2015. április 13., hétfő

iPhoto-ról Photos-ra váltásra felkészülés 2.

Feltettem az OS X 10.10.3-t és ezzel megkaptam az új Photost is. A legfontosabb az, hogy az iPhoto futtatható maradt, a Photos átszívta, feldolgozta és magáévá tette az iPhoto könyvtárát. Így egyszerre, ugyanazzal a képállománnyal nézegethetem az egyiket és a másikat. Persze ahhoz, hogy az iPhoto-s módosítások átkerüljenek a Photosba, újra át kell konvertáltatni a teljes iPhoto könyvtárat. A Photos módosítások viszont már nem vihetők vissza az iPhoto-ba.

Jó és rossz hírek
Jó hír, hogy nem lett nagyobb a könyvtár. Volt egy „másolás[.photolibrary]“ nevű iPhoto könyvtáram. Ezt megkettőztem, így lett a „másolás copy“.
A „másolás copy“-ra engedtem rá Photost, amely létrehozta a „másolás.photoslibrary“-t - figyelem, egyetlen „s“ betű, többesszám a különbség! Azt, hogy mi volt az iPhoto-ban, mindjárt mutatom. Ami még fontos, nem a saját képtárammal kísérleteztem, hanem egy erre a célra összerakottal, amely 669 képből áll.
Rossz hír, hogy aki egy picivel többre használta az iPhoto-t, mint belezúzta a képeit, annak a Photos kisebb visszalépés lesz. Az Aperture használók sírni és zokogni fognak.
A képen balra az iPhoto, jobbra a Photos oldalsávja látható. És a különbség is. A Photos elvesztette az Eseményeket és a Helyeket.

Búcsú az Eseményektől
Az Eseményekből szimpla albumok lettek, amelyeket a Photos „iPhoto Events“ (iPhoto Események) mappába rejt el. Miért kár az eseményekért? Az első iPhotoban még nem voltak események, így mindenki küzdött, hogy képeit eseményenként összerendezze. Sokan albumokat hoztak létre (és azóta is), mások kulcsszavakkal operáltak. A következő iPhotoban az Apple büszkén mutatta be az Eseményeket. Felismerték, hogy a felhasználók - ki érti miért? - eseményekbe csoportosítják a képeiket. Mindenki örült és szépen átalakította, egyszeűsítette fényképtárolási szokásait. Ezért most a Photosban nincsenek Események.
Hogyan hozzam át az eseményeimet? Mint írtam, szimpla albumként átjönnek. Én azért szépen elpepecselek majd az eseményeimmel. Egyesével kiválasztom őket, kijelölöm az összes képet. Majd az esemény addigi nevét, mint kulcsszót, hozzáadom a képekhez. Minek? Miért? Mert nem szeretnék sok albumot a Photosban (sem) - a valódi saját iPhotomban vagy 15 ezer kép és háromszáz esemény van. Ez ilyen legördülős listában áttekinthetetlen. Inkább az összes fotót fogom szűrni majd adott kulcsszóval, hogy megkapjak egy eseményt. És közben mindig az Apple-re fogok gondolni. Az is valószínű, hogy a kulcsszó vmi ilyesmi lesz: „Barbara_ballagása_E“, ahol az E az eseményt jelöli.
Így, amikor félév, egyév múlva az Apple büszkén újrafeltalálja az eseményt (reinvent, you know), akkor könnyebben fogom vissza eseményesíteni a képtáram. A kulcszó haszna az is, hogy beíródik a kép metaadatába, így ha mégsem a Photos lesz a megoldás, az új fényképkezelőm biztos érti majd a kulcsszavakat.

A fenti képen az is látható, hogy az Események és Fotók mellett láttam azt is, hány képem, eseményem van, na ez sincs. Biztos bonyolult volt megírni a vonatkozó hat sor kódot.

Az Arcok megmaradtak
Az iPhoto talán legnagyobb dobása az arcfelismerés volt. Ez, szerencsére megmaradt a Photosban. Azért, mert megmaradt, nem gyújtanék örömtüzeket. Én úgy gondolom, hogy amit tudott az iPhoto, azt alaphangon illene tudni a Photosnak. És szegény Aperture felhasználók.

Félbúcsú a Helyekről
Az iPhoto-ban világtérképre gombostűzve láttuk, hol készítettünk fényképet. Minél jobban ráközelítettünk a térképre, annál pontosabban láttuk, hova mutatnak a kis pirofejű tüskék. Sőt, lehetett ország, város, régió szerint is keresni. Ennek annyi. De nem teljesen.
Egy vagy több képet kiválasztva és azokról infót kérve - változatlanul command+i - egy úszó ablak jelenik meg, amelyben ott a térkép. Biztos logikus oka van, hogy az info önálló ablakba költoztt, az iPhotoban még az ablak jobb oldalán volt, mint a balon az oldalsáv. Érdekes, hogy teljes kijelzős módban ez az úszó ablak továbbra is mozgatható.
De visszatérve az iPhoto-Photosra, nem igazán értem, miért ment a teljes térképes keresés a lecsóba. Mindenestre, várjuk vissza!

Recent, Utolsó 7 hónap, utolsó import, zászló, kuka
Az iPhotoban az egyes gyűjtemények csoportokba rendeződtek. A Librarybe tartozott az Events, a Photos, a Faces és a Places. A Recentbe meg az alcímben soroltek. A csoportok elrejthetők voltak, a jobb áttekintés kedvéért. A rejthetőség megmaradt, csak a logikus csoportba sorolást vesztettük el. Az Albums alatt van szinte minden, ömlesztve.
Bár gondolom, hogy például a Zászlót - kis narancssárga, a fényképek bal felső sarkában - kevesen használták, azért elveszteni nem öröm. Zászlóval gyorsan meg tudtam jelölni egy-egy fényképet, az így jelölteket pedig a Zászlóra kattintva értem el. Alkalmi gyűjtéshez remek eszköz volt.
Most nincs zászló, van helyette kis szívecske. Kedvencek. Ugyanúgy használható, persze. Bár. Eddig a „csillagozással“ lehetett kedvencséget jelölni.
Az iPhotos zászlós fotóit a konvertálás „Flagged“ kulcsszóval látta el, és létrehozott egy okos gyűjteményt, amely a „Flagged“ kulcsszavas képeket mutatja. (Pont ezzel az eljárással konzerválom majd az eseményeimet - lásd feljebb.)
Amit pluszban kaptunk, az a Videos gyűjtemény, és ez jó, ennek örölünk. Valójában ez is egy okos gyűjtemény. Ide kerül az összes Photosba került videó. Ha újabb videót adunk hozzá a fényképek közt a Photoshoz, az okos gyűjtemény majd kicsípi a videókat. Bár kézzel tudtunk ilyen okos gyűjteményt létrehozni, de így készen: köszönjük! (Például iMovie-ban a Photos képek közül így könnyű a videókat megtalálni, elég a Videókra szűkíteni a kínálatot.)

Folytatása következik ma-holnap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése