2019. július 29., hétfő

Képekből mozielőzetes Macen

Lassan mindenki elkészíti a nyári két-ötezer fényképét. A mutogatást könnyíti, ha a legjobb képekből apró mozit készítünk, amit aztán oszthatunk. Másfelől megmutatjuk, mire (is) jó a Mac iMovie Mozielőzetes. Az iMovie alapszintű használatát feltételezzük, bár nem szükséges. (???) (A képek és videó a blogról biztos elérhető.)


A felhasználandó képeket érdemes az Fotók alkalmazással feldolgozni – de ha nem használjuk a Fotókat, úgy is megoldható a mozi készítés. Az iMovie új projekt felületén az Előzetes készítését válasszuk. Rendes, szép és értelmes filmelőzetest legalább húsz perc változatos nyersanyagból lehet készíteni, de pár száz fénykép – jó válogatás esetén két tucat – is elég. Az Előzetes olyan spéci mozi, amit az Apple már megvágott számunkra, zenével (BBC filharmonikusok) látott el. Nekünk csak a megfelelő hosszú klipeket kell hozzáadnunk a műhöz.
Az Előzetes készítése során nem a megszokott idővonalas vágó felületet látjuk, hanem három fület. Az első a szereplők adatait kéri be, szinte minden átírható, módosítható. A másodikon a film játszásának sorrendjében kér be klipeket az iMovie, a harmadikon viszont a felvétek sorrendjében. A (fél)kész mű bármikor visszanézhető.
Az iMovie jelzi, hogy milyen típusú klipet vár: egy alak, közeli, sok alak, táj. Ha ezeket követjük, akkor tuti szép lesz az Előzetes, ha nem, akkor sem kizárt. Sőt!
Az iMovie alapvetően klipeket, apró mozi-részleteket vár, ezek hosszát az iMovie szabja meg. De ha nekünk egy marék fényképünk van, azokat is simán bepakoltatjuk az iMovie-val a mozik helyére, a trükk később jön.
Ha mindent átírtuk, minden kliphelyet kitöltöttünk, akkor kész is vagyunk. Valami olyasmit nyerünk, mint a következő (Blogon látható) tíz perc alatt összecsapott Előzetes.




Okosabb, mint az iMovie

A trükközés alapját az iMovie kínálja. A projekt nézetben az Előzetes átalakítható normál Filmmé. De csak egyszer, és vissza nem fordítható módon, ezért érdemes az Előzetesről az átalakítás előtt másolatot készíteni. A Filmmé alakított előzetes pont úgy vágható, darabolható és módosítható, mintha az első képkockától mi raktuk volna össze.
Mire lehet ezt használni? Az iMovie feliratozó képessége korlátozott, de az Előzetesből átvett klipeken a feliratok módosíthatók anélkül, hogy azok elveszítenék az betű-stílusukat. Olyan áttűnésekhez is juthatunk, amelyek az iMovie-ban nem léteznek. Jöjjön pár képes példa!


A feliratok módosíthatók.


Ha fényképeket raktunk be az Előzetesbe, akkor itt az ideje, hogy Ken Burns effekttel megmozgassuk őket. A panoráma fotók így életre kelthetők. Arra figyeljünk, hogy a klipek hosszát ne módosítsuk, mert az Előzetes pontosan zenére vágott. Persze ha át akarjuk a mozit vágni, akkor erre nem kell figyelni.

A Ken Burns remek megoldás arra is, hogy az állóképeket optimálisan használjuk fel.

Szuper trükk
Nem szuper trükk, hanem okos ötlet. Az iMovie-ból kijátszott felvétel természetesen újra bedigitalizálható az iMovie-ba újra felhasználáshoz. Például beleszerettünk a nagy mozis zárófeliratba (rendezők, főszereplők...). Ekkor minden mást kidobok a moziból, csak ez a klip marad. Kimentem fájlba, majd visszateszem az iMovie-ba. Nekem külön eseményem van a logók, feliratok, többször és újra felhasználandó elemekhez, én ide mentem, az biztos. Sajnos az újra felhasznált anyag már nem szerkeszthető, erre érdemes figyelni. Ha újra és újra szeretnénk felhasználni egy Előzetesből kinyerhető elemet, de mindig módosítanánk, akkor vagy mindig előről, Előzetestől kell kezdenünk, vagy az iMovie-ban kell spéci Projektként őrizni a módosításra váró részt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése