2009. május 26., kedd

FCPUG program

Az Apple által jegyzett, napokban megalakult hazai Final Cut Pro User Group (FCP felhasználói csoport) a MacAcadémia főtámogatásával máris nekilátott megszervezni az első FCPUG-napot. A részvétel jelentkezéshez kötött, érdemes mihamarabb felkeresni a fcpug.hu oldalt, ez a helye a jelentkezésnek is, a felvételről a csoport dönt. Az említett FCPUG nap július 8., helyszíne Budapest. A még nem végleges program szerint két órakor Árvai Mihály (az egyik alapító 'atya') beszédével nyílik meg a rendezvény, ezt követően az FCS-ről tart angolul előadást Vadim Viktorov, majd a Node rendszereket mutatja be Bezdán Zsolt (a Moszkvában dolgozó másik alapító 'atya'), majd Szalkay Péter beszél a Bluebox/Greenscreenről, s végül Tóth Zsolt Marcell HD-technológiát bemutató előadásával zárul a nap. (A harmadik alapító - a rend kedvéért - az Antwerpenben élő Kazári Gyula, aki az Almalapban is publikált After Effectses írásokat.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése