2015. november 18., szerda

"Jobb világot hátrahagyni, mint amilyet kaptunk"

A címben Tim Cook hitvallását olvastad, az Apple vezetője határozottan kiáll társadalmi célokért. Elődje, Steve Jobs nyilvánosan csak nagyon kevés esetben tette ezt meg, felesége már Jobs életében is rengeteg pénzt adományozott általuk hasznosnak vélt kezdeményezéseknek, erről nem rég írtunk. De visszatérve Cookhoz, az Apple szeptemberben jelentős összeget utalt a Vöröskeresztnek. Sőt! Az Apple dolgozóihoz írt levelében megígérte, hogy bármely munkatárs által a Vöröskeresztnek utalt összeg dupláját is eljuttatja a nemzetközi segélyszervezethez - így mutatva példát és ösztönzést a jó példát.


Az Apple nem csak így, pénzzel akar segíteni a világ jobbá tételében. Az Apple Store-okat - nyilatkozta Angela Ahrendts, a kiskereskedelemért felelős alelnök - egyfajta közösségi térré kívánják formálni, ahol például nőket és etnikai csoportokat tanítanának programozni.
Nem az Apple az egyetlen, amely rengeteg pénzének egy részét az emberiség jobbítására szánja. Jellemző az amerikai mágnásokra, vállalkozókra, hogy életük egy pontján a felhalmozott vagyon tekintélyes részét általuk támogatandó célokra fordítják. Elég Andrew Carnegie nevét említeni, aki száz évvel ezelőtt tett sokat a közösségért. Talán többen ismerik Bill Gates nevét, aki vagyona 90 százalékát fordítja az éhezés, a malária és más, jellemzően Afrikát sújtó bajok leküzdésére. Jobsékról már esett szó, az Apple másik alapítója, Steve Wozniak is rendszeresen támogat társadalmi, közösségi kezdeményezéseket, illetve ingyen tart IT órákat általános- és közép-iskolákban.
A mindenben a mögöttest keresők persze mondhatják az Apple kódtanító kezdeményezésére, hogy szép-szép, de minden szentnek maga felé hajlik a keze, aki az Apple-nél tanul programozni, abból valószínűleg OS X vagy iOS programozó lesz, ami a cégnek jó. Miért nem inkább az amerikai állami általános iskoláknak ad pénzt, amelyek finanszírozása már a kilencedik éve csökken? A válasz egyszerű: az állami feladat és nem egy vagy több cégé.
Tim Cook és Angela Ahrendts azon túl, hogy kemény üzletember, érző szívű vezető is. De ha Tim Cook valóban vallja a "Jobb világot hátrahagyni, mint amilyet kaptunk", akkor megfontolhatná - írja az általunk fordított Lee P. James ennél hatszor hosszabb bejegyzésében - nem csak az Apple Store-ok, hanem az Apple pénzügyeinek átformálását is, hazahozva a külföldön halmozódó pénzt, befizetve az államnak a nyereségadót.
Nevünkben a Gonosz Almalap csak annyit tenne ehhez hozzá: Csak semmi áthallás!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése