Az iPod felemelkedése és hanyatlása

Az ezredforduló utáni évek az iPod őrület jegyében teltek. A szociológusok iPod-nemzedékről cikkeztek. A közgazdászok szeme előtt alakult át a zeneipar. A fehér fülhallgató zsinór és a "sziluett"-hirdetés egyaránt az első évtized ikonjává vált. De ma ki emlékszik egyáltalán erre? Hány iPod áll lemerülve, félretéve hónapok, évek óta? Bár szívesen lennék az a lesajnált vállalkozás, amelyiknek egyetlen terméke az iPod, de az Apple üstököse tankönyvi pályát futott be. Felemelkedett és bár alá nem szállt, de népszerűsége semmivé foszlott.

Kattints a nagyobb grafikonért! A felső grafikon az Apple pénzügyi negyedévenként eladott darabszámot mutatja millióban. Az első negyedév kiugrásai valóban a karácsonyi szezont jelentik, mert - mint írtam -, pénzügyi negyedévről van szó, és az az Apple-nél (sem) esik egybe a naptári negyedévvel. A grafikon tetején a bemutatott iPodok nevei. Az alsó grafikon az Apple pénzügyi(!) évei szerinti eladást mutatja.

Boston, tehén és kutya

Aki már részt vett alapfokú, gyorstalpaló üzleti előadáson, az nagy valószínűséggel hallott már a Boston Consulting Group (BCG) - nevéből adódóan tanácsadó cég - mátrixáról. Ez nem film, nem is matematika, hanem roppant egyszerű ábra (Forrás: Mediapédia.hu).

Egy termék piaci részesedésének növekedése és részesedése alapján besorolható valamelyik kockába, amelyek könnyen értelmezhető elnevezéseket kaptak.
Az iPod esetén a 2002-2005-ös szakasz a "Kérdőjel" szakasza. Az iPod ekkor még új volt, a piac mérete meg roppant kicsi, bár gyorsan táguló. 2005-ben dőlt el, hogy az iPod tarol, ekkor át is ugrott a "Sztár" szakaszba. A 2010-ig tartó érában szinte havonta dobta be a törölközőt valamelyik vetélytárs, amely pár hónappal korábban még "iPod-killer" eszköz gyártását jelentette be. A súlyos sérülést azonban nem ezek a cégek szenvedték, hanem maga, a zeneipar, amely a zenészek, zenekarok számainak kiadásával, terjesztésével foglalkozott jó pénzért. Fiatalabb olvasóink kedvéért - és hogy az idősebbek nosztalgiázhassanak -, régen még bakelit lemezen, később kazettán, majd CD-n lehetett megvenni a zenét, egy-egy eszközre általában 8-12 szám fért fel, durván 45 percnyi idő (bakelit lemez esetén fordítani is kellett). Az Apple iPod-iTunes Music Store (iTMS) párosa viszont lehetővé tette egyetlen szám árusítását - nem kellett megvenni egy egész lemezt az egy számos zenekaroktól. Az iPod-iTMS az előadót közvetlen a vevővel kötötte össze - ha az előadó meg tudott szabadulni a kiadói szerződésétől. A páros levette a hanganyag-hordozó gyártási, szállítási, terjesztési, logisztikai feladatait - ezek költsége, beleértve a kiadó árrését, mind mehetett a lecsóba.
Amikor az öt nagy zenekiadó aláírta az Apple-lel a megállapodást az iTMS-ről, akkor maguk sem tudták, hogy valójában a saját halálos ítéletüket írják alá. A filmipar, amely egy nagyságrenddel nagyobb, ha nem kettővel, mint a zeneipar volt, árgus szemekkel figyelte, hogy darálja le a netes-zenevásárlás, -szolgáltatás a kiadókat. Így, amikor az iPod képessé vált filmek lejátszására, akkor nem adta be a derekát Jobs semmilyen lenyűgöző ajánlatának sem. Persze a változásoknak nem tudnak ők sem ellenállni, de befolyásuk sokkal lassabban erodál.
És végül az iPodnak maga az Apple vágta el a torkát, amikor 2007-ben bemutatta az iPhone-t. Persze a metszés nem volt halálos, az iPod azóta is létezik, de - visszatérve a BCG mátrixához - a fejőstehén mezejében éli világát. És legyünk biztosak benne, amikor az iPod már nem hozza a kívánt nyereséget, akkor az Apple habozás nélkül beszünteti az iPod gyártását és forgalmazását.