2013. január 14., hétfő

Kodak szabadalmakat vett az Apple és a Google

A Kodak szabadalmainak értékét közel két milliárd dollárra becsülte a becsődölt cég, ennek negyedéért vette most meg ezeket az Apple és Google nevével jelzett csoport. A szabadalmak fontosságát nem ragoznánk. Annyit azonban megjegyzünk, hogy a technológiai ipar perei kapcsán már felismerték, hogy a szabadalmak egyfelől hasznos eszközei a szellemi tulajdon védelmének, másfelől azonban gátjai a fejlesztésnek, fejlődésnek. A szabadalmak leginkább a képek készítésére, módosítására és digitális megosztására vonatkoznak.
A csapatnak tagja még a Microsoft (Apple oprendszer riválisa), az Amazon (Apple ebook kihívottja), a Facebook, a RiM (Apple iPhone volt konkurense) és a Samsung (Apple beszállító és tablet, telefon vetélytárs) is. A közös vásárlás nekünk azért jó, mert így nincs vita, trükk és megkerülő fejlesztés, a megvett szabadalmakat minden érintett használhatja. A vásárlással egyébként több per is lezárult, amit a Kodak indított szabadalom megsértése miatt a mostani vevők ellen.
A tönkrement vagy megszorult cégek szabadalmainak felvásárlása jellemző a technológiai szektorra. A Kodakért az Apple és a Google külön indult egy-egy csoport élén. A Nortel szabadalmaiért is e két cég vezette csoport küzdött, akkor az Apple nyert. Hatezer szabadalmat szerzett meg 4,5 milliárdért a Microsofttal és a RiM-mel együtt, a Google 900 milliós ajánlatával nem rúgott labdába.
Ezt az összefoglalót a Bloomberg készítette.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése