2022. december 29., csütörtök

2022

Az Apple részvények árfolyama 2022-t 179,38 dolláron nyitotta és december 29-én 126,04 dolláron áll – nincs sok mosoly a befektetők arcán a közel harminc százalékos veszteség kapcsán. (Igen, még nincs év vége, de csodák sincsenek.) Persze más tech részvényekhez képest – ajánlott írás: Vége a bulinak, összeomlottak a nagy víziók (Nagy Viktor, porfolio.hu) – még ennek is lehet örülni.
(Az első oszlop – Open-High–Low adatok a napi kereskedésre vonatkoznak, minket az 52W H – 52 hét legmagasabb –, 52W L adatok szomorítanak el. Meg számok nélkül a görbe íve.


Mi történt idén?

Az összefoglalót a Wikipedia oldaláról másoltam át.1
  • Az fentiek ellenére az Apple 2022-ben is remek pénzügyi eredményeket ér el.
  • Az Apple bejelentette, hogy iPhone alkalmas lesz Apple Pay, érintés nélküli hitel- és betéti kártyás, valamint más digitális pénztárcás fizetéseket egyetlen érintéssel fogadni, minden további hardver vagy fizetési terminál használata nélkül.
  • Az Apple bemutatta a Mac Studio asztali, félprofesszionális, kijelző nélküli számítógépet. A Mac Studio M1 Max vagy M1 Ultra processzorral szerelt, ez utóbbi szintén újdonság. A Mac Studio-val egyszerre mutatták be a Studio Display 27 inches, 5K Retina kijelzős, 12MP Ultra Wide kamerás és négy hangszórós monitort.
  • Az Apple M1 processzor család – M1, M1 Pro, M1 Max – új taggal bővült, az M1 Ultra-val. Az M1 Ultra valójában két, egy lapkán gyártott M1 Max, amely 2,5TB/s sebességgel cserél adatot, a Mac számára egy chipként (CPU és GPU) mutatkozik.
  • Bemutatták az iPhone 13 termékcsaládot, kiemelt újdonság, hogy már zöld színeben is elérhető.
  • Az Apple a mai napon bemutatta az iMovie új verzióját. A Storyboards segítségével a törekvő tartalomkészítők és filmkészítők megtanulhatják szerkeszteni és fejleszteni videós történetmesélési készségeiket a közösségi oldalakon, kollégákkal vagy osztálytársakkal megosztott népszerű videókhoz előre elkészített sablonokkal – olyan videókkal, mint a barkácsolás, főzési útmutatók, termékismertetők, tudományos kísérletek, és több.
  • Az Apple bemutatta az M2-t. A második generációs, 5 nanométeres technológiával megépített M2 az M1 wattra vetített teljesítménye 18 százalékkal gyorsabb CPU-t, 35 százalékkal erősebb GPU-t és 40 százalékkal gyorsabb neurális motort jelent. Ötven százalékkal nagyobb a memória sávszélesség az M1-hez képest, és akár 24 GB gyors egyesített memória érhető el.
  • Megjelent a MacBook Air és a MacBook Pro új változata, vékony kialakítású, 13,6 hüvelykes Liquid Retina kijelzővel, 1080p HD kamerával, MagSafe töltéssel és még sok mással. Az M2 a 13 hüvelykes MacBook Pro-hoz, a világ második legkelendőbb laptopjához is érkezik – hihetetlen teljesítményt, akár 24 GB-os egyesített memóriát, ProRes-gyorsítást és akár 20 órás akkumulátor-élettartamot biztosít, mindezt kompakt kivitelben.
  • Az Apple – nem kevés nyomás után – közzétette útmutatóját egyes, eddig csak a saját szervize által elvégezhető műveletekről.
  • A szokásos őszi rendezvényen bemutatták az Apple Ultra Watcht, a Watch 8-t és Watch SE-t, az új Airpods Pro-t az iPhone 14 családot.
  • Letölthető az Apple tizenharmadik Maces operációs rendszere, a Ventura.
  • Az Apple bemutatja a következő generációs Apple M2 processzoros iPad Pro-t. Az új iPad Pro ProRes videórögzítést, szupergyors Wi-Fi 6E-t és az iPadOS 16 hatékony funkcióit kínálja.
  • A COVID-19 korlátozások hatására a kínai Csengcsou városában található elsődleges iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max összeszerelő üzem jelentősen csökkentett kapacitással működött. Ezért az iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max hosszabb várakozási idővel kerültek kiszállításra.

    1Azért másoltam, mert oda már megírtam, és a content újrahasznosítás a jó mérnöki munka ismérve.

2022. december 21., szerda

Mac, Fotók, képszerkesztés másolása

Az Apple frissítette a Fotók alkalmazást, és olyan jó dolgokat nyertünk, mint az automatikus háttér eltakarítás vagy a duplikált fényképek eltávolítása. A Fotókban levő kép számtalan módon szerkeszthető (meghamisítható). Előfordul, hogy lövünk pár képet (pár=20-30) ugyanarról, valamelyik csak jó lesz felkiáltással. Ha az egyik ilyen képet módosítunk színezetében, fehéregyensúlyban... akkor ezt eddig képenként kellett megtenni. Most ezek a módosítások másolhatók.
Az egyik képen a fényeket (1) szétállítom, hogy jól látható legyen a másolásuk. Kimásolom (2) a Kép > Szerkesztések másolása paranccsal. Megnyitok egy másik képet (3) és alkalmazom a módosításokat (4 Kép > Szerkesztések beillesztése). És a kép módosító jellemzők átmásolódtak, nem kell újra egyesével kézzel rángatnom a csúszkákat.
Ez egy remek funkció – ha értjük, hogy mit miért módosítunk – például egy sötét, zöld fénnyel megvilágított fotósorozat helyrepofozására.

2022. december 19., hétfő

Duplikált fényképek kiszűrése – Mac, Fotók

A Fotók (leánykori nevén: iPhoto, született 2002-ben) megléte óta küzdünk a duplikált fényképekkel. Több remek alkalmazást használtunk, amellyel ezek kiszűrhetők, kigyűjthetők. 2022-ben a macOS Venturával eljött a Kánaán (az azért nem), mert maga a Fotók képes erre. Kipróbáltam, de nem teszteltem furfangos esetekkel, elsőre hibátlan. Mutatom, hogy szabadíthatunk fel rengeteg helyet a Macen a duplikált képek eltávolításával!
Nulladik lépés, hogy ne indítsuk el a Fotókat, de használjuk a Macet. Ekkor a háttérben elvégzi a Mac a Fotókban – és csak ott – a duplikált, triplikált képek keresését. Sajnos, ezt nem lehet kikényszeríteni, nincs rá gomb, parancs. Ha állandóan fut a Fotók, akkor lépjünk ki az alkalmazásból!
Amikor viszont elindítjuk a Fotókat és az talált duplikált képet, akkor az oldalsávon megjelenik a Kettőzött elem (1). (Akkor is kettőzött, ha öt-hat akad belőle, de annál sokkal jobban örülünk a beépített funkciónak, mint hogy ezen rugóznánk.) A duplikátumok egymás mellett láthatók. Mivel azonosak, ezért látványra, pláne ilyen kis előnézeti képben, nem is várható, hogy látunk bármilyen különbséget, ezért mindkét képről kértem Infót (Cmd+I). Egyszerre csak egy képről kapunk, én raktam a kettőt – (2) és (3) – egymás mellé. Különbség van a kép címében, méretében és felbontásában, feliratban és hozzáadott kulcsszavakban. (A kék delete kulcsszót én adtam hozzá, a Fotók alkalmazásnak ehhez nincs köze.)
Nem tudom kijelölni, hogy melyik képet őrizze meg a Fotók. A leírás alapján az alkalmazás igyekszik a jobb, szebb és nagyobb képet megőrizni. (4) Ha mégsem az maradna meg, amelyiket szeretnénk, akkor sincs ok a pánikra, a kidobott kép vagy képek a Nemrég törölt könyvtárba kerül (6) és onnan a következő harminc napban bármikor visszamenthetjük.
Bátran kattintva a "2 elem egyesítése" gombra (4) megtörténik a csoda. Az (5) mutatja a megmaradt kép metaadatait. Látható, hogy a nagyobb méretű kép maradt meg, a cím, leírás összeolvadt, a címkéket pedig egyesítette a Fotók. Taps.
De nekem 664 duplikációt talált a Fotók, most egyesével kell őket egyesítenem? Nem. Ki kell jelölni az összes párost és akkor a jóváhagyás az összes párosra vonatkozik. A 664 kép az én M1-es MBA gépemen kb. fél perc alatt egyesült :) Gyors ellenőrzésem szerint – nincs az, amiért 664 képet végignézek –, hibátlanul.
Apple, köszönöm!

2022. december 12., hétfő

MacOS Ventura: alapböngésző beállítása

Az új macOS-ben a felhasználói élményért felelős szakemberek alaposan átrendezték a gép alapbeállításait vezérlő Rendszerbeállításokat – angolul még a neve is megváltozott. Én bármit csak kereséssel találok meg, így volt ez az alapértelmezett böngésző esetében is. Ez – roppant logikusan – az Íróasztal és Dock menü közepébe került, ahogy a képen is látható.
A kereső használata – nekem – létszükséglet. A korábbi macOS Rendszerbeállításban is volt kereső. A keresés eredményeképp nem a megfelelő beállítási sorra ugrott a program, hanem megmutatta, melyik ikonra kattintva érem el az adott funkciót. Megtanított rá, sok év alatt megtanultam. Persze, az összes ikon látható volt a kijelzőn, most, az új Ventura névre hallgató macOS-ben, mintha iPad vagy iPhone előtt ülnék, órákig görgethetek le- vagy fel, hátha megüti a szemem az, amit keresek. Vagy az, ami alatt sejthetem az adott beállítást. Mint Íróasztal és Dock alatt az alapértelmezett böngészőt.

2022. december 8., csütörtök

Képrészlet kitakarás Macen

Bármelyiket is használjuk a három Maces irodai alkalmazás – Pages, Numbers és Keynote – közül, mindegyik képes egy kép hátterének okos eltávolítására. Nem arra gondolunk, amikor a képnek csak egy négyszögletes részletét szeretnénk látni, vagy egy síkidom területén szeretnénk a fénykép egy részét megjeleníteni, hanem amikor kitöröljük a kék eget egy tájkép fotóból, vagy eltávolítjuk az asztalt egy tányér szelfije alól. A három alkalmazás ezzel a Photoshop-os tudással eddig is rendelkezett, de macerás kézi művelet volt. Pár hetes frissítés a műveletet automatizálta.
Automatizálta, több-kevesebb sikerrel, ahogy az a képen látható. A baloldali képen túlteljesít a rutin, általában a talajra "szükség" szokott lenni. Átok, hogy az automatizált körbevágás után kézzel már nem lehet belejavítani: pontosabban még elvenni igen, de visszaállítani azt, amit az automata kivágott, azt már nem lehet. A második kép tragédia, a mesterséges intelligencia elbukott. A sütis tál viszont teljesen okés, pedig az örökmécseses képen erősebb az ég és más kontrasztja, mint a sütis tál-asztal felületnél, mégis ez utóbbi sikeres. A negyedik igazi öröm. Kézzel az eget kivágni negyed perc se lenne, viszont a tengerrel megszenvednék.
De hol is van ez a csoda parancs? Ha kép van kijelölve, akkor Formátum (oldalsáv) > Kép > Háttér eltávolítása parancsot kell kiadni. Ha nem az irodai alkalmazásokban kell a kép, akkor érdemes a Keynote-ot használni, és a diát Exportálni megfelelő fájlformátumban. A kapott .png "átlátszó" lesz a kitakart részeken.

2022. december 7., szerda

Írás támogató alkalmazások Macre

Akár a munkád, hogy írj, akár csak ide-oda jegyzel fel a furcsa ötleteket, nagy eséllyel szükséged lesz egy jó írás segítő alkalmazásra a Macen. De melyik a legjobb? Az iLife magazin összehasonlító elemzése.
Tudjuk, mire gondolsz – a Macen már ott a Pages, miért lenne szükségünk másra? Nos, mi öt másik Apple alkalmazását is bevontuk ebbe a csoporttesztbe. Meg akartuk nézni, mi van még, és kínál-e valami jobb, teljesebb megoldást. Ha a Pages hűséges felhasználója vagy (Igen, jelen! – kiáltott fel a Fanatikus Almalap), akkor meglepődhetsz.
Összegyűjtöttük a terület legjobb alkalmazásait, köztük az Ulysses-t, az IA Writer-t, a Scrivener-t, a Microsoft Word-t, a Pages-t és a Bear-t. Mindegyik kipróbált, próbára tett és harcedzett az irodalmárok között fent és lent, és mindegyik mást kínál a törekvő szerzőnek.
Ha Zen-szerű, zavaró tényezőktől mentes környezetre vagy valami csengő-bongó sípolóra és sípjelűre vágysz, itt mindent megtalálsz. Ha szeretnéd megtalálni a Macen elérhető legjobb írás támogató alkalmazást, a válasz csak néhány görgetésre van.

Hogyan teszteltük?

Két fő célunk volt a tesztelés során. Megtudjuk, milyen érzés az egyes alkalmazásokban az írás, és mennyire jók a dokumentumok kezelésében és szerkesztésében. Ennek kiderítése érdekében megpróbáltuk ugyanazokat az irodalomrészleteket írni minden Mac-alkalmazásba, hogy megfelelő áttekintést kapjunk az eszközökről. Ezt követően importáltunk néhány jól ismert szöveget, hogy lássuk, hogyan teljesítenek az alkalmazások, majd az egyes fájlokat hasonló módon formáztuk, hogy felmérjük a szerkesztési tapasztalatokat.

Megfontolandó dolgok...
  1. Szükséged van egy olyan alkalmazásra, amely nem zavar? A zavarmentes írás támogató alkalmazás eltávolítják az eszköztárakat, az oldalsávokat és minden mást, ami az útjába kerül, így üres hely marad az íráshoz. Kiválóan alkalmasak a fókuszálásra.
  2. Fájlkezelés. Egyes alkalmazások minden dokumentumot különálló szigetként kezelnek. Mások könyvtárakba rendezik a fájlokat, és lehetővé teszi, hogy összekapcsold őket egymással.
  3. Exportálási/importálási lehetőségek. Más alkalmazásból történő dokumentum importálásához vagy a kész munka máshová exportálásához szükséges egy olyan alkalmazás, amely érti a különböző fájlformátumokat.
  4. iCloud szinkronizálás. Szüksége van fájljaidra az összes Apple-eszközödön? Egyes alkalmazások iCloud-szinkronizálást kínálnak, amely biztosítja, hogy a dokumentumok elérhetőek legyenek, bárhol is dolgozol.

Ulysses

Az Ulysses-nek jó hírneve van, és könnyen belátható, miért. Az alkalmazás a letisztult írási környezetet épp elég fejlett funkcióval ötvözi a komoly szókovácsok kielégítésére. Modern kezelőfelületén a háromoszlopos elrendezésről egy fókuszáltabb kialakításra válthatsz. Az alkalmazás kiválóan használja a Markup funkciót a gyors formázáshoz, és eszközei soha nem akadályoznak, mégis mindig ott vannak, amikor szükséged van rájuk.
Tele van okos funkcióval! Van egy Spotlight-szerű gyors panel, helyesírás- és nyelvhelyesség-ellenőrző, valamint számos billentyűparancs. Egyesíthetünk és feloszthatunk lapokat, nyomon követhetjük céljainkat és a határidőket, szűrőket hozhatunk létre a dokumentumok elemzéséhez, zárolhatjuk az alkalmazást jelszóval vagy Touch ID-vel.
Bár szeretjük az alkalmazás Markup integrációját, az Ulysses formázási eszközei hiányosak a Scrivenerhez képest, amely szintén előrébb tart a jobban szervezett oldalsávjával. De az Ulysses még mindig sok mindent kínál, ha olyan modern íróalkalmazásra van szüksége, amely valóban életre kel a Macen.
+ Tele funkciókkal
+ Gyönyörű, barátságos felület
+ Nagyszerű blogintegrációk
- Az oldalsáv lehetne jobb
Ár: 1890Ft/hó (link) :: Értékelés: 4,7 (36 szavazat) :: nincs magyar felülete

iA Writer

Az általunk tesztelt alkalmazások közül az iA Writer a leginkább ideális a zavarmentes munkához. Erre jó példa a Fókusz üzemmód, amely az ablak közepére helyezi a szöveget, és beállítható úgy, hogy elhalványítsa az előző mondatokat vagy bekezdéseket, így az éppen írt mondatra koncentrálhat.
Csakúgy, mint a Bear, az alkalmazás is erősen támaszkodik a Markup formázására. Az oldalsáv elemei közvetlenül a dokumentumba beírt címkék segítségével rendezhetők. Az Intelligens mappa opció széles skálája, a beépített helyesírás-ellenőrző, valamint az iCloud és a Dropbox szinkronizálás jó pontokat ér. Az Ulysses adatbázis-fájlokat importálhatja, ez ritka tudás.
Nem rajongunk a fájlkezelésért (képet húzva a főablakba a fájlnevet látod, nem a képet), és a felülete kissé kopárnak tűnik. Tökéletesen működik a zavartalan íráshoz, de az olyan alkalmazások, mint az Ulysses, alig több zavarással olyan eszközöket biztosítanak, amelyek az iA Writerből hiányoznak. Emiatt kicsit kihagyott lehetőségnek éreztük a tesztelés során.
+ A fókusz mód fantasztikus
+ Az Intelligens mappa lehetőségek
- A felület fejletlennek tűnik
- Hiányoznak a riválisok tudása
Ár: egyszeri 19 900 Ft. (link) :: Értékelés: 4,8 (kilenc szavazat) :: nincs magyar felülete

Scrivener

Hol kezdjem a Scrivenerrel? Ez az írás támogató alkalmazás, amely minden elképzelhető funkciót tartalmaz, és valószínűleg még néhányat fel sem fedeztünk. Ez több, mint egy írás támogató alkalmazás – ez egy több dokumentum-szervező, tele ötletekkel. A fájlokat tartalmazó oldalsáv rendkívül rugalmas, és a munkamódszerhez igazítható.
Mindenhol vannak okos meglepetéseket találunk. A dokumentumokhoz jegyzeteket és szinopszisokat lehet adni. Több fájlt összekapcsolhatunk egyetlen közzétételre szánt dokumentumba, összefűzhetjük, vagy osztott nézetben elolvashatjuk őket. Van részletes keresési lehetőség, egy kutatási mappa a kapcsolódó fájlokhoz, és egy fókuszált kompozíciós mód.
Mégsem tökéletes. Nincs natív Markup támogatás, és az alkalmazás elavultnak tűnik. De mindenhol máshol kiváló. Ha rendszeresen írsz – regényt, kutatási tézist, iskolai projektet –, a Scrivener nagyszerű. Tisztában van azzal, hogy a dokumentumok gyakran együtt élnek, és minden eszközt megad, amelyre szükség lehet a kezelésükhöz.
+ Kiváló fájlkezelő eszközök
+ Tele okos ötletekkel
+ Alkalmazkodik az Ön igényeihez
- Régimódi megjelenés
Ár: egyszeri 24 900 Ft. (link) :: egyetlen értékelése van (5), de egy értékelés nem értékelés :: nincs magyar felülete

Pages

A Pages egyszerű elrendezésű, ahol a legtöbb eszköz könnyen elérhető. Van néhány nagyszerű extrája, amelyek kiemelik, például diagram és grafikon lehetőségek vagy a speciális elrendezési eszközök. Valóban lehet szépet alkotni, és a sablonjai is kiválóak. És természetesen jól együttműködik más Apple-termékekkel, iPaden a kézírást szöveggé alakítja, iPhone-on pedig optimalizált olvasási nézetet kínál.
Más területeken azonban hiányos. Az Ulysses-szel és a Scrivenerrel ellentétben nincs valódi projektmenedzsment része, minden egyes dokumentum szinte légüres térben létezik. Nincs zavarásmentes mód, és nincsenek olyan dolgok, mint például a forgatókönyvírás. Az áttekintő eszközei is szegényesek a Wordhöz képest, hiányos a helyesírás-ellenőrző, és nincs szó tezauruszról.
Ez a Pagest köztes írás támogató alkalmazássá, az iA Writer koncentrált aszkéta és a kifinomultabb Scrivener közé helyezi. Sok szempontból nagyszerű, de nem kínál eleget ahhoz, hogy nyerjen riválisai ellen.
+ Ismerős és könnyen használható
+ Jó sablonok és elrendezések
- Hiányoznak a fejlett funkciók
- Nem átgondolt áttekintő eszközök
Ár: minden Apple eszközre előre telepítve :: Értékelés: 4,2 (26 szavazat) :: van magyar kezelőfelület

Microsoft Worrd

A Word hasonlatos a Pages-hez, de ez csalóka. Egyrészt a Word eszközei sokkal jobban szervezettek. A Pagesben a felső ikonsor és egy elrejthető oldalsáv található a többi menüsor elemmel. A Word palettákat használ, amelyek sokféle eszközt rejtenek el, de soha nem zsúfoltak. [A fordító a szemeit forgatja. A Pages a Word Maces megfelelője, tudatosan csökkentett tudással. A Pages oldalsávja épp azért jó, mert azon csak azok az ikonok, beállítási lehetőségek láthatók, amelyek a kiválasztott elemhez használhatóak, így nincs hasznavehetetlen elem szem előtt, az írást kitakarva. FG]
A Word robusztus áttekintő eszközökkel és kiterjedt adatmegjelenítési lehetőségekkel rendelkezik (bár ezek szerkesztése bonyolultabb, mint a Pages esetében). Sablonjai pedig nem olyan sokrétűek vagy jól elkészítettek, mint a Pagesben. Drága, de ez azért van, mert a Worddel együtt számos alkalmazást (például Excel, Powerpoint) is meg kell venni.
Nincs zavarmentes nézet, nincsenek kiemelő eszközök [Mindkettő megoldható.]. És hiányzik mindenféle központi könyvtár, hiányzik a kapcsolódó fájlok kezelése, ez kevés a Scrivener okosabb kreatív elemeihez képest. Mégis, ha prózaíró vagy, határozottan ajánljuk [???].
+ Szervezett felület
+ Rengeteg eszköz
- Nincs lehetőség projektek menedzselésére
- Drága
Ár: 24 900 Ft (link) :: Értékelés: 4,5 (6 200 értékelés) :: van magyar kezelőfelület

Bear

A Bear egy minimalista írás támogató alkalmazás, háromoszlopos elrendezéssel, amely megkönnyíti a dokumentumok megtekintését. Van Handoff támogatás, és jól működik az iPaddel (Apple Pencil támogatás) és az Apple Watch-al (diktálás). Megjeleníti a becsült olvasási időt, könnyen hivatkozhat más jegyzetekre, és feladatokat is felvehet ellenőrző listákkal.
A Bear Pro kínálja az iCloud szinkronizálást és a sablonokat. Lehetővé teszi a jegyzetek vagy az alkalmazás titkosítását a Touch ID segítségével Mac rendszeren, valamint további exportálási lehetőségeket ad (ezek az ingyenes verzióban meglehetősen korlátozottak).
E praktikus funkciók ellenére a Bearből hiányzik néhány fejlettebb eszköz. Az oldalsáv címkék segítségével rendezi a jegyzeteket, de ez egy kicsit sem elegáns, mivel magához a dokumentumtörzshöz címkéket kell hozzáadnia (bár egyes címkék megfelelő ikonokat generálnak az oldalsávon, ami szép). Bár könnyű jegyzetszerkesztőként jól teljesít, nehezen tud versenyezni a kifinomultabb megoldásokkal.
+ Jól megtervezettnek és modernnek tűnik
+ Jó az Apple integráció
- A fejlett funkciók hiánya
- A címkézési rendszer lehetne jobb
Ár: 399 Ft/hó (Pro) (link) :: Értékelés: 4,7 (13 értékelés) :: nincs magyar felülete

A legjobb írás támogató alkalmazás

A hat alkalmazás többé-kevésbé három csoportra osztható: zavar kizáró alkalmazás, mint például a Bear és iA Writer, egyszerű prózaszerkesztő, mint a Word és a Pages, és célzott megoldás, mint az Ulysses és a Scrivener.
Noha az iA Writer elnyeri majd a koncentrációt kedvelő fanatikusok tetszését, kissé túl egydimenziósnak tűnik a riválisokhoz képest. A Bear hasonló helyzetben van, egyik alkalmazás sem képes felküzdeni magát a csúcsra.
A Pages és a Word kereskedelem szinte egyformán pörög – a Pages kreatív elrendezési eszközeivel halad előre, míg a Word kiváló felületével és eszköztárával. Ennek ellenére sem a Word, sem a Pages nem büszkélkedhet Ulysses és Scrivener szervezeti felépítésével.
Imádjuk az Ulysses-t, és nyilvánvaló, hogy szeretettel készült, és annak megértésével, hogyan készítsünk nagyszerű Mac-alkalmazást. Nem volt olyan nagy katasztrófa, amely megakadályozta volna a győzelmét, inkább néhány apróság, ami miatt elbukott. Így marad a Scrivener, egy igazán kiváló alkalmazás, amelyben szinte minden megtalálható, amire csak szükségünk lehet.

[Ahány ház, annyi szokás.]

2022. december 5., hétfő

Külföldön olcsóbb a Mac? (2022/12)

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen deviza közép árfolyama. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly. És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!
Jelmagyarázat
A sötétzöld a legjobb, a sötét piros a legrosszabb ár. E két szélsőérték közt Macenként öt egyenlő nagyságú árkategóriát hoztunk létre. Minden gépnél az alap Mac árával számolunk. A fejléc sorból kivehető, hogy egyedül a Mac Pro Inteles, a többi Mac már M1 processzoros, itt is az alap Mac processzorát jelezzük.
Az Apple az előző és a mostani hónapban emelte az alap Mac modellek árát.
Cégeknek
Mert mi visszaigényeljük az áfát, ezért a nettó árral számolunk.
Magánszemélyek
Mert mi fizetünk áfát is a Mac után.
Mac-index
2016-ban nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításánál már figyelembe vettük, hogy hordozható Macből közel tízszer annyit értékesítenek, mint asztali gépből. Az index akkor "finomodik" tovább, ha találunk részletesebb és megbízhatóbb adatsort. Az Apple pár éve már nem közöl bontást a negyedéves jelentésében az eladott Mac típusok szerint. (A Google-térképes megjelenítés csak a blogon mutatkozik meg.)


Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve).

2022. december 2., péntek

Hírlevél Pagesben

Az Internet használó idősebb amerikai ismerőseim továbbra is elkészítették Hálaadás napjára (vagy Karácsonyra) családi-híradójukat. Ebben leírják, összefoglalják, hogy mi történt velük, szüleikkel, gyerekeikkel, unokáikkal és unokatestvéreikkel, nagybácsikkal és nagynénikkel – a tágabb családdal. Ne tíz oldalas bármire gondoljunk, egy-egy mondat jut mindenkinek: "Harry unokám feleségével, Meghannel és két gyerekével, Archival és Böskével az Angyalok városában él boldogan." Ezeket a nekem fura leveleket már nem a postás hozza, jön mailben, pdf-ben. És csak idén tűnt fel, hogy jó részük, felismerhetően, Pagesben készült.
A Pages nem csak egyszerű szövegszerkesztő, ahogy a Microsoft Word, úgy a Pages is kínál különböző célra alkalmas sablonokat – csak mi ritkán használjuk őket. Hírlevél sablonból is van ötféle – de a lustaságon kívül semmi sem akadályoz meg minket egy hatodik előállításában.
A baloldalon (1) látjuk a hírlevél (dokumentum) oldalait. Kiválasztva az oldal egyik elemét (2 - az egész fejrész mögötti tégla piros területet), a jobb oldalsáv Stílus fülén (3) a Kitöltés színtéglalapjára (4) kattintva a sablonhoz tartozó direkt színek és színátmenetek (5) közül választhatunk. Egyszerű, kényelmes és gyors. Ja, még szép is.
A sablon szövegeit nem csak átírhatjuk (6), de a jobb oldalsáv szöveg (7) fülén azt állítunk be, amit nem szégyellünk (8). A bekezdések stíluselemeit a Pages is stílusokban tárolja. Ha beleszerettünk a szöveg megjelenésébe, akkor azt rámenthetjük arra, amit módosítottunk (9).
Ha félig vagy teljesen elkészültünk a hírlevelünk külalakjával, akkor azt sablonként is elmenthetjük (Fájl menü), hogy legközelebb már a kész alapra építkezzünk. Persze az is megoldás, ha megnyitjuk a korábbit és azonnal megduplikáljuk, de ez utóbbit – én biztos – rendszeresen elfelejtjük, és felülírjuk a korábbit. Jobb a sablon. (Ha felülírtuk, akkor a korábbi verzió visszaállítható, de ez egy másik bejegyzés.)


A hírlevél finomítása
A sablon képeit a bal alsó sarkában (A) levő ikonra kattintva (B) cserélhetjük le. A Pages a Fotók képeit kínálja fel (C). Érdemes a Fotókban gyorsan albumot csinálni a hírlevélbe szánt képekből, hogy a Pagesben ne kelljen keresgélni – keresgélni a Fotókban könnyebb, gyorsabb és egyszerűbb.
A kép megjelenéséről a Pagesben dönthetünk. Ha kör alakú képet szeretnék, akkor előbb bedobok egy kör síkidomot (D), majd ráhúzom a körben megjelenítő képet. A lebegő (fekete) ikonsoron választom ki, hogy a képet, vagy a befoglalóját, a kört méretezem a csúszkával (E). Amikor a kép van kiválasztva, azt mozgathatom is, hogy a megfelelő része legyen a körön belül, azaz majd látható. Az oldalsávon az Elrendezés (F) menüt válasszuk ki ahhoz, hogy eldöntsük, milyen módon kezeli a képet a körülötte levő szöveg (G).
Ha lenne elég két oldal, akkor további oldalakkal bővíthetjük a hírlevelet (H). Ha egy már meglevő elrendezésű oldalból szeretnénk másodikat, akkor az oldalt kiválasztva duplikáljuk azt meg. Az új üres oldalra új szövegdobozt (I) betéve már írhatjuk is a regényt, tájékoztatót. Az oldalsávon (J) a Szövegen belül az Elrendezés alfülön (OMG) tehetjük a szöveget több hasábossá.
A kész hírlevél nyomtatható, PDF-ként is menthető. És a legfontosabb, megosztható! A hírlevél készítésre is igaz, minél szebb, annál bíbelődősebb. Elkészítése inkább idő, mint tudásigényes.

2022. november 30., szerda

A Foxconn lezárás hatása az Apple jövőjére Kínában avagy -6m iPhone 14

Amikor Kínában a termelés összeomlik, az Apple vezérigazgatója, Tim Cook leggyakrabban a „vágj jó képet és viseld” megközelítést alkalmazza. Jelenleg nincs jele annak, hogy a legújabb kínai események kapcsán másként cselekedne.
Kép: AFPTV/AFP/GETTY IMAGES

Az elmúlt napokban Cook és cége láthatóan elnémult az elsődleges Apple iPhone-összeszerelő üzemben kitört lázadással kapcsolatban, amikor a frusztrált munkások összecsaptak az őrökkel a szigorú COVID-zárlat politika és a ki nem fizetett bérek miatt. A Foxconn által üzemeltetett létesítményben csütörtökre elcsendesedni látszott a viszály, bár a hétvégén számos kínai metropolisz utcáin tomboltak a bezárás ellen tiltakozva, ritka a nézeteltérés a tekintélyelvű köztársaságban.
Cook a mai napig nem kommentálta a felfordulás egyik okát sem, míg az Apple tisztviselői közleményt adtak ki, amelyben kijelentették, hogy „szorosan együttműködnek a Foxconnnal, hogy biztosítsák alkalmazottaik aggályainak kezelését”.
Az Apple tisztségviselőinek viszonylagos csendje a Foxconn turbulenciával kapcsolatban érdekes a jelentős pénzügyi veszteségekről szóló jelentések mellett, a Foxconn-problémái több milliárd dollárjába kerülhetnek az Apple-nek ebben a negyedévben.
A Bloomberg hétfőn arról írt, hogy a Foxconn belső működését ismerő forrás szerint hat millió iPhone 14 Pro-val kevesebbet gyártanak idén, elsősorban az említett zűrzavar miatt. Az Apple eredetileg mintegy 90  millió iPhone gyártását tervezte idén.
Eközben Dan Ives, a Wedbush Securities elemzője hétfőn Twitteren azt írta, hogy az Apple iPhone-eladásai ebben a negyedévben 5-10%-kal csökkenhetnek a Foxconn-eset miatt. Az Apple a tavalyi ünnepi negyedévben 71,6 milliárd dolláros iPhone-értékesítésről számolt be.
A nulla kínai Covid-politika súlyos ütést jelentett az Apple ellátási láncára, a zhengzhoui Foxconn-tüntetések fekete nap (de nem Black Friday – viccelődött kín[j]ában az iPhone 14 Pro-ra váró Fanatikus Almalap) jelentenek az Apple-nek és a Foxconnnak egyaránt” – írta Ives jegyzetében.
Az Apple részvényei két százalékot estek a hétfői kereskedésben, és négy százalékot az elmúlt héten.
Az, hogy nem hajlandó hosszasan kommentálni a Kínában uralkodó káoszt az emberi jogok és a munkaügyek szószólója, arra utal, hogy az Apple nem rendelkezik megfelelő üzleti lehetőségekkel az ilyen esetek kezelésére.
Az Apple és beszállítói továbbra is elválaszthatatlanul összefonódnak Kínával, ahol az iPhone-ok nagyjából 95 százalékát szerelik össze. Amint arról itt szeptemberben írtunk, az Apple-nek évtizedekbe telhet, amíg a teljes iPhone-gyártást függetleníti Kínától – bár az idő elemzőnként eltér.
Az Apple vezetői csendben lobbizhatnának a kínai hatóságoknál, hogy enyhítsenek a nulla COVID-protokollokon, de Hszi Csin-ping elnök minden ilyen lépést a lázadás ellen való engedésnek tekint. És ahogy a Bloomberg rovatvezetője, Matthew Brooker vasárnap írta: „Xi ösztönei arra törekednek, hogy kompromisszumok nélkül megbirkózzon a párt hatalmát érintő kihívásokkal”.
Míg az Apple dollármilliárdokat veszíthet ebben a negyedévben Kína COVID-politikája miatt, ez csekély ár a kínai kormánnyal való hosszabb távú békéért.
Az Apple az amerikai és a kínai politikai vezetők közötti növekvő súrlódások kellős közepén találja magát, és az előbbi agresszív lépéseket tesz, hogy akadályozza utóbbi technológiai fejlődését. Cook minden bizonnyal nem akarja tovább szítani ezeket a feszültségeket az Apple évi 400 milliárd dolláros üzletének egy kis töredéke miatt, amelynek csaknem 20 százaléka kínai ügyfelektől származik.
Ne feledjük azt sem, hogy az Apple 2016-ban ígéretet tett arra, hogy öt év alatt 275 milliárd dollárt fektet be Kínában, így az idei negyedév veszteségei elenyészőnek tűnnek.
"Az Apple-nek számos oka van arra, hogy ne borítsa fel a csónakot" - mondta Gad Allon, a Pennsylvaniai Egyetem Wharton School menedzsment- és technológiai programjának igazgatója a CNN-nek.
A közelmúltbeli események felhívták az Apple figyelmét az ellátási lánc diverzifikálására, ez Cupertinóban meg is kezdődött. Az elmúlt években az Apple az iPhone-ok, MacBook-ok és kiegészítők gyártását Indiába és Thaiföldre helyezték át, bár ez az összeszerelési műveletek kis részét.
Addig is Cook-nak és csapatának át kell kavarnia magát a kínai COVID-zavaráson. A cég számára, amely évekig élvezte a kínai olcsó munkaerőt, ez a nyugtalanító negyedév az autokratákkal való üzletelés költsége.

Forrás: Jacob Carpenter, Fortune

2022. november 28., hétfő

macOS Ventura: Rendszerbeállítások

A neve ugyan nem változott a Mac gép szoftveres alapbeállításait kezelő Rendszerbeállításoknak (angolul System Preferencies helyett System Settings lett), de az elrendezése teljesen megváltozott. Az Apple valamiért úgy gondolja, hogy az iPades, iOS-es elrendezés szebb, jobb és logikusabb, ezért azt emelte át a macOS-be. A Pro érvek így hangozhatnak: a felhasználói élmény jobb, mert az összes Maces rendszeren hasonló a logika; a ráfordított szoftver-fejlesztési idő így még kevesebb. A Kontra oldalon pedig elmondom, hogy bonyolultabb, összetettebb és nehézkesebb lett a Rendszerbállítások. A Macen egérrel / trackpaddel / cursor-ral választunk kattintunk, az iOS (és iPad, többet nem írom, de beleértem) alatt pedig az ujjunkat használjuk. Emiatt az utóbbin a kattintandó területnek jóval nagyobb a minimál mérete, mint Macen. Az iPhone, iPad kijelző centiben kisebb, mint egy Macé, ezért kevesebb fér rá. A kattintási felület és a fizikai méret miatt az iOS felhasználói felület átrakása Macre pazarló és nem optimális. (És akkor is az lesz, ha a Mac kijelzője bökdöshető lesz, uff!) Ismerkedjünk meg a szép új világgal!
(1) A Rendszerbállítások > Nézet menüje hosszú legördülő menüben mutatja, milyen almenük érhetők el. Minden almenü önálló párbeszédablakot jelent, de egyszerre csak egy látható – változatlanul. Egy-egy beállítás több helyen is elérhető.
(2) A párbeszédablakban, azaz a Rendszerbállítások ablakában a leghasznosabb a kereső. Korábban fejből tudtam, hogy a Rendszerbállítások melyik ikonjára kattintva mit állíthatok, most – biztos csak a változás miatt – azonnal a keresővel kezdek, majd igyekszem a találatok közül azt kiválasztani, amelyik tényleg oda visz, ahová el akarok jutni. Pazar. A képen az Akkumulátorra kerestem rá, négy menüpont nyolc al-taláttal – az Apple szerint ez így logikus. Több oprendszerrel ezelőtt egyetlen panelen volt minden, a – szintén iOS-ből átvett – Control Centerrel két hely lett. Most négy. Legalább bináris.
(3) Ha az, amit szabályozni szeretnénk a Rendszerbeállításokban, kitehető az ikonsorra (menüsor) vagy a Control Centerbe. Ha már akkumulátor, jöjjön egy gyors tipp: itt lehet a bekapcsolni, hogy százalékosan is lássuk, mekkora az akkumulátor töltöttsége.
(4) Miután – csak a cikk kedvéért, mert sok értelmét nem látom – a Control Centerben látom az akkumulátor töltöttségét, rákattintva erre az információra, egy új ablak jelenik meg, amelyben ismét kattintva megnyílik a Rendszerbeállítások > Akkumulátor párbeszédablaka. (Két kattintás? Barátaim, Apple fejlesztők, csalódom bennetek.)

Hogyan érdemes használni a Ventura Rendszerbeállításokat?

Kereséssel. A neten felbukkanó bemutatók, magyarázók és társaik – mint ez a bejegyzés is – a keress, ha meg akarod találni tanácsot adja.
Használd a Nézet menüt! Ebben abc-sorrendben találod a fő beállítási elemeket.
Nézd nagyban! A Rendszerbeállítások Ablak menüjében a Nagyítás parancsra a Rendszerbeállítások ablaka maximális magasságúvá lesz. Persze át is méretezheted akkorára, amekkorára csak szeretnéd (és a kijelződ engedi.
Íróasztal és Dock Itt a Dock és Íróasztal beállításokon kívül a menüsorral (ikonsorral), Stage Managerrel és Mission Contollal kapcsolatos beállításokat is megtalálod.
Wifi A Hálózatból is eljutsz a Wifi beállításokhoz, de a Wifi önálló elem. Az elérhető wifi eddig tömör listája szép szellős lett, lehet görgetni (vagy bölcs előrelátásból a Wifinek a-val, b-vel kezdődő nevet adni). Általában nincs rá szükség, de a részleteket a Részletek... és a lista aljára rejtett Egyéb gombra kattintva érjük el. Ami megint nem felhasználóbarát, hogy itt, a lista után találunk két fontos beállítást, ezeknek nagyon a lista előtt lenne a helyük.
... Ilyen kedvesen útbaigazító, felhasználást segítő feliratú gombot találsz a Hálózatok panelen. Nem, a kérdőjel nem a gomb feliratának megfejtését fedi fel.

Bővítmények Korábban önálló ikonja volt, most az Adatvédelem és Biztonság aljára (igen, görgess sokat!) száműzték. A Profilok társaságában. Igen, ezeket sem használtuk sokan, nem is naponta.
Tárhely Aki járt nálunk oktatáson, az biztos tudja, de aki nem, az is megtanulta, hogy fontos, hogy a háttértáron legyen elegendő hely. Ezt eddig az Alma menü About this Mac parancsára megjelenő ablak Tárhely fülére kattintva lehetett megtenni (két kattintás). Most a Rendszerbeállítások > Általános > Tárhely paranccsal (három kattintás, 50%-kal több).
Indítóelemek Az Általános beállítások alól érhető el. Itt szabályozható, hogy amikor bejelentkezünk, milyen alkalmazások indulnak el. És köszönjük, nagyon hasznos fejlesztéssel bővült a Rendszerbeállítások. Eddig is láttuk az alkalmazásokat – Dropbox, OneDrive... –, de nem láttuk a háttérben maradó segédprogramokat – Adobe frissítő, Anydesk, Teamviewer... Most ez utóbbiak is látható, kikapcsolhatók(!), sőt, némelyiknél az adott fájlt is meg tudja mutatni a macOS, ha irtani szeretnénk, ez nagyon hálás.
TimeMachine Ugye használod? Szabályozható a rendszeressége: óránkénti (eddig), napi vagy heti ritkításra. Én biztos, hogy maradok a napinál, a biztonsági mentés mindennél fontosabb. Munkára használt gép esetén nem is tudnék indokot a ritkább mentési periódus beállítására. Lehetséges még manuálisra váltani, de ezt annyira nem javaslom, hogy meg sem említem.
Több billentyű/nyelv használata Aki nem csak magyar billentyűzet kiosztást használ, az a Billentyű panelen tud erről rendelkezni. A Szövegbemenet (😀) > Beviteli források > Szerkesztés... gombjára kattintva lehet felvenni vagy törölni billentyűzet kiosztásokat.

2022. november 25., péntek

iPhone Jegyzetekben aláírom

Ugyan nem államilag elismert módon, viszont plusz regisztráció és költség nélkül. És egyszerűen, mert ez Apple. Mutatom hogyan! Hogy ezt Jegyzetekben meg tudom tenni, az jó, de ha PDF-t tudnék szignózni, az lenne az igazi!
Ha tudjuk, hol kell keresni akkor egyszerű! Szövegszerkesztő módban a ceruzahegy ironra bökve (1) jön elő a tollal vagy kézzel dolgozók eszköztára. A plusz jelre bökve (2) lépünk tovább, az aláírás hozzáadását választjuk (3). És a meglevő aláírások közül kiválasztjuk (4) a megfelelőt (aláírás, szignó, olvasható...)
A kapott aláírás képként mozgatható, nagyítható, a sarkában levő három pöttyre bökve (5) további lehetőségek közül választhatunk. Ha még nem lenne aláírásunk (3, azaz 6), akkor hozzuk létre azt! Csak akkor mentsük, a elégedettek vagyunk.
Ez az aláírás nem hivatalos, államigazgatásilag elsimert, ugyanakkor az Apple által kódolt-védett. Jogilag meg az az aláírásom, amiről elismerem (vagy bebizonyítják), hogy az enyém.

2022. november 23., szerda

macOS Ventura Porondmester (Stage Manager)

OMG. Porondmester. Mi ez a cirkus? (Piccadily, de most nem.) A büntető magyar fordítás az új macOS Ventura újdonságát nevesíti. A magyarul soha többé le nem írom PM a munka fókuszálásában segít, a nem használt ablakok és az Íróasztalra mentett elemek elrejtésével. A nem használt, de nyitva levő ablakokat a kijelző bal oldalára kicsinyíti, azok onnan egy kattintással lecserékhetők az épp aktív ablakra.
A PM használatához az első lépés, hogy engedélyezzük ikonjának az ikonsoron való megjelenését: Alma menü > Rendszerbeállítások > Vezérlőközpont > PM. Tesszük ezt azért, mert ott tudjuk testreszabni a PM-t. A testreszabás legfontosabb része, hogy elérhető legyen-e vagy ne. Másik lehetőség is van a PM bekapcsolására, a Rendszerbeállítások > Íróasztal és Dock > PM. A beállítások lehetőségei korlátozottak, megjósoljuk, hogy hamarosan bejelentik, hogy akár jobb oldalon is lehetnek a félreállított aktív alkalmazások.
Az oldalra vetett várakozó alkalmazások egyikére kattintva a megkattintott lesz az aktív. Ha oldalról behúzzunk egy ablakot, akkor az előző és a behúzott is használható lesz – ez jó. Balra csak négy alkalmazás mutat a PM, ami átverős, lásd a következő képet: Balra a PM látvány, jobbra a Mission Controlos nézet.

A PM helyett én az Ügyelő vagy Rendező megnevezést használtam volna, amely rövidebb és kevésbé röhejes.
A PM – vélem én – az átlag felhasználó számára nehezen kezelhető és megérthető Mission Control funkciók helyett érkezett. Amúgy nem tűnik halva született megoldásnak, bár hasznossága limitált. De biztos lesz olyan, aki beleszeret. Több tíz millióan használunk Macet.

2022. november 21., hétfő

Ahogy az Apple karácsonyra készül

Két oka is van, hogy ez a bejegyzés megszületett. Az egyik, hogy jó pár napja szembe jött velem a neten az Apple lentebb látható karácsonyi dizájnja. Elsőre kicsit fura volt, lepergett pár másodperc, hogy a karácsonyfa dísznek látszó akármik valójában Apple eszközök. A másik a karácsonyi netes szájt. Ahol rendelhető termékenként látható, hogy mi az utolsó rendelési dátum. Ennek feltüntetésével kerüli el az Apple, hogy a fa alatt szidhassák, hogy a kari aji nem érkezett meg. Vevő-eladó: win-win.
És ugyanaezek a képek nagyban!

2022. november 18., péntek

Hol vannak ezek a karakterek: @ € * < ? (macOS Ventura frissítés)

Barabási Lászlónak teljesen igaza van, a győztes szinte mindent visz, bár ezt már az ABBA korábban megénekelte. (Megfejtések: Barabási A képlet c. könyvében, illetve The Winner Takes It All. Ugyanezzel a címmel 2016. február tizedikén megjelent bejegyzésünk 216 ezer megtekintésnél jár, a második legjobb 8 600 körül. A megoldás változatlan, de a macOS Venturában – réi Maceseknek nehezen megszokható módon, azaz idiótául – átrendezték a Rendszerbeállításokat.
Akárhogyis, nyissuk meg a Rendszerbállításokat! Keressük meg a bal oldalsávon a Billentyűzetet! A Beviteli források sorában kattintsunk a Szerkesztés gombra!
És engedélyezzük a Beviteli menü megjelenítését a menüsoron! Ennyi. Innentől már igaz az ős-bejegyzésben leírt, a menüsoron, balra fent, a megjelent ikonra kattintva kapott legördülő menüből előhívható a Billentyűzet megtekintő.
Lenyomva bármelyik módosító billentyűt – shift, funkció (FN, földgömb), Control, Option vagy Alt, Command – vagy ezek tetszőleges kombinációját látható, hogy milyen extra karaktert lehet elérni.

Figyelmeztetés
Aki az eredeti, a második hasonló című vagy a mostani bejegyzés alatt olyat kérdez, ami a bejegyzésben szerepel, az tőlünk nem fog választ kapni.

2022. november 16., szerda

Egy admin nem admin avagy #FB #2FA #CodeGenerator

Az elmúlt héten a Facebook újra emlékeztett, hogy egy admin nem admin – ez a bejegyzés erről fog szólni.
Három eszközömön is használom az FB-t: Macen Safari alól és iPaden és iPhone-on alkalmazásként. Mivel néha-néha hirdetek – mint Macademia –, ezért az FB rákényszerített a két lépcsős autentikáció használatára. Én korábban és azóta is utálom a két lépcsős autentikációt. Én úgy gondolom, hogy igenis bűnhődjön meg az, akinek '1234' a jelszava (azaz könnyen kitalálható). És büntessék vagyonuk többszörösére azokat a cégeket, akiktől "kiszivárog" pár száz millió felhasználó jelszava. Mindennek ára van. De mivel az FB erősebb, lett két lépcsős autentikációm.

Egyedi pechem, de sok ezren osztoznak sorsomban, akiknek nem elérhető az FB-n a CodeGenerator. A két lépcső másodikaként ez generálna kódot, amit baromi gyorsan meg kell adni. Azaz, ha nincs CodeGenerator, akkor nem tudsz belépni/visszalépni. Persze ekkor lehetne kérni az FB-t, hogy küldjön SMS-t, vagy adott emailre küldje a második lépcsős kódot – de nekem ilyen lehetőséget nem kínált az FB sem a Macen, sem az iPaden, sem az iPhone-on. Ami addig nem volt gond, amíg nem kellett belépni.

De az FB a Macen egy nap kidobott
És nem volt visszaút. Igen, mindent és még annál is többet megpróbáltam én, a kollégáim és FB hozzáértők az iPaden (pár órával a Mac után az is kidobott és nem engedett vissza) és az iPhone-on – eredménytelenül. Ekkor gondolkodtam el, mit fogok elveszíteni, ha az utolsó eszközön is kidob az FB? Mihez nem lesz hozzáférésem?

Oké, a feltöltött képeim, szövegeim mennek a lecsóba. Kár, de nem pótolhatatlan. Nem pótolhatatlan, mert az FB nem a képek tárolásának a helye. Azért nem, mert az első percben, amikor elkezded használni az FB-t, lemondasz minden feltöltött dolgod jogáról a FB javára. Igen, le. Ezért szélesen röhögök, amikor kétévente végigsöpör az FB-n a szétmásolt bejegyzés, amiben eltiltják a képek, videók... használatától az FB-t. Barátaim, próbáltál már az OTP-nek mailt küldeni, hogy nem fogadod el a kamatát, kondícióit? És? Még jobban elkanyarodva, a jogok az FB-é, és nem másé. FB-ről képet felhasználni az FB meglopása – de kanyar vissza.

Szóval a saját képeim, videóim, amelyeket megosztottam az FB-vel, megtalálhatók a merevlemezemen, SSD-n, és persze a Time Machine mentésemben is.

Ami nincs meg lokálisan, az a létrehozott FB Oldalak és Csoportok adminsága. De. Bölcs előrelátásból, tapasztalatból, megfogadva az útmutatásokat, tanácsokat, minden csoportban és oldalon van másik admin, nem is egy. Egy olyan admint is létrehoztam, amit semmire, de igazán semmire sem használok – igen, kellett hozzá egy FB account, amit – ugye –, az FB szerint csak valós személy hozhat létre, és mindenki csak egyet, de amíg ennyire minősíthetlenül rossz az FB szoftvere és helpdeskje, addig ez lesz. Szóval leellenőriztem, hogy a tartalék, mentő FB account működik-e. Igen, zöld pipa. Biztos, ami biztos, még pár személynek adtam admin jogot, vázolva a helyzetet.

Egy admin nem admin
Ismét kikanyar. Mindenhol legyen két adminod. Az egyiket bármiért elveszíted, van egy másik. Macen is legyen! Ha nincs, most hozz létre egyet!

Amit még elveszítettem volna, az az FB és más alkalmazások kapcsolata. Egyrészt (ha olyan hülye lettem volna, azaz megbíznék az FB-ben), akkor sok oldalra a Belépés FB-vel-t használtam volna, azaz az FB login-jelszóval léptem volna be. Ha nincs FB, akkor ezek a belépések is mennek a kukába.

A másik FB és alkalmazás kapcsolat, amit buktam volna – átmenetileg –, számos automatizmus, amelyek az FB oldalaimmal, a rám bízott oldalakkal, csoportokkal kapcsolatos automatizmusokat kezelik: IFTTT és Zapier rutinok. Ezeket is lehet pótolni, áttenni az új FB accountra.

Vissza a CodeGeneratorhoz! Miután egy tucat kolléga és ismerős próbálkozott a megoldás megtalálásával – hogyan használjuk a nem létező CodeGenerátort –, Berényi Konrád nyert (forgatta a legügyesebben a Google-t).

Szerencsém volt, mert az iPhone-on még be tudtam lépni az FB-ra. A "házikó" nézetben a keresőbe beírva a Code Generatort az első kapott találat a nyerő. Elindul az az átkozott Code Generator.

AMAMA

Erre a névre hallgat mostanában az Apple-Microsoft–Alphabet (Google)–Meta (FB)–Amazon csoport. Az Apple (Mac, iPod és iPhone), a Microsoft (Windows, Office), a Google (kereső, Ad, analytics) és az Amazon (egy kattintásos vásárlás) le tett jelentős dolgot az asztalra, oké: a netre, gépre – a Google kereső, analitika nélkül sem lenne nagyon élet a neten. A FB a legsikeresebb barát-nyilvántartó alkalmazás, de ez minden. A négyek szoftverei sem hibátlanok, de annyi hiba és bug, mint az FB-ben, egyikben sincs. Az FB helpdeskje leginkább a helpdesk karikatúrája. Jobs, Gates, de még Bezos is "látnok", a Google-fiúk (fiúk?) meg nem tetszelegnek olyan szerepben, ami nem áll jól nekik. Zuckerberg? Who is the fuck is Zuckerberg?

2022. november 14., hétfő

Jegyzet megosztás és titkos gondolatcsere megbeszélésen

A Jegyzetekben régóta oszthatunk meg egy-egy bejegyzést másokkal. Most, hogy közeledik karácsony, a Jegyzet remek megoldás, hogy oda írjuk be a kívánság listánkat (persze küldjük el Lappföldre, ki tudja?). A bejegyzést megosztva mindazokkal, akiket szeretünk és/vagy ajándékot várunk, leegyszerűsödik az ajándékozás, ráadásul megkapjuk azt, amit igazán szeretnénk.
A megosztott jegyzet persze sok minden másra is használható. Olyan megbeszélések közben, ahol "gépbe" jegyzetelünk és a Macademiától többen vagyunk jelen, sokáig a Messagest használtuk gyors titkos megbeszélésre: "Engedd el!", "Ez tök jó érv volt!", "Ne húzd el!" stb. A közös jegyzet még jobb! Így akár felváltva írhatjuk, mi történt, ki mit mondott, mivel érvelt. Ki tudjuk javítani, bővíteni a másik jegyzeteit. Akár fájlt vagy képet is meg tudunk osztani. A jegyzet annyival jobb, hogy még véletlenül sem csipog, nem jelenik meg a telefonon (is), a tárgyaló partner nem tudja, hogy jegyzetelek vagy a kollégámmal osztok meg valamit a megbeszéléssel kapcsolatban. A Jegyzet megmarad, keress vissza egy megbeszélés kapcsán történt párbeszédet a Messagesben! Nem akarod igazán.

2022. október 17., hétfő

iMovie iPaden

Lehet-e értelmes filmet összevágni iPaden az iMovie-val? Újabb kísérlet – sok részsikerrel. Értelmes film számomra az, amely nem egymást mögé hány felvételekből áll, hanem a betett klipek meg vannak vágva, hangjuk rendbe téve, zenével aláfestve, legalább két felirattal – cím és vége – ellátva. Az is érdekelt, hogy milyen szerkesztési lehetőségeket kínál az iPades iMovie. A válasz a kérdésre, hogy lehet. Ám az, hogy az erről szóló videót Macen vágtam inkább meg és össze, mutatja a két eszköz, és a két eszközön futó iMovie közti nagyságrendi különbséget.

2022. október 10., hétfő

Az iPhone és az iPad elég biztonságos a minősített információk számára

A Szövetségi Információbiztonsági Hivatal (BSI) szerint az iPhone-ok és iPadek elég biztonságosak a minősített információk feldolgozásához. A lefolytatott vizsgálat során a hatóság alaposabban megvizsgálta az eszközök, illetve az iOS és iPadOS operációs rendszerek biztonsági tulajdonságait. Az integrált e-mail-, naptár- és névjegy-alkalmazások biztonságos mobilmegoldásoknak tekinthetők – ezek az Apple alkalmazások, nem utólag letöltött és telepítettek. Miért hasznos ez az Apple számára?
Újdonság a speciális védelmi követelményekkel járó információk feldolgozására szolgáló kereskedelmi termék minősítése – mondta Arne Schönbohm, a BSI elnöke. A sikeres tesztelés után az Apple mobileszközei immár hivatalosan is használhatók minősített információk tárolására a „Csak hivatalos használatra” (Nur für den Dienstgebrauch) kategóriában. Ez a bizalmas dokumentumok leggyakoribb minősítése a hatóságok és a Bundeswehr mindennapi életében. Különböző biztonsági szintek léteznek, a terrorizmusról szóló dokumentumok jellemzően „csak hivatalos használatra” minősítésűek.

Nemzetközi szabványok szerinti tesztelés
Az Apple beleegyezett a független felülvizsgálatba, és szorosan együttműködött a BSI-vel – áll az ügynökség sajtóközleményében. A BSI a nemzetközileg elismert Common Criteria szabványokat követi. Az IT-termékek biztonsági tulajdonságainak tesztelésére és értékelésére szolgáló szabványt az 1990-es években több ország, köztük az USA, Németország, Nagy-Britannia és Franciaország hozta létre.
A BSI azonban feltételekhez köti az iPhone-ok és iPad-ek szövetségi hatóságok általi használatra való kiadását. Biztonságos kapcsolatot kell létrehozni egy virtuális magánhálózaton (VPN) keresztül, és mobileszköz-kezelő rendszert (MDM) kell használni. Ezen túlmenően a felhasználói viselkedésre vonatkozó irányelvek is vannak, amelyeket be kell tartani. A német IT-biztonsági hatóság egyelőre nem kezelte kesztyűs kézzel a kaliforniai gyártót: korábban a BSI többször is a címlapokra került, amikor az Apple operációs rendszereinek biztonsági problémáira figyelmeztetett.

A BSI tesztjei a jövőben is folytatódnak
Az Apple és a BSI megállapodott abban, hogy a jövőben rendszeresen ellenőrzik az iOS és az iPadOS új verzióit. Az együttműködést is fokozzák. A tanúsítvány új lehetőség az Apple számára, hogy készülékeit a németországi hatóságoknak értékesítse. Az ottani vásárlási döntések gyakran összefüggenek azzal a ténnyel, hogy az eszközöknek meg kell felelniük bizonyos biztonsági előírásoknak.

Forrás: Bundesamt: iPhone und iPad sind sicher genug für Verschlusssachen, az írásra Mihály Tamás hívta fel a figyelmet, aki az egyik legvizsgázottabb Apple-s szakember. Fotó: Oliver Berg.

2022. október 5., szerda

Az Európai Parlament döntése: 2024-től egységes töltőkábel

Az európai parlamenti képviselők megszavazták azt a törvényt, amely előírja, hogy minden új elektronikus hordozható eszköznek azonos típusú töltőkábelt kell használnia. Az okostelefonoknak és táblagépeknek – beleértve az iPhone-t és iPadet is – 2024-től kellene USB-C töltőt használniuk, míg a laptopgyártóknak 2026-tól kell megfelelni a döntésnek. A törvényt 602 igen, 13 nem szavazattal fogadták el, nyolcan tartózkodtak.
A törvényt még a tagállamoknak is el kell fogadniuk, mielőtt az hatályba lép. Az Egyesült Királyság nem tervezi ennek a jogszabálynak az átvételét – de ez nem is kötelező rájuk nézve, de a jelenlegi Brexit megállapodások értelmében az új szabályozás Észak-Írországra is vonatkozhat. Margrethe Vestager, az EU versenypolitikai biztosa a Twitteren ünnepelte az új szabályt, a különféle töltők „pazarlás és kényelmetlenség volt” – írta.
Az Apple a javaslat ellen érvelt. Amikor először, 2021 szeptemberében bemutatták a tervezetet, az Apple képviselője a BBC News-nak azt mondta: "Az egyetlen típusú csatlakozót előíró szigorú szabályozás inkább elfojtja az innovációt, mintsem ösztönözné azt, ami viszont árt a fogyasztóknak Európában és szerte a világon". A technológiai óriás az egyedi töltőportot használó okostelefonok fő gyártója, iPhone sorozata ugyanis Apple gyártmányú Lightning csatlakozót használ.
Az új szabály a „kis és közepes méretű hordozható elektronikára” vonatkozni, ideértve: a mobiltelefonok, a tabletek, az e-olvasók, az egerek és billentyűzetek, a GPS (globális helymeghatározó rendszer) eszközök, a fejhallgatók, fejhallgatók és fülhallgatók, a digitális kamerák, a kézi videojáték-konzolok, és a hordozható hangszórók.

Tom Gerken, BBC

2022. október 3., hétfő

Maces naptár alkalmazások  

Az Apple naptár (Calendar) alkalmazása fut Mac-en, iOS-en, iPadOS-en és watchOS-en is. Mélyen integrált az Apple többi alkalmazásával és az operációs rendszerekkel. Lehet, hogy ez sok, él olyan felhasználó, akinek csak egy naptáralkalmazásra lenne szüksége. Azonban azoknak, akik többre vágynak – például anyanyelvünkön beszélőprogram –, annak ezek az alap naptár-alkalmazások kevesek. Szerencsére rengeteg alternatíva létezik, a Google ingyenes, de hatékony alkalmazásától a Moleskine lenyűgöző Timepage-jéig. Az iLife magazon naptár-tesztjét honosítottuk, forintosítottuk.
A naptár alkalmazások tesztelésekor az volt a fő szempont, hogy az Apple alkalmazásában található funkciókon túl elegendő plusz tudást kínálnak-e, hogy megérik-e az árukat. Azt is tudni akartuk, hogy mennyire jól szinkronizálódnak a platformok között, és mennyire egyszerű a használatuk, különösen a találkozók és egyéb bejegyzések esetén.
Az olyan további funkciók, mint a feladat-kezelés képessége vagy a Parancsok (Shortcuts) támogatása jelentik azt a pluszt, amely egyes alkalmazásokat kiemelt a többiekhez képest. És ha egy fizetős alkalmazás ingyenes próbaverziót kínál, annál jobb.

Hogyan teszteltük?
Tesztelési folyamatunk egyszerű volt. Az összesítésben szereplő hat alkalmazás mindegyikéhez ugyanazokat a találkozókat és eseményeket adtuk hozzá diktálva (azaz angolul diktálva) – „Vacsora Katival szerdán este 8-kor”. Azoknál az alkalmazásoknál, amelyeknek szüksége volt rá, manuálisan is megadtuk a dátumokat és az időpontokat. Ezután teszteltük, hogy az általunk létrehozott találkozók és események milyen gyorsan szinkronizálódnak a többi eszközünkkel. Ha egy alkalmazás támogatja a Parancsokat, azt is ellenőriztük, hogy milyen előre elkészített Parancsok állnak rendelkezésre.
Végül megvizsgáltuk a megjelenítést, és azt, hogy milyen egyszerű a találkozók és események különböző nézetekben való megjelenítése az egyes alkalmazásokban.

Megfontolandó dolgok...

Csatlakozhat értekezletekhez az alkalmazásban?
Az online értekezletek sokunk számára elkerülhetetlenek, és egyes naptáralkalmazások lehetővé teszik, hogy közvetlenül a naptári találkozóból kattintva csatlakozzon a megbeszélésekhez.
Nem Apple platformok támogatása
Az Apple Calendar csak egy a számos naptárszolgáltatás (CalDAV) közül, amelyeket esetleg használhat. Jó, ha az alkalmazás támogatja a Microsoft Outlook és a WebDAV formátumokat..
Utazási idő
Számos naptáralkalmazás lehetővé teszi, hogy megjelenítse, mennyi ideig tart az utazás egy találkozóig, így az alkalmazás figyelmeztetheti Önt, amikor eljött az indulás ideje.
Mac támogatás
Az itt található összes alkalmazásnak iOS és iPadOS verziója van, de ha Mac számítógépét használja naptárbejegyzések hozzáadásához, akkor szüksége lehet egy natív Mac alkalmazásra is. Az itt található összes alkalmazáshoz van Maces verzió, kivéve a Google Naptárt.

BusyCal

Árak: macOS 12 790Ft/év*
Webhely: busymac.com/busycal/
A BusyCal fő vonzereje a testreszabási lehetőségek, valamint az a képesség, hogy szűrőket adjon hozzá a keresésekhez, lekérdezésekhez, majd elmentse ezeket jövőbeni használatra. Az alkalmazás támogatja a diktálást, ami hasznos, ha új találkozót rögzít, mert a dátumot és az időt is lehet szóban diktálni.
A BusyCal mutatja az időjárás-előrejelzést és a holdfázisokat is. A többi alkalmazáshoz hasonlóan a BusyCal is együttműködik a fő naptárszolgáltatásokkal: iCloud, Google, Office 365 és WebDAV. Emlékeztetőket hívhat le az Emlékeztetők (Reminder) alkalmazásból (bár nem működik az iOS 13-ban és a macOS Catalinában bevezetett Emlékeztetők új verziójával) – azaz inkább nem működik.
A testreszabási lehetőségek közé tartozik annak megadása, hogy hány nap legyen egy hétben, valamint a betűméretek, a naptárszínek és az időformátumok beállítása. A feladatok integrálhatók a fő naptárba, vagy megtekinthetők saját feladatlistájukban.
Értékelés: négy pont
+ Diktálásos bevitel
+ Sok testreszabás
+ Mentheti a kereséseket
- Néhány kompatibilitási probléma

Readdle Calendars

Árak: macOS verzió: 7 790Ft/év*
Webhely: readdle.com/calendars
A Readdle Calendars alkalmazás évek óta elérhető iOS és iPadOS rendszeren, és most már Macen is fut. Van ingyenes verzió, amely egyetlen naptár használatát teszi lehetővé, és egy fizetős verzió, amelyben minden funkció elérhető. A Pro-előfizetéssel használható Macen, iPhone-on, iPaden és Watchon.
A Calendars egyesíti a naptáralkalmazásoktól elvárt funkciókat az Emlékeztető (Reminders) található funkciókkal, beleértve a feladatok beolvasását az Apple Emlékeztetőkből. Abban különbözik a többi itt említett alkalmazástól, hogy a pozitív szokások megszilárdítására szolgál. A beállítási folyamatban meg kell adnia egy időpontot, amely körül minden nap az alkalmazás jelzi elvégzésük idejét.
A Calendarsban a feladatokat a feladatlistából simán áthúzhatjuk egy naptárba ütemezésükhöz. A szokásos feladatokhoz Shortcuts hozhat létre, miközben a Calendars érti a diktálást is.
Értékelés: négy és fél pont
+ Diktálásos bevitel
+ Jó feladatkezelési funkciók
+ Sok gyorsbillentyű-művelet
- Szűk neki az iPhone

Fantastical

Árak: macOS verzió: 15 490Ft/év*
Webhely: flexibits.com/fantastical
A Fantastical az iOS egyik legrégebbi és legnépszerűbb naptáralkalmazása, és ennek nagyon jó oka van. A diktálásos bevitele felülmúlhatatlan, így nagyon egyszerűvé teszi az események és találkozók hozzáadását. Az összes Apple platformon elérhető, így kiváló választás, ha van órád, iPhone-od, Maced vagy iPaded.
Néhány alkalmazásfunkciót ingyenesen használhat, de ha mindenhez szeretne hozzáférni, fizetnie kell a prémium előfizetésért. Az előfizetés minden eszközön feloldja az összes funkciót, és lefedi a Fantastical névjegyek alkalmazását, a Cardhopot is. Az ingyenes verzióban három napos időjárás-előrejelzést tekinthető meg, míg a fizetős verzió tíz napra kiterjeszti ki ezt.
A Fantasticalt feladatkezelőként használhatja, és feladatokat importálhat az Emlékeztetőkből. Létrehozhat sablonokat eseményekhez, feladatokhoz és egyebekhez. A naptárak csoportosíthatók, és a csoportokat a tartózkodási helyétől függően automatikusan aktiválhatja.
Értékelés: öt pont
+ Kiváló természetes nyelvű bevitel
+ Lehetőség sablonok létrehozására
+ Jó időzóna támogatás
+ Lenyűgöző felület

Google Naptár

Magánszemélyek számára ingyenes
Webhely: google.com
Ha olyan alternatívát keres az Apple Naptár alkalmazásához, amely a minimálisnál többet nyújt ingyenesen, vagy ha a Google egyéb szolgáltatásaiba fektet be, a Google Calendar jó választás. Amellett, hogy iPhone-on vagy iPaden használja a Google Naptár eseményeinek kezelésére, hozzáadhatja iCloud-naptárfiókját, bár a folyamat korántsem egyszerű, és webböngészőben kell végrehajtani.
Ha Mac számítógépén szeretné használni a Google Naptárt, akkor webböngészőt is kell használnia. Pozitívum, hogy a felület remekül néz ki, mélyen integrálva van a Gmaillel és más Google-szolgáltatásokkal, és az alkalmazáson belül is csatlakozhat online megbeszélésekhez. Vannak sablonok is az ismétlődő események létrehozásához, például egy hangszer gyakorlásához; mondd el az alkalmazásnak, hogy napi egy órát szeretnél gyakorolni, és talál időt az ütemezésedben. A diktálás nem támogatott, de legalább az új esemény hozzáadására szolgáló „+” a hüvelykujja alatt van az iPhone-on, és jól látható.
Értékelés: négy pont
+ Ingyenes a legtöbb felhasználó számára
+ Kiváló felület iOS-en
+ Sablon automatizálás
- Nincs természetes nyelvű bevitel
Moleskine Timepage
Árak: macOS 6 790Ft/év*
Webhely: moleskinestudio.com
Ha ez az összefoglaló pusztán a külsőségeken alapulna, akkor Moleskine Timepage nyerne. Mint a Moleskine összes alkalmazása, ez is lenyűgözően néz ki. A jó hír pedig az, hogy már Mac-en és iOS-en is elérhető. A Mac-en az iPhone-hoz képest több képernyőterület lehetővé teszi, hogy egymás mellett lássa a havi nézetet, az idővonalat és a Ma (Today) kártyát. A Ma kártya ügyes, egy ablakban tartalmazza a találkozókat, a feladatokat, az időjárás-előrejelzést és az „Ezen a napon” információkat.
A találkozók és események hozzáadásakor a Timepage elmarad néhány más alkalmazás mögött, mivel nem támogatja a diktálásos bevitelt.
Azonban van néhány jó tulajdonsága, hogy enyhítse a fájdalmat. Például iPhone-on érintse meg és tartsa lenyomva a „+” jelet, majd húzza rá egy napra, hogy az adott napon eseményt hozzon létre. A Timepage pedig „emlékezik” arra, amit korábban beírt, és azt használja fel arra, hogy javaslatokat tegyen a billentyűzet tetején.
Értékelés: négy és fél pont
Kedves felület
Könnyű bejegyzések hozzáadása
Időjárás előrejelzés
Nincs természetes nyelvű bevitel

Week Calendar

Árak: macOS: 7 490Ft/év*
Webhely: https://www.weekcal.com
A Week Calendar sok érdekességet kínál Mac és iOS rendszeren egyaránt (az Apple Watchon is működik), beleértve az Emlékeztetők támogatását és a dedikált feladatnézetet, az ismétlődő eseményekhez sablonok létrehozásának lehetőségét, valamint az óránkénti időjárás-előrejelzést a Today nézetben. Ezenkívül egyszerűbbé teszi a nyilvános naptárak megtalálását és előfizetését az alkalmazáson belül. És támogatja mind a Mac, mind az iOS widgeteket.
Létezik diktálás, az időjárás-előrejelzés többletköltséget jelent az éves előfizetés árán felül. Azt is tapasztaltuk, hogy a Mac verzió felülete nem ergonomikus – az új esemény hozzáadására szolgáló „+” gomb például apró, a képernyő aljához ragadt. Pozitívum, hogy a Napi nézet iOS és Mac rendszeren is három lehetőséget kínál, így kiválaszthatja, hogyan jelenítse meg a találkozókat. A Mini hónap nézet pedig kiváló áttekintést nyújt mindenről, ami egy adott hónapban történik.
Értékelés: három és fél pont.
+ Sablonok az ismétlődő eseményekhez
+ Óránkénti időjárás-előrejelzési lehetőség
- Nincs természetes nyelvű bevitel
- Az interfész szűkös

És a nyertes: Fantastical

Lenyűgöző kezelőfelülete és a diktálásos lehetőség örömet okoz a Fantastical használatában. Összefoglalónkban minden alkalmazást dicsérünk egyes képességeiért, és nem fog nagyot tévedni, ha bármelyiket választja. Az a tény, hogy a Google Naptár ingyenes, és több szolgáltatáshoz is kapcsolódik, nagy előny. A BusyCal természetes nyelvű támogatása és testreszabási lehetőségei miatt érdemes megnézni. A Readdle Calendars pozitív szokásokra való összpontosítása egyesek számára is hasznos lehet.
A Moleskine időoldala gyönyörű, és öröm használni. A Today kártya különösen jó. A Week Calendar Mini hónap nézete pedig jó módja annak, hogy áttekintést kapjon egy hónap találkozóiról.
Azonban mindegyiknek voltak negatívumai, legyen szó a természetes nyelvű bevitel támogatásának hiányáról, szűkös felületről vagy hiányzó funkciókról. Csak a Fantastical úszta meg sértetlenül a tesztjeinket. Remekül néz ki minden verzión, és az iOS és iPadOS verziókban a gesztusok intelligens használata szórakoztatóvá teszi a használatát. Apró mozdulatok, mint például az animált vészharang, hozzátesznek ehhez. Méltó nyertes.
Forrás: iLife 2022. októberi szám

* 2022. szeptember 29-i ár.