2011. november 29., kedd

Ami igazán számít (az Apple-nek)

Az az iPhone, az iPhone és az iPhone. A lenti kördiagrammok mutatják a nagyjából fél évvel ezelőtti állapotot és a mait (tegnapit, akkor készítettem a grafikont). Az adatok a Trefis elemző cégtől származtak akkor is, most is. Ők a részvényérték százalékában határozzák meg az egyes területek fontosságát. A számadatokat nincs miért magyarázni, mint tudjuk statisztikával mindent be lehet bizonyítani, és a mindenbe az adott állítás ellentetje is beleértendő. De azért.
Az iPhone helyzete változatlan, egyszerűség kedvéért mondhatjuk, az Apple jóllétének (vagy rosszullétének) két-harmadáért felel. Bőven megvan a kétharmad az iPaddel, ami öt százalékról 14 százalékra növelte fontosságát - gyanítjuk, ez nem a végső érték. Teljes joggal mondhatjuk, hogy az iOS eszközök az Apple részvényárának háromnegyedét teszik ki.
A Macintosh és (ex-Mac) OS jövője? Hát az bizony egyre inkább kétséges. A MacBookok (Air, Pro) részesedése 30 százalékkal csökkent, az asztali gépeké (mini, iMac, Mac Pro) pedig a felére esett. Lassan, lassan (lassan?) eljön az a pillanat, amikor rákérdeznek az Apple közgyűlésen: minek ezt a lábat fenntartani? Megfejelve ezt a gondolatot azzal, hogy a Final Cutot lezúzták - opp pardon, átpozícionálták (erről is lesz hamarosan egy grafikonos bejegyzés) -, a makacs rémhírek a Logic megszűnéséről és a Mac Pro sorozat befejezéséről szólnak, akkor mondhatnánk, hogy a jelek arra utalnak, hogy az Apple (évek óta nem Computer) lassan távozni fog a pécé-gyártás, fejlesztés piacáról. Steve amúgy is azt állította, hogy az iPaddel eljött a pécé utáni korszak. Akkor pedig egy Apple miért is gyártaná a múlt termékeit?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése