segít az arcfelismerés, a földrajzi koordináta, akkor a kulcsszó biztosítja.

A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.



A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. október 14., szerda

Apple Watch - csuklótöltéssel

Egyetlen barátom és csak néhány ismerősöm vett Apple Watcht, de rendszeresen csak harmaduk viseli, hordja és használja. A "csuklótöltés" az ő számukra hír itt a blogon, és persze remélem azon olvasók számára is, akik szert tettek egy Apple Wathcra. A csuklótöltésről valamiért állandóan Troppauer Hümér örökérvényű verse, a "Holnap indul a század csuklógyakorlatra" jut eszembe.


A ReserveStrap ötlete "csupán" annyi, hogy a szíjban apró akkumulátorokat rejtettek el. Csupán - mert nem nekem jutott eszembe. A szíj az órát a mikró-USB porton át tölti - azt nem tudom, hogy az óra hordása a csatlakozót mennyire veszi igénybe. A fejlesztők szerint harminc órával tovább használható így az Apple Watch, amely - ha a fele igaz csak, - akkor is egy munkanapot jelent. Uszkve-cirka. A szíjat az órával együtt lehet tölteni. A gyártó kihangsúlyozta, hogy a szíj használata nem vonja maga után a garancia megszűnését, az Apple fejlesztési előírásait a lehető legnagyobb mértékben betartották.
A fenti kép szerintem válaszol minden további kérdésre. Nekem meg az jutott eszembe, hogy régen voltak rugós felhúzójú órák, amelyek a karunk mozgatásából vettek energiát az óra működtetéséhez. Meg lehetne fejelni ezt a szíjat egy ilyen mechanikával, amely itt az aksikat töltené. És akkor aki szereti, éjjel-nappal hordhatná az óráját. És amikor feltűnően hadonászik vele, akkor bátran mondhatná, hogy nem feltűnési viszketegsége van, hogy mindenki észrevegye a vocsát, hanem csak - tölti azt.

2015. október 13., kedd

Zászló, csillag, szív :: Fotók oktató videó (5/22)

E roppant érzelmes cím valójában a Fotók alkalmazáson belüli gyors képkiválasztási módot jelenti. Pontosítok: megmutatjuk, mivé lett az iPhoto-ban használt zászló és csillag. És természetesen bemutatjuk a Fotók 'szív' jelölést és használatát.

A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.



A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. október 8., csütörtök

Térkép :: Fotók oktató videó (4/22)

Térkép és a Fotók
A Fotók képes térképre tűzni fényképeinket azok meta-adatai által tárolt koordinátáknak megfelelően. Ennek csínját és bínját mutatja be ma közzétett videónk.

A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.



A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. október 7., szerda

200 millióba került tavaly Cook személyi védelme

Mindenki őrült a maga módján, az biztos. Minél nagyobb egy ország, annál biztosabb, hogy még extrémebb őrültségeket képes felmutatni. Az egyik Apple-re cuppant szájt például az Apple államigazgatással folytatott, de bárki által elérhető adatfolyamát vizslatja.


Ők szúrták ki, hogy az amerikai tőzsdefelügyeletnek leadott "Schedule 14A" jelentésben akad egy sor, ami arról tanúskodik, hogy Tim Cook védelmére tavaly 700 ezer dollárt, azaz majdnem 200 millió forintot költött az Apple. Sőt, - jöjjön egy fordítói kihívás - "Az összeg összetevődik (i) a cég által Mr. Cook számlájára helyezett, a 401(k) nyomtatványon feltüntetett 15 600 dollárból; (ii) a cég által fizetett prémium élet-biztosítási kötvény összegéből 2 520 dollár értékben; (iii) szabadság alatti pénzfelvételből, melynek összege 56 923 dollár [kb. 16mFt - mit vett vajon ebből, fagyit? - kérdé a Gonosz Almalap] és (iv) biztonsági költésből 699 133 dollár értékben."

Mennyi az annyi?
Mint a világ egyik, ha nem a, legértékesebb vállalatának vezetője esetében ez az összeg nem is olyan sok. Ráadásul Tim Cook bátran felvállalja szexuális orientációját, kiáll az általa fontosnak tartott személyi jogok mellett, így nem csak mint az Apple első embere hívhatja ki maga ellen a sorsot a liberális fegyverviseléséről ismert Amerikában.
Az összeg egyébként vissza osztva óradíjra 80 dolláros órabért jelent (22eFt), ami nem egy brutális összeg, és messze elmarad egy személyi testőr óradíjától. Valószínű, hogy Cookot csak egy-egy alkalommal védette az Apple.
Végül összeszedtünk pár hasonló vezető védelmi költségét az alábbi grafikonra.

2015. október 6., kedd

Arcfelismerés :: Fotók oktató videó (3/22)

Arcom adom hozzá
Az arcfelismerést a Fotókban is használhatjuk, hogy összegyűjtsük és egy kattintással elérhessük adott személyt ábrázoló fotóinkat.

A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.



A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás

2015. október 5., hétfő

Külföldön olcsóbb a Mac? (2015/10)

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen árai. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly.
És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Magánszemélyek
Mi, ugye, bruttó árat fizetünk.
És "all in", mert Svájc mindent vitt.

Cégeknek
Mert ők visszaigényelhetik az áfát.
És itt is "all in" van, mert Norvégia tarolt.

2015. október 2., péntek

Mire költi örökségét Jobs özvegye?

"Az elmúlt száz év alatt Amerika eljutott a T-modeltől a Tesláig, a kézikapcsolású telefonközponttól a mobiltelefonig, csak az iskoláink nem változtak."
Laurene Powell akkor sem kereste a nyilvánosságot, amikor még élt a férje, Steve Jobs - és Jobs halála után sem változtatott ezen a szokásán. Ahogy azon sem, hogy háttérben maradva számos, mindkettőjük számára fontos szervezeteket, elveket támogasson. Időről-időre Jobs szemére vettették, hogy nem jótékony, csak az Apple-ért él-hal. Erre sem ő, sem az Apple nem reagált, de a figyelmes hírböngésző mindig megtalálta a választ - ahogy mi is: [1] [2]

Laurene Powell Jobs 2014. szeptemberében, New Yorkban.
Neilson Barnard — Getty Images

A bejegyzés apropóját az adja, hogy 50 millió dollárral (kb. 14 milliárd forint) csatlakozott "XQ: The Super School Project" kezdeményezéshez. Ennek célja a felsőoktatás újragondolása. E bejegyzés első mondata a kezdeményezés honlapján szereplő küldetésből való. A honlapot végigfutva bárki pályázhat, a legjobb tíz koncepciót szeretnék kiválasztani és ezek alapján kifejleszteni, megalapítani a jövő felsőoktatási intézményét.
Laurene Powellnek más képzésekkel kapcsolatos szervezetekben is jelentős munkát végez - és persze pénzt is ad. A mostanin és az ebben a blogban már említetteken kívül például a Collage Track-nél, amelynek alapítója. Ez a szervezet az egyetemi tanulmányok elvégzését és elhelyezkedést segíti a pénzzel kevésbé eleresztettek számára. De a támogatásnak csak egyik szempontja az anyagi helyzet, a tudás, tanulási eredmény is elvárt.

Lauren Powell 9 milliárd dollár felett rendelkezik, ebből vidáman megvehetné a hatodik és hetedik kerületet Budapesten. De ehelyett a jövőre gondol. Tanulni nem szégyen (és más bölcsességek).

2015. október 1., csütörtök

Fotók oktató videó: Hova tűntek az események? (2/22)

A tavasszal elvetett mag nyáron szökkent szárba, és most itt a kicsit kései szüret ideje. Anno az iPhoto-t bemutató videó sorozatot tett közzé az Apple. A Fotók (Photos) kapcsán ez elmaradt, így - magam uram, ha szolgád nincs. Karácsonyig hetente két videót teszünk elérhetővé YouTube oldalunkról, de külön playlistet is létrehoztam.



Hova tűntek az események?
A második videóban megmutatjuk az iPhoto-ról váltóknak, hová lesznek az általuk oly nagy gonddal összerakott események a Fotókban. A további videók az ősz folyamán válnak elérhetővé. Az egyes epizódokat itt mutatjuk be, a bejegyzés megjelenik a Facebook oldalunkon is, sőt, de követhetsz Twitteren is.
2016 januárra mind a 22 rész megtekinthető lesz:
  1. Fényképek beolvasása
  2. Hova tűntek az események?
  3. Arc felismerés
  4. Térkép
  5. Zászló és csillag
  6. Kulcsszavak
  7. Képek feljavítása
  8. Képek vágása
  9. Vörösszem eltüntetése
  10. Kép retusálás
  11. Árnyék és csúcsfény
  12. Szűrők
  13. Haladóknak
  14. Okos album
  15. Naptár készítés
  16. Üdvözlőkártya készítés
  17. Fotóalbum készítés
  18. Diavetítés készítés
  19. Képek megosztása Üzenetekben és AirDroppal
  20. Képek megosztása Facebookra és Flickrre
  21. Képek megosztása emailen és Twitteren
  22. Képek kinyerése és nyomtatás