2018. április 5., csütörtök

2018-as Numbers újdonságok

Fánkkal, CSV importtal és képgalériával bővült a Numbers tudása. Sőt! Mód van a fájlméret redukálására, ez a nagy képek és videók optimalizálását fedi. A Box (felhős tárhely megosztó) használók pedig a Boxon át is dolgozhatnak Numbers fájllal. Ez utóbbi kapcsán felmerülhet, hogy az Apple így piszkálja a Boxnál sokkal sikeresebb Dropboxot, amelyet nem sikerült megvennie és amely pár napja sikeresen debütált a tőzsdén. Ugyanakkor még nézem, hogy mennyivel ad többet a Box, mint az iCloud. A válasz nem lehet "semmivel", hiszen az iCloud az Apple-é ... ha csak a Boxnak nem ez a leánybúcsúja, mielőtt az Apple.


Fánkdiagram

Kis megfeszüléssel eddig is lehetett ilyen diagramot készíteni, egy fehér körrel ki kellett a kördiagram közepét takarni - így persze sokkal könnyebb. A képen középen fent látható a fánk-szeletekre vonatkozó állítási lehetőségek. A vezető sorok külön öröm, ezek mutatnak rá az adott szeletre (vékony fekete vonal). Ahogy a képen balra látható, a diagram legördülő menüben is bekerült a fánk.
Miután jellemzően semminek sem tudunk maradéktalanul örülni, a fánk 3D-s változatát nem mutatta be az Apple.
A fekete hátterű rész mutatja, mindjárt három sablonban is felhasználta az Apple az új fánk diagramot.

CSV import

CSV az a vesszővel elválasztott adathalmaz, amelyben egy sor egy adat infoit tartalmazza. Nagyon régi, fapados adat-mozgatáshoz használt fájlformátum. De épp ezért szeretik sokan, mert nincs benne flikk-flakk, egyéni értelmezés. A legnagyobb kihívás az, hogy vesszővel, pontosvesszővel, szóközzel vagy tabulátorral – esetleg más karakterrel – vannak az adatok a sorban tagolva. (CSV - comma separated value)

Ha van .csv fájlunk, akkor azt húzzuk rá a Numbers alkalmazás ikonjára, hogy az adatokat beimportáljuk. De az is jó eljárás, ha kijelöljük őket (mint a fenti kép első kockáján látható) és bemásoljuk egy táblázatba. Mindkét esetben működik a Numbers automatikus CSV felismerő algoritmusa. De ha nem lennénk elégedettek, akkor a táblázat tetején megjelenő Beállítások módosítására kell kattintani. Két lehetőségünk van, a két lila nyíl mutatja ezeket.
A felső esetben megválaszthatjuk az adat elválasztó karaktert, megadhatunk egyedit is! A Haladó részben van mód a fejléc sor vagy sorok okozta anomália kiküszöbölésére és még két apró szabály-állításra.
Az alsó eset az, amikor az adatok oszloponként fix hosszúságúak. Itt fogd-és-vidd módszerrel jelölhetjük meg, hol kell az egy sorban kapott adatokat cellákra bontani.
A CSV import nagyon hiányzott. Persze függvényekkel minden szöveget szét lehetett darabolni, csak amíg az import pár perc, a függvény használat biztos, hogy tíz percekben mérhető. Köszönjük, Apple!

Képgaléria és fájlméret csökkentés

A Numbers mellett a Keynote-ot és a Pagest is frissítette az Apple, értelemszerűen az itt leírtak alkalmazástól függően a másik két programba is bekerültek. A képgalériát itt mutatom meg, bár egy Numbers doksiban igazán sok értelme nincs – ha csak nem online használjuk a fájlt. (Vagy ha az Apple a PDF-be is áttenné a képek lapozhatását.)
Ez egy összemixelt kép. A média beszúrás ikonsorról legördülő menüjében jelent meg a Képgaléria. Kiválasztása után a szokott módon kell képekkel feltölteni – behúzással alkalmazáson kívülről, asztalról, bárhonnan, vagy a Média beszúrás menüből. Fontos, hogy a Képgaléria területére kell húzni a képet, hogy az hozzáadódjon a galériához.
Írhatunk egyedi képaláírást, ez jó! Sok állítási lehetőség nincs. Keynote-ban három féle animációval képes a hozzáadott képeket a Képgaléria végigvetíteni, a Move In effekt – szerintem – hibásan működik.
Szándékosan mixeltem egybe a képgalériát és a fájlméret csökkentő opciót, amit a Fájl menüből lehet kiválasztani. A Képgalériába betett 4-8-20k-s képek itt pár száz pixel szélesen jelennek meg. A Numbers viszont az eredeti méretet tárolja, így biztosítva, hogyha később megnövelnénk a Képgaléria méretét száz képponttal, akkor legyen miből gazdálkodni.
Azaz csökkentsük a fájlméretet, de ésszel, átgondolva. Jó ötlet a felhasznált eredeti képek más mappában történő megőrzése.

Amúgy
A legnagyobb öröm az, hogy az Apple frissítette a Numberst (is), talán ez jelzés arra, hogy sem a Maces szoftver-fejlesztés, sem a Mac-fejlesztés nem megy a kukába, nem lényegtelen, kifutó.

Bónusz-track
A Java kávézóban bejegyzés írás közben a hátam mögött zajlik az élet.
- Ez az új cipőd? – kérdezi Balázs, az egyik tulaj a másik tulaj épp itt névnapozó hatéves lányától.
- Igen! - felel a névnapozó.
- Nagyon jó!
- Nekem is nagyon tetszik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése