2020. június 25., csütörtök

WWDC: adataink védelme :: Mac jövője :: Boot Camp

Az Apple fejlesztői konferencia megnyitóját követően számos vélemény látott napvilágot. Én hármat választottam ki és osztok most meg.


A közel kétórás online megnyitó legfontosabb két perce az volt, amikor az Apple bemutatta, miként teszi közérthetően minden felhasználó számára nyilvánvalóvá, hogy épp melyik weblapnak és cégnek adunk ki információt akaratlanul magunkról – egy adott weblapot nézve. Katie Skinner (és társai), a szoftver felhasználói jogok menedzsere szerint a fejlesztőknek pontosan meg kell határozniuk, hogy milyen információkat gyűjtenek alkalmazásuk, és "ha adatot osztanak meg más vállalatokkal azért, hogy nyomon követhessék a felhasználót".
Bár nem nevezték nevén, de a "más vállalatok" leginkább a Google-t és a Facebookot jelenti. Az Apple elegánsan mutatta meg, milyen adatvédelmi aggályok kötődnek a böngészőkbe beépülő modulokhoz (Google Chrome, ha kimondom a nevét). Az App Store-ban tételesen fel kell sorolni, hogy melyik app, plug-in, kiegészítő melyik vállalatnak milyen adatot továbbít – így nem szükséges letölteni (és adatot szolgáltatni) ahhoz egy appot, hogy megtudjuk, kinek mit adunk át. Ahhoz hasonlóan, ahogy az iOS kezeli a helykövetést, fogja kezelni ezeket az adatszerzéseket is: ha nem tetszik nekünk, lekapcsolhatjuk.

Forrás: Courtesy Company

A Google és a Facebook egész vállalkozása arra épül, hogy személyes adatokat gyűjtenek rólunk*, és ezeket teszi pénzzé. Amikor célzott hirdetést adunk fel, akkor azok célzása ezekre az információkra támaszkodik. A gyűjtés legkevésbé sem a saját oldalain történik, szinte az összes szájtot, mobil appot beköti tulajdonosa a Facebookhoz, Google-höz, mert számára hasznos adatokat nyer, tudja hirdetéseit optimalizálni – a felhasználók adatai által.
Azért pillanatig se higgyük el, hogy az Apple a jó fiú, a másik kettő a gonosz (Don't be evil). A világ nem fekete-fehér (ha ez egyáltalán leírható mostanában), hanem a szürke 50 rengeteg árnyalatában pompázik. És ne lepődjünk meg, ha az Apple-ös felületeken való hirdetés optimalizálásához előbb-utóbb a Google és az FB mellé zárkózik fel az Apple. Az megvan, hogy vannak helyek, ahová nem csak FB vagy Google acounttal tudsz belépni, hanem Apple ID-vel is?
(Jason Aten írása feldolgozva, megrázva, kicsi átalakítva és lefordítva.)


A Mac jövője olyan emberek kezében van, akik szerint az asztali– vagy hordozható–számítógép nem több, mint kiegészítő az iPhone-hoz, iPadhez.
ZDNET


Bye-bye Boot Camp
Az új Apple Szilíciumos Macen nem lesz Boot Camp. Azaz nem lehet többé a Macintosh számítógépen natív módon futtatni a Windwost, csak emulációval, mint a sokak által használt Parallels Desktopos megoldás. Én három olyan céget is ismerek, amely csak Macet használ – a legerősebb MacBook Pro-kat –, de csak Windows-zal. Azért teszik ezt, mert a hardver sokkal megbízhatóbb, mint bármelyik pécés megoldás – ez az ő véleményük. És mivel cégenként több tucat gépről van szó, elhiszem, hogy pörgött a kalkulátor. Azért Windows, mert az általuk használt speciális szoftvernek nincs Maces verziója. Azért Windows, mert sok az időszaki munkatárs, aki pécés alapokkal bír. Azért, mert a Mac hardver jobb. [Ide írom, hogy erről Mac vs pécé – szóló kommenteket törölni fogom. 1) mert megtehetem. 2) mert vallási kérdésekről nem vitatkozunk.]
(Caitlin McGarry: Boot Camp Is Dead on New Macs and 8 Other Things Apple Didn't Say at WWDC)

* Amikor regisztrálsz, akkor elfogadod a Google, Facebook, Apple által adott szerződést. Ezt nem tudod egyoldalúan módosítani – lásd Facebookon időről-időre felbukkanó "na én most jól megmondom, te is másold le, tedd ki" megjegyzést. Vagy használod, vagy nem. Ahogy attól nem lesz több fizetésed, ha írsz a munkaadódnak egy mailt, hogy a munkaszerződésedben a fizetésedet egyoldalúan megdupláztad, a munkaidődet negyedére csökkentetted. LoL.

2020. június 23., kedd

WWDC: Apple Szilícium és Big Sur

Tim Cook és az Apple tucatnyi munkatársa tegnap bemutatta, mire készül az Apple a következő két és fél évben, legalábbis a Macintosh számítógéppel kapcsolatban. A WWDC - vírus-helyzetre tekintettel online – megnyitója az Apple oldalán visszanézhető, letölthető. A lényeg számunkra: megindult az Inteltől elszakadás, jön az ARM alapokra épülő Apple Silicon (magyarul: Apple Szilícium [AS]) processzor, amely az új Macekbe kerül. Számunkra év végétől – "tudod, karácsonyra már vehetsz!" by Gonosz Almalap –, az átállás vége 2022 decembere lesz, ez a terv. Ez idő alatt még jön új Intel procis Mac is. Ősszel lesz új operációs rendszer is, ez a (be sure) Big Sur. Emeljük ki, az Apple szerint, ami fut Inteles Macen, az hiba nélkül fog futni AS procin is.


Elérhető béta Big Sur, amit, ha nem vagy fejlesztő, ne tölts le!
A WWDC demo már az új procis gépeken az új oprendszerrel ment. Illetve, miután videó felvétel, azt láttuk, hogy megy, szép, gyors és hibátlan. A cseppnyi rosszindulatú kétkedés annak szól, hogy láttunk már olyan szoftver bemutatót itthon, ahol a prezentálónak tiltva volt bármi más billentyű lenyomása a forgatókönyvben megadotton kívül, mert a szoftver még kicsit bizonytalan volt.
Ha nem vagy fejlesztő, akkor ne töltsd le! Azért, mert bármennyit is tesztelték már a mérnökök, a felhasználók, te és én, mi, sokkal jobbak vagyunk náluk hiba generálásban. Mondok egy példát. Sok éve életem első értelmes szoftverét kellett megírnom első munkahelyemen (BHG). Szuper volt, az öt billentyű lenyomás, amire reagálni kellett, hibátlanul működött – két napig nyomkodtam, biztos, ami biztos. Aztán odajött a főnököm, és beletenyerelt a billentyűzetbe, a program meg úgy akadt ki, ahogy másodpercekkel később én. "De hát a többi billentyűt nem lehet lenyomni!" – tiltakoztam, hiszen annak nincs funkciója. "De én vagyok a felhasználó" – kaptam az örökérvényű választ.


Okos ember más kárán tanul
Annak oka, hogy nem teszem fel a saját Macemre a Big Surt, és ami miatt váltok azonnal az új AS procis Macre, a mostani rendszerrel az összes alkalmazás, legyen kicsi, nagy, fizetős, talált, ingyenes, mind hibátlanul fut. Igen, a Microsoft és az Adobe is azt mondta, hogy átírja, meg teszteli, meg nagyon belehúz – mindkettő kapcsán láttunk már csodát akkor, amikor az Apple Intelre cserélte az előzőleg használt PowerPC procit. Termelő üzemben, pénzkereső helyen nem szívatjuk magunk át nem gondolt frissítéssel, és ez most nagyon nagy frissítés lesz.
Okos ember más kárán tanul.

Érdemes-e még Inteles Macet venni?
Egy Mac, tapasztalat alapján, akár tíz évig is kitart. Az első három az, amivel az Apple számol, utána, szerinte, érdemes Macet cserélni – újra, persze. A mi több évtizedes tapasztalatunk az, hogy az ötödik-hatodik évben kezd a Mac "lassabb" lenni, mint szeretnénk, termelésben – képretusálás, tördelés, videó- és hangvágás – ez hamarabb jön el. Ha idén veszel új Macet, akkor – nagyon hangsúlyozottan magánvéleményem – nem lesz vele gondod öt évig. Utána már előfordulhat, hogy az Apple nem segíti az akkorra régivé váló Intel alapú alkalmazások futtatását, ez leginkább megőrzött, ne frissülő, régi programok esetén lehet majd gond.


Miért vált az Apple Intelről AS-re?
Az Apple, élén Steve Jobs-szal rettenetesen utálta, hogy ki van téve beszállítóknak. Ez volt anno a váltás egyik oka PowerPC (IBM-Apple közös vállalkozás) Intelre, és ez most is. Fontos ok volt akkor és most is, hogy a szállító nem tudja azt a teljesítményt (gyorsaság, áram-fogyasztás-csökkentés, hőleadás-csökkentés...) produkálni, ami az Apple-nek kell.
A saját proci gyártás elsőre meredek vállalkozás, egy új iparág, szakma. De nem az Apple-nek, ami az ARM révén már lassan évtizede fejleszti, gyártja és használja az iPhone-ba, iPadbe a saját chipjét.
És adjuk meg Tim Cooknak a pontot, ez a váltás az ő nevéhez kötődik (megelőlegezve a sikert és azt, hogy még pár évig vezeti az Apple-t). Lehet, hogy egy A4-es skiccen ez is szerepelt Jobs tervei között, de az érdem a mostani csapaté.


OKs, és mi a nyavalya az a Big Sur?
A macOS rendszereket (leánykori neve sok van, de talán a Mac OS X a legismertebb) egy ideje Kalifornia nemzeti parkjairól nevezi el az Apple. Big Sur néven is található egy. Vadregényes, aránylag lakatlan, sziklás partvidék San Francisco és Los Angeles között, az előbbihez közelebb. Nyáron, ha nagy uborka szezon jő, biztos írok egy hosszabb bejegyzést a névadóról, addig jöjjön pár név azok közül, akik fogadott otthonuknak tartották e partvidéket: Lawrence Ferlinghetti költő, David Packard (a Hewlett-Packard, HP-ből a második név adója) és Zsigmond Vilmos, a világhírű, Oscar-díjas magyar operatőr, aki 2016. január elsején Big suri otthonában hunyt el. A három tájkép a Big Surban -nál -ról készült.

2020. június 22., hétfő

Apple WWDC 2020

Ma este tartja az Apple az éves fejlesztői konferenciáját (WWDC). Meglepetés, mellbevágó újdonság nem várható. Amíg a Steve Jobs-i időkben semmit sem lehetett biztosra tudni, akkora volt a titkolódzás, addig a Tim Cook érában mindent lehet, annyi a szándékos közreadás, tudatos kiszivárogtatás. Amire mi kíváncsiak vagyunk, az az ARM procis Mac. Annyi biztos, hogy az első ARM-s Macből nem vennék, bármit is tud – na jó, ha osztják, elfogadom nagy nyűgösen. Miért nem? Mert bármennyire is igyekeznek a fejlesztők, az első sohasem tökéletes.


Az új procis Mac mellett persze érdekes, lesz-e érdemleges szoftver bemutató? Nem arra gondolok, hogy a Keynote vagy iMovie visszakapja egyszer már tudott funkcióját, hanem valami új. Mondjuk közösségi média felé optimalizált kimenet az iMovie-ban, amely képes több, megadható, választható YouTube, Facebook (nem csak magam, hanem oldal, csoport), TikTok és bármi felé adott paraméterű mozit szerkeszteni és menteni.
Ha nagyot álmodnék, akkor visszakapnánk az immár reszponzív iWebet, amivel faék egyszerű weboldalak szerkeszthetők.
Gigaálom, a kettő vagy több fő között normálisan, hiba nélkül használható Naptár, Kontaktok. Szerver-szoftver? Nem is remélem.

iPhone, iPad
Ez kevésbé érdekel, bevallom. Az új iPhone erősebb, drágább és még nagyobb felbontású fotó készítésére lesz alkalmas – ez az összes eddigi iPhone-ra igaz volt. Az iPadet tovább erősítik, hogy számítógépként lehessen használni – momentán külön billentyűzet, toll, egér... itt sem érzem az erőt.

2020. június 17., szerda

Képek iPhone-ról Macre két alkalmazással

Képeket iPhone-ról, iPadről Macre másolni sokféle módon lehet, mi most a két alapeljárást, a Fotók és a Képletöltő alkalmazásokra támaszkodóakat mutatjuk meg. Mindkét esetben kell a kábeles összeköttetés. Amennyiben persze az iCloudon keresztül szinkronizálod a fényképeidet, akkor ezt a bejegyzést tök fölösleges elolvasnod, bár a tudás hatalom.


Az iPhone-t a Machez csatlakoztattuk, elindítom a Fotókat és feloldom az iPhone-t (mintha telefonálni szeretnék). Ekkor lesz az iPhone (1) elérhető a Fotókban. Kiválasztom. A fényképek számától függően azonnal vagy tetű lassan betöltődnek a fotók. Ez idő arra teljesen jó, hogy pár beállítást megtegyünk. Megadjuk, hogy szeretnénk-e, hogy a Fotók mindig elinduljon, ha az iPhone-t csatlakoztatjuk (2)? A (2) alatt látható, hogy a Mac tudja, hogy már 70 képet beolvastunk a Macre az iPhone-ról – a (4) szám alatt a kék feliratra kattintva jeleníthetjük meg ezeket a képeket is. De haladjunk emelkedő számsorrendben, a (3) választhatjuk ki, hogy hova kerüljenek majd az iPhone-ról átvett képek. A (4) bejelölésével az így áttöltött képeket a Mac törli az iPhone-ról.
Az áttöltés roppant egyszerű, kijelöljük az áttöltendő képeket és a "Kijelölt importálása" gombra kattintunk.


A Képletöltő a rejtett gyöngyszem a Macen, én néha fapados Fotóknak nevezem, ha képek áttöltéséről van szó.
Amíg az iPhone nincs feloldva, addig semmit sem tudunk kezdeni a Képletöltővel. Utána viszont többet, mint a Fotókkal!
Kiválasztható (5), hogy az iPhone csatlakoztatása után melyik alkalmazás induljon el, bármit választhatunk, még saját magunk írtat is! A kép alján a négyzetbe írt [5] mutatja a legördülő menüt. Számtalan lehetőség közül választhatunk (6) [6 - a menü], hova kerüljenek a képek. Sőt, két alkalmazás is elérhető, próbáljuk ki őket anélkül, hogy a képeket törölnék az iPhone-ról. Ezt az (5) alatti "Eredeti megtartása" bejelölésével biztosíthatjuk.
Az iPhone képeit és filmjeit megtekinthetjük (7) ikon és lista nézetben is. Ez utóbbiból szinte semmi sem látszik itt a képen, de nem is férne ki az összes metaadat, amit a Képletöltő a fényképről felolvas.

Fontos! Gondoljuk meg, hogy tényleg szeretnénk az iPhone-ról törölni a képeket, a törlés nem állítható vissza. És ne használjuk a kábeles kép áttöltést, ha az eszközeink között a képeket iClouddal szinkronizáljuk.

2020. június 15., hétfő

Színes címkék a Finderben (Macen)

A "Mik azok a színes pöttyök Finderben?" kérdésre a helyes válasz az, hogy az Apple adta segítség, hogy fájljainkat saját vágyaink szerint csoportosíthassuk. Biztos nem én vagyok a legkeményebb felhasználója a színezésnek, de mutatok két példát arra, hogy mire használom, meg pár alapdolgot ezekről a pöttyökről.


A képen látható mappában kerülnek a bárhonnan feltöltött képeim, legyenek azok fényképek vagy képernyőképek. A piros pöttyel jelölöm meg a képernyőképeket. Például ehhez a blog bejegyzéshez is egy tucatnyit készítettem már, és még fogok. Amikor közzéteszem a bejegyzést, akkor egyszerű a piros pöttyösöket, képernyőképeket, törölnöm. A piros pöttyöt a Mac rakja rá, mert írtam egy mappához rendelt Automator parancssort – de az egy másik bejegyzés.
Pöttyözni, színezni a Finder fogaskerekes menüjéből is lehet, ahogy a Fájl menüből is megtehetjük.


Amikor kis cégünk számlát kap, akkor az bekerül a képen látható mappába. Kézzel azonnal adok neki egy piros pöttyöt, ami azt jelenti, ezt még nem fizettük ki. Meg át is nevezem a saját számla elnevezési rendszeremnek megfelelően: a fájlnév tartalmazza a kibocsátó nevét, számlaszámot évszám nélkül, ez keresésnél is jól jön. Ha beteszem utalásba, akkor a piros pöttyöt törlöm, zöld jelzést kap a fájl. És végül, amikor az egy hónap alatt összegyűlt számlákat elküldöm a könyvelőnek, akkor szürkével megjelölöm a már leadott számlákat.
Tehetném ezt három mappával játszva is – bejött, fizetett, leadott –, de ez jobb, mert egy helyen van az összes élő számla, és a szín mutatja, hogy melyik milyen státuszban van. És időről-időre a szürkéket elmásolom, hogy áttekinthető maradjon a lista.


A Finder > Beállításokban lehet megszabadulni a színes címkéktől vagy épp aktívvá tenni őket.


Ha elérhetők a címkék, pöttyök, jelzések, színezés, vagy nevezzük, ahogy jólesik, akkor a Finderben a képen látható módon tudjuk kezelni őket. A jelzések az egész Macre vonatkoznak, nem lehet adott mappára, könytár-halmazra korlátozni érvényességüket.

2020. június 4., csütörtök

Pörögjön az a szélerőmű! :: Mac, Keynote

Nem, annyi áramot semmiképp sem termel, amennyi a megrajzolásához és megmozgatásához kell. Sőt! Az alig két perces videóból megtanulható, hogyan készítsünk olyan alakzatokat, amelyek nincsenek a Keynote alakzatai közt, ilyen a szélerőmű lapátja. A lapátok forgatása trükkös, mert a Keynote az egyes tárgyakat azok középpontja körül forgatja, a középpont viszont nem módosítható. De azért vagyunk mi okosabbak a számítógépnél ("Ezt jól elhitettük" – gondolja az AImalap), hogy megoldjuk az ilyen feladatot. Is.

2020. június 2., kedd

Külföldön olcsóbb a Mac? (2020/06)

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen deviza közép árfolyama. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly. És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Jelmagyarázat
A sötétzöld a legjobb, a sötét piros a legrosszabb ár. E két szélsőérték közt Macenként öt egyenlő nagyságú árkategóriát hoztunk létre.

Pár hónap kimaradt a közlésből, de nem az adatgyűjtésből, csak nem láttam értelmét az árak publikálásának akkor, amikor mindenki bezárkózott lakásába. De most!

Cégeknek
Mert mi visszaigényeljük az áfát, ezért a nettó árral számolunk.
Magánszemélyek
Mert mi fizetünk áfát is a Mac után.
Mac-index
2016-ban nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításánál már figyelembe vettük, hogy hordozható Macből közel ötször annyit értékesítenek, mint asztali gépből. Az index akkor "finomodik" tovább, ha találunk részletesebb és megbízhatóbb adatsort. Az Apple pár éve már nem közöl bontást a negyedéves jelentésében az eladott Mac típusok szerint. (A Google-térképes megjelenítés csak a blogon mutatkozik meg.)


Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve).