2010. május 17., hétfő

iStyle: 9x többe

A budapesti Andrássy úton nem egészen öt éve nyílt meg az első Apple-dizájnú bolt, amely egyben oktatási központ és szerviz is lett. Az akkor A4 névre hallgató Apple Center első vezetője Wéber Győző volt. A bolt azóta az iStyle lánc zászlóshajójává vált. Most a bolt megkilencszereződik, legalábbis címét tekintve, ugyanis az Andrássy út 4. szám alól a 36-ba költözik. A megnyitó kedden lesz.
Az Andrássy úti bolt előtt is voltak már Mac üzletek - a Starking bécsi úti üzlete talán a legrégebben üzemelő, de a leánykori nevén Apple, azóta @Corner is korábban nyitott, nem beszélve az Almárium Pozsonyi vagy Pannónia utcai boltjáról (ezt mindig is kevertem, mármint az utca neveket). De volt boltja a Mátrix '68-nak, az Apple Portnak, az XMS-nek, a Macdorado-nak, hogy csak a budapestieket említsem, de Szeged (Bordás Peti), Debrecen (Szűcs Misi) és Szombathely (Dávid Peti és tsa) is üzlettel bírt.
Az A4/AC azonban újdonság volt, alapterülete messze meghaladta az addigi boltokét, a berendezése pedig először volt az Apple által előírt (erről az előírásról egy álmos nyári napon hosszan írok majd, mert több, mint tanulságos).
(Sajnos a megnyitóra nem tudok menni, így fénykép és ilyesmi csak a hét második felében lesz.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése