2013. július 23., kedd

Hőgutát kapott Adobe

Eddig is öröm volt az Adobe partnere lenni, de egyre inkább az lesz. Tegnap még a felhő volt a minden, de nemsokára újra dobozolnak. Tegnap még mindent adunk egy árért, nem sokára ismét lesznek önállóan vehető(?), bérelhető(?), szolgáltatásként elérhető(?) alkalmazások. Fogjuk a hőgutára, bár egyre inkább irányt vesztett vezetésnek tűnik az egész.

Lassan egy éve mantrázzák az Adobe nyomán a viszonteladók, hogy nincs doboz, vegyél éves díjas szolgáltatást. Az éves díj most kedvezményesen 150eFt körül van - nem kedvezményesen 240eFt, de (nem csak a Gonosz Almalap szerint) ezzel csak a jövő évi díj-fizetésnél szembesül majd a kedves előfizető. Nagyobb cég szépen elterítené - minden második hónapra - egy-egy licensz indítását, örvend a pénzügy, mire az Adobe összegyűjti, hogy nehogy már ne egyszerre kelljen majd megújítani a licenszeket. Lassú beletörődés után vagy maradnak CS6-on (vagy még korábbi verzión) a felhasználók, vagy úsznak a felhőben.
Az Adobe felhő felől a szél hírt hoz: szeptembertől újra lesz dobozos CS6. „De csak CS6!" - szól a szél. Aha, mert hogy nem lesz többé dobozos termék. Lesz az még CS7 is, ami, ugye, Adobe, szintén nem lesz. Öröm veled tervezni.

"De nekünk nem kell, csak az InDesign/Photoshop/Flash, egyetlen szoftver, mi a fizessek elő a teljes csomagra?" - sokak kérdése volt ez. Mivel nem volt más megoldás cég részére, azért. Előfizettél? Elhitted az Adobe-nak, hogy nem lesz cégnek szóló szoftver előfizetés? Akkor van cégnek szóló szoftver előfizetés.

Nem érzem, hogy Quark-Corel ma-holnap le tudná váltani az Adobe-t, de bízom, hogy valahol egy garázsban már vetik a biteket, ami az Adobe-t vagy ráncbaszedi, vagy elsodorja, mint Totó kutyát a kansasi forgószél. Addig meg élvezzük - eladók és vevők - az Adobe ötletelését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése