2019. március 11., hétfő

Ha beszédet kell tartanod...

... és bármi ok miatt nem szeretnél eltérni a leírt szövegtől, akkor az iPad és a Pages a Te barátod. Amúgy is az, de még egy ok a béefefséghez (best friends forever – mindörökre barátok). [Béna voltam, mert nem találtam annak a tárgynak a nevét, amelyekkel a felolvasandó szöveget lehet kivetíteni a beszélő elé egy, a közönség felől átlátszónak tűnő lapra. Ha, akkor köszi!]



A szöveget meg kell írni (vagy íratni), ebben nincs mese sem megoldás – momentán. A kész szöveget valamilyen módon az iPadre kell eljuttatni, lehet Mailben küldve, vagy iClouddal vagy Dropbox-szal, vagy AirDroppal vagy másképp. Lényeg, hogy ott legyen. És Pages-zel meg lehessen nyitni.
Fontos, hogy egyszerű szöveg legyen, semmi képdoboz, szövegdoboz, lábjegyzet. Ezeket nem tudja a Pages "Előadói mód" kezelni.
Miután Pagesben megnyitottuk a szöveget, kattintsunk az ikon sok végén a három pontra. A legördülő menüből válasszuk ki a "Előadói mód" parancsot – és mindjárt beszélhetünk is. Persze érdemes az iPadet függőlegesen tartani, bár vízszintesen is hibátlanul működik az Előadói mód, csak az álló esetén keskenyebb a szöveg, könnyebb olvasni.
Az Előadói módot is testre szabhatjuk. A jobb felős sarokban levő aA ikonra kattintva választhatunk új papírszínt. Módosíthatjuk a betűtípust. Mindjárt két jótanács is! Válasszunk talpas betűt, az vezeti a szemet és persze ne a beszéd előtt két perccel ismerkedjünk meg az iPad kezelésével és a Pages beállításaival.
A Szövegbeállítás alatt méretezhetjük át a margót és adhatjuk meg a sortávolságot. A szöveg nagybetűsítését nem ajánlom, mert nehezebb olvasni – ha csak nem ez a cél.
És végül a legjobb: automatikus görgetés! A Pages szépen görgeti a szöveget, a teknős-nyúl skálán belőhető az a sebesség, amely számunkra a legjobb. A görgetési sebesség, betűméret (ablak tetején kisebb és nagyobb A betűkre kattintva) és a sortáv együttes állítása adja ki mindenki számára az optimális olvasási sebességet.
Persze a Pages nem elszabadult őrült módjára teker-teker megállíthatatlanul, ha ujjal megérintjük a kijelzőt, megfogjuk a szöveget, az megáll. Sőt, ujjal – a szokott módon - előre hátra tekerhetünk.
Ha nagyon profik vagyunk, akkor előre beírjuk, hogy
[taps]
[taps]
[taps]
ha jók voltunk, akkor még a kezünket sem kell leengedni, integethetünk híveinknek, rajongóinknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése