2014. július 18., péntek

Papa, mama, gyerekek / csupa szív, szeretet.

Az iOS8 megoldást ígér számos problémára, köztük a családi app vásárlásra, megosztásra. Tanácsadói tapasztalatunk alapján is állíthatjuk, a probléma akut. Szinte minden iOS konzultációt kérőnk egyik gondja a családon belüli Apple ID használattal, ezen belül is a vásárlással kapcsolatos. Közös Apple ID-nek túrós a háta, viszont ötször fizetni egy Angry Birdért nem barátságos.

Család
Nagyon igyekezve elkerülni minden politikai és erkölcsi dimenziót, azért érdemes a családról, mint vásárlói csoportról szólni. Az amerikai, azaz az Apple elgondolásában együtt élő szülők és három gyerek alkot egy családot. Ők egy-egy Macet és számtalan iPhone-t és iPadet használnak. Számukra kínál majd az iOS8 egy Apple ID-t - ami, gondolom, az apa gépére kerül (hímsovinizmus, naná).
Kicsit átfogalmazva egy öt fős csoport használhat közös Apple ID-t a vásárláshoz. A főnök pont úgy vesz app-ot, ahogy eddig. A többi négy fő vásárláskor a főnöktől kér és kap (vagy nem) engedélyt a vásárlásra. Amit az egyik eszközre megvettek, az a többire letölthető. Gyanítom, engedély kérés után, hogy a vezér meztelen képeket néző appja ne landoljon sec-percen belül az ifjú kilenc éves iPadjén.
A statisztikák alapján a legtöbb magyar család bőven belefér az öt fős limitbe, sok nagypapa és nagymama is dörzsölheti a kezét. Amerikában - szintén statisztika - gyakoribb a nagyobb család - négy, öt gyerek -, de ez legyen az ő gondjuk.
Végig gondolva környezetem, a legtöbb 18 alatti ismerősöm elvált szülők gyereke, nem egy helyen új apuval, pótmamával, féltestvérrel, hogy klasszikust is idézzünk: "Az én gyerekem meg a te gyereked veri a mi gyerekünket" (Karinthy). Nem hinném, hogy kiskorú kapná az Apple ID-t és az elvált szülők kérnének majd engedélyt a vásárlásra...
De lesz ez még kacifántosabb is - legalábbis a mai ismeretek szerint.

Hol van az iPhone-om?

Az egyik leghasznosabb Apple ID-hez kötődő szolgáltatás, soha ne kelljen komolyan használni - mint a tűzoltók piros autóját is inkább csodálom, mint munkába lássam. Az azonos Apple ID-hez tartozó eszközök helyzetét, ha azt az adott eszközön engedélyezték, az Apple némi jelszó tudakozás után térképen jeleníti meg. Tehát a főnök láthatja, hogy melyik iOS (és Mac) eszköz merre jár.
De csak ő tudja megnézni, hisz az Apple ID jelszót, ha kiadná, akkor a kiskorúak máris levásárolnák a hitelkártyája teljes tartalmát. És meg tudnák nézni, hogy merre jár apu és anyu - ha felelőtlenül nem tiltják le a telefonjaik helyzetjelentését.
Cégben gondolkodva, hiszen egy kis cég olyan mint egy kis család - csak épp az Apple felhasználói szerződése nem gondolja így -, szintén élvezheti a főnök, hogy térképen látja, melyik alkalmazottja merre jár. (Amikor a gps adatok még könnyen kinyerhetők voltak, számos alkalmazás tudta térképre vetíteni, merre járt az iPhone tulaj.)

Az Almalap szerint
Ó nem, a bölcsek köve nincs birtokunkban. Szerintem a legjobb az lenne, ha mindenkinek, kicsinek és nagynak, lenne saját Apple ID-je. Az Apple ID kell az adatok iCloudba mentéséhez, az iCloud szolgáltatások használatához, a fénykép megosztáshoz... és persze a vásárláshoz is. Ezért minden Apple ID-hez vagy megad a gazda egy bankkártya számot, és akkor vásárol, vásárol és vásárol, költ, költ és költ. Vagy megad egy másik Apple ID-t, amelyen keresztül tud vásárolni, feltéve, ha a megadott Apple ID ad rá engedélyt.
Igen, egy iPhone-ra vagy iPadre így 2-3-sok Apple ID-vel vett alkalmazás kerülhet. Ezekben vásárolni (in-app purchase) vagy frissíteni is csak a vevői Apple ID-vel lehet/lehessen. ÉS hasonlóan végiggondolható a családon belüli ingyenes app-megosztás (és ennek limitálható száma).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése