2013. január 12., szombat

2013 jóslatai

Az Almalap kedvenc Apple-elemzője, Gene Munster (Piper Jaffray) és Douglas Clinton öt termék megjelenését jósolja erre az évre.

Apple Radio
A sajtó és a szakértők tavaly ősz óta beszélnek arról, hogy az Apple rádió megszólal a neten. A rádió bevételei hirdetésből, reklámból származna - ebben az elemzők szerint az Apple Rádió jobban teljesít majd, mint a hasonló megoldást kínáló Pandora. Csak a találgatásoknak köszönhetően a Pandora részvényárfolyama 12 százalékkal süllyedt. A két elemző úgy véli, márciusban már hallgatja az Apple Rádiót.

Retina kijelzős iPad mini
Két siker összeházasítása csak sikert szülhet - legalábbis az elemzők szerint. Az iPad mini magabiztosan hasít ki egyre nagyobb szeletet a tablet tortából, a retina-kijelző pedig az Apple technikai diadala. A debütálást szintén márciusra várják.

iOS 7
Júniusban jön az új iOS, a hetedik. A hatos, hogy is fogalmazzuk, nem túl tökéletesre sikerült belépője után az Apple nem hibázhat, erős és stabil oprendszert kell kínálnia. A legtöbb fejlesztésre - az elemzők szerint - a Passbook kapcsán számíthatunk.

iPhone 5s
A június és szeptember közötti megjelenésre való tippen kívül Munster szerint az 5s erőssége a kitartóbb aksi és a jobb kamera lesz, az iPhone mérete viszont nem fog változni.

Apple Televízió
Novemberre várható az Apple Televízió, amiről talán a legtöbb találgatás olvasható a sajtóban. Az elnevezéssel még gond lesz, hiszen az AppleTV foglalt az Apple set-top-boxa (afféle digitális élet központ) számára. Bár az AppleTV első verziója bukás volt - ezt a ritka beismerést Steve Jobs tette, amikor a mostani AppleTV-t útára bocsátotta. Megeshet, hogy az AppleTV és az Apple Television eggyé lesz, az utóbbi mindenképp nagy kijelzős - 42 és 55 inchről beszélnek - lesz, az árát 1500-2000 dollárra becsülik.

Meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése