2019. október 4., péntek

Saját ikon Macen

Aki unja a kék mappák látványát Macen, az pár perces melóval saját ikont adhat mappáinak. Mutatom, is hogyan!

Akármelyik alkalmazást használva készítsd el a mappa-ikont! Akár fényképből is kivághatod, nincs korlát. Amire érdemes figyelni: legyen az ikon négyzet alakú, ez adja majd a legnagyobb kitöltési felületet. És érdemes jóval nagyobban tervezni, mint amiben használni fogod, ám ne feledd, az ikon kicsiben lesz látható, tehát a nagyban szép apró részletek később nem nagyon fognak érvényesülni.
Én Keynote használatával készítettem el a képen is látható ikont. Letettem egy négyzetet bordó háttérrel. Az óra alakzatot választottam, amit a képen látható módon – jobb oldalsáv – kiszíneztem. És végül a command + shift + 4 paranccsal lefotóztam a négyzetet.

A képernyő fotót Megtekintőben nyitottam meg. A szerkesztés menüben (ikon soron képen kék ceruzahegy ikonra kattintva érhető el) az Intelligen maszkolással (második ikon sor második ikon, kék varázscerka) kijelölöm a bordó hátteret. Rákattintok egy pontjára, pár képpontnyit elmozdítom a lenyomott egeret, majd a hibátlanul kijelölődő bordó területet kitörlöm. Ha nem lennék lusta, és azt szeretném, hogy a mutatók és az óra rovátkák is átlátszóak legyenek, akkor azokat ugyanígy kijelölném, törölném. Mentek. Ha véletlenül nem .png lenne a képernyőkép formátuma, akkor azzá teszem. Amúgy a jpg is pont ugyanolyan jó, csak az kitöltött négyzet lesz.

Finderben kiválasztom azt a mappát (vagy fájlt), aminek ikonját le szeretném cserélni. Command + I paranccsal megnyitom a fájl infó ablakot. Vissza oda, ahol az új ikon található, azaz a Megtekintőbe (nálam)! Szerkesztés > Összes kijelölése parancs után Másolás (command + C).
A fájl infó ablakban rákattintok az ablak tetején látható ikonra, hogy az ki legyen választva. Majd Másolás (command + V). És kész.

Működik!

Ha nem sikerül a másolás, akkor bizonyára nincs jogunk hozzá. Például a Dropboxos mappáknak így nem tudunk ikont cserélni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése