2016. február 23., kedd

Miért áll ki az Apple ennyire határozottan a digitális adatvédelem mellett?

Az Apple mellé hamar felsorakozott a Twitter és Facebook, nem is szólva az Apple alapító Steve Wozniakról - írja napi blogjában Adam Lashinsky (Könyve: Az Apple kulisszatitkai) a Fortune-ön.. És a lista azóta is bővül, a tech cégek sorra jelentik be, támogatják az Apple döntését, hogy bírósági felszólításra sem hajlandó feltörni egy tömeggyilkos iPhone-ját. Egy hete kedden Kalifornia állam Riverside szövetségi bírósága ugyanis határozatban utasította az Apple-t, hogy a San bernardinoi lövöldözés gyilkosának iPhone-ját feltörje az FBI számára adatokat szolgáltatva.
Tim Cook, az Apple első embere az Apple honlapján közzétett levélben írta meg, hogy az Apple nem csak technikailag képtelen arra, amire a bíró utasította, mert nincs ezt lehetővé tevő "hátsó bejárat" az iPhone-ba, de ha lenne, akkor sem tenne eleget a döntésnek. És nem is hajlandó az állam számára "hátsó bejáratot" beépíteni a készülékeibe.
Az Apple a Fortune legelismertebb vállalati listáját már kilencedik éve vezeti. Vajon lesz-e Cook mostani álláspontjának erre hatása? Érdemes elolvasni az eset előtt Tim Cookkal készült interjút, amelyben a kínai kormány adatokhoz való hozzáféréséről beszél az Apple vezetője.

A PIN kód az PIN kód
De miért nem próbálja meg az FBI feltörni az iPhone-t? Például azért sem, mert a negyedik hibásan beírt PIN kód után az iPhone törölheti teljes tartalmát - beállítástól függően. (A PIN kód nem az az általában négyjegyű szám, amivel "felveszed" az iPhone-t. A PIN kódot a telefon kikapcsolás után kell (jó), ha kéri.) Ha lenne egy speciális iPhone-klón, amelynek megépítésére is felszólította a riverside-i bíróság az Apple-t, akkor a merénylő iPhone-jának memóriáját oda áthelyezve nem lenne szükség a PIN kód megadására, hogy hozzáférjenek a telefonon tárolt adatokhoz.
Az Apple elnöke levelében kifejti, ha eleget tennének a bírói döntésnek, azzal az iPhone adatbiztonságát csökkentenék és precedenst teremtetnének.
Az Amerikai Képviselőház megfelelő bizottságának elnöke az FBI vezetőjét és Cookot is beidézte a titkosításról folytatnadó megbeszélésre - ez nem büntető jogi idézés, viszont kötelező. Hasonló meghallgatást más házbizottság is kezdeményezett.

Adni vagy nem adni?
Nagyon nehéz meghúzni a mezsgyét. Gondolom sokan vágnánk rá kapásból, hogy egy több embert meggyilkoló telefonjának titkosítását védeni galádság - az adatokat ki kell adni, meg kell szerezni. Ám, szól a másik oldal érvelése, bár a konkrét esetben ez igaz, de ha az államnak lehetőséget biztosítunk arra, hogy az általunk védettnek tudott adatokhoz hozzáférjen, akkor az a személyes adatbiztonság vége. Ha most hozzáfér a gyilkos emailjeihez, akkor hozzáférhet a barátnőd meztelen képeihez vagy hogy merre jártál. Azaz, olyan adatokhoz is, amelyek a közreműködésed nélkül nem lenne az állam által hozzáférhető. És ahogy itthon sem köteles senki sem maga ellen vallani - Amerikában a filmekből ismert legendás Ötödik Kiegészítésre szokás hivatkozni -, így mégis magad ellen vallasz adott esetben. És mielőtt azt mondod, hogy úgy kell élni, pápából is csak három volt maximum élő egyszerre a Földön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése