2009. április 30., csütörtök

Már nincs hely

Elkelt az Apple Fejlesztői Konferencia összes jegye - második alkalommal esett ez meg. A nyár eleji rendezvényen résztvevők nem csak jelentkeztek és fizettek a részvételért, de be is jegyezték, mely szekciók, előadások hallgatói lesznek. Ezeken az egy-két-négy órás meneteken általában nem a konkrét információkért érdemes jelen lenni (hogy lehet a 32-bites ilyen-olyan rendszerhívást átírni 64-bitesre), hanem az elhangzottakból, kiemeltekből lehet következtetni az Apple fejlesztési irányára. Biztosra vesszük, hogy a jelentkezők közt vannak hazai fejlesztők is, örülnénk, ha helyt adhatnánk élményeiknek, tapasztalataiknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése