2018. június 20., szerda

A Fotók nem bír a százezer fényképemmel (1)

A cím az egyik rendszeres panasz, amit hallunk probléma megoldó beszélgetéseink során. Az igazság az, hogy bír vele, csak épp nem ennyi fénykép kezelésére találták ki.

A képeken én én én és én meg én na meg én.

Ha van százezer fényképed, és végig szeretnéd az összeset nézni, akkor az tizenegy és fél napig tartana alvás nélkül – minden képre tíz másodpercet áldozva. Nem, soha nem nézzük végig az összes fényképünket.
Ez az összes megnézés életszerűtlen, vegyük az utolsó barátnős hosszú hétvégét, amin – egyedül – készítettem vagy 634 fényképet. Na, ez is bő másfél óra lenne a tíz másodperces nézéssel.
Persze, hogy nem tart eddig, mert a képeknek jó része sorozatlövésből származik, amikor nyomjuk a gombot vadul, az egyik kép csak jó lesz. Ha belegondolsz, hogy egy sorozat 8-15 kép, amiből egy, azaz egy kép az, amit meg akarnánk tartani, akkor másképp azt állítjuk, hogy a képeink 80-95 százalékát tök fölöslegesen őrizzük. Ha a címbeli százezer képre vetítenénk ezt, akkor már csak 10-12 ezer képünk maradna. Ami nem kevés, de már sokkal kezelhetőbb mennyiség.
Igen, igaz, hogy nem mindig sorozatképet készítünk, így kicsit több kép marad meg, de a képek fele szinte biztos, hogy – kuka.
Nem, "a jó lesz majd valamire", az nem működik, tudjuk mindahányan.
"Majd egyszer rendet rakok", na, ez soha nem történik meg, ki ülne egy-két hétig a Mac előtt fényképeket szortírozva.

Én így csökkentem a fényképeim számát
Utazós-fotózós hétvége esetén én este, de legkésőbb a repülőn hazafelé, kiírtom azokat a fényképeket, amelyeket – köszönet a digitális technikának, tárolásnak, iPhone-nak – nem kellett volna elkészíteni. Ez általában kitölti a repülési időt, wifi nem kell hozzá. Így lesz a 364 képből százegynehány.
És még ezt a százegynehányt sem tolom Instán, Facebookon vagy bármin, hanem oda is válogatok – más 8-20 fényképét tényleg szívesen megnézem arról, hogy merre járt, százat nagyon nem. Ja! Ha esetleg még fel is iratozza, hogy mi van a képen, az nálam plusz pont, mert a Buckigham Palace-t felismerem, de egy távolkeleti tengerpartot már nem. Mea culpa.

5 megjegyzés:

  1. És ha én egy fotós vagyok heti 4 esküvővel? Úgy gondolom a képek limitálásának a háttértár kellene, hogy gátat szabjon nem a software amit fotókezelésre alkotott meg a cég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Pont egy ilyen felvetésre készültem írni. Használhatom a fenti kommentedet név nélkül? És a postban lesz a válasz a kérdésedre, gondolatodra!
      fg

      Törlés
    2. Nyugodtan...akár névvel is :).

      Törlés
  2. Hogy jön ki a heti 4 esküvő?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. > a https://almalapmintblog.blogspot.com/2018/06/100-000-fenykep-fotokban-2.html kommentjében kontárként megválaszoltam :)

      Törlés