2010. augusztus 16., hétfő

Lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni?

Régen, réges-régen, amikor elhangzott a jóslat, hogy a Földön maximum öt számítógépet lehet eladni majd, két stratégia rajzolódott ki a számítógépgyártók közt.
Az egyik szabadalmakkal, perekkel védte szellemi tulajdonát, amelyet nem engedett másolni, sem utána gyártani. Illetve volt pár év, amikor legális klóngyártás folyt, de ezt Jobs visszatértekor azonnal beszüntette - azt ugye mindenki kitalálta, hogy a fenti hozzáállás az Apple jellemzője volt, maradt.
A másik fél - pécé-gyártók a Microsoft által hajtva, vezérelve - szabadjára engedte a gyeplőt, mindenki mindent gyárthatott, mint egy jobb óvodában, akinek lapát jutott, abból csinált számítógépet, akinek a vödör, az abból. Az eredmény ismert. Az Apple zárt rendszere hibátlan működést ad, piac-részesedése még az USA-ban sem két-számjegyű, a pécés-Windowsos világ 80-90 százalékos részesedése viszont sokszínű, árnyalt és minőségben rettenetesen szór mezőnyt takar.

Újratöltve
Mint tudjuk, kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, de Jobsnak ez is sikerülhet.
A Blackberryt gyártó RIM a napokban méreti meg magát, az Arab-öböl országai sorra tiltják be használatát, mert a RIM kódoltan küldi és fogadja mailjeit a cég kanadai szerver központján át. Ez biztonság technikai okok miatt nem megengedhető az adott államok számára - erre persze a RIM konkurenciája erőst felhívta az érintett vezetések figyelmét. Az Arab-öböl bebukása kismiska India elvesztéséhez képest - és India is kockázatosnak minősítette a Blackberryt.
Az Androidos telefonok piacrészesedése dinamikusabban nő, mint az Apple-é, az Android - ugye nem felejtettük el - nyílt rendszer. Számos összehasonlítás mutatja ki, hogy az Apple iOS4 jobb/szebb/gyorsabb, mint az Android. Az Apple-é a technikai győzelem. De vajon a piaci győzelem is meglesz?
Az okos telefonok terjedésének a kezdetén vagyunk - volt a Mac piac-részesedése 40 (negyven) százalék felett is az USA-ban. Csak jött a Microsoft az MS-DOS-szal, Windows-zal, és a számos pécé-gyártó elvette a piacot a zárt Apple elől.

Élőben látjuk, ismétli-e magát a történelem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése