2015. augusztus 17., hétfő

Lisa anyja vs. Lisa apja

2005-ös eseményt mesélünk el, a történet azonban 1972-ben kezdődött. Ekkor jött össze Steve Jobs Chrisann Brennannal, akitől lánya született, Lisa. És már most elmondjuk, sem Jobs, sem az Apple soha hivatalosan meg nem erősítette, el nem ismerte, hogy az Apple Lisa számítógépének e leány lenne a névadója. Valójában ez a bejegyzés apáról és lányáról szól. Meg a volt barátnőről.

Egy levél
De mi történt 2005 decemberében? Lisa anyja levélben kérte Jobstól 25 millió dollárt az őt ért "nehezen elviselhető" körülményekre hivatkozva. Steve és Chrisann tizenhét évesen kezdett randizni, mindketten a Homestead gimibe jártak. Kapcsolatuk igazi kamasz-szerelem volt, hol szétmentek, hol összejöttek. Öt éven át voltak többé-kevésbé együtt, erre az időszakra esett Jobs hippi-korszaka és a keleti tanok felé fordulása is. Lisa megszületése előtt kétszer is abortuszra kellett mennie Chrisannek. Amikor Lisa megszületett (1978. május), Jobs nem nagyon akarta magára vállalni a lányt és a kisgyereket, bár egészen haláláig, négy évtizeden át folyamatosan szerény anyagi támogatásban részesítette őket.
Olyannyira nem, hogy két éven át bíróság előtt vitatta apaságát. Orvosi szakvéleményt mutatott be, hogy "steril és nemzésképtelen", illetve pszichológus állította róla, hogy "az apai szerepre mentálisan alkalmatlan". (A Gonosz Almalap megjegyzi: Jobsnak feleségétől három gyereke született, tehát az orvos biztos tévedett. A pszichológussal kapcsolatban ezt határozottan nem állítaná.)
Brennan a végsőkig bízott abban, hogy Jobs felvállalja őt és a lányát, ám hiába. Erre utal 2013-ban megjelent önéletrajzának a címe is: "Egy harapás az almából", amelyben magát a "kegyetlenség tárgyának" nevezi.
Ám az említett műben sem szerepelt, hogy 2005-ben arra kérte Jobst, adjon neki 25, lányának meg további 5 millió dollárt az elszenvedett érzelmi károkért, megaláztatásért. A dátumozatlan, két oldalas levelet saját maga vitte el Jobshoz. A ma 60 éves nő festőként és szobrászként igyekezett boldogulni, ám az igyekezeten erősebb a hangsúly, mint a boldoguláson. A 2005-ös találkozásukkor mindketten ötven évesek voltak, ám amíg Chrisann épp megélt, Jobs az Apple és a Pixar meghatározó tulajdonosaként vagy három milliárdos vagyonnal rendelkezett.

Még egy levél
Ahogy a levélben olvasható, Chrisann ügyesen érvelt, de Steve-et nem hatotta meg. Egy vasat sem adott (a fent említett folyamatos, de szerény támogatáson felül). Talán ez az elutasítás adta meg a végső lökést a nő önéletrajz írásához.
Négy évvel később, amikor ismét pénz nélkül maradt, és betegen barátainál húzta meg magát, újra megkereste Jobst. Felajánlotta, hogy az önéletrajz nem kerül kiadásra (másik olvasatban: megzsarolta) - állítása szerint Lisa is a megírás és megjelentetés ellen volt.
"Utoljára kérlek az életben, hogy biztosítsd a megélhetésem" - írta Steve-nek Chrisann 2009. szeptember 26-án. "Nem akarok veled összeveszni, de lépnem kell. Három éve beteg vagyok, és nem maradt más választásom... A könyvben leírtak egyikünk számára sem kellemesek és Lisát is sértheti, ő kezdetektől ellenezte az egészet. Tied a döntés. Kérlek, küldj nekem havi tízezer dollárt, amíg meg nem állapodunk. Sajnos nem beszélhetünk, mert túl beteg vagyok és a hajamat is le kellett vágatnom... "
"Nem kedvelem, ha zsarolnak" - írta másnap vissza Jobs. "Ilyesmiben semmilyen módon nem veszek részt."
(A cikket jegyző Fortune emailben megkereste Lisát és Laurene Powell Jobst, de egyikük sem kívánta kommentálni a történetet.)

Lisa meg az anyja
De térjünk vissza egy kicsit arra, miként kényszerült Jobs elfogadni lányát, Lisát. A bíróság apasági teszt elvégzésére kényszerítette a per sokadik évében. Az eredmény ismeretében a bíróság havi 500 dollár fizetésére kötelezte. Adöntést követő hónapban vált az Apple tőzsdén jegyzett részvénytársasággá. Jobs vagyona ekkor 225 millió dollár volt. Jobs nagy ritkán meglátogatta lányát, lakást vett neki, autót ajándékozott. Az íróvá lett Lisa ezekről az alkalmakról írta: "néhanapján megáll a házunknál, pár percet, röpke órát tölt köztünk súlytalanul".
Jobs nagyon lassan fogadta el, hogy van egy lánya. A nevét kilenc éves korában Lisa Brennan-Jobs-ra módosító utód havi díját négyezer dollárra emelte. "Olyan zsugori volt, amilyen csak lehetett. Mindent alábecsült. Minden egyes cent kiadás foghúzással ért fel nála."
Amikor Lisa megszerezte a jogsiját, Jobs váratlanul két autóval lepte meg őket és vett nekik 400 ezerért egy új házat is. Ezen túl finanszírozta Lisa magániskoláját is. Az anya viszont 1996-ra csődbe ment.

Lisa meg az apja
A fentiek után meglepődhetünk, Lisa az első főiskolás éveiben apjánál - és annak családjánál - lakik, először élnek együtt életükben. "Miközben felnőttem, voltam koldus szegény és király gazdag. És néha egyik sem." - írja Lisa. Azonban Jobs pénze és szeretete épp olyan gyorsan elillan, ahogy jön. Egy pitiáner nyári veszekedés után Lisa albérletbe kényszerül Jobs egyik szomszédjánál, apja a kollégiumi díj fizetését is beszünteti. Ami nem alacsony, mert Lisa - önerőből bekerülve - a Harvardra jár. Lisa szerencséjére a befogadó baráti házaspár átvállalja a kolesz költségeket is - erről Jobs tud, és soha nem érzi, hogy rendezni kellene ezt a számlát.
És jöjjön egy jellemző Jobs szösszenet. A Walter Isaacson jegyzete Jobs életrajz szerint Jobs nem ment el Lisa diplomaosztó ünnepségére, mert "Lisa nem hívott meg". Ezzel szemben Lisa, az anyja és több független tanú szerint is ott volt. Annyira ott volt, hogy egy perben épp erre az elfoglaltságra hivatkozva kért halasztást. Ez a fránya torzítótükör...
Lisa viszonya apjával épp olyan hullámzó volt, mint az eddig elmondottak. Ám ő is ott volt 2011. október ötödikén Palo Altoban, amikor Jobs meghalt.
Chrisann ekkortól az özvegyen kívánta behajtani azt, ami szerinte neki jár, de Steve nem adta meg. Laurene Powell Jobs nem reagált a megkeresésekre. Jobs amúgy több millió dollárt hagyott Lisára, amelyet a lány anyja támogatására is fordított.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése